Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-31 / 303. szám
HU 2003. December 31., Szerda MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL _____________Mondom A Magamét _____ ______ IHÁROS I IBOLYA Nem fogadom meg Mondom a magamét már több évtizede, de hiába, nem hallgat-. tok rám, hogy nem érdemes semmit sem megfogadni szilveszteréjszakáján. A szilveszter ugyanis csinált ünnep, a Föld különböző pontján különböző időpontokban van az évnek az ő fordulója. Attól függően, milyen naptárt használnak. A húsvét legalább logikus és csillagászati, hiszen az a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap. A téli napforduló éppen jó lenne újévnek, hiszen azon az éjszakán egyenlő hosszú a nappal és az éj. Azt követően viszont napról napra percekkel ugyan, de mégiscsak hosszabbak lesznek a nappalok. Arra mondhatnánk, hogy akkor ez valamiféle megújulás. De, szilveszterkor mi van? Mi is változna meg? Évtizedek óta megszokhattuk, hogy január elején módosul az alapvető élelmiszerek ára. Valahogy mindig növekszik, sosem csökken. Most megjön az áfa, s szinte mindenre rátesz egy kicsit éppúgy, mint az energiaárak, amire meg az áfa tesz még rá egy kicsit. Es így, körbe-körbe. Nem fogadom meg, hogy leszokom a dohányzásról, de lehet, hogy annyira drága lesz, hogy úgysem tudom megfizetni. Nem fogadom meg, hogy fogyókúrázni fogok, pedig rámféme, de félek, nagyon elszomorítana a kudarc. Nem fogadom meg, hogy új életet kezdek, mert örülök, ha folytathatom a régit. Nem fogadom meg, hogy jobb leszek, mint az idén, bár azt azért remélem, hogy rosszabb sem. Nem fogadok meg semmit, még azt sem, hogy nem teszek fogadalmat szilveszter éjszakáján. TAMÁSI FÚVÓSOK: MINDENT VITTEK. Ismét bizonyított a Tamási Koncertfúvós-zenekar: június 29-én, a Siklósi Fúvószenei Fesztiválon első helyen végzett az együttes és a karnagy is különdí- jat kapott. Június elején Aschaffenburgban második helyezést értek el, a gálakoncerten azonban ők játszhattak._______________■ Divat a hagyomány Mértékletesség jellemzi Tolna megye A hagyományok tisztelete és a mértékletesség jellemzi a házasságot kötőket, s a szülők névadási szokásait is. Ez derült ki a gyors körkérdésből, amellyel a polgármesteri hivatalok anyakönyvvezetőit faggattuk. Mint elmondták, a menyasszonyok túlnyomó többsége a hosszú, fehér, hagyományos menyasszonyi ruhákat választja, a klasszikus elemeket persze frissíti a legújabb divat hatása, idén a testhez tapadó jelleg dominált. A vőlegények öltözéke leggyakrabban az öltöny, ritka a frakk, vagy szmoa frigyeket és a neveket king, a színválasztásban pedig a sötét színeket, elsősorban a feketét részesítik előnyben. Ritka kivételnek számít, ha mást visel a mátkapár. A névadásban is megfontoltság uralkodik. Úgy tűnik, lejárt a „sorozatnevek” ideje, amikor Izaurák, Krisztoferek, Dzsokik és Dzsenniferek uralkodtak. Jószerivel más „divatnév” sincs, teljes kiegyenlítődés jellemző, inkább az egyszerűbb, hagyományos neveket adják szívesen a szülők, nem számít ritkaságnak az Erzsébet, a Katalin, a Júlia, vagy a János és az István. Szekszárdi Örömünnep Újévköszöntő szilveszter éjszakáján népét. A hagyományoknak megfelelően az idén kezdődő és jövőre befejeződő rendezvény különböző helyszínein magas színvonalú irodalmi és zenés műsor várja az érdeklődőket. Éjfélkor a Béla téren újév- köszöntő, tűzijáték, majd műsor várja mindazokat, akik szívesen köszöntik együtt az új esztendőt. A hagyományos program új színfolttal bőSzekszárd rosi Mentálhigiénés Műhely gesz- vül, amennyiben 20 órától a torságával, a gazdasági szféra és Kecskés együttes különleges szil- Az idén is megrendezik a megye- az önkormányzat támogatásával veszteri műsorral kedveskedik a székhely civil szervezetei, a Szék- a már hagyományos szilveszteri szekszárdiaknak. A belépés in- szárdi Vállalkozói Szalon és a Vá- műsort és újévköszöntő Örömün- gyenes. _________________________■ 20 03 első perceiben a Béla király téren fotó bakó jenő Beruházások a megyeszékhelyen Van ami befejeződött, van ami most kezdődik Már csak néhány év, mondják í olyan beruházási akcióterület lentős befektetőkre is vonzeri ezek fogadására megkezdődött Szekszárd- A közgyűlés hitelcsökkentési programról döntött, amellyel a bevételek növelését és a kiadások átrendezését célozta meg éppen abból a célból, hogy minél több pénz jusson beruházásra. A program három évig tart, amelynek nem állítom, hogy