Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-22 / 247. szám
4. OLDAL 19 5 6 0 K T Ó B E R 2003. Október 22., szerda Pedrazzini és a magyar ötvenhat Golyósorozat végzett a Paris Match fotóriporterével A huszonkilenc éves francia fotóst, Jean-Pierre Pedrazzinit (portré képünkön) semmi sem köthette Magyarországhoz. Mégis az 1956-os magyar forradalom áldozata lett. Emlékére a budapesti Köztársaság téren, 1990-ben táblával jelölték meg azt a helyet, ahol a halálos lövés érte. Pedrazzini a Paris Match fotóriportere volt, érdeklődő, kíváncsi, mindenre nyitott fiatalember. Párizsban született 1927. január 30-án, francia-svájci család harmadik gyermekeként. A második világháború kezdetén szüleivel Nizzába költözött, később, a háború után Svájcban telepedtek le. Jean-Pierre iskoláit Franciaországban és Svájcban végezte. A fényképezés, ami iránt diákkorában kezdett érdeklődni, később szenvedélyévé vált, majd hivatása lett. Alighogy elvégezte a kereskedelmi főiskolát, a jóképű, vonzó fiatalember 1948-ban a legismertebb francia képeslaphoz, a Paris Match-hoz került. Rövidesen a lap vezető riportere lett, aki világraszóló eseményeket fényképezett, de ugyanúgy érdekelték az egyszerű emberi sorsok is. Ő örökítette meg lapja számára II. Erzsébet angol királynő koronázását, Faruk egyiptomi király lemondását, Grace Kelly amerikai filmsztár és Rainer monacói herceg első találkozását. Ott volt a franciák háborújában, s fényképezett az Északi sarkon is. Vonzották a különleges feladatok, így egy riportsorozat készítése a Szovjetunióban, amely az 1950-es években zárt terület volt a nyugati fotóriporterek előtt. Nyugati újságíróként ritka lehetőséghez jutott: barátjával, a szintén újságíró Dominique Lapierre-rel együtt sikerült - feleségestül - beutazási engedélyt kapniuk a Szovjetunióba, azzal a kimondott céllal, hogy fotóriportokat készítsenek. A család emlékezete szerint Joszip Broz Tito közbenjárására kaptak engedélyt 1956 nyarán az utazásra, a fényképezésre. A Grúziában, Ukrajnában, Belorussziában, Moszkvában, Szocsiban, falusi piacokon és városi munkások lakásaiban készült életképek folyamatosan megjelentek a Paris Match-ban, majd 1957-ben könyv alakban is: így élnek ma a Szovjetunióban és Oroszország nyitva. on a sortűz áldozatainak temetését örökítették meg. Pedrazzini és Paul Mathias még aznap este Budapestre utazott és a Duna Szállodában - a mai Marriott helyén - szálltak meg. Lelkesedett a magyar forradalomért, járta az utcákat, fényképezett, nem törődött a veszéllyel. Október 30-án reggel már a drámai események középpontjában, a Köztársaság téren dolgoztak. Nem sokáig, mert Pedrazzinit golyósorozat érte. Azonnal a közeli Péterffy Sándor utcai kórházba szállították, ahol megoperálták. Sebész sógora is Magyarországra érkezett, megpróbált segíteni. A fotóriporter azt kérte, vigyék haza. Repülőgéppel előbb Bécsbe, majd Párizsba szólították. Nyolc napig küzdött az életéért, de hiába: november 7Egy eredeti Pedrazzini-felvétel az 1956 októberi budapesti nagykörútról. Nem sokkal hazaérkezésük után vették hírét a magyar forradalmi eseményeknek. Pedrazzini a Paris Match másik három fotóriporterével együtt érkezett Magyarországra. Október 28-án Mosonmagyaróvárén meghalt. Csak huszonkilenc éves volt. Halála után a francia kormány Becsületrenddel tüntette ki. Most — lélekben - újból itt van Magyarországon. Ötvenhatos felvételeiből és a Szovjetunióban készült (Magyarországon eddig nem ismert) munkáiból Jean-Pierre Pedrazzini fényképei - Szovjetunió-Budapest, 1956 címmel nyílt kiállítás tegnapelőtt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A képeket a Paris Match archívuma bocsátotta a rendezők, az 1956-os Intézet, a Budapesti Francia Intézet és a múzeum rendelkezésére. Az év végéig nyitva tartó tárlaton a fiatal riporter mintegy hatvan felvétele látható. Emellett húsz fényképen Pedrazzinit ismerhetjük meg, gyerekként, fotósként, utazóként, családja körében, kedvelt szerkesztőségében, betegágyán. A végállomás: a locarnói családi sírbolt. A családtól kapott személyes tárgyak, Pedrazzininek a Péterffy Sándor utcai kórházban viselt kórházi inge, Nikon fényképezőgépe, kabala papírv. kése segít az emlékezésben. Nővére, a nyolcvanas éveiben j Marie Charlotte Vidal-Quadras unokaöccse is