Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-02 / 204. szám

2003. Szeptember 2., Kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Újra iskolában Tegnap reggelre megváltozott a város. Nem csak az április vége óta szinte szakadatlan kánikula szűnt meg, a fényes, friss, ragyogó nap­sütéses reggelen benépesültek az utcák, matrózblúzos lányok, öltö­nyös fiúk, akik a középiskolai évnyitóra igyekeztek, elsős általános iskolások színes táskáikkal, szüleik kezébe kapaszkodva és mind a többiek, kisebbek, nagyobbak, akik számára tegnap elkezdődött a 2003/2004-es tanév. Ma reggel már senki sem csodálkozik rá arra, hogy diákokkal né­pesülnek be az utcák, itt az ősz, ennek van az ideje. Pedig nem is olyan nagyon régen, alig több mint fél évszázada a legtöbb magyar gyermek mindössze 6 osztályt járt ki. Ma pedig már mindenki tud­ja: aki nem tanul, nem szerez valamilyen szakmát, képesítést, vég­zettséget, annak szinte reménytelen a helyzete, mert alig-alig jut munkához. Tanulni nem csak muszáj, hanem nagyon jó is, ahogy a könyvvel előre haladunk, úgy tárul fel, válik ismerőssé a világ. Az a világ, amely egyre bonyolultabb, egyre sokrétűbb ismereteket kíván, s amellyel lépést kell tartanunk. De nem csak ezért fontos az iskola, hanem mert itt tanuljuk meg, hogyan keli viselkedni közösségben, hogyan kell alkalmazkodni másokhoz, megfelelni a követelmények­nek. Az iskolában, tankönyv nélkül, magát az életet tanuljuk. Megkérdeztük olvasóinkat Milyen volt az első nap az iskolában? Gémes Balázs (2. osztály), Szekszárd:- A tanulás nem tetszett annyira, de a többi az jó volt. Sáringer Nikolett (4. osztály), Szekszárd: , - Nagyon jó volt, az első napon még nem kellett tanulni, házi fel­adatot sem kaptunk. Jó volt újra találkozni az osztálytársakkal, már hiányoztak,' végre újra játszhattunk együtt. Forray Csilla (4. osztály), Szekszárd:- Örültem, hogy újra láthattam a tanító nénit és az osztálytársai­mat. Nagyon hiányoztak, mert a mamánál nyaraltam és így egész nyáron nem tudtunk egymással találkozni. Ma még nem kellett ta­nulni, sokat beszélgettük és játszottunk. Máté Barbara (tanítónő), Szekszárd:- Első ízben vannak első osztályosaim, így magam is nagy várako­zással néztéirí az-dsőf'tanítási nap elé. A délelőttös kolléganőm el­mondta, hógy reggel még néhányan egy kicsit meg voltak szeppen- ve a gyerekek közül, de ez hamar elmúlt. Nagyon aranyosak és ked­vesek, szemmel láthatóan jó érzik magukat az első napon az iskolá- ban, csakúgy, mint én._____________________ ■ Előző kérdésünk: Volt-e nyaral­ni az idén? Szavazóink túlnyo­mó része nem volt nyaralni, ugyanis 78%-uk nemmel vála­szolt. MAI KÉRDÉSÜNK: Gátat tudnak-e vetni a milliárdos sikkasztásoknak, csalásoknak? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepitJsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Tolna megye kitüntetettjei A megyenap alkalmából szakterületük kiválóságai részesültek elismerésben Babits Mihály díjban ré­szesítette a megyei köz­gyűlés a Tamási Kon­cert-fúvószenekart ma­gas szintű művészeti te­vékenységük, hazai és nemzetközi versenyeken elért eredményeik elis­meréséül. Művészeti ve­zető, Markovics Gábor. Beszédes József-díjat kapott dr. Fischer Sán­dor, a Tolna Megyei Ke­reskedelmi és Iparkama­ra elnöke a megye gaz­dasági életében három évtizede betöltött meg­határozó szerepéért. A szakképzés és szakem­ber utánpótlás ösztönzé­sében nyújtott