Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-20 / 220. szám

JUHI 2003. Szeptember 20., Szombat MEGYEI TÜKÖR 7. OLDAL ________________________Tolna megyei anekdotatár _______________________ Be folyással való üzérkedés A modern kor embere azt hiszi, hogy a címben idézett bűncselek­mény a legújabb idők terméke, pedig annak gyökerei alighanem a feudalizmusba nyúlnak: gon­doljunk csak Arany Jánosnak A fülemile című versére... A régiek még leleményesebbek is voltak, ahogy erről a Tolnavármegye me­sélt 1904. január 24-i számában Vakmerő csalás címmel. A nép körében még mindig kí­sért a régi jó idők szelleme, még mindig akadnak olyanok, akik hisznek rossz ügyüknek meg­vesztegetés útján való sikerében, de olyanok is, akik az ilyenek hi­székenységét ki tudják használni. Nagy vakmerőséggel és ravasz­sággal ezt tette egy decsi paraszt- asszony: Könczöl Jánosné szüle­tett Pap Erzsébet. Ez az asszony sorra járta falu­jában, sőt a szomszédos közsé­gekben is azokat, akiknek peres ügyük volt a szekszárdi királyi törvényszéken, s azt adta elő, hogy ő, mert a törvényszék elnö­kével régóta ismerős, ki tudja vin­ni, hogy kinek-kinek nyert ügye lesz. Egyiktől nagyobb, a másiktól kisebb összeget kért, s özvegy Döme Jánosné alsónyéki lakostól ily módon apránkint 500 koronát s mindenféle élelmiszert kicsalt. Vakmerőségében annyira ment, hogy leveleket koholt, ame­lyekben az elnök peres ügyekről értesíti s ajándékot kér; ezeknek mutogatásával is iparkodott egye­seket lépre csalni. Üzelmeiben se­gédkezett neki Turbéki Pál, volt csendőrőrsvezető, ki vele egy háztartásban él, s egy öreg anyó­ka, Tóth Istvánné sz. Sándor Rákhel. Fatális módon került eb­be az ügybe Pál János. Neki is pő­re volt, melyet a járásbíróságnál el is vesztett, s mely föllebbezés alatt állt a törvényszéken, s Könczölné neki is fölajánlotta „közbenjárását”, de a kért pénzt meg nem adhatta neki, mert nem volt. A port pedig elveszítette, s ezen való bosszúságában rágal­mazó nyilatkozatot tett az elnök­ről, ezért fogta perbe az ügyész­ség. A tárgyaláson, miként a vizs­gálat során is, elismerték a vádlot­tak, hogy a törvényszéki elnököt nem ismerik, nem is látták, de ta­gadták a terhűkre rótt csalást...” A seregnyi tanú mégis igazolta azt, így Könczölné 2,5, Turbéki Pál 1,5, Tóth Istvánné fél évet kapott, a rágalmazó Pál Jánost hat heti fogházzal jutalmazták. S mindezt akkor, amikor - a cikk szerint - „az igazságszolgáltatásnak pártat­lanságában való hit átment már a köztudatba”. Szóval, jegyezzük meg, a mai gondok Könczölnével kezdődtek, immár száz esztende­je... DR. TÖTTŐS GÁBOR NAGYDOROG SZÉPÜL. A pénzintézet és a helyi önkormányzat közös munkájának eredményeként megszépült a nagydorogi OTP Bank előtti tér. A 63-as utat megszélesítették, parkosítottak és kiépí­tettek egy hétállásos parkolót. A költségeket, mintegy 1,1 millió forin­tot az OTP állta, a munka zömét pedig az önkormányzat saját brigád­ja végezte. A közeljövőben padokat, szemétgyűjtőket és kerékpártá- rolókat helyeznek ki a térre.________________________________■ Szüreti fesztivál Földváron Sátrát állítanak fel a polgármesteri hivatalnál Dunafölpvár Operett gála, utcaszínház, magyar filmnapok, blues, rock, népzene, néptánc, szü­reti virtus, mazsorett gála. Felsorolni is sok azt a renge­teg színes programot, melyet a dunaföidvári szüreti feszti­vál kínál e hétvégén az érdek­lődőknek. Az évek során duzzadt háromna­pos programsorozattá Dunaföld- váron a szüreti fesztivál, melyet ezen a hétvégén rendeznek meg a város szívében. Az elmúlt két esztendőben az eső elmosta a programok egy részét, hogy ezt elkerüljék, idén hatalmas feszti­válsátrat