Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-02 / 230. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Október 2., csütörtök IflfllH Rabok távoktatása BUDAPEST Digitális középiskolát avattak Szirmabesenyőn, a Fiatal­korúak Regionális Büntetés- végrehajtási Intézetében. A táv­oktatásos képzés során a 19 fog­va tartott és 30 dolgozó az inter­neten keresztül kapja a tan­anyagot és a feladatokat a mis­kolci Földes Ferenc Gimnázium tanáraitól. A tanítást egy 20 munkaállomásos számítástech­nikai laborban valósítják meg. A képzés végén a diákok érett­ségi vizsgát tehetnek. Az infor­matikai tárca közlése szerint egyedülálló kezdeményezés segít az intézet lakóinak, hogy felkészüljenek a civil életbe való visszatérésre. europress ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Jogszerű oszlatás Jogszerűen járt el a 2002. július 4-i Kossuth téri tüntetés felosz­latásakor a rendőrség a Pesti Központi Kerületi Bíróság első­fokú, nem jogerős ítélete sze­rint. A bíróság elutasította az ezt vitató állampolgári kerese­tet. A feloszlatás jogellenessé­gének megállapítását egy ma­gánszemély kérte, mert vélemé­nye szerint az erőszakos rend­őri fellépés sérti a gyülekezési és a szólásszabadság jogát, mti Frontális ütközés Négyen súlyosan megsérültek, amikor frontálisan összeütkö­zött egy kamion és egy személygépkocsi Csongrád megyében, Derekegyház és Nagymágocs között - tájékozta­tott a rendőrség. Az elsődleges adatok szerint a kamion egy kerékpáros előzésébe kezdett, figyelmen kívül hagyva a szem­ből érkező autót, mti Árokba borult Egy bolgár férfi életét vesztette, egy másik pedig súlyosan meg­sérült, amikor személygépko­csijukkal az E75-ÖS út Csongrád megyei szakaszán, Szegedtől nem messze árokba borultak. A vizsgálat szerint feltehetően előzni akart a német rend­számú autó vezetője, de a szemből érkező forgalom miatt visszatért sávjába. A gépkocsi vezetője valószínűleg túlkormá­nyozta az autót, s az út széli árokba szaladt. Fiatal utasa a helyszínen életét vesztette, mti Madárcsempészek Egy 26 éves olasz madár­csempészt füleltek le az ártándi határátkelőhelyen. Az ellen­őrzés során a személyautó hát­só ülésén egy hűtőtáskában több megtisztított madártetem között három védett mezei ve­rebet és egy ugyancsak védett fitisz füzikét találtak. Az olasz férfi ellen a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság természet- károsítás gyanúja miatt indított gyorsított eljárást, europress Elrántott kormány Senki nem sérült meg abban a buszbalesetben, amely szerdán délelőtt a 100-as főúton történt. A Vértes Volán távolsági autó­busza Kisbér-Budapest között közlekedett, amikor a jármű vezetője egy szabálytalanul kanyarodó teherautó miatt fél­rerántotta a kormányt, s emiatt az útpadkára szaladt, europress Benzinespalack Benzinespalackokat dobott szerdán hajnalban ismeretlen tettes egy szigetszentmiklósi családi ház udvarába. A tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült eloltania a házban la­kóknak. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár szá­mottevő. Az ügyben a Sziget­szentmiklósi Rendőrkapitány­ság Bűnügyi Osztálya rongálás miatt indított eljárást, europress ■ KAMION AZ ÁROKBAN. Sódert szállító teherautóba rohant egy kamion a 3-as út mentén az aszalói almáskertnél a reggeli órákban. A kamion vezetőjét a tűzoltók feszítővágókkal szabadították ki; nyaki és gerincfájdalmakkal kórházba szállították. ________________________________________fotó: ádám jános Hú sz nyelvvizsgázó zsaru Budapest Romológiai képzésben és nyelvoktatáson vesz részt