Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-15 / 215. szám
- 111 MB 2003. Szeptember 15., hétfő 7. OLDAL MEGYEI TŰKOR Elkészült az összefogás útja A hegyre vezet, és közösséget teremt Kisdorog Zártkertek tulajdonosai, az önkormányzat, a Német Kisebbségi Önkormányzat, a Kisdorogért tenni akaró vállalkozók és Németországból hazatérők segítették annak az útnak a megépülését, amelyen könnyedén megközelíthetővé váltak az 1990 óta kialakított gyönyörű tanyák. A Mázai Bányász Fúvószenekar zenéje köszöntötte Kisdorogon a zártkertekhez vezető út ünnepélyes átadására érkezőket, amely a kerttulajdonosok mellett számos érdeklődőt vonzott. A megjelenteket először az útépítést szervező Kardos László, a hegyközség megbízottja köszöntötte. Elmondta, hogy a zártkertek kialakítása egyben egy közösség megalakulását is jelentette, amelynek tagjai az első borbírálat, az évente megszervezett nyitott pincék bortúra megvalósításával hagyományt teremtettek a faluban. A tulajdonosok gondosságának köszönhetően jöhetett létre a most átadott az út: pénzt, időt és fáradtságot nem kímélve, közösen Sokan vettek részt az útavatón építették azt a 311 méteres szakaszt, amelyen ma már gyalog és autóval könnyedén közelíthetőek meg az 1990 óta kialakított gyönyörű tanyák. Ehhez támogatókat is találtak: a gazdák mellett a Teveli Mezőgazdasági Szövetkezet, a Németországból hazalátogató szponzorok, a községi és a német kisebbségi önkormányzat, fuvarozó és más vállalkozók segítették munkájukat. Höffeler János polgármester köszöntőjében hangsúlyozta az összefogás fontosságát, amely a falu megtartó erejét is növeli. Az ünnepélyes átadás után a boros gazdák, kerttulajdonosok pincelátogatásra invitálták a vendégeket. A tanyák előtti téren hatalmas kondérokban három féle gulyás főtt, amelyből mindenki kedvére válogathatott. A jó hangulatról a mázai zenészek gondoskodtak. A nap programja vidám mulatsággal zárult. Művészkert” alkotótábor harmadszor Képeket adtak ajándékba a festők a szívélyes vendéglátásért Az augusztus 2. és 10. között harmadszor megrendezett „Művészkert” elnevezésű képzőművészeti alkotótábor résztvevőinek képeiből nyílt kiállítás a hét végén a galériában. ____ Tamási- A Vályi Péter Szakképző Iskola és a Városi Művelődési Központ támogatásának köszönhetően idén tizenhárom festő élvezhette egy hétig a település vendégszeretetét - mondta köszöntőjében az utóbbi intézmény munkatársa, Berkesné Imre Erika. Azután Kocsis Éva fuvolán és dr. Teszler Jánosné zongorán adott elő egy Chopin-darabot, majd Hajdics József polgármester nyitotta meg az október 5-ig, hétfő kivételével minden nap 14 és 18 óra között látogatható tárlatot. A képviselő- testület vezetője elmondta, hogy jónéhány visszatérő ismerőst köszönthetett augusztus elején a „Művészkert” elnevezésű alkotótáborban, de új arcok is feltűntek a résztvevők között. Budapestről B. Láng Ernesztin, Erdélyi Sándor, A festményeken a város egy-egy jellegzetes részét örökítették meg a művészek Keresztes Zsuzsa, valamint Tóth Éva, Kecskemétről B. Tóth Edit, Kaposvárról Kurucz Miklós, Nagykőrösről Németh József, Várpalotáról Tatár Antal, Iregszemcséről Hosszú György, Dombóvárról Katatics Zsuzsa, Paksról Péger József, Bonyhádról Stekly Zsuzsa és Balatonszemesről Pósa Ede érkezett, hogy az utóbbi irányításával csiszolja a tudását.