eljött a megnyitóra Jobbágy Károly: Felkelt a nép. .. Dicsőség néked Ifjúság és hála, hogy itt e földön, ahol életunt - ki nem szabad és inkább dől halálba - már nem kell többé szégyelnünk magunk. Felkelt a nép, hiába volt bitófa, kegyetlen kínzás, börtön és halál. Feltámadt ő, a holt - ki tíz év óta Sírban feküdt - ma újra talpon áll. Az, aki látta egykor megalázva vonulni sorban, utcán birkamód - Nem ismer rá, hogy láncait lerázta S kiált,,Rabok legyünk vagy szabadok Mondják, a Himnuszt énekelték úgy indultak a puskatűznek. S a könnygáz, meg a tűzzel telt ég nem riasztotta vissza őket. S mily óriási! Kezével szobrokat dönt és széttépi a rabság címerét. Ő, aki eddig szolga volt e földön, Parancsol, ítél, arca fényben ég.- Nem ismér rá, az sem, ki megkötözte. Ki nem érte, hanem belőle élt. Riadtan nézi, hogy hatalmas ökle Hová zuhan, bilincsét zúzni szét. Csörgött a könnyük, talán sírtak, Csörgött a vérük, belehaltak: Diákok voltak, s ők csinálták A Dicsőséges Forradalmat! Örökségünk Azon a reggelen anyukám lázasan keresni kezdett a nagyszekrényben, még tőlem, a tízéves gyerektől is megkérdezte: ,,hola fekete kendőm?” Aztán persze megtalálta és sokadmagával sietett a harisnyagyári asszonyok feketeruhás tüntetésére, Gyula forradalmi napjainak egyik jeles délelőttjére. Aki annak idején hallgatta a Szabad Európát, azóta is töprenghet: tényleg azon a fordítási hibán múlott, hogy késett, majd végleg elmaradt a nyugat segítsége? Hiszen Nagy Imre nyilván nem azt kérte a közel-keleti válság miatt rendkívüli közgyűlésre készülő ENSZ-től: ,.Forthcoming general assembly" vagyis, hogy a következő közgyűlés tárgyalja meg a magyar kérdést... Hiszen akkor már döntött a szovjet vezetés, mi fog bekövetkezni másnap. A többit ismerjük. Már annyiszor elhatároztam: megkeresem a padláson a megyei fehér könyvet, amit a megtorlók adtak ki. Hogy világosan kiderüljön, mit nem akartak a forradalom eltiprói, egyben az is, mit akartak a könyv „kiszerkesztett" szereplői! Ha valaki, hát a túlélők mehetnének ki holnap, meg holnapután az utcára demonstrálni... Helyette inkább csendben emlékeznek. Ki is bánik itt tisztességesen a történelmi örökségünkkel? FÁBIÁN ISTVÁN Krónika Október 22. A budapesti, miskolci, a szegedi, a pécsi és a soproni egyetemeken diákgyűlések vannak. A budapesti Műszaki Egyetem gyűlésén kiadják a jelszót a tüntetésre. Október 23. Az MDP PB kibővített ülése a belpolitikai helyzettel és a tüntetéssel foglalkozik.- 15 óra. A Petőfi-szobornál és a Műegyetemen megkezdődik a tüntetés. A tömeg a Bem térre, majd a Parlament elé vonul, ahol este 21 órakor Nagy Imre beszél.-21.37 perc: A Dózsa György úton ledöntik a Sztálin-szobrot. Az esti órákban a város számos pontján tűzharc alakul ki. Október 23. éjjel. Az MDP KV ülése ellenforradalomnak nyilvánítja az eseményeket. A kormány a Varsói Szerződés értelmében segítségért fordul a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokhoz. A szovjet csapatok éjfél után megjelennek Budapesten. Október 24. Megalakul Nagy Imre második kormánya. A kormányfő statáriumot hirdet az ország egész területére. Október 26. Országossá válik a sztrájk. Miskolcon és Mosonmagyaróváron az ÁVH, illetve a határőrség a tüntetők'közé lő. Október 28.19 óra: Nagy Imre rádióbeszédében bejelenti: Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, és tárgyalások kezdődnek az országból való kivonulásukról is; megszüntetik az Államvédelmi Hatóságot, fölemelik az alacsony bérekePés nyugdíjakat. Október 29. A szuezi válság kezdete. Október 31. Újjáalakulnak a volt koalíciós pártok: a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt, Petőfi Párt néven a Nemzeti Paraszt Párt. — Mindszenty József bíboros prímás katonai kísérettel Budapestre érkezik, s bejelenti funkcióinak átvételét. November 1. Nagy Imre bejelenti Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. - Az ENSZ főtitkárához küldött üzenetében kéri: a világszervezet tűzze napirendre a magyar kérdést. November 3. Megkezdődnek a Parlamentben a szovjet csapatok kivonásáról szóló katonai szakértői megbeszélések. Este 10 órakor a tököli szovjet parancsnokságon folytatják a tárgyalásokat, de rövidesen szovjet és ÁVH-s tisztek letartóztatják a magyar delegációt, köztük Maiéter Pál vezérőrnagyot, honvédelmi