Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-02 / 204. szám
2003. Szeptember 2., kedd G A Z D Á K N A K 7. OLDAL Új falugazdászi körzetek Továbbra is lesz minden településnek falugazdásza Tolna megye Átszervezik megyénkben is a falugazdász körzeteket. A tárca célja az, hogy szeptember 1-től ne vállalkozásban, hanem köztisztviselőként lássák el a feladataikat a rájuk bízott településeken a falugazdászok. A megyei földművelésügyi hivatalban dr. Vida György, helyettes hivatalvezető kérdésünkre elmondta, augusztus 31-el lejárt az eddig vállalkozásban dolgozó falugazdászok szerződése. Az ötvennégy szakemberből 15-en voltak, akik eddig vállalkozóként látták el a feladatukat. Az agrártárca a jövőben köztisztviselőként kívánja a hálózatban dolgozó szakembereket foglalkoztatni, így Tolna megyében továbbra is maradt a 39 köztisztviselő és az eddigi 15 vállalkozó falugazdászból 5-tel még ez év végéig szerződést lehetett hosszabbítani. Ennek a kompromisszumnak az az oka, hogy a hálózat zavartalan működését csak így tudják biztosítani, mondta dr. Vida György. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Tolna megye mind a hat körzetében kisebb, nagyobb változásra lehet számítani, hiszen a kieső 10 falugazdász területét napokon belül felosztják. A lényeg azonban az, mondta a megyei hivatal helyettes vezetője, hogy minden településen továbbra is lesz falugazdász, ahol a fogadóóra keretében továbbra is kérhetnek a termelők szakmai segítséget a szakemberektől. _____ MAUTHNER Sz ekszárdi borászok a Várban Szabó Ernő és vendégei a bor ünnepén Szekszárd- Budapest Szekszárdi borászok napja lesz szeptember 11-e Budapesten, a Várban. Szabó Ernő: Bor, ecset és fakanál című könyvét és több szekszárdi borász kiváló minőségű borait is bemutatják. Szeptember 11-én, a fővárosban a Budai Várban, a Lítea könyvesbolt vendégei lesznek szekszárdi borászok és művészek. Ezekben a napokban tart majd Budapesten, a Várban a Bor ünnepe című rendezvény, melynek egyik programjaként mutatják be a szekszárdi és a tolnai borvidék kiváló borairól, borászairól, a helyi szokásokról szóló, receptekkel kibővített könyvet, melyet Szabó Ernő állított össze: Bor, ecset és fakanál címmel. A könyvesbolt vendége lesz Sárosdi Ferenc szekszárdi borász, akinek a Bordeaux-ban aranyérmet nyert borát, a 2000-es évjáratú cabernet sauvignont is megkóstolhatják az érdeklődők. Természetesen szintén bemutatják majd a másik két bordeaux-i nyertes, a Veszter-gombi és a Takler pincészetek, borait. A rendezvényt Poszler György, az ELTE professzora nyitja meg, majd Baky Péter festőművész és Veres László grafikus munkáit is megnézhetik a résztvevők, mauthner Mitől pusztulnak a szőlőtőkék? A szélsőséges időjárás nyomán egyre több a tőkeelhalás Már javában folyik a szüret a megye borvidékein, miközben a szüretelők szomorúan tapasztalhatják, a sorokban egyre több az elszáradt tőke, melyen a fürtök is csak mutatóban lógnak. Az okokról Módos Ernő borászati szakembert kérdeztük. ______________Tolna megye_____________ A szőlőtermesztés egyik legfenyegetöbb jelensége a korai tőkeelhalás és a nyomában kialakuló, évről-évre növekvő tőkehiány. A