kiemelke­dő teljesítményéért. Bezerédj István-díjat az idén Koleszár Mihály szedresi polgármester, a település fejlesztése érdekében végzett lelki- ismeretes tevékenysé­ge, a Bezerédj emlékek ápolása terén kifejtett munkája, a falu közössé­gi életében és a megyei közéletben vállalt sokré­tű szerepéért. Sipos Márton-díjat vehe­tett át Szinger Ferenc paksi sportvezető a sport­igazgatás különböző terü­letein, a falusi sport szer­vezettségének kialakítá­sa, a sportlétesítmények építése és felújítása érde­kében végzett kiemelke­dő munkája, szövetségi elnökként a megye labda­rúgásának fejlesztése te­rén elért eredményei, ma­gas szintű sportszervezői tevékenysége elismeré­seként. A Tolna Megyéért kitün­tető díjat Csöglei István nyugalmazott tűzoltó al­ezredes érdemelte ki hi­vatásos tűzoltóként vég­zet példamutató tevé­kenysége, a megye tűz­védelmi helyzetének javí­tásában vállalt szerepe, a civil szerveződések tá­mogatása érdekében tett erőfeszítései, tűzvé­delmi kutatásai és publi­kációi révén. A Tolna Megye Kiváló Köztisztviselője díjban részesült Bárdos Lászlóné dr. címzetes főjegy­ző , közel három évtizedes sokoldalú, lelkiis­meretes közigazgatási tevékenysége, a szak­májában tanúsított segítőkész magatartása el­ismeréséül. Dr. Góczán Veronika irodavezető, a közszolgálat területén az újszerű lehetősé­gek felkutatásában és azok megvalósításában kifejtett tevékenysége, a szociális terület kuta­tási szintű nemzetközi képviseletéért. Nagy Attiláné körjegyző a közigazgatás különböző területein végzett sokoldalú lelkiismeretes munkája, szakmájában tanúsított példamuta­tó magatartása és hivatástudata elismeréséül. A Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja dí­jat kapta meg Kárpáti Andrásáé levéltári osz­tályvezető több mint három évtizedes magas szintű levéltárosi tevékenységért, a kutató- szolgálat vezetéséért, a fiatal kollégák szak­mai felkészítésében vállalt szerepéért, hely- történeti kutatásai és írásai elismeréséül. Sik­lósi Mihály, gazdasági vezető a szociális ellá­tórendszerben eltöltött két évtizedes kiemel­kedő színvonalú vezetői tevékenységért, kü­lönösen a fogyatékkal élők esélyegyenlőségé­nek biztosítása terén nyújtott példaértékű szakmai munkájáért kapta a díjat. Szabó Bakosné Rosta Margit iskolaigazgató céltuda­tos, igényes és felelősségteljes oktató-nevelő munkája, kiemelkedő szervezői és vezetői te­vékenysége elismeréseként vehette át az elis­merést, Tarlós Lászlóné nyugdíjas óvónő, a Fecske bábcsoport vezetője pedig az óvodai nevelés és a bábozás terén hosszú éveken ke­resztül maradandó értéket teremtő munkája, óvodavezetőként elért eredményei és a tele­pülés kulturális és közösségi életében vállalt példaadó munkájáért. A Tolna Megyei Németségért Nívódíjat Baloghné Wusching Ágotának adományozta a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkor­mányzatok szövetsége, mivel közel 20 éve vesz részt a nagymányoki és a megyei német kisebbségi munkában. A kitüntetést dr. Keller József azért kaphatta meg, mert Dombóváron 1980 óta rengeteget tett a nemzetiségi hagyo­mányok ápolásáért, alapítója a helyi német klubnak, s több más civil nemzetiségi szerve­zetnek. Elnöki elismerésben részesül az iregszemc- sei Göllesz Viktor Gyógypedagógiai Intéz­mény három tanulója, akik sikeresen szere­peltek Dublinban, a Speciális Olimpia Világjá­tékain. A magyar erőemelő válogatott tagja­ként Fülöp Ilona