Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-01 / 279. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Újraélesztett iskolai könyvtár Nem csak kölcsönző, digitális végpont is Felújított könyvtárat adtak át szombaton delkezésére. Az intézményt Dá- Ozorán. Az iskolai könyvtár a községi bib- vid Ibolya, a térség országgyűlési liotéka szerepét is betölti, és internet-hoz- képviselője, a parlament alelnöke záféréssel adott lesz a könyvtárközi köl- avatta fel, egyben a Száz magyar csönzés lehetősége. falu kincsestára című sorozatot adományozta a gyűjteménynek. Ozora Elekes Eduárdné, a megyei ^------------------------------­------------------------ könyvtár igazgatója elmondta: az A könyvtárat a Nemzeti Kulturális Örökség esélyegyenlőség szellemében azt Minisztériumának 1,8 millió forintos támoga- szorgalmazzák, hogy a vidéki tásával újították fel, amelyet a Korszerű könyvtárak digitális végpontok is könyvtárakért pályázat révén nyert el az ön- legyenek egyben, ne csak könyv­kormányzat. A nyolcezer kötetes állomány kölcsönzők. Az internetes könyv: rendezésében az Illyés Gyula Megyei Könyv- tárközi kölcsönzés, amellyel gya- tár nyújtott szakmai segítséget, a község pe- korlatilag Magyarország összes dig mintegy félmillió forintot fordított a könyvtára elérhető, a megyei könyvtár újraélesztésére, amely nem csak könyvtáron keresztül ingyenes. Az intéz- Kakasdon adnak át felújított könyvtárat, s kölcsönző lesz, hanem két számítógépen mény vezetője hozzátette: december végéig Hőgyészen ugyancsak jelentős ráfordítással internetes kapcsolat áll majd az olvasók ren- három településen: Döbröközön, Őcsényben, alakítanak ki új könyvtárhelyiséget. t. f. Mától betegeket fogad az új rendelő Egy év alatt készült el az egymilliárd forintos épület Ma reggeltől az új, Táncsics Mihály utcai szakorvosi rendelő- intézetben fogadják a betegeket. A valamivel több mint egy­milliárd forintért elkészült épület a város rendszerváltás utá­ni legnagyobb beruházása. A rendelő valóban XXI. századi feltételeket biztosít a város és a környék települései ötvenegy- ezer lakosának. vonalát képviselő műszer, gyógyá- teljes, ha folytatják az eredeti prog- szati eszköz. ramot és megkezdődik a Rákóczi Dr. Pásztor Hilda igazgató-főor- utcai rendelő felújítása, ahová a tü- vos szerint nagy lépés az új rende- dőgondozó, valamit a bőr- és nemi- lőintézet elkészülte a város egész- beteg-gondozó kerül majd. ségügye számára, ám akkor lesz Rákosi gusztáv Paks A hivatalos átadási ceremóniát ugyancsak december ötödikén rendezik, ma reggeltől azonban már az új épületben kezdődik a szakrendelés. A hét végén, péntek­től dr. Pásztor Hilda igazgató-főor­vos. vezetésével az orvosok, asz- szisztensek a költözésen dolgoz­tak, vasárnap estére szinte minden a helyére került az új, háromszin­tes épületben. A földszinten a leg­magasabb betegforgalmú sebészet, korszerű, kórházi körülményeket biztosító műtővel, a nőgyógyászat és a röntgen található, az emeleten a többi szakrendelő, közöttük olyanok, amelyek új szolgáltatáso­kat jelentenek a város és a környék 13 településének 50.800 lakója szá­mára. Megszűnik például a labor­ban az a méltatlan helyzet, hogy a betegeknek vizeletes edénykékkel kell végigsétálniuk a várakozók