Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-27 / 250. szám
mmm 2003. Október 27., hétfő 7. OLDAL M EGY El TÜKÖR Oláh Márta gyöngy-galériája Bemutat és tanít a decsi népi iparművész Oláh Márta gyöngyfűző népi iparművész munkáit ezentúl a Decsen megnyílt Gyöngy Műhely-Galériában tekinthetik meg az érdeklődők, akik nem csak a m^r elkészült munkákban gyönyörködhetnek, hanem láthatják azt is, hogy lesz az apró gyöngyszemekből ékszer. Decs Oláh Márta Szekszárdon született 1964- ben. A Sárköz fővárosában, Decsen él. A gyöngyfűzéssel 1988-ban ismerkedett meg, 1991-ben lett Oláh Éva gyöngyfüző népi iparművész tanítványa. A Népművészet Ifjú Mestere címet 1993-ban nyeri el, 2000-ben megkapja a népi iparművész rangot. Számos országos verseny és pályázat győztese és különdíjasa. Immár ő maga is tanít, 2000 óta minden évben részt vesz a szálkai országos népi ékszerkészítő táborban. Munkáit a határokon kívül is ismerik, voltak már látogatói Olaszországból, Japánból, sót, még az igencsak távoli Ghánából is. azzal is tisztában kell hogy legyen, ez bizony nem olcsó mulatság, a jó minőségű, cseh gyártmányú gyöngyök között akad olyan is, amelynek kilója több tízezer forint. Ám mint Márta mondja, szép dolgokat csak kiváló alapanyagból lehet készítem, ezt az árat meg kell fizetni érte. Számára a gyöngy kimeríthetetlen kútforrás, a mai napig változatlan örömet hoz, s mindig új tanulnivalót. A decsi Gyöngy Műhely-Galéria előzetes bejelentkezés után látogatható, az érdeklődők a 74/496-620-as számon jelentkezhetnek. VENTER MARIANNA A Sárköz fővárosában élő gyöngyfűző népi iparművész, Oláh Márta, nem csak országos hírű munkáit kívánja bemutatni a Széchenyi u. 43. szám alatt megnyílt Gyöngy Műhely- Galériában, hanem arra is vállalkozik, hogy kiscsoportos foglalkozások keretében megtanítsa a mesterségére az érdeklődőket. Mert a gyöngyfűzésnek számos trükkje és apró fogása, no meg speciális eszközei vannak. Sokan nem tudják, hogy a gyöngyminta nem magától terem, aprólékos tervezés előzi meg, komoly „tervrajzzal”. A fűzés a tervezéssel kezdődik, kockás lapokra rajzolják az elképzelt mintát, majd az ezt követő próbafűzés során dől el, hogy a szép elképzelés működik-e a gyakorlatban is. Mint azt Oláh Márta elmondta, a tradicionális sárközi minták mellett szívesen fűz más stílusban is, például gyönyörű ukrán mintákat is elkészített már. A hagyományos népi FOTÓI GOTTVALD KÁROLY ékszerek mellett sok saját tervezésű modellje is van, ezek a nagyon dekoratív gyöngyékszerek a mai modern öltözetekhez is kitűnően illenek. A Műhely-Galéria, mint neve is mutatja, kettős célt szolgál. Egyrészt bemutatja Márta eddigi munkáit, másrészt a gyöngyfűzés titkaiba is bepillantást nyerhet az érdeklődő, sőt, tanulhat is. S hogy mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres gyöngyfűző legyen? Márta szerint elengedhetetlen a jó szem, az ügyes kéz, a nagy türelem, de kell még jó arányérzék és ízlés is, mert főként ez utóbbi hiányában finoman szólva döbbenetes tárgyak készülhetnek. Aki kedvet kap ehhez a mesterséghez, Új iskolabútorok, tízmillió forintért Ami már nem kell, azt elajándékozzák más intézményeknek Tanulóasztalokat és ergonómiailag tesztelt székeket vásárolt a paksi önkormányzat két iskolának, a többi oktatási intézményben már korábban kicserélték a bútorokat. A feleslegessé vált berendezéseket elajándékozzák. Paks A kötelező eszközfelmérés során merült fel az igény, hogy a Móra Ferenc és a Herman Ottó Általános Iskola asztalait és székeit újakra cseréljék ki. Ez a város többi oktatási intézményében már előbb megtörtént. A képviselő- testület korábbi döntése szellemében a gazdasági bizottság hozzájárult ahhoz, hogy az iskolák beszerezzék a bútorokat az intézményi eszközfejlesztési céltartalék terhére. Mivel az árubeszerzés értéke a két iskola esetében elérte a tízmillió forintot, meghívásos versenyeztetési eljárással választották ki a vállalkozást, mely határidőre, október közepére szállította a berendezéseket. A gyerekek - összesen hétszázötvenen - új asztalokat és ergonómiailag tesztelt, azaz helyes testtartást biztosító székeket kaptak. A régi bútorokat az oktatási bizottság döntése alapján más paksi intézményeknek, szervezeteknek ajánlják fel, illetve a maradék, még jó állapotban lévő bútorokat a testvérvárosoknak, közülük is Kézdivásárhelynek és Visknek ajánlják fel. ___________________ .