Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-02 / 230. szám

2003. Október 2„ Csütörtök SPORT 13. OLDAL Kosárlabda; a Pécs helyett a Sopron érkezik Pénteken rajtol a Sió-kupa Hazánk egyik legnagyobb ha­gyományokkal rendelkező női felkészülési tornáját 1970 óta minden esztendőben meg­rendezik, az idei Sió-kupa azonban kis híján csonka me­zőnnyel rajtolt. A galibát az okozta, hogy a részvé­teli szándékát az elsők között jelző bajnok MiZo-PVSK klubvezetése a hét elején lemondta az indulást, s ezzel enyhén szólva is nehéz hely­zetbe hozta a szervezőket. A me- csekaljaiak azzal indokolták a tá­volmaradást, hogy a válogatottja­ikra nem számíthatnak, idegenlé­giósaik csak a hétvégén esnek be, fiatalokra épülő Qgapattal pedig nem indulnak, hiszen egy gyen­gébb szereplés komoly erkölcsi kárt okozna a klubnak. (Informá­cióink szerint az Eb-n szerződte­tett ukrán Bojkó hétfő óta gyako­rol a pécsiekkel, a bolgár Branzova és az amerikai Anderson tegnap este ugyancsak tréningezett már a Lauber Dezső sportcsarnokban, míg az ausztrál Tranquilli várható­an ma fut be a baranyai megye- székhelyre...) Nos, a pécsiek visz- szalépését követően a Sió-kupa szervezőinek helyettesről kellett gondoskodniuk, s ezt végül az új soproni alakulat, a címvédő Sop­roni Postás „romjaira” épült Röhnisch-Foton gárdájában talál­ták meg. A bajai együttest működ­tető Kft-t felvásároló soproniak szí­vesen jöttek, ám azt kikötötték, csak akkor tudják vállalni a fellé­pést, ha szombat délig mindhá­rom csoportmeccsüket lejátszhat- -ják. Sietségre is egyszerű a magya­rázat: szombat este és vasárnap délelőtt Pécsettf!) játszanak edző­meccset... A csoportmeccsekre tehát adott van a nyolc élvonalbeli gárda - az A-jelű kvartettbe a múlt hétvégi Völgység-kupán már bemutatko­zott szerb-montenegrói Podgorica, a BEAC, a BSE és a házigazda Atomerőmű-KSC Szekszárd, míg a B-csoportba a szlovák elsőligás Kassa, a Szolnoki MÁV-Coop, a Zala Volán TE és a már említett Röhnisch-Foton kapott besorolást -, ám az egyelőre képlékeny, a va­sárnapi helyosztón ki helyettesíti majd a soproniakat... A polgármesteri hivatal Városi Kosárlabda Szervező Bizottsága a - többek között Sió-kupa világra- jötténél is bábáskodó - a népszerű szekszárdi sportvezető, Kardos György halálának tizedik évfordu­lóján a nemzetközi viadal keretein belül emléktomát írt ki a magyar csapatok számára. Az emlékserle­get a legjobb honi együttes viheti haza, de különdíjat vehet át a leg­eredményesebb honi, és a legfiata­labb szekszárdi játékos is. Az idei, sorrendben harmincnegyedik tor­na pénteken délben a Zala Volán- Röhnisch-Foton Sopron találkozó­val kezdődik, a nyitónapon még Szolnok-Kassa (13.40), Podgori- ca-BSE (15.20), majd az ünnepé­lyes megnyitót követően Szek- szárd-BEAC (17.30) és Sopron- Szolnok (19.15) mérkőzéseket rendeznek. A Sió-kupa szomba­ton 8 órától a csoportmérkőzések­kel folytatódik, míg vasárnap (ugyancsak 8 órától) a helyosztók­ra kerül sor. A döntő, a két cso­portgyőztes összecsapása 14 óra­kor kezdődik. (fekete) Sakk; IIB II-es bajnokság, Asztalos-csoport A vendégcsapatok örülhettek A hagyományoknak megfele­lően szeptember utolsó hétvé­géjén indultak el a sakkórák a Nemzeti Bajnokság 2003/ 2004-es idényének mindhá­rom osztályában. Az ASE első és második csapatának nyitó mérkőzéseit december 21-re