Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-18 / 294. szám
12. OLDAL S Z 0 L G Á LTATÁ S 2003. December 18., Csütörtök Hajdan December 18-án 125 éve, 1878- ban elfogták azt a 21 éves piro- mániás fiút Szekszárdon, aki előtte évekig gondoskodott a helybeli önkéntes tűzoltók állandó foglalkoztatásáról. 115 éve, 1888-ban Madocsa mellett a dunai jég fogságába esett 50 tonna búzával egy hajó, amelyet a segítségére sietett két gőzös sem tudott kihúzni, ráadásul az egyik a jégzajlásban léket is kapott. 90 éve, 1913-ban a Tolnavármegye és a Közérdek Ünnep előtt című vezércikkében írta: „az emberekből kiveszett az egymás iránti jóakarat”. 85 éve, 1918-ban lázas igyekezettel szervezték a megyei nemzetőrséget, amelynek tíz nagyobb helységben lettek szakaszai, és karhatalomként működött 21-étől. ■ S. O. S. LELKISEGÉLY Szekszárd. Az S. 0. S. Lelkisegély Telefonszolgálat, kapcsolódva az esélyegyenlőségi miniszter felhívásához, december 18-tól január 12-ig 24 órás ügyeletet tart. A 06-80-505-518-as ingyenes szám hívható krízishelyzetben, családi, vagy egyéb veszélyhelyzetben ugyanúgy, mint magányosság miatt, egy kis beszélgetésre. ______________■ Tra ffipax Ma reggel 6-tól 14-ig Duna- földvár belterületén és a 6-os főút 100 m szelvényénél várható sebességmérés.________________■ VÉ RADÁS Dombóvár. A Városi Kórház munkatársai csütörtök reggel fél nyolctól délután két óráig véradásra várják azokat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. ■ Ügyeleteseink Napi szerkesztő: Gyuricza Mihály A Tolnai Népújsággal együttműködő újságírók: Szekszárdon: F. Kováts Éva 511- 527, Ihárosi Ibolya 511-520, Mauthner Ilona 511-527, Szeri Árpád 511-526, Venter Marianna 511-513. Fax: 511-514. Bonyhá- don: Pál Ágnes 74/550-369, 06/30/650-30-24; Dombóváron: Glaub Róbert 460-618; 06/30/ 650-.30-21; Pakson: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/460- 5008; Vida Tünde 06/20/398- 4504. Tamásiban: Tóth Ferenc 480-705; 06/30/650-30-22. Tolnán: Steinbach Zsolt 440-660; 06/30/650-30-23. ______________■ Ko mmunikációs partnerünk Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Izménybe Bakó Jánosáénak boldog születésnapot kíván Niki és Vinci. * Izménybe Bakó Jánosnénak boldog születésnapot kíván Nagyhajmásról Tamáska, Ba- ■lázska, Melinda és Tamás! * Bakó Jánosnénak Izménybe boldog születésnapot kíván Édesanyja és Édesapja. * Dorn Nikinek üzenem Váraljára, igaz kissé késve, hogy boldog szünnapot. Egy régi barátja. 3 éve T. * Szia! Pénteken láttalak. Kár, hogy sosem állsz meg. * Sziasztok! Keresem azt a Hölgyet, aki „mo- lett” jeligével írt üzenetet nekem 2 hete szombaton. Bocs, de elkeveredett a számod, ha tudsz, írj! A számom: 30/454- 0344. Kösz. * Szia Fekete Démon! Jan vagyok! A számom: 30 2681890 várom a üzenetedet. Nagyon aranyos vagy! * Helló, Lányok! d0/jjtp00m: Vénusz. * Drága Mackóm! (N-be) neked is boldog karácsonyt! Szükségem lenne Rád! A Te Kisci- cád. * Szeretném, ha szeretnél!! Én lehet, hogy tudnálak szeretni. Égy Szekszárd újvárosi srác. * Ha a helyi állatmenhelyről többet tudnánk, segíthetnénk. Méltatlan helyzetben kimúlt cicám után örökbe fogadnék egy árva macskát. Edit néni. * Miért egyszerűbb a „rossz” dolgokat elhinni? Macska. * Ha Te sem akarsz egyedül lenni karácsonykor, várja hívásodat egy 52 éves hölgy. 