szőlőtőkék kipusztulása független attól, milyen idős a növény. Az idei évben a korai tőkeelhalás a korábbinál is jobban megmutatkozott, nyilván ennek a hosz- szú, fagyos tél, majd az ezt követő száraz, forró nyár az oka. A tőkeelhalás váratlanul lép fel, tavasszal ugyanúgy kizöldül a tőke mint máskor, majd egyik pillanatról a másikra elkezd száradni a levele, a törzse, végül elpusztul a növény. Az utóbbi években világszerte drámaian megnövekedett a korai tőkeelhalás, mely nem csak az idősebb ültetvényeket érinti. Az alapfertőzés forrása lehet a szaporítóanyag rossz megválasztása, de a metszési sebeken, sérüléseken keresztül is fertőződhetnek a tőkék a kiültetett állományban, mondta Módos Ernő. A kórfolyamat látens, nincs a leromlásnak előjele. A betegség a tünet megjelenéséig teljesen rejtve marad. A tünetek váratlanul, elszórtan és nem minden évben jelentkeznek. A tünetek megjelenése, a betegség kifejlődése a szőlőt érő súlyos stresszhatásokat követően intenzíven jelentkezik. Ilyen volt az idei év is, a mínusz 20 fokos téli éjszakák, majd a 40 fokos nyári aszályos hőség.' Mindezek után mit tehetnek a szőlősgazdák a korai tőkeelhalások megelőzése érdekében? Először is, kifogástalan minőségű, egészséges szaporítóanyagot ültessenek. Majd gondosan ápolják az ültetvényt, minél kevesebb metszési sebzést okozva végezzék a tavaszi munkát, figyeljenek arra, hogy ne legyenek a tőkék túlterhelve, megfelelően trágyázva, mélylazítva, harmoniku- san legyen a növény táplálva.____________ ■ id e Szekszárdra, amikor Tolna megyében a szövetkezetek még nettó befizetők voltak. Majd megkezdődött az átalakulási folyamat, amely a mai napig tart. Kezdetben, a szövetkezeteken belül alakultak belső vállalkozások, majd a kárpótlási és a két, a szövetkezetek átalakulásáról szóló törvény gyorsította fel a folyamatot. A szövetkezetek átalakultak részvénytársaságokká, kft-ké, illetve több helyen meg is szűntek a régi értelembe vett tsz-ek. Az uniós csatlakozást követően a termelő kap nagyobb támogatást, vagyis a cél, hogy megfelelő jövedelmet biztosítsanak a mezőgaz- daságban dolgozóknak. _______■ Agr ár hírek A VÁGÓSERTÉS ÁRA. A vágó sertés piaci felvásárlási átlagára a következőképpen alakult augusztus közepén: összesen 79180 darabot (egy hét alatt) vásároltak fel az országban a feldolgozók. Ebből a legtöbb (közel 60 ezer) a legmagasabb minősítést kapta. Az átlagár élősúlyra számítva az E, az S és az U (legmagasabb minőség) kategóriában '246 forint/kg volt. A gyengébb minőségű sertésért 200 forint körül, míg a minősítetlen sertésért 175 forint/kg árat fizettek a felvásárlók. ÁLLATVÁSÁROK IDEJE. Szék szárdon legközelebb szeptember 14-én, vasárnap lesz országos kirakodó és állatvásár. BORÁSZATI BEMUTATÓ. Szép tember 4-én, csütörtökön, Pécs mellett, az FVM Szőlészeti és Bo- rászaü Kutatóintézet Szentmiklós- hegyi kísérleti telepén délelőtt 9 óra 30 perckor kezdődik az a szakmai rendezvény, melyen megismerkedhetnek az érdeklődők az új szőlőfajtákkal, a szabadföldi kísérletek eredményeivel. Az idei évjárat tapasztalatairól dr. Kozma Pál igazgató tart majd előadást, a szabadföldi kísérleteket bemutatja