Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-07 / 234. szám

2003. Október 7., Kedd 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR ________________Mondom A Magamét________________ ÍRTA: RÁKOSI GUSZTÁV Elkerülhetetlenül Ha igaz, hogy minden út Rómába vezet, a dunaföldváriak joggal érezhetik így városukon keresztül. A rettenetes forgalmat, a gyakori dugókat a kelleténél szűkebb hídon és belvárosi úton magam is nem egyszer tapasztaltam, az adatok mégis megdöbbentettek. A napi, át­lagosan több mint tizenegyezer jármű elképesztő mennyiségű szennyezést okádva a levegőbe érthetően megkeseríti a földváriak életét. A remény, hogy megépül az elkerülő út, felcsillant. Emlék­szem, a felújított híd átadási ünnepségén ez sokuk számára nagyobb örömet jelentett, mint a Dunán átvezető második közúti sáv. Valaki azonban közbeszólt. Egyelőre nem több a félig kész elkerülő út, mint újabb ígéret, amivel már Földváron is tele a padlás. Egy héten át ke­restem az okokat, telefonálgattam a Nemzeti Autópálya Rt.-hez, a Gazdasági Minisztériumhoz. Küldtek egyik helyről a másikra, míg végre kaptam valami válaszfélét, amitől sajnos nem lettem okosabb. Nem tudtam meg például, hogy miért pont a földvári egymiüiárd kel­lett a grandiózus országos autópálya és gyorsforgalmi út építési prog­ramjának előkészítésére, amelyet oly nagy csinnadrattával jelentet­tek be a nyár elején, és ami belekerül majd jó ezer milliárdba. Most sem értem, mennyivel lesz előrébb az egész, hiszen egyetlen kilomé­ter sztráda többe kerül annál, mint amit most Földvárról „átcsopor­tosítottak”. Titkolózni, mellébeszélni és ígérgetni persze lehet ideig- óráig. A válasz azonban előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, akár a dunaföldvári városközpont. Megkérdeztük olvasóinkat Diákok idézték fel a mártírok alakját Irodalmi összeállítás és fáklyás futás az aradi vértanúk napján SZEKSZÁRD Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Wester- burg Károly, Nagysándor József, Poelten- berg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. Talán soha nem lehet elégszer említeni a nevüket: s ezért kezdte ezzel a névsorral műsorát tegnap Szekszárdon a Dienes Valé­ria Általános Iskola csapata. A diákok a '48- as emlékműnél idézték fel - a kort elénk ve­títő versekkel - a forradalom és szabadság- harc történetét, a megtorlást, a mártírok alakját. Az irodalmi összeállítás után a kü­lönböző állami szervek, pártok és egyesüle­tek képviselői helyezték el koszorúikat a ta­lapzaton. A bonyhádiak tegnap délután ugyancsak fejet hajtottak a vértanúk előtt. A város álta­lános- és középiskolásainak két-két csapata fáklyás váltófutással indult a Perczel Mór szobortól a Perczel sírig, ahol Kovács Gábor zeneművész tartott megemlékező beszédet. Ezt követően, a városi zeneiskola népzene tagozatos növendékeinek alkalomhoz illő szekszárdi megemlékezésről a www.tol- műsora után a jelenlévők elhelyezték a sí- nainepujsag.hu címen látható fotó összeállí­tott az emlékezés szalagjait és virágjait. (A tásunk.) -szá­A Dienes Valéria Általános Iskola diákjai adtak műsort a szekszárdi emlékműnél fotó: oottvald károly Miként védi magát? Jobb félni, mint megijedni, azaz nem árt óvatosnak lenni, fő­leg, ha saját biztonságunkról van szó. A bűnözési