állítanak fel a polgár- mesteri hivatal előtt. A progra­mok többsége itt zajlik, az EXPO- t a sportcsarnokban rendezik, a Rákóczi utcában pedig mestersé­gek utcája, kirakodóvásár várja az érdeklődőket. A szüreti feszti­vál a hagyományos magyar film­napokkal tulajdonképpen már el is kezdődött. Ma este 18 órától orgona- és kóruskoncert, majd operettgála lesz az Öregtemp­lomban. Szombaton reggel 9-kor térzene köszönti a földváriakat, majd utcaszínházi előadást láthat a közönség. Délután két órakor mazsorett-felvonulás, majd maz­sorett műsor lesz, 16 órakor egy komédiát ad elő a helyi amatőr társulat, amit 18 órakor blues, rock, country est követ. A hagyo­mányos szüreti programokat va­sárnap rendezik. Előbb szüreti virtuskodás lesz, majd a János vi­téz című előadást láthatják az ér­deklődők. A felvonulás 14 órakor indul, amit népzene és néptánc gála követ. A program zárásaként szüreti bált rendeznek. A dunaföidvári rendezvények ideje alatt több utcát is elzárnak a forgalom elöl. A Kossuth Lajos utcán péntek reggeltől hétfő dé­lig, a Rákóczi utcában péntek reggeltől hétfő reggelig nem lehet közlekedni. ■ DOMBÓVÁRON egy vendéglátással foglalkozó vállalkozó a Nép- köztársaság utca és a Hunyadi tér sarkán lévő társasház lakóközös­ségének ajándékozott egy fából készített játszóteret, amit Szabó Lo- ránd polgármester avatott fel. Az önkormányzat közmunkásai által felállított csúszdát, homokozót és hintákat a gyerekek boldogan vet­ték használatba. ■ T ~1 UDVARI­ATLAN TESSÉK RÉTEG­KÉNT BORÍT ~1 NEM HAGY NYUGTON FERENCVÁ­ROSI TOR­NA CLUB STAGNÁL ALKONY UTÁNI T ~1 ÉSZAK­AMERIKAI INDIÁN TÖRZS UDVARIAS FÉRFI r ESZME, ÖTLET NAGYOBB MENNYI­SÉGŰ NADRÁG HALK ZÖREJ FAANYAG RÉSZE KÉRDŐ­SZÓCSKA c VAGY, ANGOLUL PIACON ÉR­TÉKESÍT FR TERÜ­LETMÉRTÉK ÉS ÍGY TOVÁBB, RÖV. TENGERI HALFAJ TÖRÖK SÚLY ...DIVAT; ÚJSÁG T RÜGYEZNI KEZDI AJÁNDÉ­KOZ NYELV­JÁRÁS t: FÉLIG RISZÁL I ATTILA, BECÉZVE NORVÉG AUTÓJEL ALVILÁG KERESZ­TÜL ISMÉT; LATINUL DÁTUM­RAG ADÉL (VILÁG- TÁJ) JELE TÖRÖTT KORSÓ I TÖRZSSZÖ­VETSÉG NÉMA EDITI CT EGYIDŐS TESTVÉR OLASZ KÖLTÖ GÖMBÖLY­DED ROZS­SZALMA TÖRME­LÉK IGEVÉG­ZŐDÉS ! A FOSZ­FOR JELE A KAL­CIUM VEGYJELE MAGASBA TART KÖZÉPEN FOGJÁK I HÁLÓ­SZERŰ SZÖVET AZ ÉV KEZDETE! LÉGHUZAT A NITROGÉN VEGYJELE ÁLHAL! VÁR KÖZEPE I ' A helyes megfejtést beküldők között egy 1 AKAI DVP 3550 DVD lejátszót és I 2 db 9000 Ft-os TESCO vásárlási utalványt 1 sorsolunk ki. | Beküldési cím: 1593 Budapest, Pf.: 710. Jelige: tolnai. I A megfejtés beérkezési határideje: 2003. október 3., 14 óra. * A sorsolás közjegyző jelenlétében 2003. október 8-án 10 óra aci ^ A sorsoláson kizárólag azok a pályázatok vesznek 1 részt, melyeken olvashatóan és pontosan megjelölt * név/lakcím adat szerepel, a pontos megfejtést tar- 1 talmazza, továbbá a beküldési cím a jeligével | együtt a borítékon kívül maradéktalanul szerepel. * A Tesco-Globál Áruházak Rt. és az akcióban részt * vevő ügynökségek alkalmazottai és azok PTK 685. I I I I I I § b pontja szerinti hozzátartozói, valamint 18 éven ^ aluli személyek nem jogosultak a nyereményjáték- 1 ban való részvételre. A nyeremények készpénzre ■ nem válthatók. A nyeremények adóvonzatát a 1 Tesco állja. A játékban résztvevők a részvétellel je- § len játékszabályzatot elfogadják. A nyerteseket . postai úton értesítjük. Háromszázmilliós hálózatfejlesztés Paks és környéke Ebben az évben több mint háromszázmillió forintot szán hálózatfejlesztésre a DÉDÁSZ Rt. szekszárdi ki- rendeltsége, korszerűsítésre Pakson és környékén. A be­ruházások, mivel áramszü­nettel járnak együtt, sok kel­lemetlenséget okoznak, de a fejlesztés hatását a fogyasz­tók is megérzik