Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-25 / 274. szám

2003. November 25., kedd S P O R T 13. OLDAL Sakk: Paks Kupa nemzetközi verseny Bombameglepetés készül Az ötödik fordulóval félidején lépett túl a Paks Kupa nem­zetközi sakkverseny. A há­rom csoportban zajló torná­ról elmondható, hogy harcos mezőnyt hozott össze Vidéki Sándor főszervező, a verseny bővelkedik érdekes és izgal­mas játszmákban. A nagymester csoportban a paksi­ak idegenlégiósa, a román Nevednichy a halványabb nagy- kanizsai szereplés után most jobb formát mutat, és az észt Kulaots nagymesterrel holtver­senyben az élen áll. A hat és fél pontban megállapított nagymes­teri norma elérésére Papp Gábor­nak, az ASE 16 éves fiataljának is van még halvány reménye. Nem könnyű a feladata, hiszen a hátra­lévő négy játszmából három és fél pontot kell ehhez teljesítenie. A nemzetközi mesteri cím meg­szerzéséhez azonban csupán négy és fél egység az elvárás, így neki, valamint a másik fiatal ato­mos versenyzőnek, Pataki Győ­zőnek - jelenlegi versenypozíció­jukban - erre kínálkozik jó esély. A nemzetközi mestercsoportban bombameglepetés lóg a levegőben, hiszen a 12 éves decsi Pap Gyula másfél ponttal meglépve a mezőny­től egyedül áll áz élen. A tehetséges sárközi legénykének még két és fél pontot kell szereznie a nemzetközi mesteri normához, ami szakmailag kiemelkedő teljesítménynek számít ebben az életkorban. A FIDE-csoportban kiegyensú­lyozottabb verseny zajlik: az élen álló, szintén decsi Horváth Gábor mögött mindössze fél ponttal le­maradva következnek hárman, itt a végső győzelem sorsa vélhe­tően csak a hajrában dől el. Az állás az 5. forduló után. Nagymester csoport: 1. Vladislav Nevednichy és Kaido Kulaots 4-4 ponttal, 3. Grigore és Papp G. 3-3, 5. Sriram, Pataki Gy. és Kajumov 2.5- 2.5, 8. Tóth A. 1.5, 9. Molnár B. és Taylor 1-1 ponttal. Nemzetközi mester csoport: 1. Pap Gyula 4.5,2. Mészáros Gy., Vidéki S., Sebestyén B. 3-3, 5. ifj. Fodor T., Zlatic és Szuhanek 2.5- 2.5, 8. Himanshu és Tóth L. 1.5- 1.5,10. Poulsen 1 ponttal. FIDE-csoport: 1. Horváth Gábor 4,2. Berta T., Szabó L. és Rudolf A. 3.5- 3.5, 5. Papp Cs. és Papp T. 2.5- 2.5,7. Tóth E. 2,8. Fodor T. és Veszp- rémi A. 1.5-1.5,10. Nagy L. 0.5. -mb­Karate: Ippon Shobu magyar bajnokság Paksi és faddi aranyak A Magyar JKA Karate Szövet­ség a közelmúltban Békéscsa­bán rendezte meg Ippon Shobu magyar bajnokságát, melyen 34 egyesület 214 spor­tolója között ott voltak a Faddi SE és a Paksi SE karatékéi is. A tradicionális versenyszabályok szerint lebonyolított viadalon a Paksi SE sportolói egyéniben öt, csapatban pedig három arany­éremmel tértek haza. A felnőttek között egyéniben a dobogó legfel­ső fokára állhatott fel Ősz Gábor. Horváth Erika a 16-17 évesek kate­góriájában, Baksay