négy aranyérmével a legered­ményesebb magyar sportoló lett. Orsós János három arany- és egy ezüstérmet szerzett. An­gyal Mária pedig egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel tért haza. Az 58 magyar ver­senyző 40 arany, 22 ezüst és 17 bronzérmet szerzett, mellyel minden idők legsikeresebb speciális olimpiai szereplését érték el. A spor- tolók edzője: Szász László. _____ __uhárosii A harmadik évezred alkotmánya Új szövetség az ország érdekében Az alkotmány nem lehet kisstílű politikai érdekek kérdése, hanem az országért tevő politikusok hosszú távú gondolko­dásának eredménye kell, hogy legyen, mondta tegnap Szek- szárdon Szili Katalin, az országgyűlés elnöke. Dr. Szili Katalint, az országgyűlés elnökét arról kérdeztük, hogy mi­ért éppen most vetette fel az alkot­mányozás témakörét. - Jövő év október 23-án 15 éves lesz a Ma­gyar Köztársaság és 55 éves alkot­mányunk van, amely olyan törté­nelmi időszakban született, amit ma már senki sem vállalna szíve­sen. A közép-kelet-európai orszá­gok közül csak Magyarországon nem született új alaptörvény. Bár, megjegyeznén, hogy nem rossz a mostani. Vannak olyan kérdések, amelyeket egy magára valamit adó demokráciában rendezni kell. Ilyenek a kisebbségek képvisele­te, vagy a regionalizmus. Egy har­madik évezredben működő de­mokrácia számára fontosak az úgynevezett harmadik generációs állampolgári, mint például a kör­nyezeti, szociális jogok. Egy má­sik csoportot alkotnak azok a té­makörök, amelyek minden vá­lasztáskor újra felvetődnek. Ilyen a kétkamarás, a kisebb parlament kérdése, vagy a köztársasági el­nök megválasztásának a módja. Azért vetettem most fel az alkot­mányozás kérdését, mert ha az Európai Unióhoz csatlakozás fon­tos, történelmi esemény az ország életében, akkor jó lenne, ha egy ennek megfelelő szövetség meg­kötésére is sor kerülne a politikai erők között. Több energiánk ma­radhatna arra, hogy a választóink­kal, az ország ügyeivel foglalkoz­zunk. Örültem annak, hogy a köz- társasági elnök egyetértett a szak­értői bizottság létrehozásával, Ez összegyűjti a témáról az elmúlt 13 éven született anyagokat. Meg­jegyzem, az 1997-ben elfogadott alkotmány-koncepció ma is hatá­lyos. Az alkotmányozást elsőször szakmai oldalról kellene megkö­zelíteni, s csak aztán politikusok kezébe adni.- Valóban lát rá esélyt, hogy si­kerülhet egy új alkotmány elfoga­dása?- Úgy gondolom addig érde­mes a politikai közéletben részt vennem, amíg optimista tudok maradni. Véleményem szerint nem tehetjük ki a társadalmat hosszú távon a jelenlegi politikai adok-kapoknak. A volt miniszter- elnök, ma pártelnök országérté­kelő beszédében úgy fogalma­zott, hogy új alkotmány és válasz­tási törvény kell. Felteszem, hogy komolyan is gondolta. Az alkot­mány nem lehet kisstílű politikai érdekek kérdése, hanem az orszá­gért tevő politikusok hosszú távú gondolkodásnak eredménye kell, hogy legyen. ________________+ Re kord született a Fortunában A hallgatók bíztatása segítette át a holtponton Megdöntötte az egyéni műsorvezetés korábbi csúcsát a Fortu­na Rádió egyik munkatársa. Schuckert József az elmúlt hét­végén negyvenkét órát töltött megszakítás nélkül a rádió ke­verő pultja mögött. Teljesítménye magyar csúcs, de akár Guinness Rekord is lehet. Paks Negyvenkét órát egy székben tölte­ni - megszakítás nélkül - önmagá­ban sem mindennapi dolog. Köz­ben több mint félezer slágert leját­szani, több