Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-10 / 287. szám
14. OLDAL ÉLET - S T í L U S 2003. December 10., Szerda Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. mm Sudár fickók előnyben Egy tudományos vizsgálat szerint a sudár férfiak előnyben vannak alacsonyabb társaikhoz képest. A testmagasság, a jó kiállás, a vonzó küllem hatalmas helyzeti előny lehet álláskereséskor, de a hölgyeknél is. Nem csak az ész, a centik is számítanak. Sok kis növésű ember megtapasztalhatta már, hogy gyakorta ő húzza a rövidebbet. A magas férfiak átlagosan 10 százalékkal többet keresnek, mint alacsonyabb munkatársaik. Azok az urak pedig, akik csak egy kicsivel szebbek az ördögnél, mintegy hatodával maradnak el a fizetésben a szépnek és vonzónak tartott kollégáik mögött. Dr. Barry Harper közgazdász a londoni Guildhall Egyetemen kollégáival tanulmányt írt a témáról. A magas férfiak előnyéről szólva elmondta: „Velük született érvényesülési képességük révén anélkül jutnak előbbre, hogy valaha is tudatosan félre söpörnének másokat. Már a termetüknél fogva tekintély övezi őket, sikerre ítéltettek.” A magas férfiakból árad a nyugalom és a magabiztosság - mindkettő döntő tényező a szakmai, hivatásbeli fejlődés folyamatában. Az angol kutató még hozzáfűzi: szakmája válogatja, hogy hol meghatározó a küllem. Orvosoknál, ügyvédeknél, tudós körökben például nem elsősorban a megjelenés, hanem a teljesítmény számít; az alkalmazottaknál a fordítottja. Kína betör a divatba Az idei divat egyik legkedveltebb fazonja világszerte a magasan, oldalt kis bevont gombokkal záródó, kínai selyemruha és blúz. Ami régen csak Kenzo vagy Miyake bolondos haute couture bemutatóin tűnt fel, ma keresett fazonná lett. Eddig olasz és német fazonokat, márkákat koppintottak le villámgyorsan a távol-keleti, fillérekért dolgozó üzemekben, ma azonban a hagyományos kínai öltözékek nem egy tipikus szabásvonala tűnik fel a párizsi, milánói és budapesti szalonokban. A magyar filmsztárok és tévés műsorvezetők ruhatárának már nyáron része volt a kínai blúz, amely télire a hazai plazák butikjainak kedvelt alkalmi felsőjévé vált. Érdekes módon igazi kínai selyemruhát - bár több ezerre tehető a magyarországi kínai boltok száma - csak néhány üzletben lehet kapni. Sokkal kifizetődőbb ugyanis az európai fazonok milliós nagyságrendű, monoton másolása, mint a hagyományos, kínai módon varrott, szabott, díszített holmik exportálása. Olvastam - Láttam - Hallottam RÁKOSI GUSZTÁV Veszélyes palacsinta Mindig is tisztelettel adóztam a konyhaművészet mestereinek. Annál inkább, mert magam is szívesen forgolódom a tűzhely körül, családom szerint több mint elfogadható étkek kerülnek ki a kezem alól. Palacsintasütéssel azonban régóta nem kísérletezem, valahogy éreztem, hogy ez veszélyes művelet. Ebben megerősített az a hír, amelyet az interneten olvastam. Az eset Romániában, Craiova városában történt, ahol egy pár egyszerre próbált hódolni a gasztronómia és a test örömeinek. Palacsintasütés közben próbálták utánozni a Bili és Monica híressé vált figuráját. Az hagyján, hogy egy román konyha kevéssé alkalmas az ilyen műveletekre, mint a Fehér Ház ovális szobája, de a férfiú elkövette azt a hibát is, hogy az aktus kellős közepén igyekezett a levegőbe feldobva megfordítani a palacsintát. Talán a koncentrálás megosztottsága okozta, hogy a serpenyő megbillent kezében és a forró olaj a hölgy hátára ömlött,'aki ijedelmében kettéharapta a szájában lévő falatot. Azúr - mi mást tehetett volna fájdalmában - a serpenyővel püfölni kezdte párja fejét, mert, hogy az éppen kéz alá esett, majd lassan elemyedt. A végén minden jóra fordult, a doktorok visszavárnák a csonkolt végtagot. Arról nem szólt a hír, bár én nagyon kíváncsi lennék: milyen töltelék került a palacsintába? Humor hair- Az én férjem már hetvenöt éves, de egyetlen ősz hajszála sincs.