Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-27 / 276. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. November 27., csütörtök ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Hajléktalant gázolt Halálos baleset történt az E75- ös főúton, Szeged határában. Egy 47 éves hajléktalan nő harmadmagával, körültekintés nélkül akart átmenni az úton, amikor egy Kistelek felé haladó autó elütötte. A nő a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, europress Otthon vette észre Hátba szúrtak egy nyíradonyi férfit kedd este egy helyi kocs­ma előtt. A nyomozás során kiderült: a közös italozás után verekedés tört ki a kocsma előtt, ekkor szúrta hátba az ismeretlen elkövető a férfit. A sértett csak otthon fedezte fel sérülését, amely mint ki­derült, életveszélyes. A férfit jelenleg kórházban ápolják. EUROPRESS Tartós elem Tizenöt csomag Duracell ele­met lopott el egy férfi és egy nő a bicskei áruházból, majd az eladókat fellökve távozott. A rendőrök pár utcával arrébb elfogták a tolvajokat, akiknél megtalálták az elemeket, mti Gyerekruhát lopott Harmincmillió forint értékű gyermek- és bébiruhát lopott el egy ismeretlen férfi egy buda­pesti nagykereskedésből. Az is­meretlen tettes álkulccsal jutott be a boltba, europress Rongált és lopott Ismeretlen tettes hatolt be az ablakot betörve kedden éjjel egy csesztregi vendéglőbe. Szétszórta a berendezési tárgyakat, feltört két játék­automatát, és a bennük levő pénzt elvitte. A rongálással és a lopással becslések szerint körülbelül 900 ezer forintos kárt okozott, europress Petárdaarzenál Több mint 10 ezer petárdát és tűzijáték-rakétákat találtak a vámosok egy személyautóban a vámosszabadi határátkelőnél. A petárdák és tűzijáték-rakéták a 22 éves szlovák fiatalember kocsijának motorteréből és hát­só ülése alól kerületek elő. A szlovák sofőr ellen eljárást indítottak, europress Román vagy moldáv Romániába még moldávként, Magyarországra azonban ro­mán állampolgárként akartak belépni hárman az ártándi ha­tárátkelőnél, hogy vízum nélkül utazhassanak át hazánkon - közölte az Orosházi Határőr­igazgatóság sajtószóvivője. A moldávok Romániában vásá­rolták az úüeveleket 500 euróért. Az utasokat vissza­irányították. EUROPRESS Kettős baleset Kettős baleset történt délelőtt a 75-ös főút mentén, a baki körforgalom térségében. Előbb Pacsa felé haladva, a sohollári völgynél egymással szemben haladó kisteherautó és kamion ütközött, később egy, a balesetet kikerülni aka­ró lengyel kamion rohant bele egy szemből érkező teher­autóba. A lengyel kamion­sofőr súlyos sérüléseket szen­vedett. EUROPRESS Hőkamera segített Ismét a hőkamera segítségé­vel fogtak el a határőrök egy román határsértőt, aki - mint kiderült - bűnlajstroma miatt ki lett tiltva Magyarország területéről. Az elfogott román férfi semmilyen okmánnyal nem rendelkezett, és később kiderült, hogy felfüggesztett börtönbüntetése miatt ki van tiltva hazánk területéről. EUROPRESS ÜTKÖZÉS BORULÁSSAL. Egy személygépkocsi és egy kisbusz karambolozott szerdán délelőtt az Ml-es autópályán. A kisbusz lehajtott az úttestről és az árokba borult. A balesetben hárman sérültek meg. A tűzoltók daruval emelték ki az árokba borult járművet. fotó: fővárosi tűzoltó-parancsnokság Tolnában történt AUTÓK A KERESZTEZŐDÉS­BEN. Dunaföldváron két sze­mélygépkocsi ütközött össze a Sóház utcai kereszteződésben. Személyi sérülés nem történt a baleset során, az anyagi kár azonban több százezer forintra tehető. ELDŐLT A TEHERAUTÓ. Az