Tolnai Népújság, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-01 / 279. szám

I 2003. December 1., hétfő KÉK TÜKÖR 11. OLDAL Gyújtóhatás Budapest A karácsonyi ünnepek közeled­tével áz Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság figyel­meztet: közeledik a karácsony- fatüzek „szezonja” is. A felügye­let nélkül, égő gyertyával a la­kásban hagyott adventi koszorú tüzet okozhat, ha a gyertya el­dől. A Főigazgatóság kéri, hogy a téli szünidőben egyedül ott­hon tartózkodó kisgyerekek elől lehetőleg zárjuk el a tűzgyújtás­ra alkalmas eszközöket. A kará­csonyfa díszítésére már kevésbé jellemző a nyílt lánggal égő gyertya használata, de az elekt­romos égők és füzérek zárlata szintén tüzet okozhat. Szilvesz­terkor a petárdák felelőtlen használata is eredményezhet lakástüzet, ha gyúlékony anyag­ra dobják azokat. A Főigazgató­ság tájékoztatása szerint a leg­gyakrabban arc- és kézsérülés­sel jár a petárdák nem megfelelő használata. A karácsonyfatüzek elsősorban januárban fordulnak elő, mert a kiszáradt, gyantás fenyőfa már a legkisebb gyújtó­hatásra is (például egy csillag­szóró szikrájától) belobbanhat. EUROPRESS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Négyszer szúrta hátba Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, akit tegnap este szúrtak le Bodaszőlősön. A Hajdú megyei település egyik sörözőjében egy helybéli lakos minden előzetes szóváltás nélkül késsel meg­támadott egy debreceni vendé­get. A férfi négyszer háton, egy­szer pedig alkaron szúrta a sö­röző udvarán a sértettet. A szur- káló a tettét beismerte, europress Kocsmai verekedés Szombaton egy garázda férfi kezdett törni-zúzni egy kocsmá­ban lentiben, és trágár szavak­kal szidalmazta a személyzetet. A tettes egy másik vendéggel került szóváltásba, amely tett- legességig fajult, és nyolc na­pon belüli sérüléssel ért véget. A magáról megfeledkezett vendéget a rendőrök előállítot­ták a kapitányságra, europress Négy sérült Négyen sérültek meg egy ka­rambolban a 36-os főúton, vasárnap. Egy Skoda tartott a 36-os főúton Nagycserkesz felől Nyíregyháza irányába vasárnap délután, amikor a Nyírtelekre •vezető kereszteződésnél ütkö­zött egy Opel Corsával. Amikor a Skoda balra próbált kanya­rodni, de az eddigi adatok szerint ezt késve észlelte a mö­götte érkező Opel Corsa vezető­je, és rövid fékezés után neki­ment a Skodának, europress Lángra kapott Egy ember súlyos égési sérülé­seket szenvedett, amikor le­égett egy ház szombat hajnal­ban Csákváron. A Fejér megyei településen egy száz négyzet- méteres, könnyűszerkezetes ház kapott lángra. A tűzoltók kiérkezésekor már teljes terje­delmében égett a ház, a bent tartózkodók közül egy össze­égett embert a tűzoltók szaba­dítottak ki a lángokból, europress Rendbontók Huszonkét garázdát állítottak elő a rendőrök a Ferenc- város-Újpest labdarúgó-mérkő­zés után az Árpád-hídi metróál­lomásnál, Budapesten. A druk­kerek egy csoportja a meccs után a hármas metróval indult Újpest felé, és már felszállás után rendbontásba kezdtek: ita­loztak, hangoskodtak, és a met­rókocsik berendezését rongál­ták. A rendőrséget a megrémült utasok értesítették, europress Felszúrta magát a korlátra Kótaj Egy fiatalember meghalt a Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei Kótajon november 29-én hajnali fél egykor. Személy­autó haladt a község belterü­letén Búj felé, a 20 éves, kóta- ji sofőr nem az útviszonyok­nak megfelelően választotta meg a sebességet, a vizes asz­falton elveszítette uralmát a gépkocsi felett. A jármű meg­csúszott, és az úttest menet­irány szerinti jobb oldalán az útpadkára hajtva csőkorlát­nak, majd azt átszakítva egy épület kerítésének ütközött. A balesetben az autó bal hátsó utasa, egy 18 éves kótaji fia­talember a