Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-15 / 266. szám

2003. November 15., szombat 5. OLDAL Mondom a magamét F KOVÁTSÉVA Vidékre ez is jó? Nagyszabású szakmai konferenciát rendeztek a minap Tolna megyei vállalkozóknak, befektetőknek. A tanácskozás témái között többek között olyan, a megyében működő vállalkozá­sokat érintő fontos témák szerepeltek, mint a gazdasági és közlekedési infrastruktúra változásainak hatásai szűkebb pátriánkra, vagy a befektetői, vállalkozói közérzet a régió­ban. Nem csoda, ha fokozott várakozás előzte meg a konfe­renciát, de aztán jött a feketeleves. A téma fővárosi illusztris előadói ugyanis a régiót, a megyét figyelmén kívül hagyva csupa olyan általánosságokat mondtak, ami az országra és Budapestre vonatkozik és amiket nap mint nap sugároz a rá­dió, tévé, megírnak az újságok. Eredeti, az alkalomra, a tér­ségre szabott gondolat nem sok hangzott el, pedig az előadók vélhetően minden háttér információval rendelkeztek, csak elő kellett volna azokat keresni. Udvarias volt a hallgatóság, nem szólt senki, hogy nem ezt várták. Nem voltak ilyen elnézőek annak az agrárfórumnak a résztvevői, amely néhány éve zajlott szintén Tolnában és ugyancsak országos, vezető pozícióban lévő előadóval. Ott, miután az általánosságokat tartalmazó szöveg elhangzott, és az előadó a gazdák konkrét kérdéseire nem tudott választ ad­ni, sőt megdöbbentően nagy tájékozatlanságot mutatott né­mely témában, a hallgatóság közül többen is felálltak és meg­kérdezték, hogy ha nem tetszett a témából felkészülni, akkor miért tetszett eljönni, miért rabolja az időnket? Azt gondolta tán, hogy vidékieknek ez is jó lesz? Magyar Lászlóra emlékeztek Előadások, versenyek a névadó évfordulóján előző nap lebonyolított Magyar László verseny díjait. A vetélke­dőt háromfős csapatoknak hir­dették meg, ezúttal a magyaror­szági világörökségek témakö­rében. Az első díjat a 11/a. osz­tály csapata, Borbély Zsanett, Gál Róbert és Kovács Kinga sze­rezte meg, második a 11/b. lett Árva-Szabó Ágnes, Kalla László, Nacsa Nikolett összeállításban, harmadik a 10/b. gárdája, Kaiser Kinga, Takács Eszter és Cserek­lyei Márta. Az iskolában neves előadók között válogathattak a diákok, csillagászati, harctér-tör­téneti, nyelvészeti, népzenei té­mákban, beszélgetés folyt szak­emberekkel a fiatalkori bűnözés­ről, az atomerőműről, és egy te­levíziós filmből is láthattak rész­leteket. RÁKOSI Dunaföldvár A híres Afrika-kutatóra, az is­kola névadójára emlékeztek tegnap, születésének évfordu­lóján a dunaföldvári Magyar László Gimnáziumban. A ha­gyományos rendezvényen szá­mos érdekes előadást hallgat­hattak a diákok. Az Afrika-kutató Magyar László élete egy részét Dunaföldváron töltötte. A gimnázium évről évre megemlékezik névadójáról. A hagyományos Magyar László-na- pot tegnap délelőtt tartották. Ko­ra délelőtt a vár udvarán álló Ma­gyar László szobornál tartottak ünnepséget, a koszorúzás után a középiskola tanulói műsorral emlékeztek, majd a gimnázium igazgatója, Veisz János adta át az Előző kérdésünk: A terjedő házimozizás végét jelenti-e a filmszínházaknak? Szavazóink kétharmada, pon­tosabban 60%-a úgy véli, hogy ez nem jelenti a mozik végét. MAI KÉRDÉSÜNK: Ön szerint manipulálják-e az igazságszolgáltatást a politikusok? Szavazhat az interneten; www.tolnainepwlsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 MEGYEI TŰKOR Ének, tánc, nyelvi vetélkedő és kiállítás A Német Nemzetiségi Hét újból sikert aratott Az ötödik alkalommal megtartott Német Nemzetiségi Hétre ismét olyan gazdag programsorozatot szervezett a Német Ki­sebbségi Önkormányzat, a Deutschklub és az Iskolaegyesület, mely az előző évek­hez hasonlóan többszáz érdeklődőt von­zott. Dombóvár Szent Márton napján a német nemzetiségi nyelvet tanuló óvodások és első osztályos diákok testvéreikkel, szüleikkel és pedagó­gusaikkal közösen vonultak fel lámpásaik­kal a belvárosban, miközben dalaikkal szó­rakoztatták