az idei lenne a legkönnyebb esztendeje. Még nem várható, hogy létre tudjuk hozni az ideális arányt a működés és a fejlesztés között - nyilatkozta Kocsis Imre Antal polgár- mester az év elején. Elkészült a belvárost tehermentesítő út. Ez módot ad arra, hogy a város közoptimisták és Szekszárd egy központjába kerül, amely je- gyakorolhat. A felkészülés pontját elkerüljék a nehéz járművek, s így a belváros végre visszakerül a polgárok birtokába. Arra is van esély, hogy uniós pénzekből megkezdődhet a városközpont rekonstrukciója, amelynek megvalósulása nyomán minden gépjárműforgalmat ki lehet tiltani a Garay térről. Aláírták a Babits Mihály művelődési ház rekonstrukciójának első ütemére vonatkozó kivitelezési szerződést, 450 millió forint értékben. Az 1970-ben épült, s akkor korszerű házra igencsak ráfér a felújítás, aminek a munkálatai január ötödikén el is kezdődnek. Megkezdődhet a Garay Gimnázium tetőszerkezetének a felújítása és folytatódik a panel épületek hőszigetelése, jövőre 100 milliós értékben. Nem áll barátok nélkül Szekszárd az unió kapujában. Harmincöt éve töretlen a franciaországi Bezons és Szekszárd testvérvárosi kapcsolata. A kiterjedt kapcsolatok hagyományaira mi sem jellemzőbb, mint Testvérvárosi Éneklő Hét. Legutóbb, már harmadik alkalommal adtak egymásnak találkozót Tolna megye székhelyén Szekszárd testvérvárosainak muzikális fiataljai. Hat település: Becse (Jugoszlávia), Bietigheim- Bissingen (Németország), Fa- csád, Lugos (Románia), Tornio (Finnország) és Waregem (Belgium) kórusai mutatkoztak be Szekszárdon. ihárosi ibolya Mi lesz veled cipőgyártás? Összefogás a munkanélküliség kezelésére Kivonult Bonyhádról a Salamander AG. A leépítés több mint 800 ember munkahelyének megszűnésével járt. A helyzet megoldására összefogtak a munkaügyi szervezetek, a cipőgyártók és a város önkormányzata. Bonyhád A Salamander AG. 2003. január 10-én hozta nyilvánosságra a hírt, miszerint bezárja a bonyhádi Sabona Kft.-t. Az év eleji döntés nyomán első ütemben március közepéig 560 dolgozó munkahelye szűnt meg a cipőgyártó cégnél, majd december közepén újabb 301 fő vette át felmondó levelét. A németországi konszern leépítése miatt kialakult munka- nélküliség kezelésére a Tolna Megyei Munkaügyi Központ a cipőgyártókkal, a város vezetésével és a Kereskedelmi és Iparkamarával összefogva folyamatosan kereste és jelenleg is keresi a megoldásokat. Fórumok, tájékoztatók segítik az információáramlást, megalakították a Munkába-helyezést Segítő Bizottságot, szakértők vizsgálták a hagyományokkal rendelkező cipőgyártás megmaradásának lehetőségét, megalakították a Völgység Cipőgyártásáért Szövetség Egyesületet, az országban egyenlőre egyedülálló foglalkoztatási paktumot írtak alá. A közös erőfeszítések eredményeként 2003. októberéig 85 százalékkal több álláshely ajánlat érkezett a kistérségbe és 70 százalékkal több állásközvetítés történt, így a munkanélküliségi ráta csak 0,5 százalékkal növekedett. ______ -pÁAz első Rügyecske és Csillaghír Tamási Május 18-án először léptek színpadra a tamási Pántlika tánc- együttes csoportjai. Kosnás Árpád tanítványai, a huszonnégy tagú, óvodásokból álló Rügyecske és a harminchárom kisiskolásból álló Csillaghír csoport bukovinai gyerekjátékokat, illetve tanítójuk koreográfiáját adta elő. ■ Eredményes kutatások Bátaapáti A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság és a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás bemutatótermet nyitott Bátaapátiban. Tematikus anyag mutatja be a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló megépítésével kapcsolatos kutatásokat kezdetektől napjainkig. A megnyitón Fri- gyesi Ferenc beruházási igazgató bejelentette, hogy a felszíni vizsgálatok eredményeiről szóló zárójelentést a Magyar Geológiai Szolgálat Dél-Dunántúli Területi Hivatala elfogadta, miszerint a kőzet alkalmas a tároló létrehozására. Rövidesen megkezdődnek a felszín alatti kutatások, amelyek során behatárolják azt a területet, ahol a hulladék- tároló a legoptimálisabb műszaki és gazdasági feltételek mellett megépíthető. ________________■ Si keres fellépés az állatkínzás ellen Szekszárd Talán a legnagyobb Tolna megyei siker volt az idén, hogy a szekszárdi állatvédők kezdeményezésére kibontakozott országos akció eredményeképpen bűncselekmény lesz az állatkínzás. Egy kutya szörnyű megkíú- zása után 370 ezer aláírás gyűlt össze, hogy né csupán csekély súlyú