dr. Diófási Lajos, az intézet tudományos tanácsadója. TŐZSDEI ÁRAK. A Budapesti Árutőzsdén augusztus végén is a meghatározó termény a takarmánykukorica volt. Az elszámoló árak 1400 és 1800 forint/mázsa között alakultak, közülük a jövő év júliusi határidő 36100 fo- rint/tonnán zárt. A takarmánybúza piacán egyedül a 2004. augusztusi határidő könyvelhetett el 500 forintos növekedést és 27300 forinton (egy tonna) fejezte be a kereskedést. Összességében stagnált a takarmányárpa piaca, ugyanakkor az olajnapraforgó ára emelke- dett (50600 forint/tonna zárt). ■ Belváros közeli társasházban: 1 db 55 nm-es földszinti új lakás teremgarázzsal eladó. A PANORÁMA lakóparkban 72 nm-es társasházi lakások garázzsal leköthetők! Sorházi építéseink:- A Panoráma lakóparkban 95 nm agy nappali + 3 hálószoba, két fürdőszoba terasszal, telekkel, garázzsal, kulcsrakészen: 17 800 000 Ft- Nyugati-Mecsek zöldövezetében: még 1 db 62 nm-es, és 70 nm-es, Kertváros zöldövezetében: 87 nm-es sorházi kétszitnes lakások garázzsal, telekkel, 200 E Ft/nm áron leköthetők. . További információkkal és teljeskörű hitelügyintézéssel (szoc.pol, áfa) várjuk irodánkban. 1 , 1 T^MURETTO ÉPÍTÉSZÉT! és SZOLGÁLTATÓ BT. Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva: H—P.: 8,30-16 óráig Tel./tax: 72/333-451, 72/222-247, 20/3622-202, 30/316-8316- Hosszúhetényben épülő 70 nm-es ás 140 nm-es új sorházi lakások leköthetők- Pécsett, a Rákóczi úton 70 nm-es, nem utcafronti, irodának is kiválóan alkalmas polgári lakás jó állapotban eladó 12 M Ft- Pécsett Mecsek-oldali, belvároshoz közel lévő kétlakásos családi ház egyben vagy nagyobbik lakás külön is eladó. Összközműves, felújított, szép kertes belső udvarral. 19,5 M Ft- Pécsett a Szabadság utcában irodának is kiválóan alkalmas polgári lakás eladó 18.5 M Ft- Pécsett, a Melinda utcában 17 nm-es garázs egyedi villanyórával eladó 1.4 M Ft-Pécstől 25 km-re 3 szobából, nappaliból álló családi ház melléképületekkel eladó 4.5 M Ft- Szekszárdon hétvégi ház pincével, szőlővel, gyümölcsössel eladó 3,6 M Ft- Kaposváron 52 nm-es mélyföldszinti lakás megkezdett átépítéssel eladó 3.5 M Ft- Balatonboglár központjában 110 nm-es földszinti üzlethelyiség a vízparttól 400 m-re található saroktelken álló üzletházban eladó 220 000 Ft/nm- Csopakon (Balaton északi partján) 120 nm-es két generációs családi ház, beépíthető tetőtérrel, nagy kerttel, gyermekmedencével eladó 47 M Ft Ügyfeleink részére eladó lakásokat, családi házakat keresünk KOROSSY ÜGYVÉDI IRODA 72/314-514, 30/227-3911 Pécs, Rákóczi u. 39/d. *67941V 470 m2-es fűthető csarnok BÉRBE ADÓ! Havi: 600 Ft/nf+áfa Tel,: 72/315-821 IcNIZ 20/9740-354 ktt www.1ema.hu IRODÁK KIADOK! 1.200 Ft+áfa/m2 az ár a rezsit is tartalmazza! mmmam TE /m2 1.000-3.900 Ft+áfa/m' az ár a rezsit NEM tartalmazza! • jó me/kózelíthetöstg • 24 órás óhlmsági salgáM OB-70/330-0878 A MAGNUM LAKÓPARKBAN azonnal leköthető • 98 m2-es lakás (4 szoba + étkező, 320 m2-es saját kerttel) Kulcsarakósz ár: 22 M Ft Szerkezetkész: 19,8 M Ft • 60 m2-es földszinti, bútorozott lakás (80 m2-es saját kerttel) Bútorozott ár: 18 M Ft • Teremgarázs bruttó 1,5 M Ft Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 