útpadkára hajtott, majd oldalra dőlt egy tehergép­kocsi Kaposszekcső közelében. A baleset során egy személy' könnyebb sérülést szenvedett. BENZINT AZ AUTÓBÓL. Személygépkocsit törtek fel Decsen. Az autóból 40 liter üzemanyagot szívtak le az elkö­vetők, emellett a csomagtartóból eltulajdonítottak egy elektromos láncfűrészt, összesen közel 40 ezer forint kárt okozva a tulajdo­nosnak. KARAMBOL. Két személygép­kocsi ütközött össze a szekszár­di Keselyűsi úton tegnap reggel. Az egyik szerencsétlenül járt jár­műből a tűzoltók segítségével szabadították ki a bent ülőt. A baleset során egy személy sérült meg. AUTÓ ÉS KERÉKPÁR. A szék szárdi Tartsay utcában kerékpá­rost ütött el személygépkocsi. A balesetben, amelynek kialakulá­sában valószínűleg a párás idő miatti rossz látási viszonyok is közrejátszottak, a kerékpáros sú­lyos sérülést szenvedett. ÉGETT AZ ÁGY. A paksi tűzol­tóknak Nagydorogon akadt dol­guk tegnap délután. Egy fekhely fogott tüzet, valószínűleg ágy­ban dohányzás következtében. Az eset során a szobában tartóz­kodó személy sérült meg. Negyvenmilliót fizetett az ügyvéd Békéscsaba Sértettként viselkedő elkövető, színlelt rendőri intézkedés, jó és rossz fiúk közös megjelenése, Szemjon Mogiljevicsre, azaz Szeva bácsira hivatkozás 50 millió forint megszerzéséért. Az ügyben megkezdődött a bírósági eljárás a Fővárosi Bíróságon. nála vendégeskedő budapesti ba­rátját, valamint az ügyvéd élettár­sát megkötözték, bántalmazták a kommandósruhát, álarcot viselő elkövetők. P. S.-től a szabadon bocsátásukért 80 millió forintot követeltek, az ügyvéd 40 milliót tudott elintézni és átadni. A nyo­mozás során kiderült: az ügyvéd barátja csak játszotta a sértettet, a bandához tartozott. Egy másik esetben Kecske­méten egy csárdához csalták a sértettet, és az egyik tettes ügy­védként mutatkozott be. Később álrendőrök érkeztek, igazoltatták a sértettet, és gépkocsijában 3 Egy gyulai ügyvéd feljelentése kapcsán pattant ki Békés me­gyében még 2001-ben az a bűn­cselekmény-sorozat, amelynek 19 vádpontjában 17 vádlott van. Tegnap Békéscsabán ismertet­ték a nyomozás eredményeit. Elhangzott: példaértékű együtt­működés vezetett sikerre a Bé­kés Megyei Rendőr-főkapitány­ság és a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal között. Két évvel ezelőtt dr. P. S. gyulai ügyvéd tett feljelentést, miszerint vendégházában rátámadtak, őt és zacskó fehér port találtak. A por­cukrot azonban ők csempészték be előzőleg kábítószer gyanánt. Az elkövetők később a férfitól 50 milliót követeltek, mert szerintük ennyivel tartozik Szemjon Mogiljevicsnek, azaz Szeva bácsi­nak. A sértettet bántalmazták, megfenyegették. A tettesek diplo­matákat is megpróbáltak bevonni akcióikba, ezért nemzetközi kap­csolatban elkövetett befolyással üzérkedés is a vádpontok között szerepel. A bűnszövetkezetnek rendőr tagja is volt, ő például a budaörsi rendőrségi lőtéren lő- gyakorlatokat tartott bűntársai­nak. A banda vagyonos emberek köréből választotta ki áldozatait, az akciókat profi módon szervez­ték meg és hajtották végre. NYEMCSOK LÁSZLÓ Röntgenszemű vámosok Letenye A röntgensugarat ma már nemcsak az egészségügyben és az iparban használják, ha­nem a vámosok is. A mobil röntgen segítségével az el­rejtett csempészáru láthatóvá válik. A letenyei határállomáson egy olasz férfi jelentkezett belépésre teherautójával. A vámőrök a rönt­genképes vizsgálat során megál­lapították, hogy az „üres” teher­gépkocsi jól elkülönített részében különféle árukat rejtettek