halasztották, így csak három csapatunk volt érdekelt a rajtnál, közülük ketten az NB Il-ben. NB II, Asztalos-csoport. Szek­szárdi Gépelem SE-Dunaújvá- ros 5:7. Nehéz feladat várt a hazai együttesre, mivel a rajtnál az NB I/B-ből idén kiesett Duna-partiak látogattak Szekszárdra. Az éltáb­lákon vendégsiker született, de a többi tíz asztalnál tartották az egyensúlyt a gépelemesek. A mindvégig kiélezett küzdelemre utal, hogy a találkozón mindössze két döntetlen született, ezeket Ba­lázs I. és Gál szállította. A hátsó táblákon Forster, Burai, Boros és Barbarics révén hazai győzelmek­nek örülhettek a szekszárdi szur­kolók. Az alaposan megfiatalított, öt rutintalan ifjúsági sakkozóval felálló Dunaújváros ezúttal talán „elkapható” lett volna, ha a hátsó két asztalnál csak kicsivel is ütő­képesebb sakkozót küldenek harcba a gépelemesek, ám min­dent összevetve az eredmény biz­tató a jövőre nézve. dr. szabó Tamási KSE-Kólya Kft-Kalo- csai SE 4.5:7.5. Jól indult a mér­kőzés a ponterős dr. Csávássy nélkül asztalhoz ülő hazaiak szá­mára, hiszen a fiatal Molnár jó­voltából megszerezték a veze­tést. Ezután azonban a vendégek magukhoz ragadták a kezdemé­nyezést, s végül magabiztosan győzelmet arattak. A tamásiak közül Szemes és Halpert is teljes pontot szerzett, míg Tóth, Hor­váth és Filótás döntetlent értek el. (lóoi) Kosárlabda; Rajtol az A-csoportos férfi bajnokság (2.) Új csapattal a legjobb nyolc közé Dinnyés Attila A hétvégén kezdődő NB I A-csoportos bajnokságnak teljesen átalakított gárdával vág neki a nevét Gunaras KC-re változta­tó dombóvári klub. Az együttes vezetőedzőjét - a szerződését nyáron egy évvel meghosszabbító - Dinnyés Attilát új csapa­táról, annak felkészüléséről és terveiről kérdeztük.- Milyen „mérleggel” zárták az átigazolá­si időszakot?- A tavalyi keretből továbbra is számít­hatok Bódi Ferenc, Krasznai Tibor, Panta István, Balogh László és Szilágyi Tamás szolgálataira, és vajkezű bosnyák bedo- bónk, Emir Halimics is úgy döntött, hogy nálunk folytatja. Jermaine Spiveyt elcsá­bította a jobb anyagi kondíciókkal rendel­kező Albacomp, Csaplár-Nagy Arnold megyei riválisunkhoz, az Atomerőmű SE-hez távo­zott, míg Vavra András Ausztriában kosárlabdázik. Helyükre hat új fiút szerződtettünk. Többéves tá­voliét után hazatért a Veszprémben és Nagykani­zsán is megfordult Krasznai Milán, Fülöp Gábor Kaposvárról érkezett, Harkányi Tamás a MAFC-ot hagyta el a kedvünkért, Deák Attilát pedig Szeged­ről igazoltuk. Két amerikai légióst is hoztunk szer­ződtettünk: a 23 éves Pierre Wooten az egyetemi bajnokság legmagasabb osztályában szereplő Winthrop csapatában pattogtatott, a nála két esz­tendővel idősebb David Fisher pedig Angliából tet­te át Magyarországra a székhelyét. A nyáron mind­ketten szerencsét próbáltak az NBA-s Denver Nuggets-nál, de egyikük sem kapott szerződést, így elfogadták az ajánlatunkat. donban megismerkedett az euró­pai viszonyokkal. Wootennek még idő kell ahhoz, hogy hozzá­szokjon az itteni körülmények­hez, életformához és játékstílus­hoz. A többieket elsősorban rész­feladatok megoldására akarom használ­ni, de nekik is úgy kell készülniük, hogy bármikor bevethetőek legyenek, és meg­állják a helyüket.- Hogyan sikerült a bajnokságra való „ráhangolódás”?