Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-19 / 295. szám

■H 2003. December 19., Péntek MEGYEI TÜKÖR Kisgyerekek nagy várakozása Ajándékot kaptak, amit sok-sok szeretettel adtak Mindenki szeret ajándékot kapni, méginkább adni. Van, aki egy jó szóra vágyik, másoknak ruhaneműre, cipőre, me­leg takaróra van szükségük, netán arra, hogy egyszer végre alaposan megtöltsék a hasukat, finom falatokhoz jussanak. Mielőtt a karácsonyi ünnepekben a családunknak örülünk, szétnézünk egy kicsit: hogyan segíthetünk azokon, akik va­lamiben hiányt szenvednek. Az állami neveltek személyre szóló ajándékot is kaptak Zomba-Paradicsompuszta A megye ünnepi ajándékait nyújtotta át teg­nap két helyszínen is Frankné dr. Kovács Szil­via. Tolna Megye Közgyűlésének elnöke első­ként Zomba-Paradicsompusztára látogatott, a Berkes János Gyógypedagógiai Intézménybe,' ahol 100 ezer forint értékben kaptak játékokat az ott tanuló kisdiákok. Az út második állo­mását az iregszemcsei Göllesz Viktor Gyógy­pedagógiai Intézmény és Gyermekotthon je­lentette, itt alkalomhoz illő műsor emelte az amúgy is ünnepi hangulatot. A megye ez eset­ben is százezer forint értékű adománnyal já­rult hozzá ahhoz, hogy a rászorulók számára még kellemesebb legyen a karácsony. Mind­két helyszínen az úgynevezett állami nevel­tek, tehát az árva gyermekek külön, személy­re szóló ajándékokban részesültek. -szá­Hatalmas készülődés egy piciny faluban Mucsi Tolna megye egyik legkisebb települése Mucsi. A pici falu pici, ám annál gondosko- dóbb általános iskolájának pedagógusai min­dent megtesznek azért, hogy a sok hátrányos helyzetben élő kisgyermek karácsonya bol­dog legyen. Már tanévkezdéskor programok sokaságával pályáztak különböző helyekre, hogy a kisgyermekek számára az idei ünnep­várás életre szóló élmény maradhas­son. Az Országos Oktatási és Integ­rációs Hálózathoz beadott program­juk eredményes­nek bizonyult. Az intézmény tanulói három pedagógus kíséretében ma a Somogy megyei Istvándiba utaz- Alkalomhoz illő műsor emelte nak, ahol híressé­gek, neves előadóművészek műsorával, sze­mélyre szóló ajándékokkal várják őket. Eb­ben a megtiszteltetésben mindössze az or­szág három általános iskolája részesült. Emellett a helyi, ünnepvárási alkalmak megszervezését sem mulasztották el. Advent utolsó hetében két napon kézműves foglalko­zásokon karácsonyfa- és asztali díszeket, sü­teményeket készítettek a kisdiákok tanáraik segítségével. -pá­Sikeresen pályázott a Il-es iskola ___________ SZEKSZÁRD________________ Sikerrel szerepelt a szekszárdi II. Számú Álta­lános Iskola az Országos Gyermekétkeztetési Alapítvány pályázatán. Az alapítvány 9. alka­lommal írta ki pályázatát, amelyen az oktatá­si intézmények az ott tanuló rászoruló gyer­mekek számára kaphatnak adományt. A II. Számú Általános Iskola 70 darab, egyenként 6 az ünnepi hangulatot Iregszemcsén fotó: bakó jenő ezer forint értékű, tartós élelmiszert tartalma­zó ajándékcsomagot nyert, amelyet tegnap délelőtt adtak az iskolában tanuló rászoruló gyermekeknek és családjuknak. -vm­Ajándék a rászoruló romáknak A szekszárdi Szivárvány Iskola adott műsort a megyeszékhelyen az újabb karácsonyi aján­dékosztás alkalmából. A rászoruló roma csa­ládok minden esztendőben ilyenkor vehetik' át azokat a csomagokat, melyeket a Máltai Szeretetszolgálat, Szekszárd egészségügyi és szociális bizottsága, valamint a szervezést is végző, helybeli roma kisebbségi önkormány­zat biztosít számukra. Idén a Horváth Sport, a Fajszi Bt. és a megyeszékhely Fidesz- frakci­ója is csatlakozott az adományozókhoz, így immár százhatvan hátrányos helyzetű roma család jutott élelmiszerhez, benne étolajhoz, cukorhoz, liszthez, rizshez és száraztésztá­hoz. -SZÁ­Karácsonyi ajándékvadászat Kényszeres vásárlók veszélyben! Tumultus az üzletekben? Ugyan már! Eddig csak lézengtek a vásárlók ahhoz képest, ami az elkövetkező néhány napban, szentestéig lesz a hiperekben, szuperekben, píázákban, shopokban. Most indul a végső roham! Boldog-boldogtalan tö­ri magát, hogy még szebbet, még jobbat, még maradandóbbat vegyen szeretteinek, mint tavaly. Közben