Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-06 / 284. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. December 6., szombat Ifjú Szív: táncolva segítenek Egymást kiegészítő művészi munka és karitatív tevékenység Velük is zárul az óév, illetve köszönt be - legalábbis Szekszárdim - az új esztendő. Az Ifjú Szív táncosairól van szó, akik a megyeszékhely szilveszteri örömünnepének napján nemcsak táncolnak, de a szervezésben is segítenek. Szekszárd már hat országos és két nemzetközi minősítést szereztünk - tudtuk meg Gaál László együtKözel tizenöt éves múltra tekint' hét vissza a szekszárdi Ifjú Szív Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes. A csapat 1989. novemberében alakult meg a megye- székhelyen, a Dienes Valéria - volt 4. számú - Általános Iskolában. A diákoknak annyira megtetszettek a közös próbák és mindenekelőtt a sikereket hozó fellépések, hogy elhatározták: a suli befejezése után is együtt maradnak. A fiatalok átköltöztek a Babits Mihály Művelődési Házba, fő támogatóik egyikéhez.- Azóta, napjainkig Az Ifjú Szív fiataljait nemrég Szekszárd polgármestere is fogadta tesvezetőtől. - Ezek közül egy a bronz, kettő az ezüst és öt az arany. Békéscsabáról elhoztuk a legjobb gyermektáncosoknak járó díjat, legutóbb pedig Pakson kaptuk meg az Európai Kultúra Őrzéséért járó különdíjat - ráadásul egy saját koreográfiára. A karitatív tevékenység honorálásaként a megye- székhely Szom- jú György-díját is átvehettük. A csapat joggal büszke ezekre a komoly elismerésekre. Ám az együttes legalább ilyen becsben tartja azt a méltatást, ami Glöckner Jánosné nevéhez fűződik: a mórágyi német táncosok szaktekintélynek számító vezetője szerint az Ifjú Szív tehetséges fiataljainak táncában a mórágyi idősek őseiktől eltanult mozgása köszön vissza. A hetvenöt főből álló Ifjú Szív idén ötvennégy fellépést vállalt, de a művészi munka mellett még marad energia néhány jótéteményre. Ebben a hónapban az együttes saját készítésű ebéddel vendégek meg a hajléktalanokat, s a fiatalok mint segítők is ott lesznek a szekszárdi szilveszteri FOTÓ! BAKÓ JENŐ örömünnepen.-STÁTélelő a Dunán Nincs csapadék, alacsony a Duna Paksnál is. Szárazra kerültek a ladikok, a főmeder is alacsony. A kompraszállás is lejtmenetben történik. A pecások türelmesek, várják a kapást, de ha nem lesz, az sem baj. Jó az idő, csend és nyugalom van. _______fotói bakó jenő Fid esz: gazdatagozat SZEKSZÁRD. Tegnap Szekszárdon megalakult a Fidesz-MPSZ gazdatagozatának Tolna Megyei Területi Tanácsa. A testület vezetésére dr. Hadházy Árpád kapott megbízatást. A tanács feladatai közé az agrárium érdekének képviselete, igényeinek megfogalmazása és a politika iránti tolmácsolása tartozik.__________________________■ A h elyi rendeletek és az EU Jóhiszeműség, arányosság, méltányosság Szekszárd Dr. Kiss László egyetemi tanár, alkotmány- bíró tartott előadást tegnap a Magyar Köz- igazgatási Kar megyei tagozata és a köz- igazgatási hivatal közös rendezvényén. A programot jegyzők, önkormányzati és területi államigazgatási szerveknél dolgozó köztisztviselők számára szervezték. Az alkotmánybíró Az uniós jogszabályok hatása Nem lesz régió-összevonás Továbbra is fontos a térségi együttműködés az önkormányzati rendeletekre címmel tartott előadást. Mint mondta, az unióban az önkormányzatiság is megfelel a hatékony működés és finanszírozhatóság követelményének. A joganyag megismerésében a felkészülés 25. órájában vagyunk, gyakorlati szakemberek bevonásával kézikönyv készül azok használatáról. A pécsi egyetemen pedig kétéves másoddiplomás kurzus indul e témában. A professzor több mint másfél órás sziporkázó előadásából azokat az elemeket emeljük ki, amelyek azzal bíztatnak mindannyiunkat, hogy a helyi jogalkotás sokkal inkább szolgálja majd az állampolgárok érdekeit, mint a hivatalokét. A