József al7 éve­sek között, míg Horváth Károly és Borbély Dávid a 13 évesek mező­nyében szerzett aranyérmet. A paksi felnőtt csapat Ősszel, Guzo- rán Attilával és Csorbái Zoltánnal a soraiban szintén nem talált le­győzőre, mint ahogy a Vida Zsolt, Petcz Achilles, Süvöltős István al­kotta trió a 12 éveseknél, a Rácz Krisztina, Illés János, Erős Dávid csapat pedig a 9 évesek kategóriá­jában lett magyar bajnok. A Paksi SE karate szakosztálya az összesí­tésben megvédte címét. A Zá- borszki Zoltán által irányított gárda sorozatban a harmadik alkalom­mal szerezte meg a bajnoki címet. A faddi és tolnai karatékák egy arany-, három ezüst- és két bronz­érmet szereztek. Bitter Tünde for­magyakorlatban a harmadik, küz­delemben pedig második helyen zárt. Sebestyén Kinga szintén egy- egy ezüst- és bronzérmet szerzett. Berta Dániel négy mérkőzést nyer­ve jutott a fináléba, ott azonban szoros küzdelemben kikapott. Báli Csaba a juniorok között négy mérkőzésből kettőt is - köztük a döntőt - fejrúgással nyert meg. A bajnoki cím lehetőséget nyújt szá­mára, hogy a JKA válogatott keret- be is meghívót kapjon. _______■ _________Ökölvívás: Tolna megye egyéni bajnoksága, Dombóvár_________ A paksiak a legeredményesebbek Remekül szórakozott az a félezer szurkoló, aki szombaton ellátogatott a dombóvári 516-os számú Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnokába, hogy megnézze a Tolna megyei egyéni ökölvívó bajnokságot. A Dombóvári Bokszbarátok Klubja és a Tolna Megyei Ökölvívó Szakszövetség által közösen rendezett megméret­tetésen a Sumicz Árpád és Werling Jenő irányította ver­senybíróság, a három vezető- és pontozóbíró - Bogyó Elem­ér, Oláh Miklós és Tóth Sz. Zoltán -, valamint az ötszáz ' drukker előtt kiskun-majsai, paksi, pécsi, szentlőrinci, mohácsi és helyi bunyósok léptek a kötelek közé. Egy be­mutató mérkőzést követően harmincnégy ökölvívó harcolt a győzelemért. A serdülők, a kadettek, a juniorok és a fel­nőttek a ringben remek csatá­kat vívtak, amit a lelkes kö­zönség nagyon élvezett. A leg­eredményesebben a Feil Ádám és Magyar Ist­ván edzette paksiak szerepeltek, akik nyolc aranyérmet nyertek. A Matúz Zsolt, Forgács Sándor és Koós Károly által trenírozott dombó­váriak közül négy sportoló kezét emelték ma­gasba a bírók, a pécsiek három első helyet sze­reztek, a kiskunmajsaiak és mohácsiak pedig egyet-egyet vihettek haza a legfényesebb érem­ből. A dijakat Krauss Péter, a város humán ügyekért felelős alpolgármestere, valamint Pé­csi József, az önkormányzat pénzügyi-ellenőr­ző bizottságának vezetője adta át. A meccs-sorozat zárásaként a 65. születésnap­ját vasárnap ünneplő Lampert Gábort köszöntöt­te Pap Gyula, a Tolna Megyei Ökölvívó Szakszö­vetség elnöke és Parrag Gyula, a Dombóvári Bokszbarátok Klubjának elnöke. Az egykor tanít­ványaival több tucat magyar bajnoki címet szer­zett dombóvári szakember meghatódottan fo­gadta a gratulációkat. Eredmények (elől a győztesek). Serdülő, 43 kg: Sárközi Kálmán (Pécs)-Nyerges Bence’ (Kiskunmajsa). 