egymást és a járókelőket. A Dombó Pál utcai Német Közösségi Házban Glaub Róbert, a Német Kisebbségi Önkor­mányzat elnöke nyitotta meg a Német Nem­zetiségi Hetet, majd a gyerekek adtak éne­kes-táncos műsort. A városnak és németor­szági testvértelepülésének, Kernen im Remstal-nak a partneri kapcsolatait ápoló baráti körök jóvoltából egy fellbachi festő­művész, Helmut Retzlaff állította ki képeit, amiket Krauss Péter alpolgármester ajánlott az érdeklődők figyel­mébe. Három oktatási in­tézmény hat csapata indult azon a játékos nyelvi vetélkedőn, amin 3. és 4. osztályos tanulók mérték össze tudásukat. Az Iskola­egyesület elnöke, Rochner Eckehartné által szervezett és ve­zetett versenyt a Zrí­nyi Ilona Általános Is­kola - Péter Kornélia, Balogh Dóra, Borsos Bence, Balogh Benjá­min összeállítású - gárdája nyerte meg. A második és harmadik Uelyen a Molnár György Általános Iskola együttesei végez­tek. Az egyik társaságban Budaházi Viktó­ria, Aradi Rebeka, Beihamer Zsolt és Nemes Anna Fanny, a másikban pedig Tóth Eszter, Cséplő Viktória, Kalenics Huba és Tóth Dá­vid bizonyította felkészültségét. Álomszép tervek a volt laktanyában Sok száz milliós fejlesztést remélnek, uniós támogatással Sok száz millió forintos fej­lesztést tervez a tolnai önkor­mányzat az egykori huszár­laktanya területén az elkövet­kező három-négy évben. Első ütemben idősek otthona, illet­ve utak épülhetnek, Phare- pályázati támogatásból. Tolna A tolnai egykori huszárlaktanya (később itt is szovjet csapatok ál­lomásoztak) az egyetlen a megyé­ben, amelynek régi épületei jelen­tős építészeti értékkel bírnak. To­vábbi előny, hogy bár a város szé­lén helyezkedik el, szervesen il­leszkedik a településhez, amit bi­zonyít, hogy ezen a területen több - kifejezetten esztétikus - lé­tesítmény, a Sztárai gimnázium, a Hotel Thelena és egy új lakótelep is létrejött, a gazdasági célú ob­jektumok mellett. A település vezetésének továb­bi nagyszabású tervei vannak a laktanyával kapcsolatban. A kö­vetkező 3-4 évben a kaszárnya te­rületén és ahhoz kapcsolódva összesen nettó 600-900 millió fo­rint értékű beruházásokat képzel­nek el, amelyek 90%-át központi forrásból, 10%-át saját forrásból és hitelből fedezné a város. Az ütemterv szerint első lép­csőben negyven fő befogadóké­pességű idősek otthonát létesíte­nének (162 millió forint nettó be­ruházási költség), valamint meg­építenék a laktanya területét feltá­ró ún. északi ipartelepi utat (92 millió forint), továbbá két szaka­szon kerékpárutat, ami tulajdon­képpen körbefogná a laktanyai te­rületet (összköltség 44 millió fo­rint). Ezen projektek engedélye­zett tervekkel rendelkeznek, megvalósításuk fő forrása az Eu­rópai Unió Phare-támogatása le­het, a napokban a város által be­nyújtott Orpheus-pályázat kereté­ben. A fejlesztés második ütemében a gimnázium melletti egykori lo­vardát sportcsarnokká, illetve kö­zösségi házzá (színpaddal) alakí­tanák, 300 millióért. Erre a beru­házásra lassan egy évtizede hiába kér központi támogatást a város, a projekt tervei engedélyezés alatt vannak. A létesítmény elkészíté­sére jövőre pályáznak, ugyancsak uniós pénzre, a Regionális Opera­tív Program keretében. A kivitele­zést 2005-2006-ban tervezik. Nem terveznek létszámleépítést Nincs orvosfelesleg, nővérből is kevesebb van Miután felröppent a hír, hogy a kaposvári kórház dolgozói közül több mint 200 főt elbo­csátanak, Szekszárdon is el­indult a mendemonda, hogy a Balassa János Megyei Kór­házban nagyszámú létszám- leépítés várható. Szekszárd- Van-e alapja a szóbeszédnek? - kérdeztük az illetékesektől.