Tolnai Népújság, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-10 / 8. szám
2004. Január 10., szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Kevesebb állástalan Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv készül Budapest Tizenkét év óta nem volt eny- nyire alacsony a munkanélküliség Magyarországon - jelentette be tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira hivatkozva Burány Sándor munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai miniszter. A KSH 2003 szeptember-novemberi adatai szerint a munkanélküliségi ráta 5,5 százalék, amely 1992 óta a legalacsonyabb érték. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt fél év alatt 18 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. A miniszter hangsúlyozta: a kedvező tendenciát a foglalkoztatottak számának növekedése és az inaktív népesség arányának csökkenése is alátámasztja. Burány Sándor közölte: őszre elkészül a Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv, amelynek stratégiája heteken belül a kormány elé kerül. Az uniós csatlakozás időpontjától, tehát május l-jétől pedig létrejön az egységes munkaügyi adatnyilvántartás. Az idei feladatokról szólva Burány Sándor kijelentette: elengedhetetlen a foglakoztatási törvény és a munka törvénykönyvének felülvizsgálata. Idén a közmunkaprogram folytatására 4 milliárd forint jut majd, és a felnőttképzésre is több pénzt, 3 milliárd forintot szán a tárca. Ebből 21 ezer ember képzését tudja támogatni az állam - mondta Burány Sándor. BARANYA RÓBERT Félezer embercsempész Budapest Tavaly 15 százalékkal csökkent az illegális migrációhoz kapcsolódó jogsértések száma a zöldhatár őrizetének szigorítása miatt. A határsértők ' más módszerekkel, főként közokirat-hamisítással igyekeznek Magyarország területére jutni - közölte a határőrség országos parancsnoka tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján. Béndek József vezérőrnagy ismertette: tavaly jelentősen, 42 százalékkal emelkedett a közokirat-hamisítások száma 2002-höz képest. Óriási energiát fordítottak a zöldhatárok őrzésére, például új technikai eszközöket alkalmaztak, emiatt az illegális migráció áttevődött a határátkelőhelyekre. A múlt év második felében lengyel, moldáv, szerb embercsempészek közokirathamisítással segítettek Magyarországra juttatni embereket. Tavaly összesen 519 embercsempészt fogtak el. Az országos parancsnok kiemelte, hogy nem csökkent a határőrség hatékonysága a bűnügyi felderítő munkában, az általuk kezdeményezett büntetőeljárások során az elkövetők 90 százalékát sikerült megtalálni. Béndek József kitért arra is, hogy a 2002. évhez képest tavaly 129 százalékkal növekedett a jövedéki termékekkel való visszaélés, valamint a kereskedelmi árucsempészet miatt eljárás alá vont személyek száma. A határőrség összesen 400 millió forint értékű áru elkobzását kezdeményezte tavaly. Béndek József arról is szólt, hogy a határátkelőhelyeken az európai uniós csatlakozáskor bevezetik az úgynevezett „egyvonalas ellenőrzést”. Ez azt jelenti, hogy az uniós tagországok felé utazóknak csak egyszer kell megállniuk a határállomáson. ■ Laktanyát vegyenek! Budapest A honvédelmi tárca részben megüresedett ingatlanjainak értékesítésével szeretné finanszírozni a haderő fejlesztését. Az eladásra szánt épületekre várhatóan még idén pályázatokat írnak ki. Az előzetes felmérések szerint 38 épület már most, 21 pedig rövid időn belül eladható. Az idei költségvetés lehetőséget ad a tárcának, hogy a korábbi korlátozásokkal ellentétben eladja ingatlanjait, viszont ezt csak állami ellenőrzés mellett teheti meg. A tervek szerint a pályáztatást, illetve a szerződések előkészítését külső cégekre bízzák, csupán a döntéshozatalban vesz részt a minisztérium. A megüresedett, illetve kihasználatlan ingatlanok azonban nem mind forgalom- képesek, a nem eladható épületeket felajánlják az önkormányzatoknak. Ha a helyhatóságok nem élnek a lehetőséggel, akkor lebontják azokat, és a földterület a Nemzeti Földalapba kerül. NAGY ESZTER DÓRA Korrupciót sejtenek Budapest Büntetőfeljelentést fontolgat a Fidesz az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) uniós választási kampánya ügyében, - mivel a párt szerint a korrupció árnyéka vetül a szervezetre. A korrupció árnyéka vetül az EUKK működésére, ezért