hajlamos elfeledni, hogy a bukszájában, meg a bankkártyáján mennyi pénz van. És a vége: totális csőd, finomabb esetben komoly adósság. A kényszeres vásárlás betegség. A vásárlásfüggő szenvedélye a pénz­költés. Ha rossz passzban van, csak ettől érzi jobban magát. Ha észhez tér, levert lesz - pláne ak­kor, ha hazaérve végignézi a szám­lákat. Olyan nyavalya ez, amely közeli rokonságban áll az alkoho­lizmussal, a drogfüggőséggel vagy a szerencsejáték-szenvedéllyel. A csecsebecsék megszerzése nem pótolja a szeretetet, nem ál­lítja helyre az önbecsülést, de még a stressz okozta feszültséget sem oldja! Sőt, akár súlyosbíthat­ja a problémákat! A kényszeres vásárlóra rohamok törnek rá, kü­lönösen, ha rosszkedvű vagy ma­gányos. Ilyenkor ámokfutást ren­dez az üzletekben - gyakran a legfeleslegesebb árukkal tér haza. Nők körében gyakoribb ez a füg­gőség: ruhákat, kozmetikumokat vásárolnak mértéket nem ismer­ve. A férfiak elsősorban DVD- lejátszót, videomagnót, hifi­berendezést visznek haza - sok­szor a másodikat. A mai fogyasztói társadalom karácsonyi „népszokása” még az egyébként egészséges emberek­ből is kiválthat átmeneti mániás pénzköltést. Ők - enyhébb eset­ben - csak bizonyos árucikkek láttán veszítik el ön­uralmukat mond­ván: „Ez a cipő kell nekem!”, „Mindig erre a parfümre vágytam!”, stb. Az igazi beteg mindent megvesz, ami az útjába kerül. A nő szekrénye tele van soha fel nem vett ruhákkal, ci­pőkkel, táskákkal, gyakran még az ár­cédula is ott virít a cuccokon. Legtöbb­jük nem ismeri be, hogy beteg, még ak­kor sem, amikor eladósodik, ba­ráti és szerelmi kapcsolatai tönk­remennek. Inkább másodállást vagy bármilyen pluszmunkát vál­lal, csak hogy megoldódni vélje a dolgokat. PS: Cikkünk nem a karácsonyi ajándékozás hagyománya, illetve Jó tanácsok Azoknak, akik a fentiek alapján úgy ér­zik, könnyen bajba kerül(het)nek Csak készpénzzel fizessen! Írjon listát, és mást ne vegyen meg, csak ami rajta van! ■ Kerülje az árieszállításokat, a kiárusí­tásokat! Ha mégis benéz egy akcióra, előre döntse el, mennyi pénzt szán rá (magára), és csak annyit tegyen a zse­bébe! 1 Kirakatokat csak záróra után néze­gessen! a Ha úgy érzi, nem képes megállni a költekezést, ne szégyelljen (és ne kés­lekedjen) segítséget kérni! az ajándékvásárlás elleni propa­ganda. Csupán a kellő mértékle­tességre és józanságra szerettük volna felhívni a figyelmet, továb­bá arra, hogy ezidőtájt fokozott veszélynek vannak kitéve a kény­szeres vásárlók. MEGRE^DELg \ I Alulírott.............................................................................................................................................................................................., 7. OEDAL Karácsony előtt ALSÓNYÉK. Adventi hangver­senyre várják a zeneszerető alsónánaiakat a református temp­lomba ma este öt órára. A kará­csonyi ünnepi műsor vasárnap délután négy órakor kezdődik a kultúrházban. *Í**Í*«Í' BÁTAAPÁTI. Nyugdíjaskará­csonyt tartott az önkormányzat. A rendezvényen ebéddel látták vendégül a falu idős embereit, va­lamint mindenki 3000 forint érté­kű ajándékcsomagot kapott. BONYHÁDVARASD. A települé­si és a Német Kisebbségi Önkor­mányzat, valamint a Vöröskereszt közösen rendezte meg a falukará­csonyt. A rendezvény egyben az idősek napja is volt. A programon a helyi óvodások, általános iskolá­sok és hagyományőrző együttes mellett fellépett a Teveli Fiatalok Egyesületének csoportja is. CSIKÓSTŐTTŐS. A Faluszépítő Egyesület szombat este öt órától karácsonyi koncertet tart a római katolikus templomban, ahol Fatalin Helga evangélikus lelkész köszöntője után a grazi konzerva­tóriumban tanuló dombóvári Moravcsik Katalin orgonái, a he­lyi Keő Roxána és testvére, Mar­cell énekel, dr. Nagy Miklós pe­dig verset mond. ### DOMBÓVÁR. Az önkormányzat Mdlnár György Általános iskola aulájába péntek délután fél ötkor kezdődő Idősek karácsonyára hívta meg a városban lakó nyug­díjasokat, akiknek szórakoztató műsorral és szerény vendéglátás­sal kedveskedik. *** DUNAFÖLDVÁR. Karácsonyi kiállítást és vásárt rendez a Vá­ros Könyvtár, helyi alkotók