Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-02 / 230. szám

jjj^ 2003. Október 2., csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét PÁL ÁGNES Lépés helyett csusszanás Az önkormányzatok nehéz helyzetben vannak - hangzik napon­ta többször. Mégis, ha szertenézünk szűkebb és tágabb környeze­tünkben, látjuk, hogy sanyarú sorsuk ellenére mindenütt igye­keznek tenni a falvak, városok épüléséért, szépüléséért. Gáz-, víz- , szennyvízhálózatokat építenek, közvilágítást korszerűsítenek, virágosítanak, parkosítanak. Ha kicsiny lépésekkel is, de halad­nak. A bonyhádiak például sokan örömmel mutatják vendégeik­nek a megújult Percezel kertet, esténként díszvilágításba öltözte­tett épületeiket. Ám sokszor mentegetőzniük kell. A minden erő­feszítésre fittyet hányák a friss burkolatot már megkezdték, a hattyúkat formáló szökőkutat, a pihenőpadok alját szeméttel te­ledobálták, a virágokat letördelték, s vörös muskátliból szívet raktak ki, közepén fakéreg kereszttel. így haladunk mi. Kicsi, inkább szösszenetnyi csusszanásokkal, pedig lépésekkel is juthatnánk előre. Csakhogy, akkor valamen­nyiünknek tiszteletben kellene tartani mások erőfeszítéseit és fel kellene nőni egy igényszinthez. Ehhez semmi egyébre, mint gon­dolkodásunk megváltozására lenne szükség, de mint azt a törté­nelem, az élet számos esetben bebizonyította, a tudatformálás az egyik legnehezebb és leghosszabban tartó folyamatok egyike. Megkérdeztük Olvasóinkat Milyen a helyi közlekedés Sokan veszik igénybe a tömegközlekedési eszközöket. Sok szó esik arról az utóbbi időben, ki milyen mértékben támo­gassa ezt a szolgáltatást. Ennek kapcsán kérdeztük olvasóin­kat, mi a véleményük a helyi közlekedésről. Balázs János, Tolna: Bár a munkahelyemtől távol lakom, ritkán ülök buszra. Nem panaszkodhatom, elég jó a közlekedés. Az utasok mentalitásával viszont elég nagy baj van, nem vigyáznak egymásra. Mészáros Sándorné, Szekszárd: Én elégedett vagyok a helyi köz­lekedéssel. Amikor még dolgozni jártam, akkor voltak időszakok, amikor sokan összegyűltünk egy-egy járaton, valószínű most is van ilyen. Nász József, Paks. Ritkán utazom helyi járattal, bár van tanuló­bérletem. Összességében elégedett vagyok, viszonylag könnyen és kényelmesen el lehet jutni a város bármely pontjára. Fonyó Lajos, Paks. Se kocsim, se jogosítványom, gyakran utazom helyi járaton. Alapvető kifogásaim nincsenek, talán a hét végén több járat közlekedhetne a városközpont és a lakótelep között és tisztáb­bak is lehetnének a buszok. yiLLÁMVOKS Előző kérdésünk: Önt „felizgat­ják-e” még az ügynök-ügyek? Szavazóink nagyobb részét továbbra is izgatja a közéleti emberek ügynökmúltja, 69%-uk szavazott igennel. MAI KÉRDÉSÜNK; Lesz-e Baumgartner Zsolt jövőre a Forma-1 állandó szereplője? Szavazhat az interneten: wnww.tolnainepiUsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36*64 Virágos házak, lépcsőházak Idén alábbhagyott a nevezési kedv Schuszter Györgyné, a verseny Szenyor-díjasa Virágpalántát, örökzöldet kaptak ajándékba mindazok, akik eredményesen vettek részt a paksi Együtt a parlagfű ellen Alapítvány virágosítási versenyén. A már hagyomá­nyos programba idén a koráb­binál