el. Amint felnyitották a gépjárművet, több százezer forint értékű gumi­abroncs, fékbetét és háztartási gép került elő a rejtekhelyről. A vám- és pénzügyőrség november elejétől három röntgensugaras mobil rakományvizsgáló beren­dezést, úgynevezett röntgen­buszt működtet ellenőrzései so­rán nemcsak a határokon, hanem az országutakon is. A mobil rönt­genjárművek alkalmasak arra, hogy átvilágítsák a gépjármű tel­jes rakterét, rakományát. A rönt­genkészülék sűrűség alapján kü­lönbözteti meg az anyagokat, majd képi formában megjelenít­ve lehetővé teszi az ellenőrzést. Egy hónap alatt mintegy 2000 jár­művet vizsgáltak át ezzel a mód­szerrel, s 60 esetben találtak csempészárut több mint húszmil­lió forint értékben. europress Bilincsben a pedofil Hallgat Kulcsár taxisofőre Megtagadta a vallomástételt az a férfi, aki a rendőrség gyanúja szerint több alkalommal összesen több 100 millió forintot szál­lított Kulcsár Attila megbízásából az előzetes letartóztatásba helyezett arab El Abed Hasszántól az álbróker ügyfeleinek. Budapest- Sz. Gyulának joga van meg­tagadni a vallomástételt, ám ez nem hátráltatja a nyomozást. A korábban tanúként elmondott információi továbbra is érvénye­sek, és azokat kollégáim folya­matosan ellenőrzik - mondta az Europressnek Garamvölgyi László, az Országos Rendőr­főkapitányság kommunikációs igazgatója. Sz. Gyula tanúként tett vallomásában 20 személyt nevezett meg, akikhez különbö­ző összegeket szállított Kulcsár megbízásából az Inter-Európa Bankban számlát vezető arab üzletembertől, ám a rendőrség egyelőre nem árul el bővebbet róla. Hozzátette: egyelőre nem merült fel a taxis őrizetbe vétele. Sz. Gyulát már a Fővárosi Fő­ügyészség is próbálta kihallgat­ni pénzmosás gyanúja miatt, ám akkor is megtagadta a vallo­mást. A rendőrség a tanúvallo­mást nem használhatja fel a ta­xis ellen, ám ha más bizonyíté­kok miatt mégis bíróság elé ke­rül a férfi, akkor mérlegelhetik, hogy figyelembe veszik-e azt. Hamis bizonyítvány A Fővárosi Főügyészség közok­irat-hamisítás gyanúja miatt ren­delt el újabb nyomozást Kulcsár Attila ellen. Az adatok szerint az álbróker hamis érettségi bizonyít­ványt és hamis brókervizsgát mutatott be munkaadójának. Lapinformáció szerint a taxis névsorában szerepel az ismert te­levíziós is, akit korábban össze­függésbe hoztak a brókerbot­ránnyal, és Rejtő E. Tibor, a K&H Bank korábbi vezérigazgatója is. A. napilap szerint az ügyészség nem tartja kizártnak, hogy a kö­zeljövőben gyanúsítottként hall­gassák ki azokat, akiknek a taxis pénzt Szállított. FARKAS MELINDA Hét áldozatából négyet megerőszakolt Budapest A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki szeptember 18. és november 1. között hét kis­lányt támadott meg Budapesten, és közülük négyet megerősza­kolt. A 27 éves dunaújvárosi fia­talember valamennyi esetben nőgyógyásznak adta ki magát. Arra kérte a gyerekeket, hogy se­gítsenek megkeresni a kulcscso­móját, amit épp most vesztett el. Ezután elcsalta, és nőgyógyásza­ti vizsgálatot színlelve levetkőz­tette, majd megerőszakolta őket. A gyanúsítotthoz egy civil be­jelentő vezette el a nyomozókat, aki a férfi nevét és lakcímét is megmondta. Az áldozatok fel­ismerték a gyanúsítottat. A fiatal­ember lakásán tartott házkutatás során több tárgyi bizonyíték is előkerült. EUROPRESS FOTÓ: BRFK A szépség és a bankjegyek Másfél milliós karibi út, 327 ezres hotelszámla a sikkasztott pénzből Befejeződött a nyomozás a kapuvári sikkasztó ügyében. Az egykori szépségkirálynő a