72/315-821, 20/390-8196 e-mail: pentzoff@axelero.hu Orfú'n új építésű, 2 és 3 szobás nyaralók azonnali költözéssel LEKÖTHETŐK! IfNÍ/ Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 72/315-821, 20/9740-354 SZENTLŐRINCEN 16 lakásos társasház épül. Lakások (37-81 nm), garázsok és üzletek eladók. Átadás: 2004. augusztus. Érdeklődni: Ingatlan-Plussz Iroda. Pécs, Rákóczi u. 1/C. I. em. 72/212-400, 20/949-1532 Pécsújhegy lakóparkban 2004. évi átadással 50-70-90 nm-es lakások, üzletek eladók! Érdeklődni: 70/204-8999, 30/286-6741 6-os főút mellett, Pécsett a volt Bázis-telepen 800 nm, teljes Infrastruktúrával ellátott IPARI CSARNOK KIADÓ szociális résszel. Alkalmas ipari, kereskedelmi raktározási célra. Tel.: 06-30/9469-541 '637965 Kaposvárott a Németh István fasorban épülő másfélszobás, 1+31/2 szobás kétszintes 3+1/2 szobás lakások dädok! Tér és Forma Kaposvár Kft. Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 82/512-350, 30/3512-350 Kerítések felién PÉCS TÖRTÉNELMI BELVÁROSÁBAN ÚJÉPÍTÉSŰ,IGÉNYES lakások (111 nm-től) és irodák (40 nm-től) eladók. Bruttó 233 E Ft/nm-től. Entanex Ingatlan Kft. Tel.: 06/20/450-1864, 72/227-090 K.ozái'mislenyt>en — nz új lakótelep központi részén — panorámás, új lakások (93+20 m 2terasz +- garázs, 86 m* tetőtéri ) eladók. Ár: bruttó 1SS.OOO Ft/m * Érdeklődni a 72/327-357-es telefonon. _____________ Pé cs, Belváros közeli, 57 m2-es, 3 szobás lakás (saját terasszal, tárolóval) októberi átadással leköthető. Kulcsrakész ár: 13,98 M Ft Garázs: 2 M Ft » i > Pécs, Mohácsi ét 16. Tel.: 72/315-821. 20/390-8196 Jkgrimpex- Ägriprodukt Kft. Tisztelt termelők! Cégünk augusztus 1-től megkezdte az őszi káposztarepce és őszi búza termeltetési szerződések kötését. Teljes körű finanszírozása vetőmagtól , a megtarmett termény felvásárlásáig. Hibridvetőmagok: Colombo, Externo, Codix Fajtavetőmagok: Bristol, Catonic, Cando MV Magdaléna, MV Csárdás, GK Élet, GK Kalász, MV Magvas, GK Garaboly, GK Miska, GK Petur, Bagoly, GK Héja, Gaspard, Buzogány, Jászság, - Brútusz, Ludvig, Linda, Lupus Műtrágyák: hazai és import 34 % Ammóniumnitrát, MAP, Karbamid, NPK 3*16 Címünk: Bonyhád, Gyár u. 32. volt ruházati szövetkezet Tel: 30/626-4002 Fax: 74/451-799 Huszonhét év a mezőgazdaságban Gelencsér András szövetkezeti kitüntetést kapott a nivaiaios megtogaimazas szerint: i.etencser Anaras, a 101 na Megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségénél (TESZÖV) titkára kiemelkedő agrárágazati tevékenysége, va lamint a mezőgazdasági termelők eredményesebb munkájái elősegítő szövetkezetek elterjesztéséért kifejtett munkássága elismeréseképpen Kovács Béla-díjat kapott.- Ha jól számolom, 27 éve, - A nyolcvanas hogy a TESZÖV-nél dolgozik, ho- években, amit ma gyan változott a mezőgazdaság már aranykornak ne- enrtyi év alatt? vezünk, kerültem Gelencsér András 53 éves, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen szerezte a diplomáját, majd a böhönyei állami gaz daságban gyakornokoskodott. A TESZÖV-höz 1976-ban került, azóta itt dolgozik. Két felnőtt gyermeke (leánya 27, fia 26 éves), egy 4 hónapos unokája van. Feleoóriű Qyintón oyatrmoholi