Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-24 / 223. szám

4. OLDAL M E GYEI TÜKÖR 2003. Szeptember 24., szerda Tesztelték a leendő sétáló utcákat is Kritikus csomópontok a megyeszékhelyen Délutáni csúcs a Széchenyi utcai kereszteződésben. A terv szerint a gyalogosoké lehet az aszfalt FOTÓI GOTTVALD A városközpontok átalakításához is tapaszta­latokat nyújtott a hétfői autómentes nap. Szekszárdon a gyalogos forgalomnak átadott terület elzárása két ponton is zavart okozott a város közlekedésében. Bonyhádon az bizo­nyosodott be: a sétálóutca gondolata megvaló­sítható. Tolna megye A. megyeszékhelyen szándékosan azt a területet zárták le, amely a közlekedési koncepcióban, mint forgalomtól elzárt terület szerepel - tudtuk meg Kocsis Imre Antal polgármestertől. A város­ban az év végén kerül napirendre az új közlekedési koncepció. Az elképzelések szerint az Arany János utca, a megyei kórház szülészete, a Garay tér felső szakasza és a Skála áruház által határolt területen zárnák el a közlekedés elől az utakat, de ez csak több közlekedési beruházással valósítható meg. A hétfői autómentes napon jól látszott, hogy a Wesselényi és a Béri Balogh Ádám utca kereszteződésében nem megoldott a zökkenőmentes forgalom, s ugyanígy a Szent László, a Fürdőház, és Mérey és a Flórián utcák kereszteződése sem bírja el a városközpont lezárását. Bonyhádon a sétáló utca kialakításának próbáját is szolgálta az autómentes nap. Potápi Árpád polgármester szerint bebizonyosodott, hogy a gondolat megvalósítható megfelelő közlekedési rend kialakításával, a városközponti forgalmat tehermentesítő összekötő út megépítésével. Mint mondta, az első lépés már megtörtént a gépjárműforgalom átszervezésével: augusztus 1-jétől nem közlekednek buszok a Szabadság tér nyugati oldalán. A közeljövőben főként a zsúfoltságot okozó parkolók szűnnének meg, helyettük 100-150 méterre alakítanának ki autó-pihenőket. Véleménye szerint - a tapaszta­latok is ezt mutatják - ekkora utat autóval, vagy gyalogosan megtenni csupán szokás kérdése. Legközelebbi megmérettetésnek a karácsonyi vásár ígérkezik, amelynek helyszíne a sétáló utcának elgondolt terület lesz. Az ekkor össze­gyűlő információkat is felhasználva, remélhető­leg 2004-ben megvalósulhat a bonyhádiak régi álma, a sétáló utca. Dombóváron is napirenden van a sétálóutca kialakításának kérdése. Az önkormányzat által meghirdetett városfejlesztési program része a belváros közterületeinek rehabilitációja, melynek során a Dombó Pál utcának előbb a bíróságtól a rendőrségig eső részét lehetne lezárni a járművek elől, később pedig a Bezerédj utcáig terjedő szakaszt is csak a gyalogosok használhatnák. Szakemberek hamarosan megvizsgálják, hogy milyen forgalomtechnikai átalakítást igényelne a változtatás. _____ ,_______ T.F.-P.Á.-C.R. Me gépül az M6-os északi szakasza GKM: a takarékos költségvetés nem érinti a sztrádaprogramot Csökkenő hiány Tolna A tolnai önkormányzat költségve­tési év eleji mintegy 130 millió fo­rintos hiányát az év eddig eltelt időszakában sikerült normális mértékűre csökkenteni - hangzott el az önkormányzati gazdálkodást érintően a legutóbbi tolnai testüle­ti ülésen. A hiányt csökkentő leg­jelentősebb tétel az önhibáján kí­vül hátrányos helyzetben levő ön- kormányzatok támogatását célzó (önhiki) pályázaton Tolna által el- nyert 84 millió forint jelentette. ■ Tervszerűen haladnak a beruházások A kastélyiskola külső burko­latának, valamint sportpá­lyáinak felújítására készül a nagydorogi önkormányzat. Az előbbi elvégzésére kivite­lezőt keresnek, az utóbbi költségeinek