06/20/548-38-98. * Az esély megvan, csak élni kell vele, de már nem sms-ben, rejtélyesem Hajót akarsz magunknak, akkor tudod ismét mi a kérés. Már itthon vagyok. Szia. J. * Vénusz! Szupi az ötlet! Társulnék. Adj elérhetőséget! * Egy 30 éves srác várja lányok sms-ét, komoly kapcsolat reményében. Szekszárd és környéke előnyben. 06 30 600 45 59. * Találtál egy félig csiszolt gyémántot, hajolj le érte és vedd fel. Egy lány csiszolja fényesre 32 éves korig. 165/70 34 éves gyémánt. 20-558-8387. * Egy 30 éves srác várja lányok sms-ét komoly kapcsolat céljából Szekszárd és környéke előnyben. 06/20/516-1582. * 37 éves, független, diplomás, sportos srác keresi társát csinos, nem dohányzó, gyermektelen hölgy személyében. Várom sms- edet a 20/3763148-as számra. * Sziasztok Lányok! Molett csajok sms-ét várom 45 éves korig. A számom: 0670/5672994. * Keresem a párom 24-28 éves lány személyében. Kalandorok kíméljenek! (06/30/334-58-56) Ice. * Komoly kapcsolat céljából keresek egy lányt sokat csalódott 23-30 közöttit, rendezett háttér, káros szenvedélymentes legyen, belső a lényeg, nem a külső számít. 06705503458. Én 28 vagyok. * Vad angyalnak üzeni a 35 éves férfi: elérhetőségem 0630ADGP1TD. Estefele. * Vad Angyal! Azt hiszem, te sokat vesztettél és még nem dolgoztad fel! Macska. Forgalomkorlátozások Kőfelverődés-veszély miatt a bonyhád-dombóvári összekötő úton, Csikóstőttősnél 60-40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Támfalépítés miatt a bonyhád-tevel-murgai összekötő úton, Tevel belterületén félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvé- nyes, előzni tüos._______________■ le körben néhány lyukat. A lyukakba fűzhetünk díszes szalagot, kötözőzsinórt, spárgát. A szalagokra díszítésként karton- vagy hullámpapírból kivágott szíveket ragaszthatunk. A zsinór, ill. a szalag végét ragasszuk két szív közé. Helyezzük az ajándékot a zacskóba, végül az összehúzott zsinórt kössük masnira. ZSINÓRRAL NYOMOTT PAPÍRDÍSZÍTÉS Hozzávalók: lapos faléc, ragasztó, zsinór, madzag vagy kötél, festék, olló. Elkészítése: Ragasszuk rá a falécre zsinórból a kívánt mintát, fessük be a nekünk tetsző festékkel, és nyomjuk rá a kiválasztott tárgyakra. Ezzel a módszerrel egyedivé teheted leveleidet, map- páidat, füzeteidet! ______________■ Sz ekszárd, Tartsay^ ltp. 17. 7100, Magyar Józsefné Őcsény, Árpád sor 47. 7143, László Andrea Mőcsény, Béke u. 13. 7163. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postára! A könyve- ket postán küldjük el.__________■ To lnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 74/511-537 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 1295 Ft, negyed évre 3885 Ft, fél évre 7770 Ft, egy évre 15 540 Ft. Hirdetésvezető: Szakálli Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534, 74/512-480 E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. VÍZÁLLÁSJELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -120 cm, Paks -24 cm, Dombori -17 cm, Árvízkapu 354 cm. A Sió Palánknál 176 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé- gétől kapott adatok.) __________■ Köz érdekű telefonok DDGáz: 06-40-22-00-22, 06-40- 40-40-40 Dédász: Ügyfélszolgálat: 06- 40-345-345, Hibabejelentés: 80- | 205-020 Ifjúsági Segélytelefonos Szolgálat: hétfő-szerda-péntek 18-21-ig 06-80-204-075 RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat: 74/511-585 Tolna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár: 74/415-722 Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Pénztár: 74/410-544 ■ ŐSZI ELSŐ A BREMEN. A Bayern München meglepően simán győzte le