___________VT Ér ik a lipo, a pomelo Rappai József egy érett pampelmust mutat fotói gottvald károly Zomba édespomelo, a trópusokról szár■ mazó pampelmus, mely éretten Dr. Rappai József állatorvos, is- is zöld színű és édes, mint a namert trópusinövény-gyűjtő fólia- rancs. Fürtökben lóg a vérgrape- házában most érett be néhány fruit vagy szőlőgyümölcs. Külön- ritka növény termése. Ilyen az legesség a buddhakéz vagy óriáscitrom vagy lipo, mely négy-' ujjascitrom, mely Indiában kulti- szer akkora, mint egy normál kus növény, méretű alma. Érik a thaiföldi ________________ " Fe lüljárók, völgyhidak a leendő út mentén Szekszárd-Bóly Az M6-os gyorsforgalmi útnak Szekszárdtól az országhatárig vezető szakaszához most készül a környezeti hatásvizsgálat, s ennek kapcsán a leginkább érintett önkormányzatok képviselőivel Bolyban egyeztették a nyomvonalat az illetékesek. Tizenegy település elöljárójával találkozott a vizsgálatot készítő UNITEF 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Rt. munkatársa. Azokkal az önkormányzatokkal egyeztették a tervezetet, amelyeknek közigazgatási területét érinti a beruházás. - Most úgynevezett alapadatokat kértek tőlünk, és arról tájékozódtak, hogy a rendezési tervünket mennyiben érinti az autóút - jegyezte meg Hadra József lánycsóki polgármester. A környezeti hatásvizsgálat részeként dolgozzák ki a meglévő utakon történő átvezetését az autóútnak. így például a Lánycsók és Babarc közötti mezőgazdasági területre mindkét településről egy völgyhí- don át lehet majd eljutni, míg Kisnyárádnál, Bólynál, illetve további néhány községnél, ahol bekötő utat szel ketté az autóút, fe- lüljáró kialakítását tervezik. b.m. A Tolnai Népújság Vasárnap Reggel előfizetői velünk mindig nyernek! ‘A november 13-ai sorsolás nyereményei: A KEPEK CSAK ILlUSZffiÁCIÓKI • ITW DVD LEJÁTSZÓ 120 1.-F.S HŰTŐGÉP ÜASARNÄP VASÁRNAPI borok kav PEN? J|jg| mmtwtm .«I- w liüii Hordozható telefon Lakaskulfyra Miért érdemes előfizetni? / Mert kedvezményes áron már kora reggel postaládájában várja Önt. / Előfizethető önállóan és kedvezményes csomagok formájában is. Miért érdemes most előfizetni? /Az első húsz előfizető Tl\i pólót kap ajándékba! /Azon olvasóink között, akik novemberben legalább két havi VTIM előfizetéssel rendelkeznek, november 13-án értékes műszaki cikkeket sorsolunk ki! * Tolnai Népújság az alábbi módozatokban fizethető elő: / Vasárnapi Tolnai l'iepújság: 365 Ft/ hó / Tolnai fépújság+Vasárnapi Tolnai Népújság: 1B60 Ft/hó /Hétvégi csomag: pénteki, szombati Tolnai Népújság +Vasárnapi Tolnai Pfépújság ajándék-Hsempó800 Ft/hó /Előfizetési csomag: Tolnai Népújság'+ Vasárnapi Tolnai képújság-»- tempó + TVR Kéthetes + választható ajándéklap (Lakáskultúra, Autó-motor vagy Hölgyvilág]: 1990 Ft/hó VÁLASZTHATÓ AJANDEKLAPOK M ■' V . ' . ' / / Tolnai Népújság mmm>€II i 1 11 1 1 M 1 M 1 1 1 II M M 1 M i Név i I 1 1 í 1 Ilii Lakcím ír. szám Telepi dés IMIIM MMM Telefonszám Vállalom, hogy további 1 évig előfizető maradok és a fenti összeg befizetését az általam választott előfizetési periódusban teljesítem. Zöld számunk: Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 7100 Szekszárdi, Liszt F. tér 3. Pf. 71. 06-80/203-995 A kivágott szelvényt válaszborítékban kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnek díjbeszedéskor átadni!