statisztika emelkedése sok állampolgárt késztet újabb „túlélési” techni­kák alkalmazására, mások viszont lemondóan legyintenek. Ön miként védi magát? - tettük fel a kérdést az utcán a járó­kelőknek. Sípos Vilmos, munkaügyi előadó: - Bezárom a kaput és kész. Az utcán, ha valaki kinéz magának, úgysem tudom megvédeni magam. Géppisztolyt meg csak nem akaszthatok a vállamra... Dávid Kálmánné, ügykezelő: - Szerencsére a férjem rendőr, akárcsak a szomszédom, ez biztonságot ad. Az utcán pedig nem hor­dok jelentősebb értéket magamnál. Schmidt Gábor Gyula, diák: - Nagyon nehéz bármit is tenni saját magamnak a biztonságomért. A bűnügyi mutatók önmagukért be­szélnek, nemcsak nálunk, hanem külföldön is. Staudt Péterné, adminisztrátor: - Az életbiztosítás megkötésén kívül nagyon sokat nem tudok tenni. Hiszen bármikor bármi meg- történhet, az embert fényes nappal is kirabolhatják. ______________■ El őző kérdésünk Tudja-e ma­gát tisztázni az ügynökvád alól Kondor Katalin? Szavazó­ink nagy többsége, pontosan 82 %-a úgy vélte, hogy tisz­tázza magát a rádióelnök. MAI KÉRDÉSÜNK: Ön szerint manipulálható-e a lottósorsolás? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/4S4-36-64 Hatszáz kötet Máramarosszigetnek Hosszas vajúdás után egy éve született meg Máramarossziget bútorokkal, könyvekkel segítették magyar tannyelvű gimnáziuma. Az alakuláskor a paksi ön- az iskola indulását. Az elmúlt hét­kormányzat bútorokkal segítette az intézményt, az elmúlt végén a tanárnő két könyvtáros - hétvégén könyvadomány érkezett az erdélyi településre. Gutái István és Gutái Istvánná ­társaságában ismét elutazott Paks-Máramarossziget mintegy húsz százaléka magyar. Máramarosszigetre, ahová hatszáz Hosszú huzavona után tavaly ősz- könyvet vitt magával. A kötetek Személyes kapcsolatok fűzik szel kezdődött meg a tanítás az ot- többsége magánadományból - a Serdültné Benke Éva paksi pedagó- tani magyar tannyelvű Lővey Klára tanárnő saját könyvtárából - szár- gust Máramarosszigethez, a romá- Líceumban. Serdültné Benke Éva mazik, a szállítást a paksi önkor- niai városkához, ahol a lakosság kezdeményezésére Paksról iskola- mányzat támogatta. A paksiak ar­ra is ígéretet tettek a gimnázium ta­nárainak, hogy szakmai segítséget nyújtanak a könyvtár beindításá­hoz.- Úgy gondolom, a szórvány­ban élő magyaroknak még inkább szükségük van anyaországi segít­ségre, mint az egy tömbben élő székelyföldieknek, bár ott is elkel minden baráti segítség - vallja a könyvek adományozója, yida tünde Egy évet késik az elkerülő út átadása A GM szerint az autópálya építésre kellett a hiányzó egymilliárd Tavasszal még novemberre ígérték a várost elkerülő út átadá­sát. Ma már biztos, hogy erre még legalább egy esztendőt kell várniuk a földváriaknak, miközben továbbra is több mint tíz­ezer gépkocsi halad át naponta a városközponton, zajt okoz­va, kipufogógázt ömlesztve. Dunaföldvár A várost elkerülő út megépítése ré­gi vágya a földváriaknak. A Duna- hídhoz a belvároson át vezető út hatalmas terhelést jelent, nagy a forgalom, a környezeti szennye­zés, a zaj. Az első konkrét ígéret 2000. májusában hangzott el, az akkori Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium közúti fő­osztályának vezetője Dunaföldvá- ron jelentette be, hogy megkezdik a híd