Tolnai Népújság, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-12 / 9. szám

10. OLDAL SP O R T 2004. Január 12., hétfő Asztalitenisz: Budapest-bajnokság XIV. ESZI-Piego Kupa teremlabdarúgó-bajnokság, Paks Kis híján megint bravúr Kis híján megismételte tavalyi bravúrját a Wittinger Judit, Majzik Zsuzsa kettős a a Sta­tisztika Marcibányi-téri csar­nokában a hét végén megren­dezett női és férfi egyéni és páros Budapest-bajnokságon. A Fastron AC Tolna pingpon- gosai 2003-ban elődöntőt játszhattak az évad első ko­moly ranglistaversenyén, s idén is ott voltak a legjobb négy közé jutás küszöbén. A Fastron AC kettősének ezúttal azonban nem volt szerencséje a sorsolással, hiszen Molnár Zita és Fazekas Mária várt rájuk az elődöntőbe jutásért rendezett meccsen. A Statisztika duója an­nak rendje és módja szerint nyer­te is az összecsapást, ám Wittin- gerék egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet. Az első szett sima elveszítése után a második­ban már igencsak megizzasztot­ták a fővárosiakat - Molnárék 14:12-re hozták a kört -, ráadásul a harmadikat 8-ra meg is nyerték. A végjátékban azonban elfogyott a lendület, s Fazekasék egy sima ll:4-el bekerültek az elődöntőbe. A kettős később meg sem állt a végső sikerig: a fináléban a BSE-s Braun, Iszajeva formációt verték 3:0-ra. A tolnaiak egyéniben sem val­lottak kudarcot, Majzik, Wittin­ger, valamint Guld Katalin és Ackermann Erika is bekerült a legjobb 32 közé. A fiatal Guld rá­adásul nem kis bravúrt bemutat­va jutott tovább, ugyanis a Szek- szárd AC-ben játszó, esélyesebb Lass-t verte 4:l-re. A16 közé már egyik tolnai sem került be: Wit­tinger Ambrus Tímeától (1:4), Majzik Iszajevától (1:4), Acker­mann Csernyiktől (1:4), Guld pe­dig Pótától (0:4) kapott ki. Az egyéni küzdelmeket végül a fiatal Póta Georgina nyerte, miután a döntőben 4:l-re legázolta klub­társát, Fazekas Máriát. Nem járt jobban megyénk má­sik extraligás klubja, a Szek- szárd AC légiósa, Viera Marceko- vá sem, igaz, a szlovák lány az utolsó játszmában is továbbjutás­ra állt Szvitán ellen, végül azon­ban az Orosháza védőjátékosa örülhetett (3:4). ___ ■ ________Sakk: szupertorna, Wijk aan Zee________ Lé kó legyőzte Timmant Lékó Péter sötéttel legyőzte a A 2. forduló eredményei: Adams holland Jan Timmant a Wijk (angol)-Shirov (spanyol) döntet- aan Zee-i sakk szupertorna len, Csöng Zhong, kínai)-Szvid- második fordulójában és holt- ler (orosz) döntetlen, Barejev versenyben az élen áll. (orosz)-Bologan (moldáv) dön­tetlen, Kramnyik (orosz)-Van A címvédő indiai Anand az első Wely (holland) 1:0, Anand (indi- fordulóban avilágbajnok orosz ai)-Akopjan (örmény) 1:0, Tim- Kramnyik ellen diadalmaskodó man (holland)-Lékó 0:1, Topalov örmény Akopjant győzte le, így a (bolgár)-Szokolov (holland) dön- magyar nagymesterhez hasonló- tetlen. an 1,5 pontos. Lékó a 60. lépés- Az élen Anand és Lékó áll, mind­ben késztette feladásra ellenfelét. ketten 1.5 pontot gyűjtöttek. ■ A Borsi csapata ült fel a trónra A Borsi Szakág Bt. csapata nyerte a Pakson 14. alkalommal megrendezett ESZI- Diego Kupa teremtornát, miután a döntőben 4-3-ra legyőzte az alapszakasz bajnokságot élen záró, egyben címvédő Tanya Csárda együttesét. A bronzérem a Galaxy Casino játékosainak nyakába került, míg a 4. helyen a Kreszpark-Beanett nevet viselő formáció zárta a küzdelemsorozatot. A szombati zárónapra zsúfolásig