Kereskedelmi és Hitelbank al­kalmazottjaként két év alatt több mint 350 millió forintot tün­tetett el az ügyfelek bankszámláiról. Elítélték a gyújtogatót Budapest Kapuvár N. Éva a Kereskedelmi és Hitel­bank alkalmazottjaként dolgo­zott, ahol 2001-től a kezelése alatt álló értékszámlákról különböző módszerekkel vett le pénzeket, amelyeket barátjának, P. József­nek adott vagy a saját céljaira for­dította. A bank kimutatása szerint a bűncselekmény 35 ügyfél szám­láját érintette, a legkisebb kivett összeg 228 500 forint, míg a leg­nagyobb valamivel kevesebb, mint 48 millió forint volt. Az oko­zott kár kis híján 354 millió forint, ám ennek a beígért nem létező hozamokkal bővített összegét is kénytelen volt kifizetni a bank a megkárosított ügyfeleinek. Takács Klárától, a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr­főkapitányság századosától meg­tudtuk: az elsikkasztott pénz egy részéből N. Éva és P. József több gépkocsit, motort vásárolt, de na­gyon sokat költöttek P. József adósságainak rendezésére, a há­zára, és annak berendezésére is. A rendőrség lefoglalt például egy 3,5 millió forint értékű házi- mozirendszert is. Különlegesebb kiadást jelentett egy 1,5 millió fo­rintos karib-tengeri hajóút befize­tése, illetve egy szállodában töl­tött 327 ezer forintos éjszaka is. A nyomozás során a rendőr­ség egymillió forint készpénzt és mintegy 67 millió forint értékű műszaki cikket foglalt le. A rend­őrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésének két éve alatt két központi és több szúrópróbaszerű helyi ellenőr­zés is történt a bankban, a hiány­ra azonban nem derített fényt egyik sem. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az ügyfelek jó része csak N. Évával volt hajlandó be­fektetési ügyeit intéznj. Ráadásul a bankban alkalmazott egy­pontos kiszolgálási rendszer le­hetővé tette, hogy az ügyfélnek az ügyintéző után ne kelljen a pénztárban várakoznia, így a pénzt kezelő és az összeg köny­veléséért felelős személy ugyan­az volt: a sikkasztó. TAKÁCS ZOLTÁN Életfogytiglani szabadság- vesztésre ítélte jogerősen a három halálos áldozatot kö­vetelő, fél évtizeddel ezelőtti békásmegyeri lakástűz ügyé­ben Glück Pétert a Fővárosi ítélőtábla szerdán. A vádlott egy tévékészülék miatt veszett össze M. Zsolttal, és 1998. augusztus 15-én késő este benzint locsolt haragosa család­jának lakásába, majd meggyúj­totta. M. Zsolt ekkor nem tartóz­kodott az ötödik emeleü lakás­ban, ott volt viszont az apja és apjának élettársa, akik a lakás- tűzben életüket vesztették, M. Zsolt 17 éves öccse pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást köve­tően elhunyt. Glück Péter az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, cselekményének nem volt szem­tanúja, közvetlen bizonyíték is alig akadt, a bíróságok azonban a közvetett bizonyítékok zárt lán­colata alapján megalapozottnak találták a vádat. A védelem a per­ben amellett érvelt, hogy a ször­nyű cselekményt nem a vádlott követte el. Másodfokon az ítélő­táblán az ügyvéd felmentést, il­letve megalapozatlanság miatt új elsőfokú eljárás lefolytatását indítványozta. A Fővárosi ítélő­tábla szerdán kihirdetett jogerős, másodfokú határozatában hely­ben hagyta az első fokon eljárt Fővárosi Bíróság ítéletét, amely szerint Glück Péter bűnös előre kiterveltem aljas indokból, külö­nös kegyetlenséggel, több embe­ren elkövetett emberölés bűntet­tében, és leghamarabb 20 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. mti

Next

/
Thumbnails
Contents