enyhítésére most nyújtanak be pályáza­tot. Nagydorog Pályázatokról, beruházásokról tárgyalt szeptemberi ülésén a nagydorogi képviselő-testület. A testület megnyugvással álla­pította meg, hogy az idei mun­kák tervszerűen haladnak, a legjelentősebb beruházások be­fejeződtek. Az iskolán az elmúlt években sok felújítási munkát elvégeztek, jövőre a külső bur­kolatot szeretnék felújítani. A testület az önkormányzat mű­szaki ügyintézőjét bízta meg a kivitelezői pályázata kiírásával. Tervezik az iskolaudvaron lévő atlétika pályák felújítását is. A költségek enyhítése érdekében az Ifjúsági és Sportminisztéri­umhoz nyújtanak be pályáza­tot. A becsült költség 2,7 millió forint, melyből eredményes pá­lyázat esetén kettőt áll a minisz­térium. Az önkormányzat közös meg­egyezéssel szerződést bontott a néhány hete kinevezett művelő­désszervezővel, Vöröss Endré­vel, akinek munkáját október el­sején egy másik pályázó, Tava­szi Gabriella veszi át. Ezek után döntött a testület arról, hogy se­gítik a település egy vállalkozó­ját parkoló építésben, felmérik van-e igény a temetőben urnafal kialakítására, valamint arról, hogy a településen lévő szovjet temető rendezése érdekében fel­veszik a kapcsolatot a hadisír- gondozó intézettel. ________vida TA MÁSI. Dobroveczky Jó- zsefnét választotta elnöknek a tamási cigány kisebbségi önkor­mányzat, miután a testület ko­rábbi elnöke elhunyt. Az elnök- helyettes Orsós Ferenc, az ön- kormányzat új tagja Ignácz Gyöngyi lett. A jövő évi állami takarékos­ság nem befolyásolja a gyors- forgalmi utak építésének me­netrendjét - tudtuk meg a Gazdasági és Közlekedési Mi­nisztériumból (GKM). A napokban több helyen is meg­jelentek olyan információk, ame­lyek szerint a jövő évi költségve­tési „megszorítások” miatt keve­sebb pénz jut gyorsforgalmi utak építésére, emiatt három nagy pro­jekt, az M3-as építése Nyíregyhá­záig, az M3 5-ös Debrecenig, és a térségünket leginkább érintő M6- os Budapest-Dunaújváros szaka­sza a korábbi kormányzati ígére­tekkel szemben mégsem kezdőd­het el jövőre, így vélhetően nem is fejeződhet be - a megígértek szerint - 2006-ra. Az ezen információk valóság- tartalmát firtató kérdéseinkre a GKM sajtóosztályáról azt a választ kaptuk, hogy a 2004. évi költség- vetés nem érinti a, sztrádaprogra­mot, a kormány feladatai között továbbra is elsőbbséget élvez a gyorsforgalmi úthálózat fejleszté­se. „Ezért semmit sem ütemezünk át, szabad az út az útépítés előtt” - fogalmaztak az illetékesek. Az Eu­rópa Tervben elfogadott és meg­hirdetett gyorsforgalmi utakra lesz elég pénz, minden, a tervben sze­replő útszakasz megépül, így 2003. és 2006. között elkészül az M6-os is Budapest és Dunaújváros között. Továbbá megépítik az M0 gyorsforgalmi út további szaka­szait, az M3-ast 2004-ig Görbehá­záig, 2006-ig Nyíregyházáig, az M30-ast 2004-ig Miskolcig, az M35-öst 2006-ig Debrecenig, az M5-öst 2006-ig Szegedig, az M7- est Zamárdi-Balatonszentgyörgy és Becsehely-Letenye között, illet­ve az M8-ast Dunaújváros- Dunavecse között, a Duna híddal együtt. _____________________-s­Ké telkedik a lakosság Még csak az útjavítás alapozása folyik Kételkednek a bogyiszlóiak abban, hogy megfelelő minő­ségben készül el az M9-es be­ruházás idején megrongáló­dott önkormányzati utak fel­újítása. Bogyiszló Mint korábban megírtuk, az M9- es és az új Duna-híd július elején történt átadása után csak szep­tember elején sikerült megegyez­niük a beruházás kivitelezőinek, illetve az önkormányzatnak az építés következtében tönkre­ment bogyiszlói utak eredeti álla­potban történő helyreállításáról. A