- Nincs, nem tervezünk a szek­szárdi megyei kórházban jelentős létszámleépítést - mondta dr. Math Lajos, a Balassa János Kór­ház főigazgatója. - Intézmé­nyünkben nincs orvosfelesleg, nővérből pedig egyes területen még most is kevesebb van a szük­ségesnél. Várjuk, hogy végezze­nek a Kelemen Endre Egészség- ügyi Szakközépiskolában azok a tanulónővérek, akik Erdélyből jöttek. Gondjaink, mint minden más kórháznak, természetesen nekünk is vannak, most például éjapen az energiaár-emelkedés, az AFA- változás, a bizonytalanság a dologi költségek, a várható ügye­leti díjemelkedés fedezetét illető­en. Jelenleg úgy tűnik, hogy egy esetleges béremelés forrásait ma­gunknak kellene megteremte­nünk, mert ezekre a jelek szerint plusz pénzt nem kapunk. A hírrel kapcsolatban megke­restük az Egészségügyi és Szociá­lis Ágazatban Dolgozók Demok­ratikus Szakszervezetét is.- A mi fülünkbe is eljutott ez a szóbeszéd, ezért megkerestem a kórház szakszervezeti titkárát és a főigazgató urat, aki a hírt cáfol­ta - mondta Váczi Orsolya, a me- gyei EDDSZ titkára. ________fké Második­harmadik ütemű be­sorolást kapott két, ugyancsak ambiciózus program. Az egyik egy konferencia-oktatási központ létrehozása a lovarda mögött (127 millió forint), a másik a régóta várt, a Tolnát Fadd-dal és Domborival összekötő kerékpár­út megépítése (200 millió forint). A konferencia központ tanul­mányterve kész, a kerékpárút ter­vezése folyamatban van. Ezen - álomszerűnek nevezhe­tő, bár nem megvalósíthatatlan - projektek mellett további, hason­lóan szép elképzelések is szere­pelnek az akciótervben, így {Jói­déul a negyedik ütemben a volt laktanya alakuló terén lelátókkal ellátott sportpályák létesítése, Jje­lenlegi árakon számolva 130 mil­lió forintért. -s­__________Hírek__________ DÖ BRÖKÖZ. Közmeghallga­tást tart az önkormányzat hétfő este hat órától az iskola sport- csarnokában, ahol Szili Lajosné polgármester a képvjse- lő-testület idei tevékenységéről tart tájékoztatót, majd a falu la­kói is elmondhatják vélemé­nyüket a témával kapcsolatban. SZEKSZÁRD. Noel Coward: Akt hegedűvel című vígjátékéval kezdődik a színházi évad a szekszárdi Babits művelődésij házban. A Hegedűs-bérlet elsj) bemutatója november 18-án, kedden, 19 órakor kezdődik a Budaörsi Játékszín előadásábkn. Regionális színjátszó fesztivál A tanulásban akadályozott gyere­kek oktatását és nevelését ellátó intézmények regionális színját­szó fesztiválját tegnap délelőtt a dombóvári kultúrotthonban Krauss Péter, a rendezvényt szer­vező Móra Ferenc Általános Isko­la igazgatója nyitotta meg. A kö­szöntő után faddi, bonyhádi, ka­posvári, szekszárdi, iregszemcsei és helyi (képünkön) diáktársula­tok mutatták be műsorukat, ven­dégként pedig színpadra lépett a városban élő fogyatékos fiatalok napközbeni gondozását és foglal­koztatását végző Reménység Ott­hon csoportja is. A Tolna Megyei Önkormányzat Művelődési Bi­zottsága által támogatott műsor szünetében tartották a „Kedves mesém, vagy olvasmányélmé­nyem” című képzőművészeti pá­lyázat eredményhirdetését. Het­ven csodaszép rajz és festmény alkotója közül Hanoi Ivett és Ba­logh Dávid (Paks), Hoffmann Tí­mea, Orsós Ágnes, Kovács Dávid és Sárközi István (Kaposvár), va­lamint Bélavári Nikolett, Bánsági Róbert, Hegyi Renáta, Fodor An­nabella, Derventics Alexandra és Hegedűs András (Dombóvár) ve- hetett át jutalmat. ____________■ ME GRENDELŐ Alulírott .......................... al atti lakos megrendelem a Tolnai Népújság Almanach 2003 kiadványt....példányban. A kiadvány ára kötetenként ** A kiadvány árát utánvéttel fizetem [ * plusz csomagolási és kézbesítési költség ** A kiadványt a kiadóban (Szekszárd, Liszt. F. tér 3.) veszem át. U * * kérjük, szándékát a megfelelő kockába írt X-szel jelezze! Dátum:................................................................ A megrendelőt a következő címre küldje: V Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. aláírás __:______M—f______________________________________________________ \z E rzsébet Óvodába járó gyerekek tánca nagy sikert aratott A művelődési otthon négyszáz férőhelyes színháztermét zsúfojásig megtöltő közönsé­get Elmauer István, a Deutschklub elnöke köszöntötte a Német Nemzetiségi Esten, majd kétszáz fiatal adott nagy sikerű kultu­rális műsort. ■I

Next

/
Thumbnails
Contents