helyszínen életét vesztette. A balesetet okozó fiatalember súlyos sérülése­ket szenvedett. FOTÓ: TAPIUS ATTILA Későn találtak rá kollégái Budapest Anyja megölésével gyanúsítják azt a 28 éves fiatalembert, akit szombaton vett őrizetbe a rend­őrség a Nógrád megyei Nemű­ben. A férfi 54 éves édesanyját a fővárosban, a Nyár utcában ta­lálták holtan. Az esetre úgy derült fény, hogy az asszonyt a kollégái keresték. mivel napok óta nem látták, nem ment be dolgozni. A nőt többször is keresték a lakásán, s végül a rendőrök közbenjárását kérték, akik lakatost hívtak, hogy be­juthassanak a lakásba. A nőt hol­tan találták, s az igazságügyi orvos szakértői boncolás meg­állapította, hogy bűncselekmény áldozata lett. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság Nyomozó Főosztály Élet­védelmi Osztálya emberölés gya­núja miatt indított eljárást isme­retlen tettes ellen. Az előzetes adatgyűjtést követően a nyomo­zók november 28-án 22 óra 30 perckor Nemű belterületén el­fogták az emberöléssel megala­pozottan gyanúsítható E. Zoltán - az áldozat fia - 28 éves budapesti lakost. EUROPRESS Tolnában történt BÁTÁRA SZÖKÖTT A szekszárdi gyermekvédelmi otthonból szökött meg egy lány, akit tegnap lapzárta előtt Bátán megtaláltak a rendőrök, s vissza­vittek az intézetbe. ÁRUHÁZI LOPÁS A biztonsági őrök tegnap a Tesco áruházban tetten értek egy paksi nőt, amint 10 ezer nyolcszáz forint értékű árut akart ellopni. A 27 éves nőt a rendőrség előállította és gyanúsí­tottként kihallgatta. HÁROM TRABANT ESETE ' Két Trabant ablakát törték be teg­napra virradóan Szekszárdon, egy harmadikat pedig elloptak. ■ Bírák elleni támadások Budapest Súlyos támadás ért a Hegedűs­perben eljáró tanács elnökén kívül az utóbbi időben egy magas rangú fővárosi bírót, zaklatták a szegedi roma testvérpár kártérítési peré­ben ítélkező bírónőt, és az ügyész­ség vádat emelt egy fővárosi kerü­leti bíróság elnökhelyettesének tá­madója ellen.- A bírák elleni támadások a jogrendet fenyegetik - hangsú­lyozta Lomnirí Zoltán, a Legfel­sőbb Bíróság'elnöke annak kap­csán, hogy az Országos Igazság­szolgáltatási Tanács Hivatalától (OITH) bekérette és áttekintette az utóbbi időben történt esetekről szóló jelentéseket. Lomnici Zoltán megerősítette, hogy belőttek az if­jabb Hegedűs Lóránt ügyében másodfokon tárgyaló és felmentő ítéletet hirdető tanács elnökének otthonába. Az esetet maga a bíró jelezte, a történteket vizsgálta a rendőrség, fokozott járőrözést tar­tottak a körzetben, de nem jutot­tak az elkövető nyomára. Lomnici Zoltán azt mondta: az OITH-tól bekért jelentések szerint a Szegedi Városi Bíróság a roma testvérpár kártérítési ügyében ítélkező tórá­ját az ítélethozatalt követően is­meretlen személyek több ízben zaklatták telefonon, megpróbálták felderíteni lakóhelyét. Az OITH ar­ról is tájékoztatta a főbírót, hogy novemberben az egyik főváros­ban tevékenykedő magas rangú bírót megtámadták és leütötték. A bíró kórházba került, megműtöt­ték. Eddig nincs arra vonatkozó adat, hogy hivatali tevékenységé­vel összefüggésben érte-e a tá­madás. MTI Keresik a zárkatűz okát A NYOMOZÓ NAPLÓJÁBÓL III. Egy képeslap árulta el Darabolás rablógyilkos 1955-ben A bűnügyi krónika az élet elleni bűncselekmények sorában kiemelt figyelmet fordít egy 1955-ben Budapesten elkövetett gyilkosságnak, amelynek áldozata egy 51 éves nő volt. Az ügy felderítéséről Székely János nyomozó írt visszaemlékezést. Budapest A bűncselekmény iránti különös érdeklődést a gyilkosság elköveté­sének és leplezésének különösen kegyetlen módja indokolta. A tet­tes ugyanis áldozatát feldarabolta és a Dunába dobta. „A véletlen szeszélye úgy hozta, hogy az első holttestrészt a folyó sodra egy őszi nap délelőttjén éppen az Országos Rendőr-főkapitányság