megtelt az Energetikai Szakiskola sportcsarnoka. A 9. helyért lejátszott találkozón a Zen FC 1-3- ról fordított a Szőke-Paks együttese ellen. A 7. helyért izgalmas, változatos mérkőzést vívtak a csapatok, a győzelmet az utolsó percben szerzett góllal biztosították be az ASE fiataljai. Az 5. helyért rendezett mécs­esén a tavalyi második helyezett Gondűző­nek nem okozott gondot a Piakész legyőzé­se. A bronzmérkőzésen a bajnoki felkészü­lés miatt hiányzó DVSC-s Eger László, és Nikolov Balázs, illetve a dunaújvárosi Len­gyel Ferenc és Bita László nélkül felálló Kreszpark nem tudott komoly ellenállást ta­núsítani a Galaxy Casino gárdája ellen. A „kaszinósok” győzelmüket elsősorban a jó formában védő, bravúrt bravúrra halmozó Licker Andrásnak köszönhetik. A döntő mérkőzés méltó volt a rangjához. Végig jói­ramú, változatos, közönségszórakoztató ta­lálkozón a 17. és 18. percben Wolf Attila ré­vén kétgólos vezetést szerzett a Borsi Szak­ág Bt. A 21. percben Fejes szépített, majd a szünet után két perccel Búzás Attila egyen­lített. Ezt követően a gólkirály Szili Péter is­mét vezetéshez juttatta a Borsi Szakágat, amit a 45. percben Weisz József újfent ki­egyenlített, egy perccel később azonban Borsi János belőtte a győzelmet és az arany­érmet jelentő gólt. Bronzmérkőzés és a döntő közötti szü­netben a paksi mazsorett lányok és a PSE­Szili Péter okkal örül. A kupasorozat mesterlövésze a dön­tőben is gólt lőtt, győzelemhez segítve ezzel csapatát ASE ovi focisai tartottak bemutatót. A foci­palánták összecsapását a Varga Laci által di­rigált PSE játékosai nyerték 5-0-ra. A díjakat Reinhardtné Péger Márta, a Die­go Bt. megbízottja, Szabó József, a Duna- sport Kft. tulajdonosa, valamint Éger László a Debreceni VSC-MegaForce labdarúgója ad­ta át. 1 Eredmények, a 9. helyért: Zen FC-Szőke-Paks Kft. 5-4 (4-4). A 7. helyért: ESZI-ASE ifi-Hencseszter 7-5 (3-2). Az 5. helyért: Gondűző-Plakész 8-5 (4-2). A 3. helyért: Galaxy Casino-Kreszpark- Beanett 7-4 (5-3). G: Aradi G. 2, Rácz 2, Ta­kács, Szili L„ Szabadi, illetve Osztermájer 2, Hornyák, Hahn. Döntő: Borsi Szakág Bt.-Tanya Csárda 4-3 (2-1). G: Wolf 2, Szili, Borsi, illetve Fe­jes, Búzás, WelÖjí)iijiijío. . ,..,, A torna legjobb, mezőnyjátékosának Sza­badi Adriánt (Galaxy Casino), legjobb kapu­sának Bérdi Zoltánt (Tanya Csárda) válasz­tották, míg a gólkirályi címet a 29 gólig jutó Szili Péter (Borsi Szakág Bt.) szerezte meg. Weisz József (a kép bal szélén) és Fejes Zoltán (jobbról) is betalált a Borsi kapujába, a címvédő Tanya Csárdán a torna legjobb játékvezetőjének ifj. Makai azonban ez sem segített az ESZI-kupa döntőjében (Borsi Szakág Bt.-Tanya Csárda 4-3) fotók, bakó jenő Jánost találták az Ítészek. zerza József Autósport: Dakar RaLi Szalayék a 43. helyen pihennek A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sikeresen Az összetett állása, autósok: 1. Peterhansel, befejezte a 9. szakaszt a 26. Dakar-ralin, a verseny Cotrett (francia, Mitsubishi) 28:16:20 óra, 2. Ma­hivatalos eredménylistája szerint 47. lett 50 célba szuoka, Picard (japán, francia, Mitsubishi) 1:04:00 ért autó között. Az Opel Fronterával szereplő duó óra hátrány, 3. Schlesser, Lurquin (francia, belga, szombaton reggel érkezett a táborhelyre, s 11 másik Schlesser-Ford) 2:22:28 ó. h„ ...43. Szalay, Bunkó- egységgel együtt 10:56:17 órás hátránnyal rangso- czi 30:18:07 ó. h. rolták. Összetettben