rendeletek kártérítési igényt is megalapoznak. Mielőbb ki kell gyomlálni a helyi rendeletek közül a felesleges és oktalan, sőt, törvényvagy alkotmányellenes előírásokat. A polgári demokrácia önkormányzata az életesélyek javításában, a lakossági szükségletek magas színvonalú kielégítésében érdekelt, hangsúlyozta az előadó. Mindez újfajta gondolkodást igényel a helyi jogalkotóktól, mert a jogszabályokra is irányadóak az uniós alapelvek Ezek a gazdasági verseny torzításának, az állami támogatás, a diszkrimináció tilalma. A jóhiszeműség, az arányosság és méltányosság követelménye. A jogorvoslati lehetőségek sem tűnhetnek el a beláthatatlan időben. Rosszabb lesz, mint volt? Működési és fejlesztési hitel is szükséges Tolna Rosszabbak a jövő évi kilátások, mint az ideiek voltak, a tolnai önkormányzat számára is. Reményt esetleg az jelenthet, hogy ez a kitétel általában minden évben elhangzik. Sajátos kritikával illette egy ellenzéki képviselő a jövő évre vonatkozó tolnai költségvetési koncepciót. A városatya azt mondta: tetszik neki az előterjesztés, ami azonban komoly kritikája a jelenlegi kormánynak. Bár koalíciós részről arra emlékeztettek, hogy nem lehet mindenért az elmúlt egy évet okolni, az mindenki számára egyértelmű, hogy az önkormányzat nincs jó helyzetben. A város vezetése jövőre mind működési, mind fejlesztési célra hitelfelvétellel számol. A koncepcióban szerepel: a jövő évi fejlesztési támogatások jelentősen növekednek, viszont a működési támogatásokra a „nagyfokú takarékosság” jellemző. A tervezetben számos konkrét, nevesített fejlesztési cél szerepel. Ezek közé tartozik a mözsi iskolában a melegítőkonyha és az étkező kialakítása, a központi, a Bartók utcai és az Alkotmány utcai orvosi rendelő korszerűsítése; a Dohány utca, az Avar utca és a Damjanich utcai útrekonstrukció, a Tolna és Mözs közötti kerékpárút felújítása; a közterületek fásítása, egységes hirdetőoszlopok felállítása, további utcanévtáblák kihelyezése. Felgyorsítanák a városháza felújítását és szeretnék folytatni a holtág-rehabilitációt. SK Megjelent a '“k 125 ,°™t ■ _________________> temp o baranya, somogy, tolna I ha apró. akkor tempó ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig A Régió Legjobbjai Elismerés a legsikeresebb vállalkozásoknak Nem váltak be a jóslatok Az ivóvízellátás egy pillanatig sem szünetelhet Amíg az új ivóvízbázis elkészül rengeteg nehézséggel kell megbirkózni, hiszen a biztonságos ellátás egy pillanatig sem szünetelhet. Az azonban megnyugtató, hogy sem a figyelő-, sem a vízműkutakban nem mutatható ki klór-benzol szeny- nyezés - mondta Sebestyén Lajos. Bonyhád Az elmúlt néhány évben régiónkban számos sikeres fejlesztés valósult meg, melyek hozzájárultak az elmaradott térségek felzárkóztatásához, a versenyképesség javulásához, az innováció erősítéséhez, új munkahelyek teremtéséhez, elősegítve mindezzel az európai uniós csatlakozásra való felkészülést is. A pályázatkutatásokra és fejlesztési tanácsadásra szakosodott Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ - együttműködve a Menedzserek Országos Szövetségével, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, valamint számos más szakmai szervezettel - a Régió Legjobbjai névvel társadalmi célú kitüntetést alapítottak. Á Dél-dunántúli Régióban a Régió Legjobbjai kitüntetések átadására a 2003. december 8-án, 10 órától a Baranya Megyei Közgyűlés dísztermében (Pécs, Papnövelde u. 5.) tartandó regionális menedzsertalálkozó keretében kerül sor, melyen előadást tart dr. Kékes Ferenc, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is. A díjátadást követően a díjazottak beszámolnak a sikeres fejlesztések során szerzett tapasztalatokról, majd pedig büfé várja az érdeklődőket. A regionális díjátadásról beszámolnak a helyi televíziók és rádiók, jelen lesznek az országos