- A Tamási utcáin és terein állványaikat felállító alkotók rengeteget tanultak egymástól, hiszen új technikákkal és anyagokkal ismerkedtek meg. A település egy- egy jellegzetes részét pasztell-, olaj-, vagy tűzzománc-képeiken, illetve grafikáikon megörökítő festők munkáikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a város mindennapi csodáit az itt lakók is észrevegyék - emelte ki Hajdics József. -crTolna megyei anekdotatár A sokatpróbált szabólegény Ritkán, de megesik a múlt érde- kességinek bemutatójával, hogy nem kell egyebet tennie, mint lemásolnia az egykor megjelent újságcikket, hiszen az önmagáért beszél. így van ez a Közérdek Jussuf bey című, 1908. szeptember 19-i hírével, amelyben egy megyénket is megjárt valóságos bolygó hollandi toppan elénk. „ Olvasóink közül sokan émlé- keznek a múlt évben vármegyénkben járt dr. Csatári Pálra, aki Szekszárdion hosszabb ideig mozgó- fénykép-előadásokat tartott, itt az Amerikát megjárt felvilágosodott férfi szerepében tetszelgett, s jó megjelenésével a legjobb körökkel érintkezésbe jutott. Szegény jó Csatári Pál most szomorúan tapasztalhatja annak a közmondásnak az igazságát, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Azaz, hogy nem is Csatári, hanem Spitzer József, mert ez a becsületes neve. Azzal az alkalommal derült ez ki, hogy özvegy Wiener Károlyné budapesti lakosnak mint gazdag vállalkozó mutatkozott be, rávette egy mozi alapítására, ezt a nevére is íratta, sőt arra is rá akarta bírni, hogy birtokát nevére, mint jövendőbeli férjére írassa rá. Ez már szeget ütött az asszony fejébe, s elment a rendőrségre, ahol elmondta aggodalmát. Ott megtudta, hogy jövendőbelije Fischer Miksa dr., Fischer József dr., Csapay József, Csetényi József és végül Jussuf bey álnév alatt bejárta és összecsalta a fél világot. Belgrádban és Bulgáriában mint orvos működött, Siófokon egy angol miss ötvenezer koronája kedvéért törökké vedlett át, de ez rájött, hogy Jussuf bey nem török, hanem zsidó, és kipofozta”. (Kíváncsi lennék, hogyan jött rá! Már sejtem is...) „Bár nős és öt gyermeke van, Erdélyben egy gazdag nővel ismerkedett meg, azzal házasságot kötött, de néhány nap múlva megszökött, magával vívén hétezer korona értékű ékszert. Az asszony feljelentésére elfogták, és bigámia miatt két és fél évi börtönre ítélték. A fogságból szabadulva főként szállodákban, portásoktól és pincérektől csalt ki pénzeket.” Zsolnán keresték, de Pöstyénben fogták el, ahol „az is kiderült, hogy sem nem doktor, sem nem bey, hanem szabólegény”. Azt hiszem, a Singer-var- rógépe mellett aligha érhette vol- na ennyi élmény... dr. töttős gábor Ifjúkori Martyn-levelek „Párizs nélkül nem tudok élni!” Eddig ismeretlen Martyn-lev- eleket dolgozott föl Pandur József festőművész és tanár, aki egy Rippl-Rónai-rokon hagyatékából jutott a kollekcióhoz. A Rippl-Rónai József munkásságát (is) kutató pécsi művész-tanár, Pandur József számos, a modem magyar festőművészet egyik vezéralakjához kapcsolódó relikviát kapott már a rokonságtól. így kerültek hozzá még a ’80-as években az azóta elhunyt Rippl-rokon, a pécsi dr. Pilisy Lászlónétól azok a levelek, képes- és üdvözlőlapok, melyeket a kaposvári „hegyi festő” nevelt fia, egyben