a 43. helyen áll a páros. Kamionosok (38): 1. Csaguin, Jakubov, Sza­Biztonsági okokból a szervezők törölték a szom- vosztyin (orosz, Kamaz) 35:57:20 óra, 2. De Azeve- bati és vasárnapi etapokat, hétfőn pedig az eredeti- do, Tomecek, Martinec (brazil, cseh, Tatra) 58:41 leg tervezett szünnapra kerül sor, vagyis Szalayék perc h., 3. G. De Rooy, Colsoul, Slaats (belga, hol­pihenhetnek, s autójukon is elvégezhetik a szüksé- land, belga, DAF) 1:53:10 ó. h., ...31. Darázsi, Haj- ges javításokat. nal, Tagai (MAN) 24:44:25 ó. h. __________ ■ _________________________NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA____________________ Du naferr-siker, Fradi-vereség Továbbra is veretlen a Dunaferr a női kézilabda Bajnokok Li­gája csoportküzdelmeiben, miután a keddi trieri döntetlent követően legyőzte a sorozat tavalyi finalistáját, a vendég spa­nyol L,Eliana Valenciát (26-23). Nem sikerült viszont a Fe­rencváros norvégiai vendégjátéka, a zöld-fehérek ugyanis hét góllal alulmaradtak a Larvik otthonában (27-22). Arany Ászok teremlabdarúgó-bajnokság A Balaton FC az első döntős A Balaton FC és a PMFC csatája ilyen jeleneteket hozott fotó, laufer László Mai sportműsor Teremfoci: XVIII. Alta Ripa te­remlabdarúgó-torna a tolnai vá­rosi sportcsarnokban (II-III. osz- tály), 17.___________________■ MK: újvárosi siker, Ladányi parádé JÉGKORONG A Dunaferr csapata nyerte a Ma­gyar Kupát, miután a fináléban legyőzte az esélyesebb Álba Vo­lánt. A döntő az utolsó percben dőlt el, amikor is az „Acélbikák” kétszer betaláltak az Álba kapu­jába. Az újvárosiak valamennyi gólját Ladányi Balázs szerezte. A harmadik helyért lejátszott, régi idők hangulatát idéző izgalmas mérkőzésen, 1000 néző előtt a Ferencváros legyőzte a házigaz­da Újpestet. A fináléban: Dunaújváros- Alba Volán-FeVita 4-2 (1-1,0-0, 3-1). Gólszerzők: Ladányi (14., 4L, 59., 60.), illetve Szuna (14.), Simon (55.) A 3. helyért: Ferencváros-Új- pest 4-3 (2-2, 0-1, 2-0). ■ Totóeredmények A totó 2. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Birming.-S.hampton 2-1 1 2. Blackburn-Bolton 3-4 2 3. Leeds-Tottenham 0-1 2 4. Liverpool-Aston Villa 1-0 1 5. Leicester-Chelsea 0-4 2 6. Chievo-Udinese 0-0 x 7. Parma-Inter 1-0 1 8. Empoli-Ancona 2-0 1 9. Lazio-Brescia 0-1 2 10.,Milan-Reggina 3-1 1 11. Perugia-Roma 0-12 12. Sampdoria-Juventus 1-2 2 13. Siena-Modena 4-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Man. Utd.-Newcastle 0-0 x Női BL, A-csoport, 2. forduló: Dunaferr-L’Eliana Valencia (spa­nyol) 26-23 (13-10). A Dunaferr gólszerző: Nagy 6, Radulovics 5/3, Ferling, Lovász, Bohus 4-4, Pig- niczki 2, Kindl 1. Az első gólt a vendégek szerez­ték, de erre hárommal válaszolt a Dunaferr. Később a védelmek és a kapusok remekeltek, már korán sem lehetett olyan könnyedén helyzetbe kerülni, mint közvetle­nül a kezdés után. A 9. percben Radulovics deréksérülést szenve­dett. A világklasszis átlövő átme­neti kidőlésével többet vállalkoz­tak a többiek, főleg Lovász - siker­rel. így nőtt a különbség, a védő­fal munkája még inkább feljavult, s negyedóra elteltével 8-3 lett az állás. Időt kért a spanyol edző, egy kicsit csökkent az előny, de nem fenyegette veszély a hazai vezetést. Aztán létszámfölényben Bohus kétszer villant (23. perc: 11-6), majd két valenciai találat után Ferling emberhátrányban volt eredményes. A gyorsan ösz- szeszedett három kiállítás