kö­zött. A rendelők, éppúgy, mint a várók tágasak, kényelmesek, akár a berendezések. Számos új mű­szer került az új rendelőbe, a már említett sebészeti műtő mellett új röntgengép, de minden rendelésen található a kor legmagasabb szín­Határidőre Az új szakorvosi rendelőintézet építésének gondolata 1999. decemberében került először a képviselő-testület elé, az egészségügy helyzetét elemző átfogó tanulmány nyomán. Szakmai fórumok és részletes előkészítés után 2000. júniusá­ban döntött a testület a rendelőintézet építéséről, 2000. de­cemberére elkészültek a tervek. 2001. novemberében a testü­let több tagja a beruházás elhalasztása mellett érvelt, de végül a többség megszavazta az akkori egészségügyi és szociális bi­zottság által támogatott beruházást. Az építés jogát közbeszer­zési eljáráson a Strabag Rt. szerezte meg. Egy év alatt, határ­időre elkészült az épület, amelynek 1 milliárd 43 milliós költsé­gét az önkormányzat saját erőből fedezte, mellé az intézet 108 millió forintot nyert műszerbeszerzésre pályázatokon. 2003. December 1., Hétfő HH Szokatlan kérdések Miért élnek rövidebb ideig a romák? Szekszárd-Budapest Hamarosan önkéntes alapon kitölthető, szokatlan tartal­mú kérdőíveket kapnak a há­ziorvosok és a védőnők, amelyben arra kíváncsiak, miképpen viszonyulnak az érintettek a roma származású betegeikhez. Az Egészségügyi Minisztérium (EM) szerint a kutatás arra irányul, hogy az ellátással összefüggő okok miatt élnek-e rövidebb ideig a romák, mint a többi magyar állampolgár. A háziorvosok és a vé­dőnők körében vég­zendő vizsgálatra a kérdőívet egy társada­lomtudományi kérdé­sekkel foglalkozó mű­hely állította össze, a programot az Egész­ségügyi Minisztérium támogatja. A megkér­dezettek egytől ötig terjedő ská­lán fejezhetik ki egyetértésüket, illetve ellenvéleményüket egye­bek mellett a következő kérdé­sekről: „lusták-e a cigányok”, „ a cigányokkal kicsit mindig óvatos­nak kell lenni”, „piszkosak, nem mosakszanak eleget”, vagy hogy „ösztönözni kellene, hogy keve­sebb gyerekük legyen”. A sokak által provokatívnak vélt kutatás céljáról a tárca közleményében úgy foglalt állást, hogy miután a cigány lakosság élettartama tíz-ti­zenöt évvel alacsonyabb, mint a nem romáké, arra kíváncsiak, en­nek a hátterében az egészségügyi ellátással összefüggő okok áll- nak-e. Göncz Kinga, a minisztéri­um politikai államtitkára úgy véh te, az ilyen megközelítésű kuta­tás másutt nem szokatlan, azon­ban idehaza „tabu téma”. Dr. Schrancz Róbert, a szek­szárdi 8. számú körzet háziorvo­sa, a megyei orvosi kamara titká­ra a sajtóból értesült a kérdőívről, amennyire módjában állt megítél­ni, provokatívnak tartja a kérdéseket, úgy véli nem szeren­csés ilyen kérdésekkel megosztani az egész­ségügyben dolgozó­kat. Véleménye sze­rint egyébként is orvosi esküjével ellentétesen jár el az, aki szárma­zásuktól függően másként jár el a betegeivel. A kamara titkára azt gondolja, hogy minden megkér­dezett a szabad lelkiismerete sze­rint dönti el, hogy válaszol-e a kérdésekre vagy nem. FKÉ A hetedik advent Tolna A tolnai Szent Mór Katolikus Általános iskolában vasárnap délelőtt immár hetedszer ren­deztek adventi ünnepséget. Kleinné Hága Györgyi intéz­ményvezető köszöntője után az iskola énekkara