46 kg: Lakatos Ferenc (Pécs) -Vincze Gábor (Kiskunmajsa). 58 kg: Balogh Gá­bor (Paks)-Nyerges György (Kiskunmajsa). 61 kg: Hári László (Paks)-Keresztesi Péter (Dombóvár). 67 kg: Kovács László (Paks)-Bach András (Pécs). Kadett, 51 kg: Sárközi Henrik (Paks)-Juhász Róbert (Dombóvár). 57 kg: Felhősi Attila (Pécs)-Valkai Balázs (Mohács), Luta Sebastian (Dombóvár)-Bodach György (Kiskunmajsa). 67 kg: Imre Tamás (Paksi- Hunyadi Tamás (Kis­kunmajsa). 75 kg: Nagy Norbert (Paks)-Németh József (Pécs). Junior, 67 kg: Orsós Gábor (Paks)-Faragó Dávid (Pécs). 81 kg: Borsos Kálmán (Kiskun- majsa)-Kutasi György (Paks). Felnőtt, 54 kg: Hege­dűs István (Paks)-Jónás Zoltán (Dombóvár). 67 kg: Szabó Márk (Dom­bóvár)-Kenderesi Ro­land (Mohács). 71 kg: Pintér Zsolt (Dombó­vár)-Zsiga Zsolt (Paks). 75 kg: Arató Szabolcs (Mohács)-Parrag Gyula (Dombóvár), Potocska Zoltán (Dombóvár) ­Nagy László (Paks), -gr­A 71 kg-os, dombóvári Pintér Zsolt (balról) magabiztos öklözéssel bizonyult jobbnak a paksi Zsiga Zsoltnál Lampert Gábort (középen), a dombóváriak születésnapos edzőjét Matúz Zsolt (bal­ról) és Parrag Gyula, a Bokszbarátok Klubjának elnöke köszöntötte Mai sportműsor Teremfoci: XVIII. Alta Ripa tor­na a tolnai városi sportcsarnojtp ban, 17. _______■ Hír ek röviden CSELGÁNCS. A hét végén Kecskeméten rendezték az első éves juniorok országos bajnok­ságát. A viadalon a szekszárdi Gemenc Judo Klub sportolói közül 100 kg-ban az egész hé­ten betegséggel bajlódó Tibai Tamás az ötödik helyen zárt, Nász András viszont felállhatott a dobogóra: a nehézsúlyú dzsú- dós másodikként zárt a körmép- kőzéses tornán. LABDARÚGÁS. Csütörtökön 18 órától a paksi halászcsárdában tartja év végi szurkolói ankétját az NB II Hummel csoportja őszi idényét harmadik helyen záró Paksi SE együttese. A baráti han­gulatú összejövetelen a drukke­rek találkozhatnak a csapat játé­kosaival, és feltehetik kérdéseiket Klement István edzőnek, illetve a klub vezetőinek egyaránt. TENISZ. Bonyhádon második alkalommal került kiírásra a vá­rosi fedettpályás bajnokság. A sorozatra hat csapat nevezett: a Kiscsikók, a Baljós Árnyak, a D.G. Czyk, a Kicsi Bors, a Facérok MGV és a Profik. Két forduló után a Facérok és a Pro­fik együttese veretlen. Eredmé­nyek, 1. forduló: Kiscsikók- Kicsi Bors 1:3, Profik-D.G. Czyk 3:1, Baljós Árnyak- Facérok MGV 0:4. 2. forduló: D.G. Czyk-Baljós Árnyak 1:3, Facérok MGV-Kiscsikók 3:1, Ki­csi Bors-Profik 1:3. ■ Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 47. foga­dási hét nettó totónyeremé­nyei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 4.015.172 forint. 