mun­káiból. Festményeket, kerámiá­kat, karácsonyfadíszeket, ková­csoltvas díszeket, szárazvirág­kötéseket láthatnak és vásárol­hatnak az érdeklődők a könyvtár nyitva tartási idejében, hétköz­napokon reggel nyolc és délután hat óra között. KAPOSPULA. Az ön­•kormányzat a művelődési ház­ban szombat este hat órakor kezdődő karácsonyváró műsorra hívta meg a község lakóit, akik az óvodások és az iskolások verses-zenés-énekes előadásá­nak tapsolhatnak. KISSZÉKELY. Az önkormány­zat szombat délután két órára a művelődési házba várja a falu la­kóit; akik a diákok és a nyugdíjas­egyesület tagjainak karácsonyi műsorát nézhetik meg. Hosszú szünet után ismét lesz betlehe- mes játék, amit Lelkes György és felesége tanított be a gyerekek­nek. Az ünnep résztvevőit finom vacsorával is megkínálja a képvi­selő-testület. $$$ ŐCSÉNY. Tegnap délután rendezték meg Őcsényben a falu karácsonyát. A már ha­gyománnyá váló ünnepségen az általános iskolások adtak műsort. Az ünnepség keretében adták át az „Őcsény községért” emlékplakettet, melyet az idén Steiner József - volt tűzoltó parancsnok, ma az önkéntesek tiszteletbeli elnöke - vehetett át. PUSZTAHENCSE. A közel múltban Gyönkre, a megyei önkormányzat fenntartásában működő Idősek Otthonába költözött a pusztehencsei Kiss Istvánná, Ida néni. A község nyugdíjasklubjának tagjaiból álló küldöttség a kará­csonyi ünnepek közeledtével meglátogatták és ajándékokat vittek a nyolcvan évét betöltött néninek. Jjjjjfc SZEKSZÁRD. A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete december 20-án, szombaton 19 órai kezdettel tartja karácsonyi ünnepségét Szekszárdon, az íj. Béla Gimnázium B épületében. A szilveszteri jegyek ugyanitt szerezhetők be. TENGELIC. Karácsonyváró ün­nepséget rendeznek Tengelicen, december 20-án, szombaton 15 órától a művelődési házban, ahol hagyományőrző műsorral várják a vendégeket. A műsor után a résztvevők a falu karácsonyfájá­hoz vonulnak az iskola elé, ahol a gyertyák fényében a tengelici kó­rus énekel. *** TOLNANÉMEDI. A képviselő- testület és az általános iskola közösen szervezte azt a kultúr- otthonban péntek este öt órakor kezdődő karácsonyi ün­nepséget, amin az ifjúság mellett a helyi énekkar szórakoztatja a közönséget. _________________■ Sz enteste a Faluházban Mözsi Szabó István vers-estje Decs ugyanis olyan előadótól hallhatja------------------------------- a közönség, akit eddig a művé­Ne m mindennapi élményben szét egy másik ágának avatott lesz része azoknak, akik decem- művelőjeként ismertek. Ezen a bér 20-án, szombaton, este hat szombat estén Mözsi Szabó Ist- órára elmennek a decsi Faluház ván festőművész mutatkozik nagytermébe. Az utolsó adventi másik oldaláról: verseket mond a hétvégéhez illő szép verseket közönségnek._______________■ To lnai Népújság Almanach 2003 .........................................................................................................................................................................................alatti lakos megrendelem a Tolnai Népújság Almanach 2003 kiadványt..........példányban. A kiadvány ára kötetenként * A kiadvány árát utánvéttel fizetem □ * plusz csomagolási és kézbesítési költség * A kiadványt a kiadóban (Szekszárd, __ Li szt. F. tér 3.) veszem át. LJ " kérjük, szándékát a megfelelő kockába írt X-szel jelezze! Dátum: ................................................................................ A megrendelőt a következő címre küldje: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 4.990 Ft Megjelenés: december közepe Közeleg az év vége, mi pedig már elkészítettük a megye életéről szóló összefoglalón­kat. Olvasóink tavaly megszerették, ezért ismét megjelent a Tolnai Népújság Almanach. Ä lapunkkal megegyező for­mátumú, keménytáblás könyv méltán számíthat olvasóink ér­deklődésére. A gazdagon illusztrált kötet­ben bemutatkozik Tolna me­gye valamennyi, összesen 108 települése. Több mint ezer em­ber szerepel a könyvben, köz­tük a települések gazdái, a vá­rosok, falvak szellemiségét meghatározó személyiségei. Rendelje meg Ön is! Tokai Népújság Almanach 2003

Next

/
Thumbnails
Contents