munka e hét hétfőn kezdő­dött, az ott tapasztaltak alapján viszont a bogyiszlóiak úgy ítélik meg, hogy a kivitelező által alkal­mazott módszerrel nem lehet helyreállítani az eredeti állapotot. A lakossági félelmeket tegnap Tóth István polgármester tolmá­csolta a kivitelezőknek. Válasz­ként elmondták neki, hogy most még csak a javítás alapozása fo­lyik, erre az anyagra még továb­bi rétegek kerülnek. Ha pedig mégsem lenne megfelelő minő­ségű ez az eljárás, akkor másik technológiával végzik majd a helyreállítást. Az egyezség szerint az útjaví­tás határideje szeptember 30.-ES­A gesztenyét is szüretelik Faluról, falura KURD. Szerdán a Kapós-menti község németországi partnertele­pülésére, Nidderauba utazik Szentpáli Árpádné polgármester vezetésével az a negyvenfős kül­döttség, melynek önkormányzati képviselők, az általános iskolába járó diákok és pedagógusok a tagjai. A gyermekekből álló nép­táncegyüttes és majorettcsoport egy hét alatt többször is bemutat­ja látványos műsorát a mintegy 1200 kilométerre lévő városban, ahol nagyszabású fesztivált tarta­nak szeptember 26. és 28. között. VÁRONG. „Hazahívó” címmel a településről elszármazottak talál­kozójával egybekötött falunapot tart szombaton az önkormány­zat. Délelőtt tíz órakor Brunner Dezső köszönti a község lakóit és a vendégeket, majd a helyi, a mágocsi, a kapospulai, a dombó­vári, á dalmandi, a naki és a koc- solai hagyományőrző csoportok adnak énekes táncos műsort. A közös ebéd után szüreti felvonu­lás lesz, este pedig bál, ahol az Oázis Duó muzsikál. Meg korlátozott számban fogadunk jelentkezőket induló képzéseinkre! A BGF. ismételten indítja posztgraduális képzéseit kihelyezett formában Szekszárdon: • Közgazdász szakmérnök Pénzügyi vállalkozási szakértő Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: 8000 Székesfehérvár, Móri út ie. ■90 Kft. Te| ; 22/501-665 mil.: O-l 5-ig OKFV.j.m.; ° Enyedi István tanár 7100 Szekszárd, Kölcsey Itp. 20. Tel.: 30/273-3914; mn. 8-12 óráig: 74/313-735 ww.minerva90.hu • E mail: minervahOfa axelero.hu Részletfizetés! Kéije részletes tájékoztatónkat! A mérés jó, a tájékoztatás hiányos A zöldszervezetek az atomerőműtől független, állami pénz­ből finanszírozott sugármérő hálózat kialakítását szorgal­mazzák. A szakemberek szerint a meglévő rendszer elégsé­ges, a törvényben előírtaknak mindenben megfelelő, a méré­si adatokat azonban hozzáférhetőbbé kell tenni. Paks-Budapest Mit hozhat az ogulini kapcsolat? Gyerekek csereüdültetése, üzletember-találkozók, sportversenyek Dombóvár horvátországi partnertelepülésén, Ogulinban járt Szabó Loránd polgármester és egyik helyettese, Tóth Attila, akik a város napjának tiszteletére tartott ünnepség-sorozaton - az önkormányzat és a tanács ülésén, valamint Karlovac me­gye szépségkirálynő-választásán - vettek részt, de találkoz­tak vállalkozókkal, valamint civil szervezetek és sportklu­bok képviselőivel is. A rövid látogatás tapasztalatairól kér­deztük a képviselőtestület vezetőjét. A hazai környezetvédők új, állami pénzből finanszírozott, de az ener- getíkai ágazattól független sugár­mérő hálózat felállítását sürgetik. A belügyminiszternek címzett nyílt levelükben ezt azzal indokol­ják, hogy az áprilisi atomerőművi üzemzavar idején a közvélemény nem jutott hiteles és közérthető in­formációkhoz, a közeljövőben pe­dig, amikor a sérült fűtőelemeket kiemelik és eseüeg sugárzó anyag kerül a környezetbe, ismét megnő a hiteles tájékoztatás jelentősége. A környezetvédők a jelenlegi mé­réseket, illetve a rájuk épülő tájé­koztatást nem tartják