Tolnai Népújság, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-09 / 210. szám

I 2003. Szeptember 9., kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét STEINBACH ZSOLT Kólamámor Miután ránk köszöntött az összefogás, és a polgári körök selyem­kendőként fedték be a hétvégét, továbbá jótékony meleget is sugá­roztak, ennek következtében mi még késő este is rövidujjasban tudtunk házat avatni a kertben. Az igazság az, hogy a mi pikni­künk is jelentős részben a politika jegyében zajlott, további hason­lóság volt a váraljai találkozóval, hogy a házavató bulin is túlnyo­mó többségben voltak a társaság jobboldali beágyazottságú tagjai, legalábbis abban a körben, amelyik hajnali kettőkor még vita-, de minimum beszédképes állapotban volt. Ennek ellenére az egy főre jutó nemzeti jelképek felmutatásában szánalmas eredményt ért el a társaság, és a hangnem sem volt feltétlenül polgáriasán emelke­dett, de a magyarság jövőjét alapvetően befolyásoló témák azért te­rítékre kerültek. Többek között a megkerülhetetlen kommunista­kérdés is, amely egyre sötétebb árnyékot fest az amúgy fényesnek remélt magyar jövőre. Számomra már nem okozott meglepetést az az okfejtés, mely szerint, aki nem kizárólag az „egyazászlós” pol­gári jobboldalban látja a magyar felemelkedés zálogát, (mint pl. én is), az a lelke mélyén a proletárdiktatúra fáklyavivője. De arról korábban, fogalmam sem volt, hogy a két legismertebb amerikai üdítőital márka is érintett a globális bolsevik összeesküvésben: az egyik a vörösségével, a másik meg azért, mert állítólag hamisít­vány és az orosz nemzeti lobogó színei is ott virítanak a kupakján, tehát legkevesebb, hogy gyanús. Fenti megállapításokat persze senki, még a legbeágyazottabb jobboldaliak sem gondolták komolyan. Legalábbis a kólamámo­ros házavató résztvevői közül. Megkérdeztük olvasóinkat Elégedettek-e a munkával? A tolnai Lux-Tex Kft. azon cégek közé tartozik, amelyek meg­változott munkaképességű munkatársakat foglalkoztatnak. Az ott dolgozókat arról kérdeztük, elégedettek-e azzal a mun­kalehetőséggel, amit a cég kínál. Simonné Gravencz Magdolna: Meg vagyunk elégedve, folyama­tosan van munkánk, reméljük ez ezek után is így lesz. A kereset vi­szonyítás kérdése, de elfogadjuk azt az összeget, amit kapunk. Schmidt Jánosné: Nagyon jó dolog, hogy a megváltozott munka­képességűeket is foglalkoztatják, mivel így ők is teljes értékű, hasz­nos embernek érezhetik magukat. Szente Ferencné: A beteg embereket gyakran lenézik, semmibe veszik. Itt viszont nagyon jó körülmények között dolgozhatunk, olyan munkát végezhetünk,-ami megfelel a*fizikai képességeinknek: Schmidt Jánosné: Ez a munkahely közel Vári, sokan be tudnak járni ide. Jó hangulatban, családias körülmények között dolgozha­tunk, amiért természetesen pénzt is tudunk hazavinni. Előző kérdésünk: Ön készül-e már a télre? Szavazóink több­sége még nem készül a hideg évszakra, 63 %-uk nemmel válaszolt. MAI KÉRDÉSÜNK: Valóban akarja« Medgyessy a teljes igazságot a K&H brókerügyben? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu és SMS üzenetben: 20/494-36*64 Újra életet adnak az egykori holtágnak Megkezdődött a meder rehabilitációja A múlt század elején túlságo­san is jól sikerült a Duna sza­bályozása, a holtágak feltel­tek iszappal. Az akkori mér­nökök szándéka akkor éppen ez volt, most viszont az önkor­mányzat a folyamat visszafor­dítását határozta el. A mun­kák a közelmúltban kezdőd­tek, ha minden igaz, öt éven belül újra élővízzé válik a holtág. Bölcske Kétségtelenül jó munkát végeztek száz évvel ezelőtt a vízépítő mér­nökök - mondja Kiss József pol­gármester. Három kőgátat emel­tek a folyó és a holtág közé, azzal a szándékkal, hogy az akkor ha­szontalannak tartott vízfelület megszűnjön létezni, iszapolódjon el. A terv teljes mértékben siker­rel járt, még a tavalyi áradásnál sem került víz az egykori holtág­ba. A természet rendjének vissza­állítása azonban jó egy évtizede megfogalmazó­dott Bölcskén. Az időseb­bek, akik még emlékez­tek az élő holtágra, öröm­mel fogadták a kezdemé­nyezést, miképp a fiata­labbak is, érezve, hogy a