miatt még a szünet előtt felzárkóztak a vendégek. A szünet után Pálinger védéseinek köszönhetően vissza­állt az ötgólos előny (16-11), azonban Radulovics és Pigniczki büntetése alatt egy csapásra szo­ros lett a csata (16-14). Azonos létszámban már nem kellett iga­zán izgulni, pedig egyáltalán nem volt hibamentes a hazai csapat já­téka. A durva spanyolok felállt védőfal ellen nagyon nehezen ke­rültek helyzetbe, ráadásul Puche még két hétméterest is rontott. Időközben Nagy is magára talált, és Radulovics látványos kereszt- passzaiból nem rontott. Fokoza­tosan nőtt az előny, a 48. percben már 22-16-ra vezetett a Dunaferr. Ferling kiállításánál faragott hát­rányából az L,Eliana, később vi­szont visszaállt a régi különbség (24-18). A hajrában egészpályás letámadásra tért át a vendége­gyüttes, s több labdát szerezve megint szorosabb lett az állás. Az utolsó perc 25-23-as hazai veze­téssel indult, de Nagy lövése a ka­pufáról befelé pattant. Ezzel el­dőlt az ütközet. A csoport másik, mérkőzé­sén: Lada Toljatti (orosz)-Trier (német) 31-24 (16-12) Az állás: 1. Toljatti 4, 2. Duna­ferr 3,3. Trier 1,4. L’Eliana Valen­cia 0 ponttal. D-csoport, 2. forduló: Larvik HK (norvég)-Ferencváros 29-22 (13-15). Az FTC gólszerzői: illetve Tóth 7, Pádár 5, Kocsik 5/2, Kirsner, Mravikova 2-2, Uhra- kova 1. A csoport másik mérkőzésén: Elda Prestigio (spanyol)-Bystr- zyca Lublin (lengyel) 31-20 (15-10). Az állás: 1. Larvik 4, 2. Elda Prestigio 2 (57-50), 3. Ferencvá­ros 2 (52-55), 4. Lublin 0 ponttal. Vasárnap Pécsett, a Lauber Dezső sportcsarnokban meg­kezdődött a 2004. évi Arany Ászok téli teremlabdarúgó­bajnokság. A február 1-jei, debreceni döntő első selejtező tornáján négy csapat, az élvo­nalbeli Pécsi MFC, és Balaton FC, valamint az NB I/B-s BKV Előre és Kaposvári Rákóczi küzdött a továbbjutásért. A közel 2000 néző remek mérkő­zéseket, szép gólokat láthatott. A két élvonalbeli gárda a papírfor­mának megfelelően veretlen ma­radt, ráadásul mindkét egylet azonos gólaránnyal, 8-2-vel fejez­te be a küzdelmeket. A kupa sza­bályainak megfelelően fura mód a kevesebb begyűjtött sárga lap döntötte el a továbbjutást, ebben pedig a siófokiak voltak jobbak. A pécsi nézők ugyan hevesen tilta­koztak - mi több, a játékvezetők sem tudtak e szabályról - ettől függetlenül tény: a baranyai selej­tező tornáról a 2002-es győztes Balaton FC került a Főnix-csar­nokban sorra kerülő fináléba. Eredmények: Balaton FC- BKV Előre 4-0 (3-0). G: Schwarcz (1.), Radics (2.), Potemkin (8.), Sitku (15.). Pécsi MFC-Kaposvári Rákó­czi 2-1 (1-1). G: Horváth S. (5.), Horváth Gy. (’24.) illetve Mezé (8.). Balaton FC-Pécsi MFC 1-1 (1-1). G: Győrök (11.) illetve Gaál (8.). Kaposvári Rákóczi-BKV Elő re 3-0 (2-0). G: Jovánczai (4.) Máté (10.), Oláh (24.). Pécsi MFC-BKV Előre 5-C (2-0). G: Horváth S. (2.), Mártor (4.), Erős G. (14.), Szabados (17.), Horváth Gy. (24.). Balaton FC-Kaposvári Rákó czi 3-1 (2-1). G: Győrök (10.) Kuttor (13.), Mészáros (20,), ií letve Máté (2.). A torna végeredménye: 1. Pé esi MFC 7 (8-2), 2. Balaton FC í (8-2), 3. Kaposvári Rákóczi 3, 4 BKV Előre 0 ponttal. Az Arany Ászok terembajnok ság következő selejtezőjét 17-18 áh Budapesten rendezik. Szom baton a Győri ETO, az Újpest, í Bodajk és a REAC, míg vásárnál a Matáv-Sopron, a Haladás, a Bu dapest Honvéd és a Vasas küzd < döntőbe jutásért. ____________i A

Next

/
Thumbnails
Contents