tanítványa, a később Munkácsy- és Kossuth-díjas Martyn Ferenc küldözgetett a hölgynek 1925 és 1973 között. A mindössze üzenöt dokumentum sok érdekességet tartalmaz. A Pécsről Budapestre, vagy onnan, illetve többek között Firenzéből, Barcelonából, Párizsból írt sorokban Martyn sokszor szól a sikereiről, tehát egy szép karrier egymást követő állomásai rajzolódnak ki előttünk. Bár nehézségekről nem szól a művész, de sejthetően nem mindig kereshetett busásan, hiszen egyik levelében arra kéri „Klárikát”, hogy szíveskedjék itthon eladni a grafikáit, és a pénzt küldje ki a francia fővárosba. Martyn kéréseiből az derül ki, hogy kíváncsi volt továbbá a hazai dolgokra is, részletes beszámolókat kért az országos és a pécsi történésekről. Ami azért jelent sokat, mert - bár azt írja: „Párizs nélkül nem tudok élni” - a fény városában sem felejtette el a hazáját, az őt körülvevő itthoni légkört. Pandur József gyakorlatilag végzett az anyag feldolgozásával, és úgy fogalmaz: már csak az utolsó simítások vannak hátra ahhcfe, hogy elkészítse következő tanulmányát. BALOGH Z. Drót keres? Nálunk biztosan megtalálja! A lapban megjelenő apróhirdetéseket kereshető formában, rovatonkénti csoportosításban, jóval gyorsabban megtalálja. Hirdessen - az első napon ingyen, egy hétre pedig csak 8o Ft + ÁFA-étt.--------------Az ára is apró. i. milTlliU.UlkMTPI MUNKALEHETOSEG VASÁRNAPI-1 Tolnai Népújság- mint megyénk kedvelt vasárnapi lapja eleget téve az Olvasói igényeknek, újabb településen szervezi meg a lap vasárnapi kézbesítését. A következő időszakban az alábbi településekre keresünk vasárnapi kézbesítőt, akik az előfizetők részére kiviszik a lapot: PAKS Díjazás: teljesítményarányos darabdíj. Jelentkezni munkaidőben a 74/511-503-as telefonon (munkaidőn kívül üzenetrögzítő működik). A Tolnai Népújság szolgáltatása a lakosság részére TISZTELT HIRDETŐNK! A Tollúi Népújságba hirdetését közvetlenül levélben is elküld heti. írja a megrendelőlapra a hirdetés szövegét - egy betűt, írásjelet egy kockába la szavak között edv-edv kockát kérünk kihagyni!! A sorok elé írtuk a hirdetés fizetendő diját. Jeligés hirdetés esetén a jeligedíj plusz 100 FL A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságból kivágott megrendelőlapot küldje el címünkre APRÓHIRDETÉS megjelöléssel. Címünk: AS-M Kiadói Kft Tolna Megyei Irodája, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., Telefon: 74/511-534, 74/511 540 (Lakossági LAKOSSÁGI APROHIRDETES-MEGRENDELOLAP : adásvétel, ingatlan, állást keres, társat keres.) Megrendelem Önöknél az alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: 290 Ft 580 Ft 870 Ft 1160 Ft 1450 Ft Feladó neve: Lakcíme: A fenti apróhirdetés megjelentetését - a kedvezmények figyelembevételével - még megrendelem a Tolnai Népújságban Tolnai Népújság Tolnai Népújság Tolnai Népújság □ szombati ráadás Q Vasárnap Reggel Q GRÁTISZ (hirdetési újság) Q internetes oldalán +200 Ft +375 Ft +200 Ft hetente 100,-Ft Kérem a TEMPÓ apróhirdetési lapban hirdetésemet elhelyezni Q alkalommal. (Lakosság részére 25 szóig ingyenes) Kérjük, x-szel jelölje azt a lapot, amelyben az apróhirdetését szeretné még megjelentetni. A csekken befizetésre kerülő összeg az Ön által megjelölt kedvezményes megjelentetések összegével értendő. T