természetes vízfelület sok előnnyel járhat. Kis­hajó kikötőt álmodnak a bölcskeiek, hiszen a ha­jóikkal itt megpihenők találhatnak látnivalót a községben, például a hí­res pincefalut, de a helyi­eknek is kínál horgászá- si, sportolási lehetőséget a rehabilitáció. Nincs is mindez már messze, megkezdőd­tek a munkák. Az önkormányzat már korábban elkészíttette a ter­veket, vízjogi engedélyt is kapott. Az idén ezek alapján szerződést kötöttek egy vállalkozóval, aki a kitermelt kavics fejében végzi el a munkát, vagyis az nem kerül pénzbe az önkormányzatnak. Az elmúlt napokban megindultak a munkagépek, első ütemben a parthoz legközelebbi kőgáton be­lül letolják a meddőréteget, a kö­zel két méter magas iszapból lera­kodott hordalékot, hogy a kavics­kotró hajók megkezdhessék a meder takarítását. Előreláthatóan öt évig tart a munka, amelynek végén a holtág száz esztendővel ezelőtti állapotába kerül, gazda­gítva a falu természeti világát és bizonnyal más hasznokat is je­lentve a bölcskeieknek. RÁKOSI GUSZTÁV Tanévkezdés a nemzeti parkban Uj oktatóházba várják a diákokat Öbányán Megkezdődött a tanév a Duna-Dráva Nemzeti Park oktatóköz­pontjaiban; Óbányán a új oktatóházat adtak át, a harmadik éve működő drávatamási központban pedig már minden szeptemberi hétvégét lekötöttek. ÓbAhya Borián György, a tamási termé­szetismereti központ vezetője el­mondta: a hónap második felében már diákcsoportokat várnak ide környezetismeret órákra, tanul­mányi kirándulásra. - Eddig az is­kolások egy-egy napnál hosz- szabb időre nem jöhettek, mert nem tudtunk nekik szállást adni. Ezévtől azonban működik az új turistaszálló. A húsz fekvőhelyes szálló és az oktatóház nyolc szál­láshelye együtt már nagyobb isko­láscsoportok fogadására is képes, így lehetőség van több napos, akár egy hetes kirándulásokra, er­dei iskolák szervezésére is. A ta­pasztalat jó, az első diákcsoport - a kiskunhalasi gimnázium tanulói - már eltöltött itt egy hetet. Több programmal várják idén a látogatókat; előadásokkal a nem­zeti park természeti értékeiről, madármegfigyeléssel, kézműves Ösztöndíj gyönki fiataloknak Villamoshálózat, traktor és hóeke Négy és félmillió forinttal nőtt Gyönk költségvetése megyei pályázati pénzekből. A tele­pülés is csatlakozik a Bursa Hungária ösztöndíj-rendszer­hez. Gyönk Időarányosan teljesültek az első félévben a gyöntó önkormányzat kiadásai és bevételei. A képvise­lő-testület a közelmúltban tartott ülésén elfogadta az erről szóló beszámolót. Mint Kalz Gyula polgármester lapunknak elmondta: módosítot­ták a költségvetést, ugyanis me­gyei pályázatokon mintegy 4,5 fél millió forintot nyertek el. Az ön- kormányzati hivatal villamos há­lózatának korszerűsítését a hó­nap közepén kezdik. Három évre kaptak támogatást járdakorszerű­sítésre, a munka folyamatos lesz, s már elkezdték. Ugyancsak a pá­lyázati pénzből - amelyhez ter­mészetesen minden esetben saját erő is szükséges -, már vettek egy MTZ traktort. A továbbiak­ban ehhez különféle munkagé­pek beszerzését tervezik. Az idén hóekét vesznek. Módosította tes­tület legutóbbi ülésén a szerveze­ti és működési szabályzatot az új jogszabályok, valamint a munka eddigi tapasztalatait figyelembe véve. Módosították a szociális rendeletet szintén az új jogsza­bályokhoz igazítva a helyi szabá­lyozást. Némiképp kedvezőbb feltételekkel lehet igénybe venni a lakásfenntartási támogatást, az átmeneti segélyt és az ápolási dí­jat. Döntött arról is a képviselő- testület, hogy csatlakoznak a Kö­zép-hegyháti Fejlesztési Egyesü­let foglalkoztatási pályázatához. Az országos képzési jegyzékben szereplő szociális ápoló és gon­dozó tanfolyam indításához ad­nak be PHARE pályázatot. Siker esetén Gyönkről heten vehetnek részt a tanfolyamon. Úgy döntött a képviselő-testü­let, hogy a település csatlakozik a Bursa Hungária a ösztöndíj-rend­szerhez. Mint ismeretes, ennek keretében felsőoktatásban tanu­lókat, vagy oda készülőket lehet támogatni. Gyönkön az ösztöndíj háromezer forint lesz havonta és három, már felsőoktatási hallga­tót és öt oda készülőt támogatnak majd. Az ösztöndíjra pályázni kell és az abban részesülők