idegenben a Freiburg együttesét a német labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, Ottmar Hitzfeld együttese 6-0-ra nyert. Lisztes Krisztián csapata, a Werder Bremen őszi bajnoknak mondhatja magát, miután hazai pályán könnyedén elpáholta a Rostockot. A magyar középpályás a 89. percben góllal járult hozzá a sikerhez. Király Gábor és Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen a berliniek ezúttal a bajnokság eddigi utolsó helyezettje, a Köln otthonában szenvedtek vereséget. A fővárosi együttes így kiesőhelyről várhatja a január 31-i rajtot. Kedd esti eredmények: 1. FC Köln - Hertha BSC 3-0, Frankfurt - Hamburg 2-3, Freiburg - Bayem München 0-6, Bremen - Rostock 3-0. A szerdai mérkőzések lapzártánk után értek véget. Képünkön Roy Makaayt, a Bayem csatárát próbálják megállítani a freiburgi védők, mindhiába: a támadó két gólt szerzett, fotó: epa Van Nistelrooy 60 milliót is érhet London A Chelsea akár 60 millió fontot is fizetne Ruiid van Nistelrooy ért, de csak akkor, ha a döntéshozók egyöntetűen úgy ítélnék meg, jó befektetés lenne a Manchester United sztárjának megszerzése. Paul Smith, a fővárosiak igazgatója ugyanakkor kijelentette, a januári átigazolási időszakban elsősorban védőt és középpályást akarnak szerződtetni, s a holland gólzsák egyelőre nincs a konkrét kívánságlistán. Bonyolítja a helyzetet, hogy a napokban 50 milliót ajánlottak az Arsenal francia támadójáért, Thierry Henryért. Smith megjegyezte: Roman Abramovics klubtulajdonos szinte korlátlan anyagi lehetőségei ellenére a jövőben sem szórják majd meggondolatlanul a fontmilliókat.- „Senki Jóskákért” nem akarunk 30 milliót fizetni. A nagy összegű átigazolás feltétele továbbra is a meggyőző és sokat érő tudás - mondta a Chelsea igazgatója.________.________________________________■ Ba umgartner ajánlata Budapest-Faenza Baumgartner Zsolt jövőre már a Forma-l-es világbajnokság állandó résztvevője lehet, ugyanis konkrét szerződési ajánlatot kapott a Minardi-Cosworth csapatától. Az istálló közleményében az is szerepel, hogy csak a szükséges szponzori feltételek teljesítése esetén születik megállapodás. A Minardi bízik abban, hogy még ezen a héten pont kerül az ügy végére.- Forma-3000-es szereplése óta kísértem figyelemmel Zsolt pályafutását. Lenyűgözött az, ahogy az idei Magyar Nagydíjon reflektor- fénybe került, Ralph Firmán sérülését követően. Rendkívül gyorsan alkalmazkodott a váratlan helyzethez - mondta Paul Stod- dart, a faenzai székhelyű csapat ausztrál tulajdonosa. - Biztos vagyok abban, hogy hasznos tagja lesz a European Minardinak, ráadásul öt nyelven, többek között olaszul is folyékonyan beszél. ■ A VILÁG SPORTJA MÉRETES ZAKÓ. Harmadik mérkőzésén súlyos, 15-2-es vereséget szenvedett a magyar válogatott Lettországtól a 20 éven aluliak divízió I-es jégkorong-világbajnokságon, Berlinben. A hatcsapatos csoportban Magyarország pont nélkül az utolsó helyen áll. MAGATH ERŐSÍTENE. Szabics Imre csapata, a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős német VfB Stuttgart több labdarúgót szeretne igazolni a téli szühetben. Felix Magath vezetőedző elsősorban a Rapid Wienben szereplő 23 éves támadó középpályást, Steffen Hoff- mannt akarja szerződtetni, de a kívánságlistán szerepel a védő Stephane Henchoz (FC Liverpool), valamint a csatár Paolo Guerrero (Bayern München amatőr) és Marco Streller (Grasshoppers).'’ SANTANDERI HIBA. A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) egy pontot levont a Racing Santadertől, mert a hétvégén, az Osasuna elleni (0-0) mérkőzésen egyszerre négy EU-n kívüli játékos volt a pályán. Az RFEF ezen kívül egy hónapra eltiltotta Lucas Alcaraz vezetőedzőt, valamint háromezer eurós pénzbírsággal sújtotta a klubot. A tréner a második félidő közepén hibázott, amikor a spanyol Javi Guerrero helyett beküldte az uruguayi Mario Regueirot, pedig ekkor már három külföldi is, Yossi Benayoun, Omri Afek (mindkettő izraeli) és Anderson Silva (brazil) a pályán volt. PEDERSEN GÓLJA DÖNTÖTT. Az Arsenal és a Bolton Wanderers jutott be elsőként az angol labdarúgó Liga-kupa elődöntőjébe. Arsene Wenger „B” csapata az előző fordulóban a Manchester Uni- tedet búcsúztató West Bromwich Albion otthonában győzött 2-0-ra, míg a Bolton nagy küzdelemben, Pedersen 115. percben szerzett góljával léphetett tovább a Southampton ellenében. MARADT AZ ELŐNYBŐL. Némi meglepetésre Nicole Hosp nyerte az alpesi sí Világkupa-sorozat olaszországi műlesikló-versenyét a nagy esélyes, eddig szlalomban veretlen Anja Parson előtt. A szakági és az összetett Vk-ban azonban továbbra is a svéd klasszis vezet viszonylag nagy előnnyel.___________________________________________■ Dé tári és Reszeli Soós újra a kispadon Tatabánya-Győr Egy-egy élvonalbeli és másod- osztályú labdarúgócsapatnál is új edző irányítja a szakmai munkát. A legutóbb a szombat- helyi Haladásnál dolgozó Détári Lajos ezúttal az NB I. B-ben szereplő Tatabányánál vállalt munkát. Győrben a december 4-én menesztett Kiprich József vezetőedző helyett a bajnokság végéig Reszeli Soós István szakmai igazgató ül majd első számú vezetőként a kispadon. Nincsenek újoncok Budapest Húsz fős bő kerettel kezdi meg az új esztendő elején közvetlen olimpiai felkészülését a címvédő férfi vízilabda-válogatott. Kemény Dénes szövetségi kapitány elmondta, hogy 2004-ben, január 2. és 8. között első ízben Balatonfűzfőn dolgozik együtt a 13 idei világbajnok és 7 további pólós alkotta társaság, amelynek abszolút újonc tagja nincsen. A legnevesebb „visszakerülő” a sydneyi ötkarikás bajnok Székely Bulcsú és a korábbi Európa- bajnok Kiss Csaba, de az ifjabb évjáratú kapus, Jászberényi Gábor, továbbá Steinmetz Ádám, Varga Dániel, Szívós Márton és Kis Gábor is nemegyszer megfordult már a válogatott háza táján. A fűzfői szűk egy hét után a kapitány egy hétre visszaadja klubjaiknak a játékosokat, majd 14. és 19. között a Margitszigeten édzőtáborozik a nemzeti együttes, amely a horvátokkal és a görögökkel vív több edzőmérkőzést. Ha nincs penzed, ha szeretne! valami egyszerű, de különleges dologgal kedveskedni karácsonyra, íme néhány otthon megvalósítható ötlet. SZÍVECSKÉS CSOMAGOLÁS Hozzávalók: egyszínű csomagolópapír, egyszínű papírzacskó, olló, szivacsdarab, temperafesték, keverőtálka, bőrlyukasztó, kötözőzsinór, karton- vagy hullámpapír, ragasztó. Elkészítése: Tálkában keverjünk ki temperát tetszés szerinti árnyalatokban. Konyhai szivacsból ollóval vágjunk ki kisebb szíveket. Az így kapott nyomóformákat mártsuk a festékbe, majd nyomkodjunk csomagolópapírra. A zacskó száját hajtsuk befelé, és bőrlvukasztóval üssünk beGratulálunk a nyerteseknek! A múlt heti számunkban megjelent, felnőtteknek szóló rejtvények megfejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Barta Katalin Dombóvár, Vörösmarty u. 52. 7200, Sziklai Attiláné Szekszárd, Kölcsey ltp, 11. 2/4. 7100, Faust Józsefné Csináld masad!