- Augusztus elején kezdtük el a trénin­geket, de egy hónapig csak a magyar csa­pattagok álltak a rendelkezésemre. A há­rom külföldi szeptemberben csatlakozott hozzánk, érdemi munkát így csak az elmúlt négy hétben tudtunk végezni. A fiúk szorgalmával, hoz­záállásával meg vagyok elégedve. Az edzőmérkő­zéseken váltakozó sikerrel szerepeltünk. Ezekből az eredményekből nem kell messzemenő követ­keztetéseket levonni, mert miközben mindenkinek adtam játéklehetőséget, folyamatosan próbálgattuk a különböző taktikai variációkat is. Az általam megálmodott ötös sajnos szinte egyszer sem tud­tam harcba küldeni, mert sérülés, vagy betegség miatt valaki mindig kidőlt a sorból. Úgy érzem, a védekezésünk nagyjából összeállt, de a támadójá­tékon még akad csiszolni való.- Legutóbb az A-csoportban való megkapaszko­dásért is keményen meg kellett küzdeniük. Ezúttal milyen célokkal rajtolnak? A Gunaras KC Dombóvár csapata. Felső sor (balról): Szilágyi Tamás, Harkányi Tamás, Bódi Fe­renc, Balogh László, Krasznai Milán, Krasznai Tibor. Alsó sor: Deák Attila, Fülöp Gábor, Panta István, David Fisher, Emir Halimics, Pierre Wooten- Gyengült, vagy erősödött a játékoskeret?- Ezt a kérdést majd az idő dönti el. Sikerre éhes fiatalokat gyűjtöttünk össze, akik azért már rendel­keznek kellő rutinnal is. Az idén kulcsjátékosnak számító Bódi mellett Fülöp szeretné megmutatni, hogy annál jóval többet ér, mint amire őt a somo­gyi megyeszékhelyen alkalmazták. A center termé­szetesen nálunk megkapja a le­hetőséget arra, hogy a mérkőzé­sek javarészén ne a cserepadot koptassa, hanem a palánkok alatt viaskodjon. Deák már a Ti- sza-parti városban is megvillan­totta, „oroszlánkörmeit”, tőle azt várjuk, hogy a most is remek do­bóformát mutató Halimicshez hasonlóan távolról szórja a pon­tokat. Reméljük, hogy a két ame­rikai légiósunk gyorsan vezér­egyéniséggé válik. A beilleszke­dés Fishemek hamarabb sike­rült, mert ő már korábban Lon­- Sokan azt mondják, hogy az élvonalbeli klu­bok korábbiaknál szűk­re szabottabb költségve­tése miatt a most kezdő­dő bajnokság gyengébb lesz a tavalyinál. Nem osztom ezt a nézetet, mert a kényszerű spóro­lás ellenére valamennyi csapat ismét jó képessé­gű idegenlégiósokat szerzett, akik mellett a rutinos „öreg rókák” és a tehetséges fiatalok egyaránt bizonyíthat­nak. Lesz néhány gár­da, mely kiemelkedik majd a mezőnyből, a többieknek viszont minden egyes győzele­mért alaposan meg kell izzadniuk. A Gunaras KC szeretne előrelépni, azaz a legjobb nyolc közé kerülni. Az elvárást reá­lisnak tartom, de ahhoz, hogy a vágyaink valóra váljanak, mindenkinek az átlagosnál jobb teljesít­ménnyel kell előrukkolnia. Természetesen számí­tunk fanatikus szurkolótáborunk támogatására, mely a nehéz pillanatokon lelkes buzdításával már oly sokszor átsegített bennünket. -gr­A GUNARAS KC DOMBÓVÁR JÁTÉKOSKERETE Mez Név Életkor Magasság Súly: Poszt: 4 Panta István 26 204 cm 97 kg 4 5 David Fisher (amerikai) 25 208 cm 115 kg 4-5 6 Szilágyi Tamás 19 189 cm 71 kg 1-2 7 Krasznai Tibor 21 181 cm 73 kg 1-2 8 Krasznai Milán 25 185 cm 78 kg 1-2 9 Bódi Ferenc 26 198 cm 98 kg 2-3 10 Emir Halimics (bosnyák) 33 196 cm 90 kg 2-3 11 Deák Attila 26 192 cm 86 kg 2-3 12 Balogh László 26 188 cm 90 kg 2-3 13 Fülöp Gábor 23 205 cm 104 kg 4-5 14 Pierre Wooten (amerikai) 23 192 cm 80 kg 1-2 15 Harkányi Tamás 19 195 cm 78 kg 2-3 Hajrájához érkezett a bonyhádi bajnokság Kispályás