Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-22 / 272. szám

9. OLDAL A szociofotótól a tájképig Kapfinger András fotóriporter - kiállítása a Művészetek Házában nyílt meg. 14. oldal A csatkai kereszt Utunk lehetőséget adott a magyar- országi cigányság egyesítésére - mondta Kövesi Vilmos, az Orszá­gos Cigány Önkormányzat alelnöke a hazafelé tartó zarándokoknak.- Ezért jelképét, a pápa által megál­dott keresztet egy erre a célra emelt kápolnában, Csatkán, a legjelentő­sebb roma zarándokhelyen helyez­zük el, miután végigjárta az ország összes megyéjét. A kereszt épp olyan fontos ereklye lesz a magyar- országi romák számára, mint a ma­gyaroknak a Szent Korona. A zarán­doklaton megtisztultunk és erőt men­tettünk a hitből, hogy itthon meg­erősödve nézhessünk szembe a ránk váró feladatokkal. Isten házában nincs különbség ember és ember között, ügyelnünk kell arra, hogy ez a templomok falain kívül is így legyen. A héten magyarországi roma küldöttség járt a Vatikánban, s II. János Pál pápa áldásával tértek haza, ebből merítve erőt a hazai cigányság előtt álló fel­adatok megoldására. A szerve­zők nem számoltak azzal, hogy ennél sokkal többet hoz majd haza a majdnem kétszáz tagú csapat: a megerősödött hitet és a megbékélés, az összetartozás fontosságának biztos tudatát. A négy nap a Vatikánban életem eddigi legnagyobb élménye. A 180 tagú roma küldöttség tette azzá. Voltak törődöttek az úttól, élénkek és vidámak a megérke­zés örömétől, csendesen töp- rengők a ténytől, hogy találkoz­tak II. János Pál pápával, vitat­kozók az élmények értelme­zésekor, s megbékéltek a haza­téréskor. A hír bejárta a sajtót. Első al- kalómmal látogatott magyar- országi - és európai - roma kül­döttség Vatikánvárosba. Ez önmagában is elég lenne ahhoz, hogy az itt következő történet felkeltse az érdeklő­dést. De mert nem vagyok biz­tos abban, hogy mások érzel­meit és élményeit papírra lehet vetni, megpróbálom leírni, hogy mit jelentett a majd két­száz magyarországi cigánynak ez az út. A szervezők mindent elkö­vettek azért, hogy a csapat fel- készülten álljon majd a Szent­atya elé. Hétfőn indultunk négy busszal Budapestről délelőtt ti­zenegykor, és a kezdeti kusza­ság után - amely abból adódott, A megbékélés zarándokúban hogy ki melyik buszon van, a csomag is arra a járműre került- e, nem maradt-e véletlenül Bu­dapesten - elindultak a zarán­dokok. Egy fiatalember kért szót: Csaba atya. Minden buszra ju­tott lelki vezető, aki a zarándo­kok kérdéseire válaszolt, és fel­készítette őket a találkozóra »Őszentségével. Az addig han­goskodó, viccelődő csapat el­hallgatott és érdeklődéssel figyelt. Csaba még nem fel­szentelt pap; egy év múlva lesz az, de mindent megtesz, hogy jó testvérünk, vezetőnk legyen ezen az úton. Elmondta II. Já­nos Pál életének történetét, és végül közös imádkozásra szó­lított. A Rómába vezető út hosszú volt, de nem viszontagságos. Kedd reggel kiderült: a konvoj­ból egy busz elkeveredett vala­hol útközben. Két órát vártunk egy római parkolóban, mire be­futottak. Célba értünk hát. A Vatikánban verőfényes meleg és a magyar kormány képvise­lői vártak bennünket. Lévai Katalin, az esélyegyen­lőségért felelős miniszter asz- szony örült, amikor egy-egy is­merős arcot pillantott meg a za­rándokok között. Teleki László romaügyi államtitkár rég látott ismerősökkel fogott kezet. Kolompár Orbán kisfia apja kö­rül bóklászott csodálkozva: nézte a sok felnőttet, akik mind a papával akartak beszélni. Két­száz ember már nyüzsgő tö­meg: mindenki egyszerre be­szélt, adott nyilatkozatot, és ke­reste a másik busszal érkező társakat. Előttük magasodott a Szent Péter-bazilika. A Magyar- országról érkezettek pillantásai­ból láttam a reményt: holnap már biztosan odabent leszünk. Kétórás szabad program, s a magyarországi cigányság kép­viselői elindultak Róma felfe­dezésére. A szálláson - amely húsz ki­lométerre volt Rómától - a va­csora után mindenki tele hassal és örömteli várakozással tért nyugovóra. A romák nagyon tudnak örülni. A szállodában is előkerültek a gitárok, és még jó darabig folyt a közös éneklés. Egy ideig hallgattam a folyosó­ról beszűrődő dallamokat, az­tán elnyomott az álom. II. János Pál minden héten fogad híveket a több ezer sze­mélyt befogadó VI. Pál-terem- ben. A roma zarándokok az el­ső sorokban a Szentatyához legközelebb eső helyeket foglal­hatták el. A pápára még várni kellett. Addig hallgattuk a többi - mexikói, spanyol, német, amerikai, lengyel - küldöttség kórusait. A zarándokok azt ta­lálgatták: mely irányból érkezik majd II. János Pál, hozzá tud­nak-e érni a ruhájához. Aztán megjelentek a svájci gárdisták - a pápa testőrsége - és a Szentatya. A jelenlévők felállva, tapsviharral köszön­tötték Őszentségét. Amikor a taps elült, a pódiumról püspö­kök és bíborosok - ki-ki a maga nyelvén - köszöntötték az egy­begyűlteket. Elmondták, mi­lyen szentbeszédet hallhatunk ma. A magyarországi romákat Keresztes Szilárd püspök üdvö­zölte, a zarándokok pedig a ro­mahimnusz eléneklésével kö­szöntötték a Szentatyát. II. Já­nos Pál magyarul is megtartot­ta beszédét, külön üdvözölve a küldöttséget: „Isten hozott tite­ket” - mondta. A szentbeszé­dek után a delegáció vezetőit személyesen fogadta a pápa, megáldott több asszonyt, gyer­meket, és azt a keresztet, ame­lyet a zarándokok vittek ma­gukkal. A pápai audiencia után a Szent Péter téren újabb nyilat­kozatok következtek, és jó né­hány csoportkép is készült. A zarándokok arcán megköny- nyebbülés és határtalan bol­dogság tükröződött. Mindkettő forrása ugyanaz a kivételes al­kalom: a találkozás Szent Péter utódjával. Néhány asszony még mindig pityergett a meg­hatottságtól, és persze csak az elmúlt két óráról, a pápáról és a beszédről folyt a szó. Többen mondtáfc melegséget éreztek, amikor Őszentsége megjelent, és abban mindannyian egyetér­tettek, hogy életük egyik leg­fontosabb napja ez a szerda. Villámgyors városnézés, egy pillantás a tengerre, és irány haza, önfeledten, örömmel. A hazaúton beszélnivaló sokkal több van, és persze éjszakába nyúló teológiai vita is. Ittunk is jó néhány áldomást a pápa, a magyarországi romák, az újság­írók, a sofőrök és a zarándokok egészségére. Az út története itt véget ér, de a krónikás ezt sem fejezheti be másként, csak az­zal, hogy a zarándokok meg­mutatták, mi a hit ereje, és azt, hogy mire képes az összetarto­zás és az akarat. STEINER KATA Szól a romahimnusz A várakozás pillanatai

Next

/
Thumbnails
Contents