Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-27 / 300. szám
9. OLDAL Tequila-gőzös film A zseni agya Egy szép napon Vajon mi az, ami a zsenika főhős életébe „belelép” ben más, mint a közön- a CIA. 12.oldal séges halandókban? 14.oldal A Markó utcai mentősök társalgójában a hűtőszekrény mellett karácsonyfa áll. Nemrégen díszíthették fel, a szaloncukros papírok még szemlátomást épek. A falon mentős műanyag repióra ketyeg. Alatta bekapcsolt televízió. Kissé távolabb, az egymáshoz tolt, vaslábakon álló barna asztalok mellett néhány piros dzsekis ember ül az elnyűtt fotelekban. Néhá- nyan szunyókálnak, mások barna műanyag poharakból híg automatás kávét iszogatnak, miközben az ünnepi ételek készítését tanulmányozzák az egyik kereskedelmi televízió jóvoltából. A lazacos tekercs baromion jól néz ki a képernyőn, akárcsak a laza szereplők: a színészből lett kukta és a kuktából lett műsorvezető. Szenteste a budapesti „Babakocsiban”- Akkor lennétek királyok, ha arra is tudnátok egy-két jó tanácsot mondani, honnan teremtsük elő ehhez a pénzt! - mondja mellettem a bajuszos sofőr. - Ha tudnátok, mit gondolnak rólatok a hetedik kerületi diplomatalakásokban élők, mindjárt nem lennétek ilyen vidámak! Fene a jó dolgotokat!- teszi hozzá. Egy testes szemüveges lány lép be a szobába, azonnal kifakad.- Halálosan elfáradtam a legutóbbi riasztásnál. Két órán keresztül tartott egy bácsi újraélesztése, több évet öregedtem. Kiderül, megérte a fáradozás, a beteg az intenzív osztályon már magához tért. A mentősök az öregúrtól cserébe egy mosolyt kaptak - a lazac helyett. Jutalomból.- Papa, itt a létra! - mondja egy emelettel feljebb Botos András ápoló, miközben óvatosan araszol a szerkezettel a pici szoba bútorai között. A Papa fürgén helyet foglal a létra tetején, a magasban keres helyet az új függöny új karnisának. Elnézem hosszan próbálkozását, ahogy keresi az egyensúlyt a plafon és a parketta között. Már négy éve, hogy itt, a „Babakocsinál” töltöm a karácsony estéket. Sokan bolondnak tartanak ezért, én mégis azt gondolom, hogy - elvált apaként - ennél jobb elfoglaltságot keresve sem találhatnék. Lelkileg helyrehoz. Az évekkel ezelőtt otthonában babájának korán életet adó erdélyi lányka története a mai napig élénken él az emlékezetemben. Barbara, az akkor szolgálatos doktornő vezetésével a gyermekmentő személyzete csodát tett előttem. Az anyuka mellett ezeregyszáz grammos kislánya is épségben, egészségesen került a kórházba, majd később haza. Ez az „eset” hozott össze bennünket a mentősökkel. Azt nem állíthatom, hogy barátok lettünk, de jó ismerősként fogadnak évről évre ezen a napon. A Mentőmúzeum melletti szobácskájuk és az ablak alatt parkírozó rohamkocsijuk minden alkalommal más képet mutat. Hol egy új számítógép, hol egy új műszer árulkodik alapítványuk sikereiről. Idén kicserélték a bútorokat, a számítógépek új állványt kaptak, a tartalék műszerek pedig új helyre kerültek a friss fa illatát árasztó galéria tetején. A mű a Papa keze munkáját dicséri. Emberünk most épp a karnissal van elfoglalva. A fúrógéppel dolgozik a hosszú, magas ablak tetején. Dr. Szabó Veronika eközben nőiesen igyekszik hasznossá tenni magát. A hangzavarban - ragaszkodva a nap jelentőségéhez - karácsonyi muzsikát keresgél a cédék között. Mi, az élet nehézségeitől edzett férfiak, elnézően szemléljük e törekvése közben. A programok azonban csúsznak, ugyanis megszólal a csengő. A ti-ti-tá-tá dallam a gyermekmentő személyzetét riasztja. Az egyik budai klinikáról kell egy fulladó kisfiút a Heim Pál kórházba szállítani. Beülünk az autóba. A Papa bekapcsolja a szirénát. A Papát Pesti Józsefnek hívják. A Papa eredetileg ács. Valamikor a nyolcvanas évek közepén egy buszvezetőtanfolyamon szerette meg az elsősegélynyújtást. Ez hozta a mentőkhöz, elvégezte az ápolók tanfolyamát. Nem vágyott főiskolára, nem tanult tovább, maradt a kormánykerék mellett. Imád vezetni, de az ápoláshoz is ragaszkodik. A gyermekmentőknél mindkettőre szükség van. Botos András, a magas, vékony ápoló kitámasztja testét velem szemben. A biztonsági öv mellett erre is szükség van a kanyarokban. Az első perctől kezdve ezen a mentőn dolgozik. Előtte a bajba jutott felnőtteknek segített, akkor jött az ötlet, orvos akar lenni. Két évvel ezelőtt fel is vették az egyetemre, de abbahagyta. Hülye voltam - elemzi a helyzetet. - Sebaj, néhány év kimaradt, most elsős vagyok. A hegytetőn levő gyermekklinika kórtermei jóformán üresek. Akit lehetett, hazaengedtek az ünnepekre. Akinek