kevesebben kapcsolód­tak be. • Paks A rendkívül aszályos időjárás pró­bára tette az Együtt a parlagfű el­len Alapítvány virágosítási verse­nyének résztvevőit, a szokottnál jóval többet kellett öntözni ah­hoz, hogy az elmúlt évekhez ha­sonlóan pompázzanak a kertek, erkélyek. A hat tagú zsűri június eleje és augusztus vége között többször is megnézte a nevezők kertjét, udvarát, házát és egy pontrendszer alapján értékelte azt. A verseny eredményhirdetés­ét kedden este tartották. A zsűri egyik tagja, Rák Sándorné, aki a Dunakömlődi Kertbarát Egyesü­let elnöke, elmondta, hogy a vá­rost járva nagyon sok szép virá­gos portát láttak, a nevezési kedv azonban alábbhagyott az eddigi­ekhez képest. A virágos kertes ház kategóriában huszonhét, a lépcsőházak között öt nevező volt, a virágos utca versenyre vi­szont csak egy jelentkező akadt. A virágos kertes ház kategóriá­ban Szabó Pál és Balogh Istvánná kapott első díjat, a lépcsőházak közül a Kishegyi út 40. alatti tár­sasház nyerte el leginkább a zsűri tetszését, és az egyetlenként ne­vező dunakömlődi Béke utcát is méltónak tartották az elismerés­re. Idén egy új díjat is alapítottak, mely a „Szenyor” nevet kapta. Ezt a címet azok kaphatják meg, akik évről-évre résztvevői és díjazott­jai a virágosítási versenynek. A Szenyor díjat elsőként Schuszter Györgyné vehette át, mivel az el­múlt évek versenyein első, máso­dik, harmadik díjas volt. Schuszter Györgyné családi házá­ban tavasztól őszig pompáznak a virágok. Kedvencei a hagymások, de minden virágot szeret. Nem véletlen hát, hogy évekkel ezelőtt alapító tagja volt a Paksi Kertbarát Körnek. Itt sokat tanulnak egy­mástól, és természetesen cserebe­rélnek is, virágmagot, hajtást, ta­pasztalatot _________________VT Ke vés megyei GM-pályázat Technológiai fejlesztés: egy nyertes Tolnából Szinte alig érkezett idén vállalkozásfejlesztési támogatás a Széchenyi terv pályázatai révén Tolna megyébe: az eddig közzé tett nyertes cégek között mindössze egy megyei pá­lyázó van, és a központi turisztikai pályázatokon sincsenek jelen Tolna megyeiek. A lakossági energiatakarékossági programban korábban többen is sikerrel vettek részt, ezt azonban forráshiány miatt leállította a Gazdasági Miniszté­rium (GM). Tolna megye A kis- és középvállalkozások szá­mára kiírt pályázatok nyertesei között mindössze egy Tolna me­gyei cég, egy szekszárdi faipari vállalkozás akad, és nem jobb a helyzet a turizmus terén sem, ahol központi támogatást elenyé­sző mértékben nyertek el a me­gyei idegenforgalom szereplői. Boros László, a Tolna Megyei Vál­lalkozásfejlesztési Alapítvány munkatársa elmondta: 2001-ben és 2002-ben jó feltételekkel lehe­tett pályázni, ekkor nyolcvan szá­zalékban sikeresen pályáztak Tolna megyeiek. Az idei kiírások nem olyan kedvezőek, és orszá­gosan is kevés a pályázó. Hozzá­tette: a támogatások elsősorban a feldolgozóipart célozták meg, amely Tolna megyében nem kife­jezetten erős ágazat. A lakossági energiatakarékossági pályázato­kon némiképp nagyobb arányban jutottak támogatáshoz megyénk­ből - ami a GM fehér könyve sze­rint például 2001-ben több száz nyertesből hét Tolna megyeit je­lent -, ezt azonban a tárca még júliusban forráshiány