száz hallgatói kívánsá­got teljesíteni, népszerű zenészek­kel, énekesekkel, ismert emberek­kel beszélgetni, eközben persze egy percet sem aludni - embert próbáló feladat. Schuckert József, a Fortuna Rádió műsorvezetője az elmúlt hétvégén, szombat reggel hat óra és vasárnap éjfél között, mindezt véghez vitte. E közben nyolcóránként negyedórát szánt evésre, ivásra, pihenésre. E közben két éber tanú figyelte, jegyzőköny­vezte minden mozdulatát, ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy hivatalosan is rekorddá nyil­vánítsák teljesítményét. Schuckert József - mint lapunknak elmondta - nem tudta mire vállalkozik, hi­szen korábban mindössze tizenkét órát töltött folyamatosan a stúdió­ban. Abban biztos volt, hogy ébren tud majd maradni, mert a marato­ni hétvégén nem tett mást, mint, amit szeret, jobbnál, jobb régi slá­gereket játszott. - Nagyon kemény negyvenkét óra volt. Vasárnap reg­gel mintha egy sokk érte volna a szervezetemet, izzad­tam, remegtem. Akkor azt gondoltam, fel­adom, de volt a stúdió­ban egy vendég, a tu­dat, hogy vele beszél­getnem kell, segített át a krízisen - mondja a rekorder, hozzátéve, hogy nagyon sokat je­lentett neki az, hogy a hallgatók folyamato­san hívták, bíztatták. A holtponton mindig Schuckert József továbblendítette egy- egy beszélgetés - tucatnyi neves magyar művészt interjúvolt meg -, illetve az, hogy a háttérben egy jó csapat segíti. A negyvenkét óra le­teltével, vasárnap éjfélkor a kicsit megfáradt műsorvezetőt kollégái és néhány törzshallgató hatalmas tortával, pezsgővel és tűzijátékkal köszön­tötte. A magyarországi rekordokat nyilvántar­tó Hotelinfo Kft. képvi­selője, Sebestyén Ist­ván úgy nyilatkozott, hogy egy éve regiszt­rálnak hazai csúcso­kat. Nyilvántartásuk­ban eddig csak műsor­vezetői rekord szere­pel, mivel Schuckert József emellett maga szerkesztette a műsort és kezelte a technikai pultot, telje­sítménye külön kategóriát képez és magyar csúcsot jelent, sőt meg­győződése szerint Guinness Re­kordot is. V.T. Expo a szüreti fesztiválon Középpontban a térségfejlesztés Dunaföldvár Az idén a Paks - Dunaföldvár Térségfejlesztő Önkormány­zati Kht. rendezi a Földvár Expót. A szüreti fesztivál ide­jén vállalkozóknak, civil szervezeteknek, önkormány­zatoknak biztosítanak bemu­tatkozási lehetőséget a nagy- közönség előtt. A negyedik kiállítás középpontjá­ban a térségfejlesztés áll - mond­ta el Kiss Lajos, a kht. menedzse­re. Meghívást kapott a megye töb­bi, négy kistérségi társulása. A házigazda, Paks és Dunaföldvár környékének 14 települési önkor­mányzata egy-egy önálló standot kap, amelyen vagy maga mutat­kozhat be, vagy a település egy vállalkozása, civil szerveződése. Természetesen önállóan is jelent­kezhet az expóra bármely vállal­kozás, amely termékeit, szolgál­tatásait kívánja propagálni és a civilek is bemutathatják tevé­kenységüket. A részvételi díj szinte jelképes, a földvári vállalkozóknak három­ezer, a többieknek ötezer forint­ba kerül a stand a két napra. A ci­vil szervezeteket ingyen fogadják a rendezők. Az expo szeptember 20-án és 21-én lesz, a szüreti fesztivál időpontjában, hiszen ilyenkor jelentős a városba láto­gató vendégek száma. A helyszín a város sportcsar­noka és a mellette lévő sportpá­lyák. A részvételi szándékot szeptember 10-ig kérik jelezni a rendezők, részletes információt a 30/9579-502 kaphatnak az ér­deklődők. RÁKOSI

Next

/
Thumbnails
Contents