az állapota megengedte. A piros arcú nyuszit ábrázoló kép alatti rácsos ágyban fekvő Sanyika a kivételek közé tartozik. Koraszülöttként látta meg a napvilágot egy esztendővel ezelőtt. A tartós és intenzív lélegeztetés miatt fejletlen tüdeje miatt szorul szanatóriumi kezelésre. Egy nappal ezelőtt hirtelen vírus támadta meg a tüdejét. A speciális kezelést itt nem tudják biztosítani neki, muszáj olyan kórházba szállítatni, ahol működik intenzív osztály. Sanyika szülei vidéken élnek, most is otthon vannak, így csak a nővérek állnak a kiságy mellett. Ahogyan csak lehet, vigasztalják a sápadt gyereket. Kevés sikerrel. Sanyi véget nem érően, panaszosan sír. A halántéktájon egyik erébe bekötött infúzió lassan csepeg, ezen állít legelőször Szabó Veronika. Aztán gyorsan konzultál az illedelmes és szemlátomást elfogódott ügyeletes orvossal, megnézi a röntgen- felvételeket, injekciókat rendel, majd magához szorítva a közben lázrózsássá vált kisfiút, a kórterem ajtajában álló kádhoz viszi. Közben csitítgatja, mintha a sajátja lenne. Az ülőfürdő után a doktornő segít az öltöztetésben, maj'd irány a mentőautó, ahol menet közben Sanyikát oxigénnel kell lélegeztetni. Szabó Veronika figyelmesen nézi a műszereket, időnként igazít az oxigénmaszkon, nehezen beszél magáról. Szerencsére nem először találkozunk. Tudom, hogy aneszteziológus. 1987-ben végzett az orvosi egyetemen, ösztöndíjasként szakvizsgázott Németországban. 1995-től gyermek- orvos. Egy évig dolgozott az Egyesült Államokban, rövidebb időt töltött Peruban, Marokkóban és Kenyában, háromszor látták vendégül különböző Fülöp-szigeteki kórházak. Itthon megpályázott egy főorvosi állást az egyik gyermekkórházban, de nem sikerült. Nincs harag benne ezért, a sors kárpótolta, a kremsi megyei kórház vezetése felkérte, legyen náluk aneszteziológus főorvos.- De az a megye Ausztriában van! - csodálkozom.- Na és? A lakásomtól két és háromnegyed óra alatt ott vagyok. Nem nagy a távolság. Szeretnek ott engem, meg is becsülnek. Sőt rendesek, hiszen megengedték, hogy továbbra is gyermek- mentőzzek. Az állással egyébként is jól jártam, azóta, hogy elfogadtam a felkérést, nincs szükségem mellékállásokra. Korábban négy helyen kellett dolgoznom, hogy fenn tudjam magamat tartani.- Miért van szükség gyermek- mentőre?- Mert a gyerekek nem kis felDoroszlai Richárd ápoló pihenőben Nagy Miklós gépkocsivezető kedvence a számítógép nőttek. Az ellátásukhoz speciális eszközökre van szükség. Az életjelenségek - a légzés, a pulzusszám, a vérnyomás, és a vér oxigéntartalma - tekintetében jelentősen eltérnek a felnőttekétől.- Miért lett aneszteziológus?- Az emberi test egészével tudok foglalkozni. Nem egyes szeleteivel, mint a belgyógyászok vagy a sebészek. Többnyire kizárólag csak az előzőekben felsorolt életjelenségekre tudok támaszkodni, ezek összefüggéseiből kell összeállítanom a szükséges terápiát. A gyermekek esetében ez fokozottabban jelentkezik, hiszen ők sok esetben el sem tudják mondani,) hogy mit éreznek, milyen fáj dal | maik vannak. Ezeknek a fájdalmaknak a csillapítása is az anesz-J teziológusok feladata. Ennél szebb orvosi szakterületet el sem, tudok képzelni. Sanyika közben megnyugodott. A lázas foltok is eltűntek az; aprócska arcról. Nézzük egymástJ Az imbolygó mentőautó belsejében a rózsaszínű plüss Röfi az egyik műszer mögül fejét elfordítva kinéz a hátsó ablakon. A Heim Pál Kórházban Sanyika jól érzi már magát, a nővérek és az orvosok hamar megismerkedtek vele. Szabó Veronika gyorsan búcsút vesz tőle, s már indulnánk az autó felé, amikor a szemközti szoba üvegfalánál megáll. A fal túlsó oldalán egy édesanya öltözteti a kisfiát. Veronika felismeri a gyereket. Ő hozta vissza a klinikai halál állapotából a nyolcéves Pétert, aki autóbalesetet szenvedett. A többórás küzdelem után Péter szállítható állapotba került, azóta itt fekszik a kórházban. Gerincsérülése miatt még mindig géppel lélegeztetik. A szemeit tudja csak mozgatni, a végtagjai bénán nyugszanak a test mellett. Péter tegnap még szomorú volt, amikor kiderült, hogy szüleinek nem sikerült hordozható lélegeztetőgépet szerezni, így itt kell tölteni a szentestét. Mára rendben van minden, hiszen itt van az édesanyja, itt az ünneplőruha, amelyet most adtak rá a gyerekre. Az ajándékok lassan a kórterem ablakába kerülnek, a legjobban annak a mosolynak örülnek, amely ma jelent meg legelőször a sérült kisfiú arcán. MAROSI ANTAL Dr. Szabó Veronika anyaként is bánik a beteg gyerekekkel A „Papa” munka közben