12 találatos szelvény 59 darab, nyeremé­nyük egyenként 54.347 forint. 11 találatos szelvény 1.112 darab, nyereményük egyenként 2.884 forint. 10 találatos szelvény 11 246 darab, nyereményük egyenként 475 forint. _______■ Baj noki Táblázatok Megyei II. osztály őszi végeredmény, felnőttek 1. Aparhant 15 11 2 2 28- 7 35 Z Szálka 15 9 3 3 39-27 30 3. Kisdorog 15 9 2 4 37-19 29 4. Pusztahencse 15 9 2 4 36-18 29 5. Majos 15 9 1 5 25-19 28 6. Dőbrököz 15 7 5 3 26-14 26 7. Gerjen 15 7 3 5 33-27 24 8. Madocsa 15 7 2 6 42-29 23 9. Bátaapáti 15 6 4 5 29-19 22 10. Sióagárd 15 7 1 7 28-29 22 11. Szedres 15 6 2 7 23-31 20 ÍZ Cikó 15 4 3 8 23-31 15 13. Tengelic 15 2 6 7 24-31 12 14. Hőgyész 15 3 3 9 23-42 12 15. Decs 15 2 3 10 14-38 9 16. Nagy dörög 15 1 14 7-56 3 Ifjúságiak 1. Aparhant 15 15­_ 92- 11 45 Z Kisdorog 15 11 2 2 50- 27 35 3. Majos 15 10­5 35- 19 30 4. Szálka 15 9 2 4 46- 32 29 5. Hőgyész 15 9­6 49- 42 27 6. Bátaapáti 15 8 2 5 41- 20 26 7. Sióagárd 15 8 1 6 56- 34 25 8. Nagydorog 9. Madocsa 15 15 8 7 1 7 7 38- 37 24 37- 37 22 10. Dőbrököz 15 6 2 7 36- 49 20 11. Cikó 15 5 3 7 33- 39 18 ÍZ Szedres 15 5 1 9 31- 45 16 13. Gerjen 15 4 2 9 39- 57 14 14. Tengelic 15 2 1 12 18- 55 7 15. Pusztahencse 15 1 3 11 27- 64 6 16. Decs4 15 1 1 13 21- 81 3 * = 1 büntetőpont levonva Megyei III. osztály Paksi csoport 1. Mórágy 15 15­­75-11 45 Z Pálfa 15 8 5 2 35-23 29 3. Gyönk 14 7 6 1 34-18 27 4. Németkér 14 6 4 4 31-22 22 5. Fadd 14 5 4 5 27-21 19 6. Zomba 15 6 1 8 18-30 19 7. Györköny 13 5 2 6 23-30 17 8. Kölesd 15 5 2 8 24-37 17 9. Izmény 15 3 4 8 29-33 13 10. Báta 15 3 _ 12 21-48 9 11. Dunaföldvár 13 2­11 17-61 6 Megyei II. És III. osztályú labdarúgó-bajnokságok: kiütéses izményi siker Dunaföldváron Takács mesterhármasával nyert a Szálka A megyei II. osztályú bajnokságban két elmaradt mérkőzést pótoltak a hét vé­gén. A Madocsa hazai pályán, a Szálka Hőgyészen rúgott három gólt, és szer­zett három pontot. A megyei III. osztály Paksi csoportjában az idei utolsó for­duló mérkőzéseit rendezték. A listavezető Mórágy 0-2-ről fordítva őrizte meg makulátlan mérlegét, míg az Izmény a második félidőben lőtt 9 góllal küldte padlóra a Dunaföldvárt. A mórágyi Márton Krisztián (balról) mesternégyest ért el fotók, bakó Madocsa-Cikó 3-0 (1-0). Madocsa, 100 néző. V: Albert K. Madocsa: Araczki- Vörös Zs., Bujdos, Sánta, Szili (Tóth)- Árki (Kovács), Aradi, Somogyi, Szintai- Böde I. (Bertók), Vörös F. Játé­kos-edző: Sánta István. Cikó: Czékmány I.- János, Stumpf J„ Nagy, Stumpf Z.