épülete előtt vetette partra” - je­gyezte le a nyomozó. A Duna-par- ton járók a mai országgyűlési iro­daház előtt egy felső lábszárat ta­láltak. Az orvos szakértő megálla­pította, hogy női testrészről van szó, ami tíz-tizenkét napja ázott a vízben. Néhány nappal később Baja közelében egy medence- csontot, keresztcsontot és ágyéki csigolyát vetett ki a víz. A rendőr­ség elsőként az eltűnt személyek listáját vizsgálta át, de kiderült, hogy a korábban bejelentett nők mindegyike idővel előkerült. Ezután a nyomozók sziszifuszi munkával a Szent István körút mintegy két kilométeres körzeté­ben végiglátogatták a házmeste­reket, eltűnt nő után érdeklődve. A Kádár utca egyik házában meg­tudták, hogy eltűnt Taraba Viola, aki egy nála csaknem tíz évvel fia­talabb, Erdei Lajos nevű férfival élt együtt. A lakás ajtaját lakatos­sal nyittatták ki, de ott semmi nem utalt gyilkosságra. Sőt Erdei a szomszédoknak azt mondta, hogy együtt utaztak Violával Csehszlovákiába. Csak éppen a levélszekrényben talált képeslap árulkodott arról, hogy mégsem együtt mentek el. A tettest végül a szlovák rendőrök segítségével fogták el, akit a nyomozók ügyes trükkökkel szorítottak sarokba. Uj technikák Az ismeretlen áldozat személy- azonosságának megállapítására és a helyszíni nyomkutatásra több, addig Magyarországon is­meretlen természettudományos módszert alkalmaztak. Először vontak be szakértőként röntgen­szakorvost, aki az áldozatot ko­rábbi betegsége alapján azonosí­totta. A bűncselekmény hely­színén, a tettes lakásában ha­zánkban először alkalmazták az igazságügyi orvostan akkoriban újnak számító vérmaradvány-ki- mutatási módszerét. Ennek lé­nyege, hogy szétpermetezett vegyi anyag segítségével takarí­tás után is láthatóvá válnak az árulkodó vémyomok. (Forrás: Belügyi Szemle) Erdei látva, hogy mindent tudnak róla, beismerte tettét. A bíróság halálra ítélte nyereségvágyból el­követett gyilkosság miatt. Budapest A zalaegerszegi börtönben héten történt haláleset körülményeinek alapos kivizsgálását sürgeti az Or­szágos Cigány Önkormányzat. Az OCÖ jogászokból is álló helyi vál­ságstábot hozott létre, hogy az ügy tisztázása érdekében eljárjanak az illetékes hatóságnál. A testület ve­zetője Kövesi Vilmos, az OCÖ álta­lános elnökhelyettese. Az OCÖ szűkebb vezetősége szombaton látogatott Zalaeger­szegre, ahol megbeszéléseket foly­tattak az elhunyt családjával és a helyi roma lakossággal. Az OCÖ elnöke ezt követően úgy nyilatko­zott a távirati irodának, hogy a bel­ügyminiszterhez, az igazságügy­miniszterhez, valamint a kisebb­ségi jogok országgyűlési biztosá­hoz fordul az ügy kivizsgálása ér­dekében. Az elhunyt hozzátarto­zói továbbra is feltételezik, hogy nem természetes halállal hunyt el a börtönben fogva tartott 29 éves F. Attila, akinek magánzárkája egyelőre ismeretlen okból kigyul­ladt, és a férfi bennégett. A válság­stáb szerepe épp ezért az lesz, hogy figyelemmel kísérje, amint a különböző vizsgálatok tisztázzák halálának körülményeit. A roma­hagyományoknak megfelelően az elhunyt temetéséig mindennap virrasztást tartanak. Kolompár Or­bán azt is mondta: a rendőrség ko­rábbi közlésével ellentétben már szombaton elvégezték az elhunyt elítélt második boncolását. Ennek eredményéről az OCÖ vezetője egyelőre nem tudott információ­kat közölni. MTI/EUROPRESS Elbújtak a fülkében Győr Egy ukrán kamion hálófülkéjében kilenc ukrán határsértőre bukkan­tak szombaton Hegyeshalomnál. A csoport tagjai - nyolc nő és egy férfi - feltartóztatásukat követően azt mondták: legálisan érkeztek Magyarországra. Úti céljuk Olasz­ország volt. Az ukrán állampolgá­rok bár legálisan érkeztek Magyar­országra, vízum hiányában illegá­lisan akarták elhagyni az országot. Azt tervezték, Olaszországba mennek. Egy