Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-20 / 245. szám
14. OLDAL ÉLET 2003. Október 20., Hétfő- STILUS tetei Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Nótáskedvűek versengtek A dombóvári Badacsonyi Mihály második lett a nótások között, fotó: gáti Siófok Dombóvárról, Somogyvárról, Buzsákról, Igáiból, Balaton- feriyvesről, de még Somogy- tarnócáról is érkeztek nótáskedvűek az első siófoki regionális daléneklési versenyre. Népdalt tizennégyen, magyarnótát tizenketten énekeltek. A rendező siófoki népdal- és nótakedvelők egyesületének elnöke, Somogyvári Imre (ő volt a műsor konferansziéja és ő kísérte a nótásokat) előzetesen minden jelentkezőt meghallgatott a lakásán és segített nekik abban, hogy produkciójuk minél szín- padképesebb legyen. Mert hiszen amatőr közép- és időskorúakat vártak a versenyre, s a máris sikert arató első ilyen rendezvénnyel nem titkoltan az is volt a rendezők célja: feltérképezzék, kikre számíthatnak előadóként a térségből. Az ötfős szakmai zsűri elnöke Nógrádi Tóth István, az énekesek és nótaszerzők országos egyesületének elnöke volt, aki hangsúlyozta: öröm, hogy ilyen sokan vállalják a színpadi éneklést. A bátor nótáskedvűek regionális versengése végül mindkét kategóriában hazai sikert hozott. A népdalosok közül ugyanis a siófoki Kellerné Hencz Ildikó, míg a nótások közül az ugyancsak siófoki Vitek István éneklését találta legjobbnak a zsűri. Az értékelés után a dombóvári Badacsonyi Mihály vezetésével nem csak a versenyzők, hanem a népes érdeklődő sereg is együtt énekelte a Balaton közepe náddal van kerítve kezdetű dalt. fónai Papagájok, pintyek és amandinák Madarat tolláról, tenyésztőt madaráról lehet megismerni Bonyhád Papagájoké, rizs- és zebrapintyeké, nyársfarkú amandináké, kanáriké és rájuk kíváncsi gyermekeké, felnőtteké volt a hét vége. A látogatóknak kikapcsolódást, a tenyésztőknek versenyt jelentett az országos díszmadár kiállítás. A bonyhádi madárbarátok köre huszadszor rendezte meg az országos díszmadár kiállítást. Mint Demcsák Attila, a kör titkára mondta, ezek a két évtizede szervezett alkalmak több ezer látogatónak adnak évről-évre látványos hétvégi kikapcsolódást, a helyi és a messzebbről érkezett tenyésztőknek pedig megmérettetést jelentettek. A kör tagjai főként bonyhádiak, de szép számmal vannak közöttük mecsekná- dasdiak, hidasiak, zombaiak, váraljaiak. Az idei kiállításon bemutatott pompás madarak többsége papagáj volt: Kis Sándor, Nagy Sándor, Rozella, Szikla, Nimfa, Énekes, Törpe Ara, Rózsástorkú, s még sokféle fajtatársuk mutogatta színes tolláit. Mellettük ott voltak az apró rizs- és zebrapintyek, a nyársfarkú amandinák, a kanárik. A bonyhádiak és környékbeliek mellett érkeztek Bácsalmásról, Kaposvárról, Majsról, Ellendről, Mohácsról, Mély- kútról, Kisharsányból, Bárdudvarnokról, Egerágról, Babarcról. Összesen 34 tenyésztő mutatta be madarait. A szakértő zsűri górcső alá vett minden bemutatott szárnyast, s szigorú szempontok alapján kiválasztotta a legjobbakat, legszebbeket, a fajtajegyeknek leginkább megfelelőeket. Szakmai vélemény alapján a legjobb tenyésztőnek járó elismerést Máyer Zoltán (Kaposvár) kapta. A különleges madarak, egzoták kategóriájában Kiss József (Kaposvár) , Csölley Zoltán (Egerág), Nothof Sándor (Bácsalmás), Illés Ferenc (Mohács) vehetett át serleget és oklevelet. Nagy papagáj kategóriában Gyenis László (Eilend) és Tamás Zsolt (Bonyhád) - egzota kategóriában is jeleskedett - aratott szakmai sikert madaraival.