az üvegzsebtörvény alapján büntetőfeljelentést fontolgatunk - jelentette ki a fideszes Lengyel Zoltán. Hangsúlyozta: az Orbán- kormány idején készült, sokat bírált 24 oldalas Millenniumi Országjáró előállítása 41 forint volt példányonként, az EUKK három darab A4-es papírból álló levelei pedig darabonként 60 forintba kerültek. Megjegyezte: az ügy kapcsán egy civil szervezet a hatóságokhoz fordult, de Lamperth Mónika belügyminiszter, Salgó László országos rendőrfőkapitány, valamint Bolcsik Zoltán, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság vezetője „a füle botját sem mozdította”. Lengyel szerint megdöbbentő eredményeket hozott az EUKK- nál végzett számvevőszéki vizsgálat, amely túl magasnak talált egyes költségeket, illetve megállapította, hogy 20 millió forint elköltésénél megkerülték a közbeszerzési eljárást. A jelentés szerint államigazgatási szervként olcsóbban lehetett volna ellátni a feladatot, mint közalapítványként. A politikus kiemelte: az idei költségvetésben csaknem 700 millió forint áll az EUKK rendelkezésére, amely a tavaly áprilisi uniós népszavazáson minden idők legdrágább kampányával a legtöbb embert tartotta távol a VOkSOláStÓl. EUROPRESS SAJTOFOTO-KIALLITAS. Somogyi Hírlap jelenti 2003-ról címmel nyílt sajtófotó-kiállítás tegnap Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnázium aulájában. A tizenharmadik kiállításon az elmúlt év Somogyi Hírlapban megjelent 4200 fotójából ezúttal kilencven képet tekinthetnek meg az érdeklődők. A tárlatot Bayer József, az Axel Springer-Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Kercza Imre, a Somogyi Hírlap, az Europress főszerkesztője és Lamperth Mónika belügyminiszter mondott köszöntőt. A fotóriporterek munkáját Szita Károly kaposvári polgármester is méltatta. fotó= somogyi hírlap/lang Róbert Szolgáltató ÁNTSZ A hatósági engedélyek kiadásánál rugalmasabb, a későbbi ellenőrzéseknél viszont szigorúbb lesz a jövőben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Bujdosó László új országos tisztiorvos további „karcsúsítást” tervez. Budapest Különösen az egészségügyi ellátást végző szolgáltatók számíthatnak a jelenleginél szigorúbb kontrollra. Ennek érdekében egységes szabályok érvényesülnek majd az ország minden régiójában. A működési engedélyek jelenleg bonyolult és hosszadalmas folyamatát egyszerűsíteni, gyorsítani kívánják. Nem kell majd hónapokat várnia azoknak sem a papírokra, akik például a saját garázsukat szeretnék üzlethelyiséggé alakítani. Fontos, hogy a lakosság az ÁNTSZ szolgáltató arculatával találkozzon - hangsúlyozta Bujdosó László. Azokat a laboratóriumi részeket, amelyek pénzért, nem állami megrendelésre dolgoznak, még az idén gazdasági társaságokká alakítják. Ez a kapacitás csaknem 90 százalékát jelenti. A laboratóriumi asszisztensek, technikusok és mérnökök köztisztviselői státusa megszűnik. A tervezett létszámleépítésnél a hatékonyság javítása a legfőbb cél, hiszen a közpénzből gazdálkodó ÁNTSZ sem engedheti meg azt, hogy egy-egy feladatot többen, párhuzamosan lássanak el - mondta a tiszti főorvos. NÉMETH ZSUZSA László Csaba hatalomvesztése Sokan sokféleképpen magyarázzák László Csaba leváltásának okait, de a többség úgy véli: a pénzügyminiszter menesztése nem volt meglepő, mert elvesztette a bizalmat a párton és a kormányon belül is. Budapest Lakner Zoltán politológus úgy véli: a leváltás nyilvánvaló reakció, amelybe belejátszott a népszerűségvesztés, és a Medgyessy Péter kormányfő által hangoztatott államháztartási hiány is. Ugyanakkor többen is értetlenségüknek adtak hangot, hiszen az államháztartás magas hiánya már korábban is ismert volt. Mindenesetre Lakner szerint a leváltásban biztosan közrejátszott, hogy László az utóbbi időben már szinte senkivel sem jött ki, bár nem összeférhetetlensége miatt kellett mennie - fűzte hozzá a politológus. Az' biztos, hogy Medgyessy pozíciója korábbi kabinetfőnökének miniszterré történő kinevezésével erősödött a koalíción belül. Az eset hasonló Gymcsány Ferenc kinevezéséhez, aki szintén egyértelmű híve a kormányfőnek. Medgyessy erejét bizonyítja az is, hogy a leváltást az MSZP elnökségével való egyeztetés nélkül jelentette be, csak utólag tájékoztatta a szocialisták vezérkarát. Ezt az elnökség kifogásolta is. Lakner szerint komoly