felújítását. A vasúti pályát megszüntetik, kétsávos út kerül a hídra, majd annak elkészülte után megkezdődik az elkerülő út építé­se a feleslegessé vált vasút tölté­sén. A híd rekonstrukciója a tervek szerint elkészült, 2001. szeptem­ber 20-án ünnepélyesen fel is avat­ták. Semmi akadálya nem volt már az elkerülő út építésének, 2002. májusában a kivitelező, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. megkezdte a 2850 méter hosszú, 8 méter szé­les út építését, amely a várostól délre csatlakozik majd a hatos fő- útra. A tervezett költség 2,2 milli­árd forint volt, az átadás határide­je idén november - lett volna. Min­den rendben folyt egészen az idén júniusig, akkor érkezett meg a be­ruházást bonyolító Nemzeti Autó­pálya Rt. vezérigazgatójának leve­le Nagy Gáborné polgármester­hez, amelyben sajnálattal közölte, hogy forrás átcsoportosítások mi­att a határidőt egy évvel meghosz- szabbították. Addig a műtárgyak, közöttük két híd megépültek, el­készültek a földmunkák is és kö­zel egy kilométer beton útalap. A költségvetés felhasználása mint­egy ötven százalékos, vagyis vala­mivel több mint egymilliárd forint került át más célok megvalósításá­ra. A Gazdasági Minisztérium köz­úti közlekedési főosztályának he­lyettes vezetője, Markotay Sándor kérdésünkre elmondta, az elkerü­lő út finanszírozása a Széchenyi program keretén belül történt, amelyből az autópályák építését is végzik. Az autópálya építések elő­készítése elsőbbséget élvez, ezért halasztották el egy évre a határ­időt, más, hasonló beruházásoké­val együtt. Az elkerülő út jövő no­vemberre biztosan elkészül - ígér­te a főosztályvezető helyettes. RÁKOSI GUSZTÁV A városközpont terhelése A Tolna Megyei Állami Közútkezelő Kht. évente három-négy alkalom­mal végez forgalomszámlást a nagy forgalmú csomópontokon, ebből számolják az átlagos forgalmat. A tavalyi adatok szerint naponta 11.152 gépjármű halad át a földvári hídon, így értelemszerűen a váro­son is. A híd és a városközpont közötti rövid és keskeny (6,5-7 mé­ter széles) kétsávos útszakaszon kénytelenek közlekedni az Alföldről a Dunántúlra vagy ellenkező irányba igyekvő járművek, amelyek je­lentős része kamion, nem egy veszélyes szállítmánnyal. Idei adatok még nincsenek, a helyiek szubjektív megítélése szerint nem lett ki­sebb a forgalom a szekszárdi Duna-híd átadása után sem. Ez a be­nyomás a szakemberek szerint is reális lehet. Tízezren telefonáltak Sok helyen volt áramszünet a szélvihar miatt Még tegnap délután is dolgoztak a DÉDÁSZ szakemberei a vasárnapi szélvihar okozta üzemzavarok elhárításán. Admi­nisztrációs hiba is okozott bosszúságot a lakosságnak egy szekszárdi körzetben, ugyanis nem jelentették be az áram­szünetet, amiért az érintettek szíves elnézését kérik. Szekszárd A megyeszékhely egy nagyobb körzetében bosszankodtak a la­kók szombaton a számukra várat­lan, reggel nyolctól délután né­gyig tartó áramszünet miatt. Mint Kincses Ernő, a DÉDÁSZ szek­szárdi kirendeltségének helyettes vezetője elmondta, a történtekért a lakosság elnézését kérik. Adminisztrációs hiba miatt nem jelent meg a sajtóban, hogy változik a már meghirdetett áramszünet napja. Egy építkezés miatt kellett áthelyezni a 20 kilo­voltos vezetéket. Mivel az eredeti­leg elsejére tervezett áramszünet az ipari