parkolóban szállítot­ták át őket a.feltartóztatott kami­onba. Az embercsempészeknek személyenként 1800 eurót kellett volna fizetniük megérkezés után. A határsértőket az idegenrendé­szeti eljárást követően a győri igaz­gatóság kitoloncolja, mti/europress Nyomon követhető szállítmány A bűnözés mindig újabb és újabb ötletekkel, eszközökkel jelentkezik, ezért a bűnüldözésben is nagy jelentősége van a gyorsaságnak. A vám- és pénzügyőrség új, EU-kompatibiiis számítógéprendszerérői kérdeztük Sipos Jenő alezredest, a testület szóvivőjét. Budapest- Jövőre, május elsején hazánk az európai vámunió része lesz; ezzel megszűnnek a nyugati vám­határok.- A vámunió a vámok, de nem a vámszolgálat megszűné­sét jelenti. Vagyis a határon be­lül is ellenőrizhetik a szállítmá­nyokat. De ahhoz, hogy az EU 25 országának vámhatóságai eredményesen tudjanak dolgoz­ni, elkerülhetetlen a váminfor­matikai rendszerek összekap­csolása. Már október elseje óta az ország legjelentősebb, nagy forgalmú hetven határállomá­sán megkezdte működését az új, számítógépesített árutováb­bítási rendszer.- Milyen változást jelent ez?- A vámhivataloknál a szállít­mányozók nem három-, csak egypéldányos árunyilatkozattal kérhetik a tranzitegyezmény szerinti árutovábbítási eljárást. Ez apró változtatás, ami a szál­lítmányozókat érinti. A vám­hatóságnál azonban alapvetők a változások. A szállítmány el­indulásával egy időben az indí­tó vámhivatal elektronikus üze­netet küld a célállomáson lévő, átléptető vámhivatalnak. A szál­lítmány megérkezésekor a pénzügyőrök az üzenet alapján végzik el a vámáruk regisztrálá­sát, a szállítmány átvizsgálását; és azonnal értesítik az indító vámhivatalt a szállítmány meg­érkezéséről, a vizsgálat ered­ményéről.- Milyen előnyöket nyújt az új rendszer a szállítmányozóknak?- A szállítmány megérkezésé­nek és átvizsgálásának eredmé­nyéről perceken belül tudomást szerez a magyar vámhatóság. Eddig csak az indítástól számí­tott mintegy tíz hét elteltével kezdhettük meg a vissza nem értesített, eltűnt szállítmányok nyomozását. Ma már az áru- bemutatásra adott egyhetes ha­táridőt követő napon megkezd­hetik a szállítmány keresését. 2004 májusától valamennyi vámhivatal, és minden engedé­lyezett feladó csakis az új, számítógépesített árutovábbítá­si eljárással működhet. KOÓS TAMÁS Gyilkosok a családban Budapest A családon belüli erőszak ál­dozataira emlékeztek szom­baton; a demonstrálok a Leg­felsőbb Bíróság épülete elől az Igazságügyi Minisztériu­mig vonultak az áldozatokat jelképező, vörös színű, női sziluetteket formáló táblák­kal. A tüntetők szószólói azt hangoztatták, hogy a bí­rák nincsenek tisztában a családon belüli erőszak jel­lemzőivel. Időszerű lenne, hogy az Orszá­gos Igazságszolgáltatási Tanács úgy döntsön, a bíráknak szüksé­ges és kötelező a családon belü­li erőszakról tanulni - mondta Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Éllen Egyesü­let (NANE) munkatársa. A tün­tetők a családon belüli erőszak során meggyilkolt évi 50-150 nő­nek emléket állító Néma Tanúk Kiállítással átvonultak az Igaz­ságügyi Minisztérium épülete elé, ahol Tóth Györgyi, a NANE munkatársa elmondta: idén 92 ember lett a családon belüli erő­szak áldozata, ebből 44 férfi volt. Hozzátette: elfogadhatatlan egyes politikusok véleménye, amely szerint a jelenlegi törvé­nyek lefedik a családon belüli erőszak áldozatai sérelmére el­követett bűncselekményeket, ezért nincs szükség a családon belüli erőszak büntetőjogi tény­állássá tételére. Tóth elmondta azt is: követelik, hogy a jogalko­tók ismerjék el felelősségüket a családon belüli erőszak keze­lésében, és az állam civil szak­értők bevonásával dolgozza ki a szolgáltatások és felelősségre vonások rendszerét. MTI

Next

/
Thumbnails
Contents