-rá- Kaptam egy madarat, hogy gondozzam? Tolna megyei anekdotatár Falusi erkölcsök A rohanó időre, romló erkölcsökre az ókori Róma óta panaszkodnak, de általában a nagyvárosi - nálunk budapesti - erkölcsöt szokták csepülni. Dunaföldvár fáradhatatlan, Crassus álnevű levelezője a Tolnavármegye és a Közérdekben a megye második legnépesebb helységéből írta meg fenti című morgolódását 1913. október 27-én. „A község vagy falu kellő közepén, székében, hosszában nap nap után - úgyszólván csendőri, rendőri díszőrség mellett - vígan vannak a „falusi erkölcsök”. Bemutatok egypárat... Kezdjük az utcán. Ha böjtidő van, még csak beszélhetünk a boldog falusi csendről, nyugalomról. De ha nincs böjt, pláne, ha farsang köszönt be, megkezdődik a lárma: gyalog, kocsin, boros üveggel, csutorával, ostorral, bottal, nagyobb vígság idején revolverrel, s ki tudja, minő válogatott tárgyakkal szokott végigvonulni a lakodalmi menet. Az éjjeli csendháborítás még csak rájuk üthetne, de világos nappalra nem szól a szakasz, duhaj kiáltozásokkal (köznyelven óbé- gatásokkal) ízléstelenné teszik az esküvői menetet, s a községbe vetődő idegen megalkothatja a kultúra itteni nagyságát... Vigadjon, mulasson, énekeljen, danoljon a lakodalmi társaság otthon, de az utcára hozott ilyfajta mutatványok már igazán nem a mai korba valók. Menjünk a csárdába. „Bort megissza magyar ember, jól teszi...” Ha megárt, ha nem árt, magáét issza. De amikor egymást támogatva kiállnak a csárda ajtajába, elállják az utat, s trágár beszédekkel, megjegyzésekkel, esetleg tettekkel tarkítják viselkedésüket, akkor a falusi tisztességről beszélni nem lehet, akkor igazán nem kívánatos, sem a nappali, sem az esti séta... Tenni sem lehet ellenök, mert nincs any- nyi rendőr, ahány korcsma van, s ezek nem állhatnak a korcsmaajtóban. Hát hol a civilizáció? Hogy kellene az ilyen rpt képeket a községekből száműzni?” Crassus úr szólt még a vendéglőkről, vasár- és ünnepnapokról, majd végszóként megjegyzi: „Most van közművelődési egyesületünk is, talán e téren is szolgálhatná a közművelődést, mert igazán az élet ezen fattyúhajtásainak kiirtása az iskolán kívül az egyesületekre vár...” Alighanem azóta is vár - gondolom, miközben kilométerekről látom az egyik falu égbolton villogó diszkófényét. DR. TÖTTÖS GÁBOR Olvastam - Láttam - Hallottam F. KOVÁTS ÉVA Küldd tovább! Nem hiszem, hogy van, aki ne kapott volna valaha olyan levelet, amelyben valamilyen csodás eseményről, halálos beteg feltámadásáról, tönk szélére került ember váratlan meggazdagodásáról, hatalmas nyereményekről értesítették - névtelenül. A levél végén azzal a megjegyzéssel, hogy ha címzett nem küldi tovább x példányban a küldeményt, akkor azt nagyon megbánja, mert katasztrófa éri, átok sújtja, megbetegedik, satöbbi. Nem tudom, más mit csinált ilyen esetekben, de én utálom