miatt leállí­totta. A turisztikai támogatások el­maradásáról Wiesner György, a Dél-Dunántúli Regionális Idegen- forgalmi Bizottság (RIB) Tolna megyei tagja úgy vélte: egyrészt Tolna megyében nincsenek olyan jelentőségű létesítmények, ren­dezvények amelyekre pályázni lehetne, másrészt alapvető gond volt, hogy a megyei turisztikai irodának sokáig nem volt gazdá­ja. A RIB az utazási irodák szövet­ségét képviselő tagja a regionális pályázatokon való megyei részvé­telt jónak ítélte, a pályázati folya­matot azonban nehézkesnek tart­ja. A régióban júniusban elbírált pályázatokról még mindig nem döntött a minisztérium, annak el­lenére, hogy a szokásos bírálati idő két hónap. _____________lf. Hír ek BÖLCSKE. A Kegyes József Ál­talános Iskola kulturális rendez­vényével kezdődnek a jubileumi, X. Falunapok ma délután 15 óra­kor a moziban. Pénteken a diák sportnappal folytatódik a prog­ram az iskolában. Szombaton rendezik a hagyományos feszti­vált a pincefaluban. Vasárnap a helyi nyugdíjasok a szomszédos települések idős embereit várják, közös műsorral ünnepük az idő­sek napját a mozi épületében. DUNASZENTGYÖRGY. Az is kola épületének korszerűsítését tervezi az önkormányzat. Az el­képzelések szerint emeletráépí­téssel bővítenék a központi épü­letet, így egy helyen lehetne az alsó és a felső tagozat. Tervezik az informatikai oktatás eszköze­inek bővítését is. A korszerűsí­tésre, amelynek jelenleg az elő­készítése folyik a Phare alaphoz kívánnak pályázatot benyújtani. DUNASZENTGYÖRGY. A falu idős embereit vasárnap délután 15 órakor köszönti az önkor­mányzat a faluházban az Idősek világnapja alkalmából. A műsor­ban fellép a Bartina együttes, a helyi Vadrózsák Népi Együttes és más civil szervezetek. Két új Széchenyi-pályázat A GKM szeptembertől két új pályázati lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozásoknak a kiskereskedelmi üzlethelyiségek korszerűsítésére és bővítésére, valamint a belföldi fuvarozók járműparkjának cseréjéhez. Előbbi célja, hogy legalább száz­húsz vállalkozás valósítson meg összesen kétmilliárd értékű fejlesztést, utóbbival pedig legalább hétszáz gépjármű cseré­jét szeretné elérni a tárca. Vita a Paksi Épfii Kft. eladása körül A polgári oldal a döntés megtámadására készül Könyvek Lúgosnak A szekszárdiak szoftverrel is segítik a testvérvárost A város vállalkozói elleni dön­tésnek minősítette a Paksi Épfu Kft. eladásáról szóló tes­tületi döntést a polgári oldal. A másik oldal viszont azt ál­lítja, hogy a pályázati kiírás szerencsétlen, pontatlan volt. Paks A város képviselő-testülete a múlt szerdán tárgyalt az önkormány­zati tulajdonú gazdasági társasá­gok és üzletrészek eladásáról. En­nek egyik eleme volt a Paksi Épfu Kft, amelyre három ajánlat érke­zett. A szekszárdi Alisca Bau Kft. 35, a szintén szekszárdi bejegyzé­sű Intereuro 3 Bt. 48, a paksi Pin­tér Ferenc magánszemélyként 41 millió forintot ígért az értékbecs­lések szerint 81 millió forint va­gyonértékkel rendelkező cégért. Az Intereuro 3 Bt. társtulajdonosa és ügyvezetője szintén Pintér Fe­renc. Az ülésen dr. Strasszer Ta­más azt javasolta, formai okokra hivatkozva, hogy a két Pintér féle ajánlatot zárják ki, a gazdasági bi­zottság elnöke tárgyaljon az Alisca Bau-val az ár növeléséről. A szavazás során 9-8 arányban el­fogadták az indítványt. A döntésről tegnap délután a helyszínen, az Épfu telephelyén tartott sajtótájékoztatót a Polgári Összefogás nevében Barnabás Ist­ván frakcióvezető és Bagdy László alpolgármester. Véleményük sze­rint a határozat jogsértő, szakértőik vizsgálják, élhetnek-e panasszal el­lene a közigazgatási hivatalnál. A baloldal döntésével megszüntette a versenyhelyzetet - mondták - így nem valószínű, hogy az egyedül maradt pályázó lényegesen maga­sabb árat fizet majd az általa erede­tileg ígértnél. Az önkormányzatot több millió forintos kár éri és ami még fontosabb, egy év szünet után ismét elindul egy folyamat, amely az önkormányzati döntések tiszta­ságába vetett hitet ingatja meg. Mi­óta a baloldal egy szavazatnyi több­ségben van, sorra felelőtlen dönté­seket hoz - jelentette ki Bagdy László - és folyamatosan szűkíteni igyekszik Hajdú János polgármes­ter mozgásterét. A döntés tovább mutat a konkrét ügynél, az a város vállalkozói érdekeit sérti. A baloldal álláspontját dr. Strasszer Tamás foglalta össze megkeresésünkre. Az Épfu Kft-t még nem adtuk el - mondta - csu­pán tárgyalásokat kezd a gazdasá­gi bizottság. Ha az Alisca Bau nem kínál reális árat, nem kapja meg. A polgármester úr által ké­szített kiírás egyébként szeren­csétlenül pontatlan volt, nem volt egyértelműen rögzítve a fize­tési garancia kérdése. A két kizárt ajánlatban nem szerepeltek ga­ranciák, csak arra az esetre ígéret, ha megnyeri a pályázatot, míg az Alisca Bau előre banki letétbe he­lyezte a vételárat. Ez a cég egyéb­ként stratégiai befektetőnek szá­mít, hiszen eddig is az Épfu leg­nagyobb megrendelője volt, ezért biztosítva láttuk a dolgozók to­vábbi foglalkoztatását is. RÁKOSI GUSZTÁV Lugos-Szekszárd Az Illyés Gyula Megyei Könyv­tár stratégiai feladatai közé sorolja a határon túli magyar könyvtárak szakmai segítsé­gét. A Szekszárdon található intézmény ezért fogadta külö­nösen nagy örömmel azt a hírt, mely szerint a romániai testvérvárosban, Lúgoson lét­rejött egy magyar gyűjtemény, kitöltendő azt a hiányt, ami ezen a téren eddig jellemezte a bánsági tájegységet. Lúgoson szeptember 13-án vehette birtokába a közönség azt a magyar nyelvű könyvtárat, melynek a refor­mátus egyház a működtetője. Az ünnepélyes megnyitón részt vett az Illyés Gyula Könyvtár egyik mun­katársa is, megállapodva a kapcso­lat tartásáról. Az újabb lépésre nem is kellett sokáig várni, hiszen a Szekszárdi Szüreti Fesztiválra érke­zett negyven fős lugosi küldöttség­nek tagja volt Fazakas Csaba refor­mátus esperes, a bánsági város könyvtárának létrehozója és veze­tője is. Az Illyés Gyula Könyvtár az újabb megbeszélés eredményeként több kiadót is megkeresett ajándék kötetetek küldése céljából, emellett százötvenezer forint vásárlási lehe­tőségre is pályázott. S az eredeti ár egyötödéért, Szekszárd város finan­szírozásában jutott hozzá egy integ­rált könyvtári szoftverhez. A me­gyei könyvtár munkatársa novem­berben Lúgosra utazik, s az ajándé­kok átadása mellett segít az ottani állomány rendjének kialakításában. ______ -SZÁ-

Next

/
Thumbnails
Contents