- Hogy lehet az?- Úgy, hogy teljesen kopasz. MÁZLISTA- Képzeld, tegnap találtam egy négylevelű lóherét.- Na, és szerencsét hozott?- De mennyire! Ma is találtam egyet. A DUNÁNÁL Éjféltájban ittas atyafi áll a Duna- parton. A rendőr odamegy:- Mit csinál itt, barátom?- Át akarok menni Budára.- Na és?- Megvárom, míg elmegy a víz. OKOSABB, MINT A GAZDÁJA Burgonya papagájt vesz, és elkezdi tanítani, ügy gondolja, először csak egy egyszerű szót tanít be neki.- Halló! Halló! - kezdi mondani a papagájnak. A madár körülnéz, majd némán ücsörög tovább a hintán.- Halló - ismétli Burgonya. A papagáj körülnéz, hallgat.- Hd-ló, hal-ló - folytatja tagoltan Burgonya. A papagáj ismét körülnéz, majd megszólal:- Te mit hallózol itt, amikor nincs is telefon a lakásban? STRANDON- Uram, a fél arca már teljesen lesült, a másik meg hófehér! Miért nem fordul meg?- Nem tehetem, mert csak fél napra váltottam jegyet. KERESKEDŐ A diák bemegy az üzletbe, hogy tanszereket vásároljon. Amíg kiszolgálják, szórakozottan forgatni kezdi a pulton lévő földgömböt.- Milyen kicsi a világ! - mondja elgondolkodva. Mire az eladó:- Ha ez kicsi, adhatok egy nagyobbat! ______________________ ■ VICCES FIÚ. Saját bevallása szerint is élete nagy részét depresszióba süllyedve tölti Robbie Williams, aki azonban szereti a sajátos tréfát: szabóját például kizárólag úgy keresi fel, hogy nincs rajta alsónemű. Lehet, hogy abban a melbourne-i férfiklubban sem volt, ahol azonnal táncoslányok rajongták körül. Ők biz- tosan nem ijedtek úgy meg a látványtól, mint az első időkben a gyanútlan ruhakészítő mester. epa-fotó Sztárpletykák ÖSSZEKÖLTÖZTEK? Cameron Diaz és Justin Tim- berlake állítólag összeköltöztek. A két szerelmes kapcsolatától hangos a pletykasajtó, ezért is próbálják programjaikat titokban megszervezni. Diaz egyik szomszédja szerint a két sztár már egy hónapja együtt él Cameron hollywoodi házában, s bár nem volt nagy cipekedés, gyakorlatilag folyamatosan ott parkol a ház előtt Timberlake autója. Hétvégeken együtt vannak, látogatókat fogadnak. OZZY NYAKÁT TÖRTE. Ozzy Osboume súlyosan megsérült angliai otthonában, miután négykerekű motorjáról lezuhanva eltörte egy nyakcsigolyáját. Az ötvenöt éves rocksztár a kulcscsontját és hat bordáját is eltörte a balesetben, azonnal megoperálták, miután kiderült, hogy a vér a tüdejébe szivárog. Orvosai szerint nem életveszélyesek sérülései, de nem tudni, lemondják-e európai koncertjeit. Játszadozó nagyik Statisztikai felmérések kimutatták, hogy Angliában egyre több nyugdíjas vásárol komputerjátékokat. Ezeket unokáik révén ismerik meg, de aztán egyre inkább rabjává válnak maguk is. Az egyik játékszoftver-készítő cég szerint sokan az unatkozó nyugdíjasok közül akkor „kattannak rá” a játékokra, amikor unokáiknak vásárolnak, és az utóbbi időben az a jelenség tapasztalható, hogy saját maguk számára is begyűjtik az újdonságokat. A cég „grey gamers”-nek (ősz játékosoknak) hívja az újonnan kialakuló vásárlói rétegét, szerintük a hatvanon felüliek kikapcsolódás céljából használják a játékokat, amelyek ezzel lassan felváltják a tévét és a videót. Mike Hayes marketing igazgató elmondta, a kulcsfontosságú attrakció az, hogy a játékok fejlesztik a reflexeket, nem kell hozzá partner, akivel játszani kell, kapcsolódási pont az unokák felé, a tévé egyik jobb alternatívája, kevesebbe kerül, mint alkohol, és tornáztatja azt agyat. A cég