a zsarolást, ezért megkockáztatva a balsorsot, szemétkosárba dobtam az ilyen irományokat. Majdnem ez lett a sorsa annak a „Küldd tovább a levelet barátaidnak" küldeménynek is, amit legutóbb e-mailen kaptam - mivel a technika fejlődésével most már így küldik a felhívásokat - de aztán a törlés előtt mégis megnéztem. És tüstént felvidultam. A kihangosítható üzenet a következő volt: Stresszes vagy? Gondok vannak a munkahelyeden? Kövesd az utasítást és jobban fogod érezni magad! Állítsd maximumra a hangerőt, guggolj le, rúgóz- zál, énekelj hangosan legalább 20 perág és garantáltan bedilizel! - hangzott mindez vidám zeneszó mellett, miközben a képernyőn dundi hörcsögök lambadáztak. Á.mi igaz, igaz, valóban jobb kedvem lett. A változatosság kedvéért ezt az elektronikus levelet továbbküldöm. Humor Jani bácsi felhívja Feri bácsit:- Ferikém átjössz sakkozni?- Ne haragudj, de most halt meg a feleségem...- Jó, hát lehetsz te a feketével! Egy házaspár lakásába éjszaka egy betörő mászik be. Mikor felfedezik, odaugrik a feleséghez és egy kést nyom a torkához, majd felkiált:- Hogy hívnak? Szeretem tudni az áldozataim nevét!- Elizabeth - mondja az asz- szony remegő hangon.- Ó, az anyámat is Eliza- bethnek hívják! - mondja a rabló. - Nem tudok megölni valakit, aki rá emlékeztet! Majd odaugrik a férjhez:- Na, és téged hogy hívnak? A férj remegő hangon szól:- Az én nevem Philip, de a barátaim csak Elizabethnek szólítanak...- Ez a maguk csigapástétoma tényleg csigából van?- Igen.- Es csak csigából?- Hát, most hogy így rákérdezett, őszintén megmondom, teszünk bele disznót is.- Mennyit?- Fele-fele: Egy csiga, egy disznó... A rövidlátó tanárnő már nagyon ideges:-Te ott hátul! Mikor volt a honfoglalás?- Tudja a fene!.- Mikor volt a tatárjárás?- Mittudomén!- Ezt a múlt órán vettük. Hol voltál te akkor?- A kocsmában a haverokkal.- Mit képzelsz ki va^V te?- Én vagyok a vízvezeték-szerelő és a radiátort javítom!- Az én kisebbrendűségi komplexusom nem olyan jó, mint a tiéd, mondja egyik pszichiáter a másiknak. A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához:- Idösanyám, nem elég savanyú ez a káposzta.- Fiam, hát ez mákostészta.- Annak elég savanyú. MINIDISZKÓ. A párizsi Chez Animalis -. 1000 Amis nevű állatkereskedésben beszerezhető átlátszó tánctemplomban mihelyt a hörcsög felugrik egy lépcsőfokra, máris diszkóba kerül. A falakból zene árad, fények villannak fel. Mozgásával azután maga szabá- lyozza a zenét és a fényt. ■ Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Máté Rózsának és Gelencsér Gyulának 25-én kötendő házasságuk alkalmából minden jót kíván: testvére és családja. * Szekszárdi, 176/70/34 éves srác vagyok. Párom keresem egy korban hozzám illő, karcsú hölgy személyében komoly kapcsolat reményében. TiTi. * Ha szemtől szembe állhatnánk egymással, biztos, hogy elbűvölnélek! Persze, Te ezt nem akarod! Telefon??? Az enyémre ne várj, mert elveszett, ez is kölcsön. Szia. * Tisztelt Méhes Károly! A Népújságot sok olyan ember olvassa, aki élete során több időt töltött fizikai munkával, mint olvasással. Ők is diskurálnak esténként. * Monza! Talán jobb lenne találkozni, . mint SMS-t írogatni! Beszéljük meg, hogy hol és mikor láthatjuk egymást! Persze, ha Te is így gondolod! 