Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-03 / 255. szám
14. OLDAL ÉLET - STÍLUS 2003. November 3., Hétfő Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. ülesíel Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Közlekedj okosan! Amióta személygépkocsi, azóta a probléma-halmaz is létezik, amit úgy hívunk: közlekedés. Persze nem is lehet csodálni, hogy konfliktusok jellemzik a dolgot, hiszen az emberek az autójukban ülve sem tudják megtagadni önmagukat, sőt, sokan egészen más személyiséggé válnak, amikor volán mellé ülnek és nem éppen a Teréz anya nevével fémjelzett lelkülettel vetik bele magukat a közlekedésnek nevezett társasjátékba. Olvasom a minap, hogy az angliai Warwickshire-ben egy férfi apácának öltözve szokott volánhoz ülni. Mégpedig azért, mert elege lett az agresszív sofőrökből. Az ötlet akkor keletkezett, amikor apáca öltözetben igyekezett autójával egy jelmezes partira és felfigyelt rá, hogy milyen udvariasan viselkednek vele autóstársai. Elsőbbséget adnak a kereszteződésben, lehúzódnak, ha előzni akar és átengedik neki a parkolóhelyet. Mivel nem tartozik az erőszakos úrvezetők közé, s ezáltal többnyire ő maradt alul az országúti „most mutasd meg!” versenyben, hősünk úgy érezte, hogy - öltözetéhez méltóan - az autós mennyországba került. így aztán azóta is apácajelmezben ül volánhoz, s boldogan autókázik. Lehet, hogy nevetségesen nézek ki, nyilatkozta a sajtónak, de nem érdekel, ha ez az ára annak, hogy úgy közlekedhessek, ahogy mindig is szerettem volna. Programok ma Mozi Szekszárd Panoráma nagyterem: Segítség, hal lettem (sz. szinkr. dán animációs film) 15.30, 17.30. Mindeóó (sz. feliratos amerikai film, fsz: Jim Carrey, Jennifer Anniston, Morgan Freeman) 20. Kisterem: Mindenóó, 17. Blanche (sz. feliratos francia film, fsz: Lou Doillon, Roshdy Lem, Jean Rochefort) 19. Bonyhád: Tomb raider - Az élet Bölcsője (sz. szinkr. amerikai-német film, fsz: Angelina Jolié, Gerard Butler) 19. _________________Színház_________________ Szek szárd Német Színház: Zenebohócok - a Holló együttes műsora, 10,15. ________________Kiállítás________________ Dombóvá r. Német Közösségi Ház: a Páneurópai Piknik ’89 című fotókiállítást Szabó Loránd polgármester és dr. Szenyéri Zoltán, az Illyés Gyula Gimnázium igazgató-helyettese nyitja meg, 18. Művelődési Ház: Szathmáry István grafikus és festőművész tárlata 8-17. Bonyhád Művelődési központ: Biszák László akvarell és pasztell festményeiből rendezett kiállítás, megnyitja: Kovács Ferenc festőművész 17. Városi könyvtár: a Völgységi Könyvfesztivál fotóiból rendezett kiállítás 10-18. Tengelic Hotel Orchidea: Monhaltné Patkós Mária festő alkotásai láthatóak november 10-ig. Szekszárd Illyés Gyula Megyei Könyvtár: A Rajna kincse - kiállítás Németországról, Ausztriáról. Paks Művelődési Ház: Győrffy József festőművész kiállítása, 15-19. Könyvtárgaléria: a Magyarország igazgyöngyei csoport Múltunk c. kiállítása. Dunakömlőd, Faluház: Őszikék, Halász Károly, Szilágyi Krisztián, Majoros Irén Erzsébet és Oláh Zoltán kiállítása. Tamási Művelődési Központ: az izményi Bakó-testvérek kiállítása, fazekasság kosárfonás, a ház nyitvatartási idejében. Fadd Templom u. 13.: Gáti Mariann Mítosz- és Mesegalériája. ________________Szabadidő________________ Bonyhá d Művelődési központ: Utazók klubja - Chicagóban és környékén jártam - dr. Faludi Béla vetítettképes előadása 17. ____________Ismeretterjesztés____________ Bonyhá d Művelődési központ: Borbarát kör - Első fejtések, Márton napi új borok bemutatása - Ónodi Szabolcs előadása 18._________■ "Äz^el^priiiger Magyarország Kft. Tolnamegyei Irodája aTolnai Népújság ? .*r ^?g®g«#®gzeMséggei ^0%s:av.w* UfcV sz"kos ®,őnyben>-számítástechnikai gyakorlattal ***%»< »* v keres Önéletrajzát „korrektor" jeligére a kiadóba várjuk (Szekszárd, 7100 Liszt F. tér 3.) Jelentkezési határidő: 2003. november 7. Koktélbárhölgyek kora A fiatal nők és a 16 év alatti kamaszok is egyre többet isznak Európában. Ezzel párhuzamosan nő az alkoholbetegség kockázata is. A fiatal angol nők tartják a női alkoholfogyasztási rekordot Európában: 18-tól 24 éves korukig három és félszer annyi alkoholt isznak otthonukon kívül, mint a hasonló korú olasz nők. Fejenként átlagosan 203 litert fogyasztanak évente az angol kisasszonyok, de borúlátó becslések szerint ez 242 literre is emelkedhet 2007-re. Az ifjú brit hölgyeket a németek szorosan követik a maguk 189 literjével, mögöttük halvány harmadikok csak a holland nők, akik fejenként mindössze 107 liter szeszes italt öntenek magukba évi átlagban. A szigetországi amazonok, úgy tűnik, megszelídülnek az évek haladásával, hiszen a kortól független összesített átlagfogyasztás már alig több mint a fele az ifjú évekének: 108 liter fejenként és évente. A vizsgálat készítője, Andrew Russell azt is felfedezte, hogy a fiatal brit nők jellemzően nem sör formájában, füstös kocsmák mélyén fogyasztják fenti fejadagjukat, hanem ennél kifinomultabb módokon: inkább koktélbárokban vagy étkezések kísérőjeként. A szeszes italokra fordított kiadást illetően szintén Anglia vezet: a férfiak és nők összesen évi 47,56 milliárd eurót áldoznak erre évente kocsmákban, éttermekben és szórakozóhelyeken. Őket követik' a franciák, akik 46,2 milliárd eurót költenek hasonlókra, utánuk a németek jönnek 31,3 milliárd euróval. Egy másik felmérés szerint a férfiak közel 40 és a nők 22 százaléka iszik túl sokat az Egyesült Királyságban, míg ugyanez az arány például Franciaországban csali 9 százalék a férfiak és 5 százalék a nők vonatkozásában. A tanulmány akkor minősíti túlzottnak a férfiak fogyasztását, ha az például sörből egy-egy alkalommal fejenként két litert (nyolc alkoholegységet) ér el, a nők esetében pedig hat egységnyi alkohol megivását tekinti annak egy alkalommal (ez körülbelül kétharmad üveg bornak felel meg). Ez a kétszerese a mindennapi gyakorlatban elfogadható mértékű szeszbevitelnek. Az adatokból kiderül: az elmúlt 15 évben a fogyasztás folyamatosan emelkedik, és a 16 év alatti kamaszok is kétszer annyit vedelnek, mint tíz évvel ezelőtt. ■ Egy szál méreg A dohányosoknak háromszor nagyobb esélyük van a szkle- rózis multiplex betegségre, mint azoknak, akik nem szívják a füstöt. Erről számoltak be amerikai és norvég kutatók. A norvég Bergeni Egyetem és az amerikai Harvard Egyetem kutatói 1997 és 1999 között 22 ezer, 40 és 47 év közötti embert vizsgáltak meg, és az eredmények azt mutatják, hogy a dohányzó férfiak esetében háromszor, a dohányzó nők esetében pedig kétszer nagyobb esélye van a súlyos idegrendszeri betegség kialakulásának, mint nemdohányzó embertársaiknál. A cigaretta füstje olyan vegyi anyagok elegye, amelyek potenciális idegmérgek, közölte a Harvard kutatócsoportjának tagja, Alberto Ascherio. A szakemberek egyelőre nem tudják, mi a pontos összefüggés a dohányzás és a nagyobb arányú izomsorvadásos megbetegedések között, s azt sem, miért veszélyeztetettebbek a férfiak. A vizsgálatban részt vett szkle- rózis multiplexes betegek háromnegyede aktív vagy leszokott dohányos volt. A szklerózis multíp- lex genetikai eredetű kór, ám bizonyos hatások - mint a dohányzás - erősíthetik megjelenését. Az eddigi adatok szerint azonban a dohányzás még mindig leginkább a szélesebb réteget érintő tüdőrák kialakulásában játssza a legna- gyobb szerepet. ________ ■ For galomkorlátozások Hídépítés miatt a 6. számú budapest-pécs-barcsi főközlekedési úton Dunaföldvár belterületén, útszűkület, időszakosan félpályás útlezárás és 30 km/óra sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Körforgalmú csomópont építése miatt a 63 számú szekszárd-székesfehérvári főközlekedési út és a paks-kölesdi ösz- szekötőút csomópontjában, Szedres-Jánosmajor után, félpályás útlezárás és 40 km/óra sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Felületi bevonat készítése miatt a 63. sz. szekszárd- székesfehérvári főközlekedési úton a 20-23 km szelvény között, Nagydorog előtt, 60-40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos, Bikács belterületén és határában 30 km/óra sebességkorlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos. A bonyhád-dombóvári összekötő úton Csikóstőttősnél 60-40 km/óra sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos; a bonyhád- tevel-murgai összekötő úton Bonyhádvarasdnál és Teveinéi 40-30 km/óra sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Forgalomcsillapító szigetek építése miatt a dombóvár-sásdi főközlekedési úton, Dombóvár belterületén, útszűkület és 30 km/óra sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Földgázvezeték építése miatt a szálka-mőcsényi összekötőúton, Szálka belterületén és a szálkai bekötőúton félpályás útlezárás, 30 km/óra sebességkorlátozás érvényes, jelzőlámpás forgalomirányítással, előzni tilos. Az értényi bekötőúton, Értény belterületén szakaszosan útszűkület és 30 km/óra sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. EGY KIS CSAVAR(GO). Egyszerre hirdethet kakaóscsigás pékséget és kommunikálhat távoli űrlényekkel az, aki az ukrán tervező, Diana Dorozskina ruháját és a hozzá készült fejéket viseli. A különös hajfonattal hipnotizálni is lehet - ha valaki követi a hölgy kanyarulatait. FOTÓ:EPA Humor Dackorszakos ötletek VÉSZJÓSLÓ JEL- Anyu! Géza már nem szeret engem.- Ezt meg honnan veszed kislányom?- Onnan, hogy tegnap azt mondta: kezdek Rád hasonlítani. SEMMITTEVÉS- Doktor út, mit tegyek, hogy a kezem fehér a bársonyos maradjon?- Semmit. De azt minden nap. PISTI, A RAMBO Pistike sírva megy haza az iskolából.- Mi a baj, kisfiam? - kérdezi az édesanyja.- Elegem van belőle, hogy mindenki Rambónak csúfol.- Egyet se félj, Pistike! Majd bemegyek az iskolába és beszélek az osztályfőnököddel.- Arról szó sem lehet, anyu! Ezt a harcot egyedül kell megvívnom. Ml A FONTOS?- Olyan szomorú vagy mostanában Zsuzsi. Mi a baj?- Gyötrődöm, mert a férjem megcsal, ráadásul nem is tagadja. En meg csak egyre fogyok a bánattól.- Akkor hagyd el!- Nem tehetem, még hat kiló feleslegem van... A dackorszak minden gyermek életében eljön. Fontos időszak, és nem azt jelenti, hogy a kicsi rossz. Az engedetlenségnek más oka van. Anyák gyakran tapasztalják, hogy a három év körüli gyerekek például ebéd közben ellökik az eléjük tett tányért, és kiabálva közlik, hogy „Nem kell! Van szülő, aki ilyenkor megemeli a hangját, ráver a gyerek kezére, befogja az orrát, hogy könnyebben belediktálja az ételt, vagy elkeseredetten feladja a küzdelmet, és a gyermeket érzelmileg fenyíti hallgatással vagy azzal, hogy szeretetét megvonja tőle. Pedig a dackorszaknak örülni kell! Hiszen ez annak a bizonyítéka, hogy a kicsi megfelelően fejlődik. Csak az tiltakozik, aki már rájött, hogy saját céljai, vágyai nem azonosak a környezetében élők - elsősorban a szülők - elképzeléseivel. A beszédfejlődés is mutatja, hogy valóban erről van szó. A gyerekek egyidejűleg kezdik használni az „én” és a „nem” szavakat. Mihelyt felismerik saját személyük („én”) és a külvilág közötti különbséget, egyre gyakrabban választják a visszautasítást. Ez a kulcsfontosságú életszakasz az egyéniség kialakulásában nagy szerepet játszik, és nem is tart kibírhatatlanul soká. A gyerekek közt nagy különbségek lehetnek, van, aki gyorsabban megerősíti újonnan felfedezett saját énjét, így hamarabb befejezi a „dacoskodást”, másnak hosz- szabb küzdelmet kell folytatnia. Pszichológusok nem ajánlják az összeütközéseket. Ha a gyerek begurult, érdemesebb elterelni a figyelmét. Kisebb dolgokban a szülő nyugodtan engedjen neki, az igazán fontosakban viszont a következetes tiltást válassza. ■ Október 27-tól neve a VMgység Hegy Ml Takarék ttwathkném Betétakci 0349 a takarékossági wag nap aiki rék kimagasló betétkamatot kínál. Lakossági bankszámlán történő 1 illetve 3 hói lekötés mellett akár 9.43%* ot ajánlunk. * mm-immn sen.iwn.Hi 1MN» «KKKtHMK» %.¥% mMK&m.) a.,* w a.ev ■, >