minisztert. November 4. A kora hajnali órákban Kádár János beszédet mond a szolnoki rádióban. Bejelenti a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását. A szovjet csapatok általános támadást intéznek a főváros és a vidéki városok ellen. A magyar honvédség, néhány esettől eltekintve, nem áll ellent. Nagy Imre 5 óra 20 perckor rádióbeszédben jelenti be a támadás tényét. Néhány órával később közvetlen munkatársaival együtt a jugoszláv követségen kap menedéket. Árokásás helyett összefogás Töttős Pál, a megyei nemzeti bizottság alelnöke 1956-ról Töttős Pál Született: 1920. július 3-án, Szekszárdon. Iskolái: érettségit a kunszentmiklósi református gimnáziumban tett, ezután Budapesten, a közgazdasági egyetemen folytatta tanulmányait. Családi állapota: özvegyember, négy éve elhunyt feleségével a második világháború végén mint sebesült katona, a németországi Kemptenben kötött házasságot. A forradalom idején betöltött szerepe: A Tolna megyei nemzeti bizottság alelnöke. Munkahelyei: egyéni gazdálkodó, vasúti rakodó, nyugdíjba a szekszárdi Volán vállalattól ment, mint a bevételi ellenőrzési osztályvezetője. TÖttŐS Pál FOTÓ, GOTTVALD KÁROLY A nyilas hatalomátvétel idején Budapesten, a rádiónál őrködött, amíg a németek le nem fogták. Azután sebesült katonaként Németországba vezényelték, ahonnan csak több mint egy évvel a háború után tért haza. Már ez a történet is kész regény, de a minden másnál fontosabb időszakot 1956 jelentette számára. Az 1956-os forradalom kitörése nem szülővárosában - Szekszárdon - érte, hanem Székesfehérváron. Ott dolgozott, mint vagonrakodó: bár iskolai végzettsége alapján értelmiséginek számított, az ötvenes évek ezen időszakában csak anyagmozgatóként helyezkedhetett el. Töttős Pál ebből a helyzetből indulva lett Tolna megye nemzeti bizottságának alelnöke.- Ezeket az „ötvenes éveket” hadd érzékeltessem egy családi példával. Édesapám, szekszárdi gazdaként, nem akart a megkövetelt összegben békekölcsönt jegyeztetni. Erre az akkori rendszer illetékesei egy szamár hátára két iskolatáblát kötöttek, az alábbi felirattal: csak én - mármint a szamár - és ezek ketten nem jegyeztek békekölcsönt. Az egyik név az édesapámé volt. Azt a szamarat egy héten át minden nap reggel hattól délután négyig föl és alá vezetgették a város utcáin... Ez csak egy eset a sok hasonló közül. Ezek után nem meglepő, hogy a megbélyegzett apa gyermeke csak protekcióval lehetett vasúti vagonrakodó Székesfehérváron, 1952- ben. Négy évvel később, október 28. napján a forradalom hírére, a letett szolgálat után visszautazott Szekszárdra. Ismert személyiségként azonnal az események közepében találta magát. Október 30-án nemcsak, hogy tagja lett a száz fős nemzeti bizottságnak, de egyik vezetőjévé választották a közigazgatást irányító, tizenhárom fős körnek is.- Az egyik elnökhelyettesként sikerült megszerveznem a közlekedési vállalat üzemanyag-ellátását: a forradalom után azt vetették a szememre, hogy a benzint palackokba akartam töltetni, elfoglalandó a szekszárdi szovjet laktanyát... Aztán védőőrizetbe helyeztettem egy rendőrkapitányt, mivel egy fel- hevült küldöttség előzőleg akasztással fenyegetőzve kérte kiadatását. Mondanom sem kell, hogy később az egyik legrámenősebb vádlónk ez a rendőrtiszt lett. A forradalom bukása után Töttős Pál visszautazott Székesfehérvárra, de lakást nem itt, hanem Veszprémben szerzett magának.- Ekkor már tudtam, hogy keresnek. Egy Dachauból visszatért idős asszonynál kaptam szállást, s máig emlékezetes számomra, hogy milyen szavakkal fogadott: „Édes fiam, én tudom, hogy mit jelent valakinek hontalannak lennie saját hazájában.” Egy idő után azonban a karhatalom a nyomára akadt Töttős Pálnak, aki ezek után rövid úton a veszprémi börtön egyik cellájába került, két egyetemi tanár zárkatársaként. Innen azután, 1957 kora nyarán Szekszárdra, a rendőrkapitányságra szállította egy amúgy jóindulatú őr, igaz, láncra fűzve... De végül is politikai szempontból ez bizonyult az utolsó közvetlen megpróbáltatásnak, fogvatartói hazaengedték és ettől kezdve nem zaklatták.- Hogy miképp ünnepeljünk? Nagyon egyszerű a válaszom: mi, élők próbáljuk meg fenntartani a forradalom lángját. De ehhez nem árokásásra, hanem összefogásra lenne szükség. Sajnos ez az, amit nem látok. SZERI ÁRPÁD