kérdés, hogy Draskovics menyire tudja elfogadtatni magát. Olyannak kell lennie, akinek a szavát el is hiszik, van szakpolitikai imázsa, és természetesen Medgyessy bizalmasaként politikai szövetséges - mondta a politika elemző. Lapunk szocialista Keménységet ígér Kiszámítható és hiteles gazdaság- politikára, jól kézben tartott költségvetésre, csökkenő költség- vetési hiányra és inflációra, valamint reformokra van szükség elsősorban az egészségügyben és a közigazgatásban - nyilatkozta Draskovics Tibor kijelölt pénzügy- miniszter. Hozzátette: a célok teljesítése keménységet és határozottságot igényel, ebben ő elkötelezett, mert meggyőződése szerint ezt kívánják Magyarország és a magyar gazdaság érdekei. forrásokból úgy értesült, hogy az MSZP-n belül mindkét személyi változásnak örültek. Úgy tudjuk, a szocialistáknál a másik kegy- vesztett Csillag István gazdasági miniszter, akit szíve szerint már szintén leváltott volna az MSZP vezérkara. baranya Róbert ÚJRA MEGNYÍLT. Hét év szünet után megnyitották a Fővárosi Állat- és Növénykert akváriumát. A több mint 400 millió forintból felújított létesítményben a tengeri élővilág mintegy 200 különböző faja lelt ott- honra. Az 1912-ben megnyitott akváriumot 1996-ban zárták be. _____________fotó: europress/gigor csaba Es élyteremtő állam Barcs- Most nem népszerűnek, hanem előrelátónak kell lenni - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap Barcson, a somogyi megyenap alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen. Hozzátette azt is: bízni kell az emberekben, s el kell nekik mondani, hogy „mit miért teszünk”, és ennek mi lesz az eredménye. A miniszterelnök hangsúlyozta: az elérhető közelségben levő biztos jövőnél nincs jobb érv. S a korszerű, modern állam dolga, hogy esélyeket teremtsen. Az esélyteremtő állammal épülő közösség a modern Magyarország, olyan köztársaság, amelyben a jólétre nemcsak joga, de esélye is lesz mindenkinek. A címer adományozásának 506. évfordulóját ünneplő Somogy közgyűlésén Somogyért kitüntető díjat kapott Lamperth Móntka, Kaposvár országgyűlési képviselője, belügyminiszter. Az elismerést és a megye címerével díszített aranygyűrűt Gyenesei István, a megyei köz- gyűlés elnöke adta át. lengyel j. __________Hírek__________ Ja vaslatok az M5-ösre Az M5-ÖS autópályát üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. tulajdonosai az előzetes tárgyalások során több javaslatot is tettek a kormánynak, az egyik ezek közül a társaság részvényeinek kivásárlására vonatkozott. Garai Valéria, a társaság szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt a lapinformációit, amely szerint az AKA Rt. tulajdonosai 75 milliárd forint körüli összeget neveztek meg a cég részvényeiért a korábbi tárgyalási fordulókon, mti Erősebb régiók A területfejlesztés szempontjából jelentős év lesz 2004, költségvetési kilátásai lényegesen kedvezőbbek, mint tavaly voltak - jelentette ki Nagy Sándor miskolci sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára hozzáfűzte: várhatóan tavasszal a parlament elé kerül a területfejlesztésről szóló törvény módosítása, amelynek célja, hogy megerősítse a régiókat, a regionalizmust. mti Visszaesést várnak Tavaly a kultúra egész területét figyelembe véve nem növekedtek a bérek, és csökkentek a fenntartási támogatások. Talán ennél is nagyobb baj e területek elbizonytalanodása és jövőképnélkülisége - áll Fidesz - MPSZ kulturális tagozatának közleményében. A dokumentum szerint jelentősen csökkent a felsőoktatásban a finanszírozás, ahogy a tudományos kutatás és fejlesztés támogatása is. A Fidesz úgy látja: az idei költségvetés ismeretében idén további drámai visszaesés várható, europress Lemondott Lemondott a Magyar Villamos Művek Rt. elnöke, Lengyel Gyula elnöki posztjáról és igazgatósági tagságáról. Döntését az MVM Rt. csütörtöki rendkívüli közgyűlésén jelentette be. mti Keveset fizettek A diákhitel-törlesztésre kötelezett 20635 ügyfél közül mintegy 12 ezren nem a megemelt, hanem a régi törlesztőrészletet utalták át a január 5-i határidőig, esetükben késedelmi kamatot számítanak fel - közölte Őri András. A Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója hozzátette: a minimálbér emelése miatt havi 180 forinttal, 3180 forintra nőtt az idei évtől a diákhitel kötelező havi részlete, mti ■