- Kocsis, Erős (Láng), Bíró (Vass), Turbuk- Kaposvári (Czékmány B.), Mester (Forrai). Játékos-edző: Stumpf József. Sportszerű mérkőzésen értékes győzelmet aratott a hazai csapat a kulturál­tan futballozó cikóiak ellen. G: Vörös F. 2, Böde. Jók: Vörös Zs., Szintai, Bertók, Vö­rös F., illetve Stumpf J„ Kocsis, Turbuk, Vass. Ifi: 2-2. lénártgyula Hőgyész-Szálka 1-3 (0-3). Hőgyész, 110 néző. V: Kiss I. Hőgyész: Nándor- Tösmagi (Kovacsinszki), Bősz R., Illés (Száraz)- Rill, Varga, Királyházi, Banai A. (Kurcz), Erdős Z. (Törő) - Bősz J„ Má­té. Játékos-edző: Kurcz György. Szálka: Császár- Veres (Gayer), Kniesz T., Dunai- Mózsik, Szabó (Kasza L.), Boros A., Takács, Schweitzer (Kadosa)- Bredák, Major. Játékos-edző: Boros Atti­la. Csak a második félidőben tudott lépést tartam a jól játszó szálkaiakkal a hazai csa­pat. G: Rill, illetve Takács 3. Jók: Tösmagi, Varga, Rill, illetve az egész vendégcsapat. Ifi: 2-4. FONYÓDI BÉLA Megyei III. o., Paksi csoport Mórágy-Zomba 4-2 (0-2). Mórágy, 250 né­ző. V: Unyatinszky. A kapusukat nélkülöző hazaiak nehéz perceket éltek át a 20. perc­ben már 2-0-ra vezető vendégekkel szem­ben. A szünet után a mórágyiak listavezető­höz nléltóan nagyobb tempóra kapcsolva - a kapuból kiálló Pozsár irányításával, és Már­Unyatinszky András (balról) 30 éves játékvezetői pá­lyafutását zárta le a Mórágy-Zomba mérkőzéssel ton Krisztián mestemé- gyesével - izgalmas haj­rában fordítottak. G: Márton K. 4, illetve Se­bestyén, Illés. Jók: Po­zsár, Márton K., Kovács B„ Kiss L., illetve Felk, Sebestyén, Nyúl. Ifi: 2-3. A mérkőzést megelő­zően a 30 éves pályafu­tását befejező játékveze­tőt, Unyatinszky And­rást Pauer Gyula a me­gyei JB elnöke és Dárdai Ferenc a TMLSZ főtitká­ra köszöntötte. A hazai­ak részéről Glöckner Henrik sportelnök és a mórágyi csapat kapitá­nya, Varga Ferenc aján­dékot adott át a búcsúzó sípmestemek. Dunaföldvár STE-Izmény 1-10 (1-1). Dunaföldvár, 30 néző. V: Nyitrai. Elsőszá­mú kapusukat, a beteg Katonát hetek óta nélkülöző hazaiak a szünet után összeom­lottak. G: Markovics, illetve Sebestyén Cs. 3, Balogh N. 2, Lőrincz 2, Szabó 2, Omböli. Jók: Sebestyén L. vezérletével az egész vendégcsapat dicsérhető. Ifi: 1-1. Györköny-Báta 2-0 (0-0). Györköny, 10 néző. V: Fehér. Küzdelmes mérkőzésen, második félidei játékával megérdemelten nyert a hazai csapat. G: Bogáncs 2. Jók: Bo­gáncs, Kondor, Deák, illetve Braun A., Pé­ter. Ifi: elmaradt. Pálfa-Fadd 3-0 (0-0). Pálfa, 90 néző. V: Kiss F. Jó időben, nagy iramú mérkőzésen győzelemmel búcsúzott szurkolóitól a ha­zai csapat. G: Maráczi 2, Molnár. Jók: az egész hazai csapat, illetve Schmidt, Geren­dái. Ifi: 9-4. Kölesd-Németkér 1-1 (1-1). Kölesd, 60 néző. V: Kertész. Igazságos döntetlen született. G: Patai, illetve Staub. Jók: Patai, Lestár, Koller, Kocsis, illetve Licker, Staub. Ifi: 18-0. (A korábban elmaradt Dunaföldvár STE-Györköny mérkőzést november 30-án, vasárnap rendezik.)

Next

/
Thumbnails
Contents