lépett fel, Schmidt JÓZsefné vezényletével. A műsort ezúttal is a negyedike­sek adták, előadásukat az ünnep­váró időszak „híres” névnapjai­hoz kötődő népszokások, legen­dák felelevenítésével építették fel. Az adventi ünnepség kereté­ben nyílott az a szintén tradicio­nális kiállítás az iskola folyosó­ján, ahol a gyerekek által készí­tett alkotások láthatóak a kará- csonyi szünetig. _____________■ Sze rencseösszeállítás „Örökítse meg az ünnepeket” Srjkamvagyunk úgy, hogy december elején elhatározzuk, hogy szeretteink­nek idén -dalán először - időben megvásároljuk a karácsonyi ajándékokat Ezen elhatározásunk után már „csak” azt kell eldönteni, kinek mit is vásáro­lunk, kit mivel lepünk meg a fa alatt, ki minek örülne igazán. A Szerencsejáték Rt. Pécsi Területi Igazgatósága ezen karácsonyi vásárlá­sok alkalmával adódó dilemmák közt szeretne játékosainak egy kis segítséget nyújtani a 2003. december 1.-13. között szervezett »Örökítse meg az ünne­peket” jelmondatú regionális ajándéksorsolásos akcióval. Az akció során 6 db digitális kamera és 6 db digitális fényképezőgép talál gazdára, melyekkel már az idei karácsonyi ünnepségen is készíthetnek családi felvételeket Az akcióban azok vehetnek részt, akik az akció ideje alatt (december 1.- 13.) Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala me$ék területén található bármely sorsjegy értékesítő helyen a meghatározott sorsjegyekből különböző fajtákat vásárolnak legalább 1.000 forint értékben és a vásárlás tényét a sors­jegybérleten az átvevőhelyen leigazoltatják (dátum, aláírás, bélyegző). A sors­jegybérlet az akciót népszerűsítő szórólap hátoldalán található és minden já­tékos részére hozzáférhető az akcióba bevont értékesítő helyeken. A pályáza­tokat 2003. december 17-ig az »Örökítse meg az ünnepeket” jelmondattal el­látott normál bontókban, pontos névvel és címmel ellátva kell beküldeni a 7601 Pécs, Postafiók 503. címre. A nyilvános sorsolásra 2003. december 19- én 13 órakor Pécsett az Irgalmasok u. 10. szám alatti 106. sz. lottózóban ke­rül sor. „Karácsonyi ajándék” akció - Két nyeremény egy szelvénnyel A Szerencsejáték Rt országos különsorsolásos akciót szervez a Skandináv lotto illetve a Joker játék szerelmeseinek. Az automatikus részvételű „szeren­cseperc” típusú akcióban azok a játékosok vehetnek részt, akik az akció nap­ján, 2003. december 3. (szerda), 8 és 17 óra között akár online módon (ter­minálon), akár telefonos/internetes/SMS-es módon egy szelvényen legalább 600 forint értékben (a joker játék értéke nem számít bele) küldik játékba Skandináv lottó játékukat A nyeremény óránként 2.000.000. forint készpénz. Azok, akik a fent említett akció időpontjában, és a fent említett módon úgy küldik játékba (egyhetes, öthetes, normál vagy kombinációs) ötöslottó, hatoslottó, Skandináv lottó vagy Luxor játékukat, hogy azon a jokert is meg- játsszák, játékukkal automatikusan részt vesznek a joker játék óránkénti sor­solásán, melyen 1.000.000 forint készpénz talál gazdára. Azok a játékosok, akik az akciós napon a Skandináv lottón legalább 600 Ft értékben játsszák meg Skandináv lottó játékukat és jokert is játszanak, mindkét sorsolásnak au­tomatikus résztvevői lesznek. Egy átvételi igazolásszámmal akár két nyere­ményt is el lehet érni. Az óránként kisorsolt nyertes átvételi igazolások száma valamennyi lottó­zóban megtalálható lesz a sorsolást követően. Az akció napján 8-20 óráig az érdeklődök számára díjmentesen hívható zöld számon (06-80/313-313) le­het informálódni a nyertes játékokkal kapcsolatban. Gazdára találtak az „Őszi kenő” akció nyereményei 2003. december f -13. Azok a yétékoíok, akik «I Tok**; Sw&ogy, V«*, Ve»eprem, 7*1« megyék ».er-, a fajétól» snrsjecye^bó' fagtateft vasamntaV l.