foci Hajrájához érkezett a Bonyhád városi kispályás labdarúgó baj­nokság. Az utolsó forduló óriási izgalmat tartogat, ugyanis a Köz+Meg+Vill 2 pontra megkö­zelítette a tabellát több héten át „utcahosszal” vezető WRX Beach-B csapatát. A Mariska Presszó bronzérme már biztos, ellenben a 4. helyért a Ferplaszt, Sipos FC és a Czékmány Autó­szerviz továbbra is versenyben van. Utóbbi két együttes egy­mással csatázik a zárófordu­lóban. Az utóbbi két forduló mérkőzésein papírforma ered­mények születtek, egy kivétel­lel: a 12. fordulóban a Mariska Presszó gárdája méretes „zakót szabott” az éllovas WRX Beach- B együttesére. Eredmények, 12. forduló: Bovas-Köz+Meg+Vill 0-3, Czék­mány Autószerviz-Ferplaszt 3- 5, Mariska Presszó-WRX Beach-B 6-1, Molnár Burko- latok-Sipos FC 2-4. 13. forduló: Sipos FC-WRX Beach-B 2-7, Bovas-Mariska Presszó 4-10, Köz+Meg+Vill- Czékmány Autószerviz 2-1, Ferplaszt-Molnár Burkolatok 4- 4. A bajnokság állása: 1. WRX Beach-B 33 (65-25), 2. Köz+ Meg+Vill 31 (62-19), 3. Mariska Presszó 23 (49-30), 4. Ferplaszt 18 (52-56), 5. Sipos FC 18 (35- 52), 6. Czékmány Autószerviz 16 (32-29), 7. Molnár Burkolatok 11 (27-44), 8. Bovas 1 (15-82). Az október 6-i záróforduló párosítása: WRX Beach-B-Fer- plaszt, Czékmány Autószerviz- Sipos FC, Mariska Presszó- Köz+Meg+Vill, Molnár Burkola- tok-Bovas. ■ Szenior sikerek Veterán atlétika A szekszárdi Szenior AC atlétái a közelmúltban a gyulai országos versenyen álltak rajthoz, s közü­lük Tóth Ferenc, Márity János, Kulcsár István, Radács Mária és Török Sándorné is abszolút leg­jobb eredménnyel győzött. Eredmények. Nők. súlylökés, 50 kcs: Deé Márta 827, Keszthe­lyi Mária 789 (egyéni csúcs). 55 kcs: Bárdos Erzsébet 707 (ecs.). 60 kcs: Oláh Annamária 770. 65 kcs: Török Sándorné 898. Ge­rely, 70 kcs: Radács M. 20.20. Diszkosz, 65 kcs: Törökné 23.87. Férfiak, súly, 65 kcs: Kulcsár István 11.11. Gerely, 60 kcs: Márity János 49.76. Diszkosz, 60 kcs: Tóth Ferenc 48.81. 65 kcs: Doszpod András 39.00, Török Sándor 26.00. A Szenior AC az olaszországi Udinébe utazott, ahol október 5- én, vasárnap a rangos Alpok-Ad­ria viadalon vesz részt. ■ ________________NB H-ES kézilabda bajnokságok; az utolsó (utáni) pillanatban veszített pontot az STC_____________ Ma gabiztos szekszárdi győzelem a hazain Az NB II-es bajnokságok hétvégi fordulójában a hölgyeknél a szekszárdi fiatalok magabiztosan fektették két vállra a Kutast, míg a Cece-Simontornya végig emberhátrányban játszott Kecs­keméten, így nem kerülhette el a nagy különbségű vereséget. A Simontornya férfi gárdájának kezéből fordulatos mérkőzésen az utolsó (utáni) pillanatban csúszott ki a győzelem. Csak röviden SPORTOKTATÓI TANFO­LYAM. A Tolna Megyei Önkor­mányzat Általános Művelődési Központ Sport Intézete 58 sportágban hirdet alapfokú sportoktatói tanfolyamot a 2003/2004-es tanévhez kapcso­lódóan. Az október 10-én indu­ló képzésre még várják a jelent­kezéseket személyesen a Sport Intézet szekszárdi (Bajcsy-Zsi- linszky u. 7.) irodájában, vagy a 74/501-075-ös telefonszá- , mon. VERSENYTÁNC. A Dombóvá­ri Valcer Sport Egyesület tehet­séges párosa, Márfai Balázs és Tóth Bernadett jól szerepelt a vasárnap Pécsen megrendezett Ritmo Kupán. Balázs Erik edző tanítványai a standard táncok­ban a második helyet szerezték meg, latin-amerikai bemutató­jukat pedig hatodiknak rangso­rolta a zsűri. ■ Nők Varga Trans-Fer UKSE Szek- szárd-Kutas 31-15 (18-8). Szek­szárd, 50 néző. V: Korponai, Rácz. UKSE: Nagy T.