fogyasztókat is érintette, az ő kérésükre átszervezték ne­gyedikére, de az erről szóló köz­lemény adminisztrációs hiba mi­att nem jutott el a fogyasztókhoz. Egy olvasónk tegnap délelőtt személyesen panaszolta el, hogy vasárnap 16 órától hétfőn reggelig - amikor otthonról elindult - nem volt áram a Szakály testvérek ut­cában, s már aggódtak a mélyhű­tők kiolvadása miatt. A kirendeltségvezető-helyettes elmondta, hogy a Dél-Dunántú- lon vasárnap délután dühöngő szélvihar rendkívüli üzemzavart okozott a DÉDÁSZ egész terüle­tén. A hét végi ügyeleti hívások a pécsi központba futnak be, ahol több, mint tízezer telefonhívást regisztráltak. Még nem tudni mi okból, de a Szakály testvérek utcából a hívás csak reggel fél hétkor jutott el Szekszárdra. A hibát fél tízre si­került is elhárítani. Előfordult oszloptörés is, a legnagyobb gon­dot a vezetékekre dőlő fák és a gallyak okozták, főleg Decsen és Tolnán. A szekszárdi üzem dolgozói, sőt a DÉDÁSZ-szal munkakap­csolatban lévő külső cégek alkal­mazottai is vasárnap délutántól folyamatosan, minden erővel az üzemzavarok elhárításán dolgoz­tak, minden más munkát félreté­ve. + HÍREK KAJDACS. Harmadszor pályázott sikerrel a település az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztériumhoz logopédiai ellátásra. Az idén nyert mintegy félmillió forint­nak köszönhetően a logopédus szakember helyben foglalkozik a beszédhibás, illetve rész-képességzavarral küszkö­dő gyerekekkel. A logopédiai foglalkozásokon huszonöt, többnyire óvodáskorú gyerek vesz részt. KÖLESD. Megalakulásának egy éves évfordulóját^ ünnepelte a kölesdi Őszifény Nyugdíjas Klub vasárnap dél­után a helyi művelődési ház­ban. A jó hangulatú rendez­vény sikeréhez a Kölesdi Köz­életi Egyesület, a Kölesdi Hegy­község és Szabó János támoga­tása is hozzájárult. Tartályban kapják a vizet Télen tervezik Tamási Tartályban kapják az ivóvizet a Kishenyén élők, miután a szárazság miatt a külterüle­ten lévő kutakkal nem oldha­tó meg az ellátás. Az ivóvíz­hálózatot a télen megtervez­teti az önkormányzat. Tartályokban kapják az ivóvizet a vízvezeték kiépüléséig a Tamási külterületén fekvő Kishenyén és Öreghenyén élők, akik közül nyáron fordultak az ÁNTSZ-hez a vízzel kapcsolatos panasszal, a szárazság miatt ugyanis több kút kiszáradt. Eddig a körülbelül százötven háztartás, közel ötszáz ember ásott kutakból nyerte az ivóvizet. Gaál Zoltánná, az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének munkatársa elmondta: a tisztiorvosi szolgálat a vízvezetéket nem vizsgálta a kutak vizét, miu­tán szinte kizárható, hogy megfe­lelne az előírásoknak. A kishenyei vízvezeték-hálózat megtervezése idén egyszer már meghiúsult, az önkormányzat pályázatát azért utasította el a te­rületfejlesztési tanács, mert csak tervezés nem támogatható. Haj­dics József polgármester elmond­ta: az önkormányzat a tél folya­mán saját forrásból megtervezte­ti a hálózatot, 2004-ben pedig a pályázati lehetőségeket kihasz­nálva megépülhet a vezeték, amelynek költségét 20 és 40 mil­lió forint közötti összegre becsül­ték. A kishenyeihez hasonló prob­léma van az ivóvízzel a szintén külterületi Szemcsepusztán, bár itt kiépült vezeték van, a városi hálózathoz való csatlakozás 15 millió forintba kerülne. t. f. r

Next

/
Thumbnails
Contents