úööofk palyazhatjtak «fcetors, 6 St-ypv kfii r t! Äst ti «r uk, 0»>f5f 3 * vásárlások senyét » *-,r beiákJerá * rr<e§sdct* ckw* ,. 2003. november 17-én Pécsett az Irgalmasok u. 10. szám alatti 106. sz. lottózóban kisorsolásra kerültek az „Őszi kenó" jelmondatú regionális külön­sorsolásos akció nyereményei. Az Opel Corsa Viva típusú személygépkocsi főnyeremény mellett gazdára talált 1,8 millió forint összértékű készpénz nyeremény is. A 200.000 R értékű készpénz nyeremény nyertese egy paksi játékosunk, akinek ezúton is gratulá­lunk. Ő már biztosan tudja, hogy „Bármikor bejöhet”. Sors jegyárusítás részmunkaidőben Sorsjegyárusításra megváltozott munkaképességű, aktív korú munkaválla­lókat keresünk, részmunkaidős foglalkoztatásra. Érdeklődni az alábbi telefon­számon lehet 06-30/9961-269, illetve 06-30/9961-265. Sorsjegyárusításra vállalkozót keresünk Vállalkozói igazolvánnyal és üzlettel rendelkező partnereket keresünk ka­parós sorsjegy értékesítési tevékenység folytatására. Érdeklődni a 06- 30/9961-269, illetve 06-30/9961-265. SZERENCSEKVÍZ Decemberben folytatódik népszerti játékunk, a Szerencsekvfz, amelyben ismét három kérdésünkre váijuk a helyes válaszokat a 06-72-517-320-as telefonszámra a megjelenés napján, hétfőn 8-12 ára között Decemberi kérdéseink: 1. A „Karácsonyi ajándék” elnevezésű akcióban melyik két játékkal lehet részt venni? 2. Milyen nyeremények kerülnek kisorsolásra az »Örökítse meg az ünnepeket” jelmondatú regionális akcióban. 3. Az "Örökítse meg az ünnepeket” akcióban mekkora összegért kell sorsje&et vásárolni ahhoz, hogy pályázhasson. A helyes megfejtők között e® darab háromezer forint értékű Szerencsekártyát sorsolunk ki. A nyertest a Szerencsejáték Rt levélben értesíti. Az összeállítás a Szerencsejáték Rt. támogatásával készült. Átadták a bonyhádi lottózót Baranya, Somogy megyét követően Tolna megyében is átadásra került egy korszerűen felújított lottózó. November 15-én Bonyhádon a Széchenyi tér 17. szám alatt nyílt meg a régió legújabb, arculat szerint felújított lottózója. Nyitó napi akcióval, óránkénti sorsolással vették birtokukba a játékosok, fogadók, a két pénztáros, nyitott pultos, korszerű biztonságtechnikai berendezésekkel felszerelt üzletet. A szép új lottózó, a vásárlók igényei szerint kialakított nyitva tartással várja a játszani és nyerni vágyókat. Astro, Äs» SlaskJack^ Aamőhss* ÁS&tfeé&ík. Á?latfe«iykók, Slack lack. Casino, D*tekéi*, f &r&ák iterúsM hmmn, Äavl fia, időjós, Kü,p*pir,o»é, Ubírmtm, Ima*. Nagy Kaland, Torpedó c?3Y* rof?rai ít\>) bontókba», daunei eúáxy* mmtmuarstm 2803. áwmtot# i%~én W órák«* Páséit as «i 19$,kf«\ Mfaarara. mSfi f db f-aNvat a? * Ser f <»*?*» kenj w«>y Misáit caaaourttfc sauer Kijében .......* l t' i 4

Next

/
Thumbnails
Contents