két­száznegyven Pest megyei rendőr. A kapitányság az Okta­tási Minisztérium és a PHARE pályázatának keretében 100 ezer eurót kapott a program­ra. A május végén záruló kép­zésen legjobban teljesítő húsz rendőr középfokú nyelvvizs­gát tesz roma nyelvből. A közel kilenc hónapos képzés­ben szakemberek oktatják a rendőröket. Az első foglalkozáso­kon romanép-ismereti előadáso­kat hallgat 160 rendőr, illetve el- sajátífják a roma nyelv alapjait. A program első szakasza tíz hétig tart, a hét egyes napjain Budapes­ten, Dunakeszin, Cegléden és Szigetszentmiklóson oktatják majd a környék rendőreit. December végén „házivizsgát” tesznek a rendőrök roma nyelv­ből. A legjobban teljesítő 20 zsa­ru januártól újabb nyelvórákat vesz majd, és a képzés végén megpróbálkoznak a középfokú nyelvvizsgával. A képzés máso­dik szakaszában 240 rendőr konfliktuskezelő tréningeken vesz részt. A romológiai program májusban ér véget. Németh Ágnes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmeg­előzési főosztályának vezetője azt mondta: a kapitányság hivatá­sos állománya 1870 fős, tehát a zsaruk körülbelül 13 százaléka végzi el a tanfolyamot. A jelentke­zés fakultatív: a képzésben részt vevők 70 százaléka egyenruhás - azaz járőr, közlekedési rendőr, Rendőrök nyelvtudása Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint az állomány 40196 tagja összesen 3593 alapfokú, 2299 középfokú és 640 felsőfokú nyelwizsga-bizonyítványt tudhat magáénak. A statisztikából nem derül ki, de több olyan rendőr van, aki nemcsak egy, hanem több idegen nyelvet is beszél. albán 3 lengyel 16 angol 2736 német 2237 arab 4 norvég 1 bolgár 1 olasz 111 cigány 127 orosz 810 cseh 7 perzsa 1 eszperantó 77 portugál 1 finn 6 román 62 francia 214 spanyol 51 görög (ógörög) 1 svéd 4 héber (ivrit) 1 szerb 16 hindi 2 szlovák 24 holland 2 szlovén 1 horvát 30 török 2 japán 1 újgörög 1 kínai 3 ukrán 1 latin 9 összesen 6563 Le kell bontani a falakat Pozitívan értékelem a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság erőfeszíté­seit, és támogatom a képzést - mondta az Europressnek Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyi államtitkára. A politikus diszkrimináció elleni lépésként értékeli a képzést. Szerinte ez a prog­ram is közelebb visz minket ahhoz, hogy a cigánykérdés többé ne le­gyen tabu, és hogy értékként ismerjék el e nagyszámú kisebbség kultúráját és hagyományait. Hozzátette: mindkét oldalnak hozzá kell kezdenie a falak lebontásához, tehát a cigányságnak is tudatosítania kell, hogy a rendőrség értünk, és nem ellenünk van. körzeti megbízott: ők érintkez­nek legtöbbet az emberekkel, köztük a romákkal is. A „tanu­lók” 30 százaléka bűnügyi nyo­mozó, illetve minden körzetből eljön egy-egy vezető is. A főosztályvezető szerint a képzés célja, hogy a rendőrök megismerkedjenek a roma ha­gyományokkal és így könnyeb­ben teremtsenek kapcsolatot munkájuk során a romákkal. A konfliktuskezelési tréningen tanultakat pedig más területeken is hasznosítani tudják majd a rendőrök. FARKAS MELINDA Megbotlott és lőtt Gondatlanul bánt a fegyverrel Kurd Felfüggesztett fogházra és hetvenezer forintra büntette a bíróság azt a férfit, aki gon­datlanságból lelőtte ismerő­sét. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyezte­tés vétségében találta bűnösnek a Szekszárdi Városi Bíróság a kurdi férfit s ezért egy év nyolc havi fog­házbüntetésre ítélte. A büntetés végrehajtását három évre felfüg­gesztették. E mellett hetvenezer forint pénz-mellékbüntetést is ki­szabott a bíróság. Mint annak ide­jén beszámoltunk róla, az eset 2002 szeptember 21-én késő dél­után történt. Az ítéletben rögzített tényállás szerint ketten - a vádlott és a sértett - elindultak utóbbinak a présházához. A vádlott magával vitte engedéllyel tartott lőfegyverét is. A szőlőskert mellett vezető út­ról, a szántáson egy őzet vettek észre. A későbbi áldozat szólt a társának, hogy lőjön a vadra. Ő ki­biztosította a fegyverét és rálőtt az őzre. Az állat azonban elmene­kült. Ekkor a sértett a szürkület­ben a vad keresésére indult. A má­sik férfi a lövést követően a fegyve­rét nem biztosította, hanem lövés­re kész állapotban tartotta. Moz­gást tapasztalt, a fegyverét abba az irányba fordította, majd egy lépést tett. Ekkor, meg nem cáfolható vallomása szerint megcsúszott és véletlenül elsütötte a fegyvert. A vádlott ezt követően a lövés irá­nyában megtalálta meglőtt társát. Azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőket. Utóbbiak már csak a halál beálltát tudták megállapíta­ni. Mivel senki sem fellebbezte meg, az ítélet jogerős. ihárosi Felfüggesztett brókercég Budapest Legkésőbb november 15-ig meg­hosszabbította a brókerbotrány miatt híressé vált K&H Equiües tevékenységének részleges fel­függesztését Szász Károly. A Pénzügyi Szervezetek Állami Fel­ügyeletének elnöke határozatá­ban kikötötte, hogy a kijelölt idő­pontig a cégnek igazolnia kell azt, hogy a vitatott és ezért füg­gőben levő, az ügyfelekkel szem­ben fennálló kötelezettségek biz­tosítására a fedezet a rendelke­zésére áll. A cég tevékenységének részle­ges felfüggesztéséről még július­ban döntött a felügyelet. A meg­hosszabbításra azért volt szük­ség, mert a korábban hozott ha­tározat hatálya szeptember 30-án érvényét vesztette. A döntés ér­telmében a K&H Equities vezet­heti a meglévő ügyfelek érték­papírjainak nyilvántartását és ügyfélszámla-vezetést is végez­het. Szabadon rendelkezhet ke­reskedelmi tevékenysége során saját tulajdonú eszközeinek koc­kázatmentes befektetéseiről.. A cégnek tehát másfél hónapja van arra, hogy az ügyfelek követelé­seinek fedezetét felmutassa. A rendőrség korábban azt állította, hogy az elsikkasztott milliárdok- nak csupán 10 százalékát sikerült a gyanúsítottak vagyonelkobzá­saiból biztosítani. NAGY ESZTER Bíró elé citálták a bíróságot Kaposvár Ezekben a napokban került a Tolna Megyei Bíróság elé az a nem mindennapi ügy, amelyben hét magánszemély beperelte a Somogy Megyei Bíróságot. Keresetükben hét­millió forint kártérítést köve­telnek egy bírósági végre­hajtó által okozott kár miatt. Az ügy előzménye, hogy egy bar­csi végrehajtó ellen csalás és sik­kasztás miatt emelt vádat az ügyészség. A férfi négy év alatt 15 gazdasági társaságot és 19 ma­gánszemélyt károsított meg ösz- szesen több tízmillió forinttal úgy, hogy az általa behajtott pén­zekkel sajátjaként rendelkezett. A büntetőügyben ugyan még nem született ítélet, de a káro­sultak egy csoportja kártérítési pert indított. Szerintük a So­mogy Megyei Bíróság kötelessé­ge lett volna ellenőrizni a barcsi végrehajtó tevékenységét, a tör­vény szerint ugyanis a megyei bíróság elnökének a feladata fel­ügyelni a végrehajtások törvé­nyességét. A károsultak úgy vé­lik: ez a barcsi esetben nem tör­tént meg. A megyei bíróság ál­láspontja szerint a hatályos tör­vényben szereplő ellenőrzési fel­adataiknak eleget tettek, a végre­hajtót a jogszabályoknak meg­felelően rendszeresen vizsgáltat­ta bíróság elnöke. Ráadásul a sikkasztást is egy bírósági belső vizsgálat tárta fel, amelynek nyomán a megyei bíróság elnöke feljelentést tett. Szerintük azért sem áll fenn kártérítési kötele­zettség, mert a végrehajtó