18 éves, barna hajú lány! * Egyszerű jeligére üzenem: 29 éves. Számom,: 0m/d0/da01tmw. * Szia, Laci! Sajnálom, de a nevemet még nem árulhatom el! Nekem is tudnom kellene, hogy Te vagy-e az a fiú? Egy lány a sok közül! * Szia, kedves 45 éves, kék szemű, akit hülyítenek! Szeretnélek megismerni! 51 éves, özvegy ember vagyok, ha érdekellek, adj elérhetőséget. Üdv. * Komoly kapcsolatra keresek lányt. 20 éves srác. Szekszárdi csajok, írjatok! Számom: 06/20/jpgwtpp. * Fiúk! 176,80,29 kedves nő vagyok. Párom keresem: magas, vékony, kedves fiú személyében. írj maga- dé+tel.s számot is, én jelentkezem! Én rád várok! Pillangó. * Csinosnak mondott 26 éves lány vagyok. Keresem 28-30 éves korig jóképű, helyes barátomat! „Kaktusz”. * Miért van az, hogy a férfiak „csak azt” akarják, és ha megkapják jön a duma, nem érek rá, dolgozom, fáradt vagyok... Ha nem jó így, akkor ki vagy rúgva!! Moncs. * Celiának: Én is így érzek! Szeretnélek megismerni. 0md0dj1a01j. * N! Vannak ilyen lányok, úgy tűnik eddig Te is rossz helyen keresgéltél. Celia. * Viktornak: én kerestem, de 18-21 között reménytelen a helyzet. Celia. * Én miért nem találok őszinte barátot? Mindenki becsap. Lelkileg összetör, szeretném ha engem is szeretnének. 45 éves kékszemű írj sms-t! 20zgjd1ta. * Szekszárdi baráti társasághoz csatlakoznék szabadidő kellemes eltöltésére. Fiatalos, ápolt; egyedülálló, 50 éves nő vagyok. Választ, elérhetőséget e rovatba kérek. Nem férjre vadászom, csak társaságot szeretnék! Gina. * 37 éves független, sportos srác. Szeretnélek megismerni, de hiányzik egy szám abból, amit megadtál a Népújság sms-rovatba. Kérlek pótold. „37 éves nő". * 37 éves hölgy! B+ HDP G+QM-re írj! * Abonyhádi pennys biztonsági őrnek üzenem, rabul ejtettek a kék szemei szombaton. írj! (Hópihe). * Szia bonyhádi lány! Mindent megtudhatsz rólam, ha adsz elérhetőséget! Egy szeretetre vágyó srác! írj hogy írhassak! Egyszerű! * Megismerkednék kifejezetten vékony, csinos, intelligens, szeretni tudó és szeretetre vágyó szekszárdi 22-27 éves lánnyal kizárólag tartós kapcsolat reményében...ha van még egyáltalán ilyen(?) Talán igen... 70 335 79 78. * Ferencz Melindának üzenem Cikóra: „Szeress úgy, mint a fák a napsugarat. Ölelj úgy, mint az ég a madarakat. Szeress úgy, ahogy nem szerethet más! Nagyon szeretlek.” A te kedvesed Manó. RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY! ÉRDEKLŐDJÖN AKCIÓS APRÓHIRDETÉSI CSOMAGJAINK IRÁNT! APRÓHIRDETÉSI AJÁNLAT standard csomag megtakarítás '33% Tolnai Népújságban i hirdetés megjelenése. Grátisz-, Vasárnap Reggel másodközlés. Internet. Tempó a példa 3 soros ingatlan hirdetésre vonatkozik) SZEKSZARDON családi ház, kerthelyiséges vendéglővel, teljes berendezéssel és felszereléssel eladó. Irányár: 39 M Ft Tel.: 06-30-9277-880. 67.000 olvasó naponta 3720 FI —fSSjjSpi)— megjelenik minden hétfőn (irátiSZ 41. SOO példányban 300F1 HBB— a vasárnapi napilap .... ... 21.000 olvasóval 400 Ft kiemelt apróhirdetés 300 Ft IrJlfclslNfcl Axel Springer Network 100 Ft HIRDETÉSEK CSOMAGÁRON Az árak az ÁFÁ4 tartalmazzák! 74/ 2-480