sze­mélyéről is a testület dönt a ké­sőbbiekben. Zárt ülésen döntött a testület arról, hogy egy fiatal házaspár la­káshoz jutását támogatja község 100 ezer forinttal. ihárosi foglalkozásokkal és fafaragással. A gyerekek megtanulhatják, ho­gyan lehet biológiai alapon, szinte eszköz nélkül megvizsgálni a fo­lyóvizeink minőségét, és az ártéri erdőkről is sokat jnegtudhatnak. Ellátogathatnak arra a védett szi­getre is, amelyet bemutatóhellyé alakított a nemzeti park kezelője. Ez igazi különlegességnek számít, egyetlen más nemzeti parkban sincs hasonló. nagy László BONYHAD. Az 56-os Szövetség Bonyhád és Vidéke Szervezete látogatást szervez a Terror Házá­ba szeptember 20-án. Jelentkezni a szervezet vezetőjénél, Tancz Györgynél lehet a 06/74-451-292, vagy a 06-30/476-2808-as telefon­számon JÁGÓNAK. A községháza dísz­termében kedd este fél hattól ülé­sezik a képviselő-testület, mely előbb a megyeszéli falu önkor­mányzatának idei gazdálkodásá­ról, majd az idősek klubjának működéséről, végül pedig szociá­lis ügyekről tárgyal KISDOROG. Elkészült a szőlős­kertek felé vezető betonút, amely­nek költségeit az önkormányzat, a Német Kisebbségi Önkormányzat, valamint a tulajdonosok összefo­gásával teremtették elő. Ünnepé­lyes átadását szeptember 13-án 11 órakor tarják, amelyen Höffler Já­nos polgármester és a Hegyközség megbízott elnöke, Kardos László köszönd az érdeklődőket. Semmi új nincs a Nap alatt Bátaapáti „Volt egyszer három erdei manó: Pityli, Putyli és Peretyli” - így kezdődik Müller Ingrid mesekönyvé­nek címadó története. A Bátaapátiban élő fiatalasz- szony, aki ki nem állhatja az agresszivitást elhatározta, hogy másképp kerekíti a gyer­mekeknek szóló történeteket. Csanád óvodában van. Fruzsina ott tüsténkedik a lábam körül, fáj­lalja, hogy édesanyja nem vele foglalkozik. Müller Ingrid kénye­lembe helyezi magát az öblös fo­telben, gömbölyödő hasa jelzi, hogy a kisfiú és a kislány hamaro­san kistestvérrel lesz gazdagabb. Egy lakomán lehet bablevest enni, vizet inni Egyszer volt, hol nem volt, élt Bátaapáti egy takaros kis házában egy család - akár így is kezdőd­hetne a fiatal- asszony bemu­tatása. Számlálatlanul, olvasatla- nul vásárolta a mesekönyveket, csak azért mert szépek voltak, mert gyermekeinek örömet szere­tett volna szerezni. Aztán, amikor esti meseként - ahogy ő mondja - horrorral ringatta álomba aprósá­gait, elhatározta, hogy maga talál tó történeteket. így is tett. Meséi a Pityli, Putyli, Peretyli című könyvben jelentek meg.- Engem már a Piroska és a far­kas is elrettent. Utálom az agresz- szivitást. Először csak átköltöt- tem a könyvekben megjelent me­séket. Ceruzával áthúztam, javí­tottam a kifejezéseket, mondato­kat, amik nem tetszettek. Ezt azért tettem, ha más olvasok gyer­mekeimnek, az úgy hangozzon, ahogy én gondolom. Bosszantot­tak a főként kicsiket célzó reklá­mok is: hamburgert együnk, Co­lát igyunk, csipszet rágcsáljuk. Óhatatlanul beléjük botolnak sze­gények. Aztán egy előadáson ta­lálkoztam Levente Péterrel és Gryllus Vilmossal. Elvarázsoltak humánummal teli történeteikkel. Ezek a dolgok indítottak arra, hogy tollat merjek ragadni. Nincs új a Nap alatt: alapigazságok van­nak. Ezeket meg lehet közelíteni így is, úgy is. A hernyó pillangóvá válhat anélkül, hogy a kínok kín­ját élné át, a kecskét nem kell agyonverni, mert megeszi a ká­posztát, a lakomán lehet bable­vest enni és vizet inni. Hogy ez legalább olyan hatásos, mint más­féle motívumok, a kisfiámon pró­báltam tó. Csanád sokszor a szö­vegben is segített. Fruzsi még ki­csi, két hete kezdett beszélni. Le­het, hogy később ő is javít majd valamit édesanyja felnőtt észjárá­sán. Remekül sikerültek Nádházi Nikolett illusztrációi. Érhetőek, szépek, sehol nem csöpög a vér. Legfőbb kritikusom azonban a férjem volt. Ő is az én meséimre aludt el, de csak azután, hogy el­mondta hol, mit kell másként fo­galmaznom. PÁL ÁGNES Tolnai Népújság-----------------------í Tölriai Népújság i----------------------­Gr átisz tempó MAR A POSTAIM IS FELADHATJA APRÓHIRDETÉSÉT! Tolna megye valamennyi postahivatalában. Inai Nép

Next

/
Thumbnails
Contents