- Uzorás 5, Szilágyi 11, Szabó V. 3, Eszter- bauer 1, Németh 2, Kubatovics 2. Csere: Nagy I. (kapus), Bálint 3, Tischler 1, Völgyi i, Varjú, Szabó E. Edző: Tabajdi Ferenc. A fiatal szekszárdi együttes az első percek­től nagy fölényben kézilabdázott, s miután az első félidő zömében ki­tűnően védekezett is, 13 góllal el­húzott ellenfelétől (24. perc: 16-3). A folytatásban aztán visszavett a tempóból az UKSE. Tabajdi edző a második játékrészben mindenki já­tékosának lehetőséget adhatott - többek között az első NB II-es mér­kőzésén pályára lépő 15 esztendős Varjú Krisztinának -, ám a szek­szárdiak így is tovább növelték elő­nyüket, és fölényes győzelmet arat­tak az első hazain. Jók: Nagy L, Szilágyi, Uzorás, Bálint, Szabó V. Ifi: 51-6. Kecskemét-Cece-Simontornya 42-21 (23-8). Kecskemét, 50 né­ző. V: Major, Megyesi. Ce-Si: Végh- Cseh 3, Baski 7, Nagy 1, Szeip 6, Kapinya 4. Edző: Zámbó Tibor. Az NB 1/B-től anyagi okok miatt visszalépő Kecskemét ellen nagyon rossz előjelekkel lépett pá­lyára a Ce-Si. A mérkőzésen Zámbó Tibor edző - sérülések, be­tegség és egyéb okok miatt - mind­össze hat(!) játékosra számíthatott, valamennyien ifjúsági korúak, így mindannyian már egy lejátszott ifi­mérkőzéssel a lábukban léptek pá­lyára... Negyed órán át még csak- csak tartotta magát a Ce-Si (10-5), ezután azonban nagyon kidombo­rodott, hogy a hazaiak 60 percen át emberelőnyben játszhattak, és a kecskemétiek a szünetig 15 gólosra növelték előnyüket. A második já­tékrészben becsületesen küzdött a csonka Ce-Si, s bár ez a félidő szo­rosabb eredményt hozott, a nagy különbségű vereséget nem tudták elkerülni a vendégek. A Ce-Si min­den játékosa dicséretet érdemel sportemberi hozzáállásáért, azért, hogy ilyen körülmények között is lejátszották a mérkőzést. Férfiak Simontornyai TC-PEAC 30-30 (16-15). Simontornya, 100 néző. V: Venczák, Willi. Simontornya: Pech- Nacsa 3, Varga L. 6, Teimel J. 3, Varga A. 7, Takács 2, Orosz 6. Csere: Reichert, Pusztai (kapu­sok), Balogh 3, Teimel R., Pász­tor. Játékos-edző: Teimel Lajos. A jól kezdett STC (5. perc: 4-1), de a tapasztalt egyetemisták a 11. perc­ben fordítottak (5-7). A mecsekal- jaiak a 18. percig őrizték előnyü­ket, ezután Varga Attila és Orosz találataival visszavette a vezetést a hazai gárda. Szünet után Pech ka­pus büntetőt hárított, s a 33. perc­ben három góllal meglépett a Simontornya (18-15). A szívós, nagy elánnal játszó pécsiek azon­ban nem adták fel, s elsősorban szélről lőtt gólokkal a 43. percben beérték ellenfelüket (21-21). Izgal­mas véghajrában, négy perccel a vége előtt még két góllal vezettek a hazaiak (29-27), ám előnyüket nem tudták megőrizni, s egy időn túli büntetővel(!) egyenlített a PEAC. Az STC sportszerűsége egy pontjába került, ugyanis a pécsiek kérésére pénteken este játszották a találkozót, ezen viszont tanulmá­nyi elfoglaltsága miatt hiányzott Baranyi Tibor, aki az előző héten mind védekezésben, mind táma­dásban kiemelkedően játszott. Az STC többi játékosa nem tudta meg­ismételni a Keszthely elleni jó játé­kot, ezért meg kellett elégednie a hazai döntetlennel. Jók: Pech, Var­ga L. _________ VARGA USZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents