Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-01 / 203. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I T Ü K Ö R 2003. Szeptember 1„ hétfő Arany helyett törzsrészvény Állami beavatkozás legfeljebb nyomós közérdekből Budapest A sajátos hatósági beavatkozás feltételei Az uniós csatlakozással meg kell szűnnie az aranyrész­vénynek. A privatizált cégek­ben ez idő tájt aránytalan jogosítványokat élvező állam csak kivételesen, nyomós köz­érdekből, sajátos hatósági jog­körben avatkozhat majd be az érintett társaság döntéseibe. Az elképzelésekről a közel­jövőben tárgyal a kormány. Törzsrészvény lesz az aranyrész­vényből, s ezzel megszűnnek az állam többletjogosítványai a pri­vatizált cégekben. A héten a gaz­dasági kabinet tárgyal a kérdésről, azt követően pedig a kormány dönt az aranyrészvény megszün­tetésének koncepciójáról. Az el­képzelések szerint hatályukat vesztik az államnak indokolatlan többletjogosultságokat nyújtó jog­szabályok, köztük elsősorban a privatizációs törvény vonatkozó rendelkezései, és az aranyrész­vény helyébe nem lép semmiféle kivételező konstrukció. Ekként a privatizációs törvény mellékleté­ben felsorolt harminc céget - az energiaszolgáltatók mellett pél­dául a Zsolnay Porcelángyárat, az OTP-t vagy a Hungexpo Rt.-t - érintő intézkedéssel az államnak ezekben a társaságokban egy da­rab szavazatelsőbbségi jogot biz­tosító részvényei egyszerű törzs- részvénnyé alakulnak át. A társa­sági törvényben megmarad ugyan a szavazatelsőbbségi részvény, de az állam a jövőben ilyet már nem szerezhet. Az aranyrészvénynek az uniós csatlakozással meg kell szűnnie. Az Európai Bizottság álláspontja, hogy az aranyrészvényes vagyoni hozzájárulásával és tényleges nyomós közérdek arányosság átláthatóság I ',V t 1 A J ► Á utólagosság MM indokolás jogorvoslat lüM VG-GRAF1KA A hatályos szabályozások - a privatizációs, valamint a koncessziós vagy a légi közlekedésről szóló törvények - nem felelnek meg a kö­zösségi jogi követelményeknek: az állam a szavazatelsőbbségi rész­vényéhez fűződő jogait ez idő tájt tetszése szerint gyakorolhatja. A pri­vatizációs törvény mellékletében felsorolt társaságok köre is tágabb a közrend és a közbiztonság érdeke által megkívántnál. Az Európai Bi­zottság a csatlakozási tárgyalások során szorgalmazta a szabályozás megfelelő módosítását. A feladatot Magyarország 2002 januárjáig vál­lalta, azonban máig nem hajtotta végre. kockázatvállalásával összhang­ban nem álló jogosultságai sértik a tőkemozgás szabadságát. Ezt az Európai Bíróság több tavalyi és idei - egyebek között Francia-, Olaszországot és Portugáliát el­marasztaló - határozata is meg­erősítette. A testület szerint kizá­rólag nyomós közérdekből - pél­dául energetikai cégek eladása­kor, a közszolgáltatás folyamatos­ságának biztosítására - korlátoz­ható a tőkemozgás aranyrész­vénnyel. A beavatkozás azonban nem lehet diszkriminatív, nem lépheti túl a cél elérése érdekében szükséges mértéket, tehát ará­nyosnak és átláthatónak kell len­nie. A beavatkozás nem köthető előzetes jóváhagyáshoz. Az ál­lamnak legfeljebb arra van mód­ja, hogy utólag, megszabott ha­táridőn belül megtagadja hozzá­járulását valamely döntéshez. Ezt azonban alaposan meg kell indo­kolnia, s garantálnia kell a bírói jogorvoslatot mindazoknak, akik­nek érdekeit sérti határozata. Ily módon az állam sajáfos hatósági jogkört gyakorol az aranyrész­vény nyújtotta széles körű jogo­sítványok helyett. Forrás: VG-információ Várhatóan néhány területen, így az energetikai szektorban, a távközlésben, hírközlésben, ná­lunk is ilyen hatósági jogkörre szűkül majd az állam beavatkozá­si eszköztára. A szakemberek megegyeznek abban, hogy a felté­telrendszer szigorú, tételes szabá­lyozást kíván. Abban eltérnek a vélemények, hogy ilyen esetek­ben helyet kell-e kapnia az állam képviselőjének a cég igazgatósá­gában vagy sem. Többek állás­pontja, hogy a hatósági jogkör gyakorlására okot adó kérdések természetszerűleg a társaság leg­főbb szerve, a közgyűlés hatáskö­rébe tartoznak. A közgyűlésen pe­dig az állam mint részvényes részt vesz, így fölösleges igazgatósági képviselete. Úgy tudjuk: vitás az is, hogy az aranyrészvényt önálló törvény vagy a jövő évi költség- vetésről szóló salátatörvény szün- tesse-e meg. KENDE KATALIN A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 9060,48 pont +2,94% DJ Stoxx 50 2556,71 pont-1,42% Forint a sávban-8,80%-23 bp Euró forintban 257,50 Ft +0,64 Ft Euró dollárban 109,84 cent + 1,07 cent Dollár forintban 234,52 Ft-1,65 Ft Referenciahozam, 1 éves 8,98%-1 bp A tengerentúlon a nyár utolsó hetében megmaradt az optimista han­gulat, az árak minimális forgalom mellett, de tovább emelkedtek, im­máron negyedik hete. Európában azonban megtört a lendület, a technológiai iparág javulása kevés volt a pénzügyi szektor visszaesé­sének kompenzálására, a főbb indikátorok 0,4-1,8 százalékkal múlt hét végi értékeik alatt zártak. A BÉT függetlenítette magát a konti­nenstől: pénteken a részvényindex 9000 pont fölött állt, amire három éve nem volt példa. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. november 22 600 34000 33 920 33600 2003. december 23100 34 600 34 600 34 000 2004. március 23 300 36 400 36 400 35 600 2004. május 25 400 37400 37400 36 600 TAKARMANYBUZA 2003. szeptember 20700 31 000 31 240 31300 2003. december 22 500 29020 32 510 32 510 2004. március 24100 33 400 33 660 33 660 2004. május 33 500 33 500 33 820 33 810 BÚZA 2003. szeptember 22450 37 000 36180 36 200 2003. december 23950 38050 38050 37 250 2004. március 24 200 38100 38850 38050 2004. május 33 500 39 800 39800 39000 Forrás: Budapesti Árutőzsde ÖSSZEFOGTAK A FAKTORING CÉGEK A dinamikusan fejlődő szakma most látta elérkezettnek az időt, hogy lát­tassa magát - indokolta a Magyar Faktoring Szövetség megalakulását Rédei Gabriella elnök. Az apropót a gazdasági tárca kisvállalkozásoknak tervezett kamattámogatásos faktor­ingprogramja adta. Ha a/ ön meglévő vagy tervezett Mzu. műhelye, gazdasága közelében nincs földgáz, a tartályos PB gáz telepítése a kézenfekvő választás, Az ezen a téren piacvezető, nagy tapasztalattal rendelkező Prímagáznál most érdemes tartályt rendelni, hiszen RENDKÍVÜL KEDVEZMÉNYES ÁRON TELEPÍTJÜK, AMELYET AKÁR RÉSZLETRE IS KIFIZETHET, AZ ELSŐ FELTÖLTÉST PEDIG SZINTÉN NAGY KEDVEZMÉNNYEL ADJUK! AZOK KÖZÖTT, AKIK AZ AKCIÓS IDŐSZAKBAN, SZEPTEMBER 1-TŐL OKTÓBER 20-IG KÖTNEK VELÜNK SZERZŐDÉST, 5 DB VAILLANT KAZÁNT SORSOLUNK KJ! A Prímagáz tartályos PB gázt tehát melegen ajánljuk Önnek! TovííIjIm információ: 06-40/45-50-50 Postacím: Prímagáz tartály, 1092 Budapest, Ráday u. 4244, www. prímagáz hu ffl PRÍMAGÁZ ...ár........................ ............................. Sitrttnók további információt kapni a Primaqát tartálg-rtndutrtról Név;................................................#. Cí m;. prímagáz Nincs a közelben vezetékes gázt iHMr A megoldás akkor sincs messzel Az otthon melege Nem indul az iskolatejprogram Elmaradtak az előkészületek, az OM csak tárcaegyeztetésig jutott A korábbi ígéretek ellenére biztosan nem indul el az országos iskolatej-akció a mai tanévkezdéskor. Sőt: a Tej Terméktanács (TT) szerint a program megkezdéséhez optimális esetben is több hónapra lenne szükség, mivel az előkészületek nem tör­téntek meg. Most folyik tárcaközi egyeztetés az ügyben - kö­zölték lapunkkal az OM-ben. Budapest Semmi esély nincs arra, hogy az országos iskolatej-akciót rövid időn belül be lehessen indítani - közölte lapunkkal Sirman Ferenc, a piaci szereplőket tömörítő Tej Terméktanács igazgatója. A ko­rábbi ígéretek szerint a program - korlátozott méretekben - a mai is­kolakezdéskor kezdődött volna, hogy később fokozatosan kiter­jedjen minden tanulóra. A késle­kedés oka, hogy nem történtek meg a szükséges előkészületek. Pedig a 1T információi szerint a kormány még a nyár elején fel­kérte az illetékes tárcákat, hogy az Oktatási Minisztérium (OM) koordinálásával dolgozzanak ki koncepciót az ügyben. Az iskolatejprogramról most folyik tárcaközi egyeztetés a szakmai szervezetek bevonásával - tudtuk meg az OM-ben. Sirman tájékoztatása szerint a közelmúlt­ban már elkészült egy javaslat, amellyel azonban nem értett egyet a TT. Az akció ugyanis - miként az akkori verzióból kide­rült - szeptembertől az óvodák­ban kezdődött volna, és abba jö­vő januártól vonták volna be az általános iskolák alsó tagozatos tanulóit. A terméktanács viszont úgy ítélte meg, hogy a programot az iskolákban kell beindítani, mert az óvodások a szervezett ét­keztetés révén a tejet egyébként is rendszeresen megkapják. Mivel a kellő előkészületek ed­dig nem történtek meg, egy-két hónapra akkor is szükség lenne az országos jellegű akció meg­kezdéséhez, ha arról a napokban döntés születne - mondta az igazgató. Legalább ennyi idő kel­lene ugyanis ahhoz, hogy a fel­dolgozók a csomagolóanyagot beszerezzék, és a szervezőmun­kát is el lehessen végezni. ___________________________ HAZAFI LÁSZLÓ Kinek ne lenne sürgős a lakáshitel? Ne maradjon le álmai lakásáról a lassú és bonyolult lakáshitel-ügyintézés miatt! Hívja telefonos ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink azonnal megmondják Önnek, hogy bankunk mekkora hitelt tud felajánlani! Kedvező hitelbírálat esetén akár pár héten belül rendelkezésére áll a hitelösszeg. Raiffeisen Lakáshitelek évi 2,90% kamattól * Plusz kezelési költség. VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK © 06-40-48-48-48 Bankfiókunk: Szekszárd, Széchenyi u. 37-39.

Next

/
Thumbnails
Contents