szabálysértés, hanem bűncselekmény legyen a gerinces állátok kínzása. Az országgyűlés 314 igen és egy tartózkodás mellett, ellen- szavazat nélkül értett egyet a népi kezdeményezéssel. Szili Katalin házelnök és mások egyéni indítványára már tárgyalta is a Ház a Btk. módosításáról szóló javaslatot, miszerint három évet is kaphat az állatkínzó. Döntés februárban várható. Tolnában A-Z-ig Bonyhád. A különböző szakvizsgálatok prognózisa szerint 2004-2005-re elérte volna a volt Budapesti Vegyiművek Hidasi Gyáregységéből talajba került klór-benzol a város déli ivóvíz kútját. A gond megoldódott. Ez év áprilisában az ALTERRA Építőipari Kft. kivitelezésében megkezdődött Bonyhád új ivóvíz-bázisának kiépítése. A munkálatok a szerződésben foglaltak szerint haladnak. A beruházás elkészültéig (2004. október 30.) a talajvíz-szeny- nyezést 18 kútból álló monitoring hálózattal figyelik. A kutakból havi, illetve negyedéves gyakorisággal vízmintát vesznek a szakemberek. A vízmű fi- gyelőkútjaiban és a vízmű kutakban eddig klór-benzolokat nem mutattak ki. Dunaföldvár. Legalább egy esztendőt kell várni a várost elkerülő út elkészültére, miközben továbbra is több mint tízezer gépkocsi halad át naponta a városközponton. 2002. májusában a kivitelező, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. megkezdte a 2850 méter hosszú, 8 méter széles út építését, amely a várostól délre csatlakozik majd a hatos főútra. A tervezett költség 2,2 milliárd forint, az átadás határideje idén november - lett volna. A Gazdasági Minisztérium a nyár elején úgy döntött, hogy a határidőt egy évvel meghosszabbítja, vagyis több mint egymilliárd forint „átcsoportosított” az országos autópálya program tervezésére. Iregszemcsei olimpikonok. Tizenkét érmet szerzett a Göllesz Viktor Gyógypedagógiai Intézmény három diákja június 23. és 29. között Dublinban, a Speciális Olimpián, s a legeredményesebb magyar sportoló is köztük volt: Fülöp Ilona. A magyar olimpiai csapat iregszemcsei tagjai a várakozásokon felül szerepeltek sportágukban, az erőemelésben. Az együttes negyven arany-, huszonkét ezüst-, és tizenhét bronzéremmel tért haza. A legsikeresebb sportág az erőemelés volt, Fülöp Ilona pedig a legjobban szereplő magyar versenyző. Ő négy aranyérmet, Orsós János három arany- és egy ezüstérmet vehetett át, Angyal Mária pedig egy arany-, egy ezüst-, illetve két bronzérmet szerzett. Paks. Elkészült a város rendszerváltás utáni legnagyobb beruházása, az új szakorvosi rendelőintézet, december másodikétól a Táncsics Mihály utcai épületben fogadják a betegeket. A rendelő XXL századi feltételeket biztosít a város és a környék települései ötvenegyezer lakosának. A beruházás gondolata 1999. decemberében került először a képviselő-testület elé, az egészségügy helyzetét elemző átfogó tanulmány nyomán. Az építést 2002-ben kezdték, egy év alatt, határidőre elkészült az épület, amelynek 1 milliárd 43 milliós költségét az önkormányzat saját erőből fedezte, mellé az intézet 108 millió forintot nyert műszerbeszerzésre pályázatokon. Pari önálló lett. Az európai uniós népszavazással egyidőben, április 13-án Páriban a község önállóságáról is döntöttek. Az érvényesen szavazók 76,73 százaléka, 221 fő igent mondott az önállóságra, 67 választó nemmel szavazott. Az 1984-ben Tamásihoz csatolt községben 2006-ban alakíthatnak önkormányzatot. Paks. A Duna Televízió ötven perces műsorral mutatta be tegnap délután az idén júliusban, Pakson rendezett XI. Gastro- blues Fesztivált. Az összeállításban az idei sztárvendégek mellett a korábbi évek szereplői is megjelentek, a paksi televíziós Koós Attila archív felvételein, megszólalt a fesztivál több résztvevője, szervezője, így Török Ádám zenész, Nemes Nagy Péter, a Magyar Blues Társaság elnöke, Benke László mesterszakács és természetesen a fesztivál szervezője, a paksi önkormányzat által az idén Pro Űrbe díjjal kitüntetett Gárdái György. Tamási. Díszpolgár lett Dávid Ibolya. November 20-án átvette Tamási város díszpolgári címét Dávid Ibolya, a térség ország- gyűlési képviselője, az ország- gyűlés alelnöke. A város két korábbi díszpolgára, Rudas György nyugalmazott iskola- igazgató 1997-ben, Cser Stockinger László tamási születésű költő, író, jezsuita pap 2001-ben kapta a címet. Tamási posztumusz Pro Űrbe díjasai közt van az ugyancsak tamási születésű Würtz Ádám grafikusművész. További települési információk: www.tolnainepujsag.hu