majd. Az áramszolgáltató a paksi kör­zetben, azaz a Duna-Bölcske- Tengelic-Fadd-Dombori által ha­tárolt területen idén több mint kétszázötvenmillió forintot költ a hálózat korszerűsítésére. Mint azt Peresics János fejlesztő mér­nök elmondta, a vülamos hálózat felújításán túl több oszlopkap­csoló cseréjére is sor kerül, ezek egy része távműködtetésű lesz. Az idei beruházási terv részeként a Németkéri alállomáson mint­egy ötvenmilliós modernizálást hajtanak végre a számítógépes rendszeren. A fejlesztőmérnök rámutatott: a korszerűsítés sok kellemetlenséget okoz a fogyasz­tóknak, mert gyakran van hos- szabb-rövidebb ideig tartó áram­szünet, a fejlesztések azonban éppen azt a célt szolgálják, hogy a jövőben kevesebb műszaki meghibásodás legyen, az üzem­zavarokat pedig rövidebb idő alatt tudják elhárítani. ______u. KI SVEJKE. Falunapot rendez Kisvejke önkormányzata szep­tember 27-én. A rendezvény 15 órakor kezdődik a kisvejkei és kajdacsi néptánccsoportok be­mutatójával. A sportpályán 17 órától a Dupla kávé együttes szórakoztatja az érdeklődőket, 19 óra 30 perkor zenés vacsora részesei lehetnek a vendégek. A program a 21 órakor kezdődő bátyus bállal zárul, melyen a Flaszter duó muzsikál. ■ Az idős emberekért, fiatalos lendülettel Amikor telefonon kerestem, hogy írni szeretnék róla, azt mondta véletlenül került mostani helyére. A személyes be­szélgetés során gyorsan kiderült, szó nincs véletlenről, élet­pályáját nagymamájához való kötődése már kora gyermek­korában meghatározta. Paks Kávási Brigitta a Paksi Szociális Intézmények Igazgatóságának Gondozási Központját vezeti, né­hány hónapja. A véletlen, amely­re először hivatkozott, mindössze annyi, hogy előző munkahelyét éppen akkor volt kénytelen el­hagyni, amikor ezt az állást meg­hirdette az önkormányzat. A tör­ténet egyébként az egészségügy mai helyzetére igen jellemző, egy háziorvos mellett volt asszisz­tens, ám ő csak négy órában tud­ta foglalkoztatni. Teljes értékű embernek érzem magam - mond­ja Brigitta - teljes munkára képes­nek, ezért is pályáztam meg azt az állást, azt sem tagadva, hogy teljes jövedelmet is akartam. Az elkötelezettsége vitte az egészség­ügybe, nagyanyja beteg volt, so­kat volt mellette és korán elhatá­rozta, az idős emberekért fog ten­ni felnőttként. Ápolói képzettsé­get szerzett a középiskolában, kórházi nővérként is az idősek álltak közel hozzá. Nekik kell többet segíteni - vallja. Ilyen egy­szerű ez, éppen azért, mert ön­magát fiatalnak, életerősnek tart­ja, joggal. Mostani beosztásában lehetősége van erre, bőven. A rűbb talán, de legalább ennyire fontos a házi segítségnyújtási szolgálat, ebédet visznek a gon­dozók, takarítanak, mosnak a rá­szorulóknak, bevásárolnak, ki­váltják a gyógyszereket. Úgy ér­zem megtaláltam a helyem - mondja Brigitta - kitűnő munka­társakkal dolgozhatom egy nehéz feladat ellátásá­ban. gondozási központban idősek klubja működik, húszán kapnak itt napközben teljes ellátást. Ők mondják, szellemileg is frisseb­bek maradnak, mint otthon, egyedül a négy fal között. A támo­gató szolgálat, testi és értelmi fo­gyatékos embereknek segít a mindennapokban, teljes körű ott­honi ellátással, ebben a mosda- tástól a jogi képviselet biztosításá­ig igen sok a tennivaló. Egysze­Kávási Brigitta Jászberényben született, 1972. június 28-án. Az egészségügyi szakközépiskolát 1990-ben végezte el, jelenleg harmadéves a Semmelwe­is Orvostudományi Egyetem ápolói főiskolai karán. Kórházi ápolónőként, háziorvosi asszisztensként dol­gozott, 2003. februártól vezetője a paksi gondozási központ­nak. Férjezett, egy négyéves kisfiú édesanyja. RÁKOSI GUSZTÁV

Next

/
Thumbnails
Contents