megfelelő­nek. Az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet főigazgató-főorvosa, Köteles György professzor rámutatott: éppen erről a témáról szólt az a konferencia, me­lyet a múlt csütörtökön Pakson tar­tottak, s amelyről a meghívás ellené­re a nyűt levelet aláíró zöldszerveze­tek távol maradtak. - Jelenleg leg­alább négy egymástól és a paksi atomerőműtől függeüen mérőháló­zat létezik. Működtet egyet az ÁNTSZ Sugáregészségügyi hálóza­ta, a Belügyminisztérium Katasztró­favédelmi Főigazgatósága, az Orszá­gos Atomenergia Bizottság és a Föl­művelési és Vidékfejlesztési Minisz­térium. Ezek adatai alátámasztották egymást és az erőmű méréseit is. Ha ezeknek az Energia Klub nem hisz, hozzon létre új hálózatot, de azt ne állami pénzből finanszírozza - mondta Köteles György. Az üzemzavar kapcsán kineve­zett miniszteri biztos, dr. Aszódi Attila szerint a jelenlegi mérőhá­lózatok mindenben megfelelnek a törvényi előírásoknak, kölcsö­nösen hitelesítik egymás eredmé­nyeit, de az emberek több infor­mációt igényelnek. A miniszteri biztos szerint ennek az igénynek meg kell és meg lehet felelni. Az eredményeket a szélesebb közvé­lemény számára hozzáférhetővé kellene tenni, például úgy, hogy az Interneten ki kell alakítani egy oldalt, ahol az adatokhoz bárld bármikor hozzáférhet. VIDA TÜNDE Dombóvár- A megválasztásom óta most utaztam először Ogulinba, ahol a bemutatkozás remekül sikerült, ugyanis az önkormányzat és a ta­nács közös ünnepi összejövetelén előbb magyarul, majd horvátul is üdvözöltem testvérvárosunk elöl­járóit, akikkel együtt nagy remé­nyeket fűzünk a néhány éve tartó partneri kapcsolat egyre szoro­sabbá fűzéséhez - mondta Szabó Loránd. Vendéglátóinkkal meg­egyeztünk abban, hogy a jól mű­ködő gyermek-csereüdültetést folytatjuk. A két város tekecsapata januárban Dombóváron találko­zik, ahol a bábudöntők összemé­rik ügyességüket. Az ogulini énekkar jövőre ünnepli alapításá­nak tizedik évfordulóját és a jubi­leumi hangversenyre meghívták a Kapos Kórust. A sportegyesületek és a művé­szeti csoportok mellett a gazda­ság szereplőit is szeretnék egy­máshoz közelíteni a két város ve­zetői. Az első üzletember-találko­zókon már túl vannak, most pe­dig a dombóvári polgármester és helyettese égy olyan idegenfor­galmi cég képviselőjével tárgyalt, aki érdeklődést mutat Gunaras iránt. Hamarosan megkapják az .Adriai-tengerparton nyaralóval rendelkező és azt kiadni szándé­kozó oguliniak listáját is, amit propagálni fognak Dombóvár la­kói között. A Karlovac megyében található város életében egyéb­ként új időszak kezdődhet az an­nak határától mindössze két kilo­méterre lévő autópálya elkészül­tével, mert a közelében található ipari park iránt egyre több befek­tető kezd érdeklődni.-GR­I < 4 J A forró nyár előrébb hozta a gyü­mölcsök érését, ez a mecseki sze­lídgesztenyével sincs másként. Amint azt Kempf József gazdász, a zengővárkonyi „Gesztenyésért Alapítvány” felügyelője elmond­ta, a szárazság miatt a korai faj­ták szedése megkezdődött, ám a hét végén, legkésőbb két héten belül a nagyszüret is esedékes, így a hagyományosnak tűnő Luk­ács-napi szüretkezdés előrébb került, s a prognózisok szerint a pécsváradi leányvásárra már nem sok termés marad fönn a fán. A korai fajták hozama gyen­ge, a gazdaságosság határán mo­zog, így éppen hogy érdemes le­hajolni érte a földre. A szakemberek szerint a kései, úgynevezett téli fajtákon még se­gítene a csapadék, ugyanis a gesztenye hajlamos gyorsabban meghízni. Egyébként a termés- mennyiség meg sem közelíti a jobb évek hozamát. ________k.f.

Next

/
Thumbnails
Contents