kisebb felmérést végzett az új piac megnyílásának kapcsán. Kérdéseikre 250 válaszoló e-mailben felet, egy 75 éves házaspár például elmondta, hogy már 15 éve játszanak számítógépes játékokat, napi legalább 2-3 órában. ■ Családanya: a szuperdolgozó Több felmérés megállapítása szerint a nők, köztük is elsősorban a dolgozó családanyák sokkal kevésbé érzékelik a munkahelyi stresszt, mint a férfiak. Úgy érzik, a munkájuk elősegíti személyiségük kiteljesedését, és kevésbé elégedetlenek a fizetésük miatt. Úgy tűnik, a családanyák jobban megállják a helyüket a munkaerőpiacon, mint korábban hitték róluk. Az eredmények ellentmondanak a közfelfogásnak, amely szerint a nők elégedetlenek, és nehezen birkóznak meg kettős, munkahelyi és családban betöltött szerepkörükkel. Ennek ellenére a vezető cégeknél a nők általában kevesebbet érnek a munkaerőpiacon, 18-20 százalékkal is kisebb fizetést kap a gyengébb nem tagja ugyanabban a pozícióban, mint férfi kollégája. Továbbra is létezik az üvegplafon-je- lenség: a nők nehezebben lépnek át magasabb pozícióba és egy bizonyos szint felé, a csúcsvezetői körbe pedig a legritkább esetben sikerül betörniük. A társadalomtudományok által leírt üveg- plafon-jelenség, amely szerint a nők munkahelyi előmenetele a férfiakéval szemben eleve korlátozott, azzal is magyarázható, hogy a gyengébb nemről széles körben alkotott kép - kedvesség, törődés, empátia - eleve „alkalmatlanná” minősíti őket a vezető pozíciók elfogadására. Aránylag nagyobb esélye van egy nőnek vezetővé válni olyan területeken, ahol az alkalmazottak döntő többsége nő. A vezető pozíciókba bejutó nőknek ez esetben általában női versenytársakkal kell megküzdeniük, másrészt pedig többségében női beosztottakat kell irányítani. A nők sokkal jobban dolgozzák fel az őket érő stresszhatásokat, állítják a szakértők. Általában kisebb fizetést és alacsonyabb karrierívet várnak el maguktól, és vár el tőlük a környezetük, ez is csökkenti a női munkavállalók elégedetlenségét. Míg egy férfi a többi, a legmagasabb pozíciókat is elfoglaló férfihoz hasonlítja karrierjét, a nők előtt elsősorban a magánélet és a munka összehangolása lebeg, ez pedig kevésbé pozíció-, inkább személyiségfüggő tényező. A nők külön megbecsülésnek érzik a fizetésemelést, míg a férfiak megpróbálják kivívni azt. A mai, összetett és szerteágazó feladatok párhuzamos megoldását igénylő munkahelyi feladatok jobban illeszkednek a gyengébb nem készségeihez. Míg a férfiak a pszichológusok szerint egy dologra tudnak intenzíven koncentrálni, a nők mindig egyszerre több dologra figyelnek. A családban betöltött szerepük arra predesztinálta őket, hogy párhuzamosan futó kisebb „projekteket” - gyereknevelés, főzés, családi kapcsolatok ápolása - egyszerre is el tudjanak végezni. A gyermeknevelés is munka i! Kutatások bizonyítják, hogy egyes életkorokban a gyermeknevelés jelentősen befolyásolja a nők gazdasági aktivitását, ü 25-34 éves gyermektelen illetve egy gyermeket nevelő nő között a gazdasági aktivitás különbsége 25 százalék, két gyermeknél 30, három vagy több gyermeknél pedig 65 százalék. i A legelfoglaltabbak a 0-5 éves gyermeket nevelő anyák, az ő összes idejüket szinte a kicsik kötik le. ii A 11-14 éves korú gyermekkel rendelkező 35-54 éves anyák gazdasági aktivitása már nagy, sőt a gyermektelen nőkét is meghaladja. 12,01% 1 hónapos ismétlődő betét * 5 OOO 000 Ft feletti lekötött összeg esetén érvényes CBKM. éves kamatláb: 11,85%. Az akció 2003. december 31 tg tart. A bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. ERSTE É KERETES HIRDETÉSÉT. Keresse tanácsadóinkat! 06-74/511-534, 06-74/511-540