a bűn- cselekmény elkövetésekor nem volt a megyei bíróság alkal­mazottja. JAKAB EDIT Életeket mentettek az apróságok Rendőri DADA Az 1992-ben indult DADA-program (Dohányzás, Alkohol, Drog, AIDS) a rendőrség búnmegelőzési-ifjúságvédelmi munkájának szerves része. A kisiskolásoknak egyenruhás rendőrök osztályfőnöki órákon tanítják, hogyan ismerjék fel a vészhelyzeteket, hogyan gondolják át a következményeket, és ezek alapján utasítsák el az ártalmas szereket. Ugrás a harmadik emeletről Kecskemét Budapest Dicséretben és jutalomban ré­szesített öt 10-12 éves gyere­ket a Pest Megyei Rendőr­főkapitányság vezetője, mert a kisiskolások megmentették mások életét. A rendőrség kezdeményezte, hogy a kis hősök Életmentő Emlékérmet kapjanak.- Nagyon féltem ám, mert el­sodort minket a víz - mesélte az Europressnek az a 12 éves copfos kislány, aki egy hatéves kisfiút mentett ki júliusban az Ipolyból. Szabó Anett a családjával sátoro­zott Tésán, amikor meglátta, hogy a gyermeket elsodorja a víz. A kislány utánaugrott a fuldokló­nak és kimentette a vízből. Szin­tén egy fuldokló életét mentette meg egy 10 éves fiú a szentendrei strandon. Pásztor László még a nevét sem ismeri annak a 4 éves gyereknek, akit kihúzott a vízből. Az alig egy méter magas élet­mentő focilabdát kapott a rend­őröktől bátorságáért. Ignácz István dandártábornok szerint ha a gyerekek nem cselek­szenek azonnal, akkor a rend­őröknek államigazgatási eljárást kellett volna indítaniuk. A kis hő­sök nélkül ugyanis három ember életét vesztette volna. A harmadik személy egy 50-es éveiben járó férfi, akit három bicikliző 12 éves kisgyerek talált meg két hete egy szántóföld mellett, Szigetszent- mártonnál. A földön fekvő beteg a gyerekek szerint már nem reagált semmire. Az életmentők értesítet­ték a körzeti megbízottat, aki az iskolájukban DADA-programot ta­nít nekik. Potoczki Attila főtörzs­őrmester elmondta: a férfit kór­házba utalták, ahonnan két nap­pal ezelőtt egészségesen távozott. A Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság kezdeményezte, hogy a gyermekek Életmentő Emlék­éremben részesüljenek. A díj odaítéléséről később döntenek. NAGY ESZTER DÓRA Kiugrott egy kecskeméti lakás harmadik emeleti abla­kából egy 16 éves lány szerda reggel. Azért menekült, mert fogvatartói prostitúcióra akarták kényszeríteni. A 16 éves lány egy hete szökött meg a kecskeméti Faragó Béla Gyermekotthonból, ezért a rendőrség eltűnés miatt körö­zést adott ki ellene. A fiatal összetalálkozott egy nőismerő­sével és annak 26 éves barátjá­val. Beült az autójukba, amivel a férfi albérletéhez mentek. Ott a lánynak valamilyen hódító hatású szert adtak, majd közöl­ték vele, hogy prostituáltként kell dolgoznia. A sértett erre nem volt hajlandó, ezért a férfi a barátnőjére bízta őt. A nő a lány őrzése közben elaludt, és ekkor a fogoly egy lepedő négy sarkát összefogva, azt sikló­ernyőnek használva kiugrott a harmadik emeleti albérlet abla­kán. Szerencsétlenségére a le­pedő nem fogta fel a zuhanást, ezért a lány az utcára esett. Életveszélyesen megsebesült, a kórházban műtéttel mentették meg. Annyi ereje azonban még volt az esés után, hogy a ki­érkező rendőröknek elmondta, miért ugrott ki az ablakon. A nyomozók néhány órán belül elfogták a tetteseket, majd ki­hallgatásuk után személyi szabadság megsértése miatt őrizetbe vették őket. A fog­vatartók a jogszabályok szerint akár 10 éves szabadságvesztés­re is számíthatnak ha bebizo­nyosodik, hogy valóban prosti­túcióra akarták kényszeríteni a 16 éves lányt. EUROPRESS

Next

/
Thumbnails
Contents