és a regionális sajtó munkatársai egyaránt. A rendezvényen a részvétel ingyenes, a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt! Az agrárkamara hírei A Tolna Megyei Agrárkamara tanácsadói az alábbi helyszíneken adnak tájékoztatást a jövő évi támogatásigénylési rendszerrel kapcsolatban: Grénus István Cikó Művelődési ház Arany J. u. 11. december 9., 17 óra Mözs Művelődési ház Iskola u. 20. december 10., 16 óra Szekszárd Mg. Rt. Rákóczi u. 132. december 11., 17 óra Tolna Művelődési ház Bajcsy-Zs. u. 126. december 12., 16 óra. Vadász Nóra Dombóvár Ipartestület Teleki u. 7-9. december 8., 17 óra A különböző szakvizsgálatok prognózisai 2004-2005-re jósolták, hogy a bonyhádi déli vízmű ivóvízkútjaiban megjelenhet az emberi szervezetre veszélyes klór-benzol, amely a volt Budapesti Vegyiművek Hidasi Gyáregységéből került a talajba. Az előrejelzés szerinti időpont közeleg. Ennek okán kérdeztük Sebestyén Lajost, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetőjét: milyen erőfeszítéseket tett a város a probléma megoldására.- Éppen egy esztendeje vált kétségessé, hogy Bonyhád megkapja-e azt a valamivel több mint fél milliárdos címzett támogatást, amellyel új ivóvízbázisát kiépítheti. Ennek oka az akkor közbeszerzési eljárással megbízott cég megalapozatlan munkája volt. Akkor - két ország- gyűlési képviselő kezdeményezésére - egy, a beruházás kezdési határidejét meghosszabbító törvénymódosítás tette lehetővé, hogy a település ne essen el a pályázati pénztől. Ezek után ez év áprilisától az események felgyorsultak. A kivitelezés a szerződésben foglaltak szerint megkezdődött. A budapesti székhelyű Alterra Építőipari Kft. tartja a határidőket. Azonban amíg az új ivóvízbázis elkészül, a kivitelezőnek és az üzemeltető Bonycom Kft.-nek rengeteg nehézséggel kell megbirkóznia, hiszen a biztonságos ivóvíz- ellátás egy pillanatig sem szünetelhet, annak ellenére, hogy a meglévő és az új elemek számtalan ponton csatlakoznak egymáshoz. Ettől a gondtól várhatóan 2004. október 30-ra megszabadulunk. Addig is a talajvízszennyezést 18 figyelőkút- ból álló monitoringhálózattal figyeljük. A kutakból havi, illetve negyedéves gyakorisággal vesznek vízmintát, a klór-benzol tartalmat félévente ellenőrzik a szakemberek. A vízmű figyelőkútjaiban és a vízműkutakban eddig klór-benzolokat nem mutattak ki. -PÁLAz önkormányzati rendeleteknek is meg kell felelniük az Európai Unió szabályainak, azokra is érvényesek már a csatlakozás pillanatától az irányelvek és ajánlások. A felkészüléshez már a 25. órában vagyunk - fogalmazott dr. Kiss László egyetemi tanár, alkotmánybíró tegnap Szek- szárdon. Lapunk tegnapi számában - a megyei turisztikai iroda közlése alapján - azt írtuk, hogy a jövőben csökkentik a turisztikai régiók számát, és a Dunántúl egy régióvá válik. A Magyar Turizmus Rt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője szerint téves ez az információ. A Magyar Turizmus Rt. nemrégiben meghozott döntése alapján a turisztikai régiókat nem vonják vezetője. Ez azt jelenti, hogy nem hoznak létre egyetlen nagy dunántúli régiót, Tolna megye továbbra is a dél-dunántúli turisztikai térséghez tartozik. Az igazgató - utalva a tegnapi cikkünkben szereplő, célul kitűzött erősebb megyei összefogásra - úgy fogalmazott: a megyék önállósági törekvései érthetőek, a külföldi vendégeket azonban nem érdeklik a megyehatárok. Ebből a szempontból legfeljebb a külföldi országokkal fennálló ■testvérmegyei kapcsolatokra érdemes építeni. Ugyanakkor hangsúlyozta a megyék közötti regionális együttműködés fontosságát, hiszen a turisztikai régiókat hatékonyabban lehet piacra segíteni, mint a megyéket külön-külön. .«L össze, sem szervezeti, sem funkcionális alapon, nem szűkül a régiók költségvetése, eszközrendszere - közölte Hegyi Zsuzsa, a regionális marketing igazgatóság