Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-01 / 178. szám
10. OLDAL KÉK 2003. Augusztus 1., péntek TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Frontálisan Egy halottja és három sérültje volt a balesetnek, amelyik tegnap délután történt a 68-as úton, Lábod és Nagyatád között. Egy Audi A4-es és egy Suzuki személygépkocsi ütközött frontálisan, eddig ismeretlen okból. A Suzuki három utasa közül egy nő meghalt, egy gyereket és egy férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Megsérült az Audi vezetője is. europress Templom égett Tűz ütött ki a szatmárcsekei római katolikus templomban csütörtök délután. A felújítás alatt álló épületnek egyedül a tornya nem égett. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a tüzet. Az oltásban a falu lakossága is részt vett. EUROPRESS Lebukott ukránok Három ukrán betörőt fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében, a magyar rendszámú autóval közlekedő bűnözők valószínűleg apránként hordták át a zsákmányt a határon. A rendőrök azt követően fogták el a betörőket, hogy Apagy községből értesítést kaptak: egy idegen mászott be az egyik ház ablakán, mti Iratot vitt el Ismeretlen ellen nyomoz a rendőrség Celldömölkön, aki ellopta egy idős asszony személyi igazolványát. A jól öltözött férfi azt mondta a sértettnek, hogy a szomszédba fog költözni és ezért kéri az igazolványát. EUROPRESS Újszülött-tetem Halott csecsemőt találtak Várpalotán, egy kiserdőben. A rendőrségi vizsgálat alapján feltételezhető, hogy néhány nappal ezelőtt került oda a gyermek. Az csak a vizsgálat után derülhet ki, hogy a kislány élve került-e az erdőbe, mti Súlyos baleset Két súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely Móra- halom és Domaszék között történt csütörtökön. Eddig tisztázatlan körülmények között felborult egy svéd kisbusz, amely végül a kukoricásban kötött ki. EUROPRESS Megtévesztette Egy váci fatelepen azzal jelent meg egy férfi, hogy bankot keres: eurót akart beváltani. A tulajdonos hajlandó volt megvásárolni a valutát, elmentek egy helyi bankba, ahol igazolták a pénz eredetiségét, majd visszatértek a telepre, ahonnan az ismeretlen az eurót, sőt a forintot is magával vitte, europress _____■ Né gyes karambol hét sérülttel A hajnali balesetben ketten súlyosan, öteo könnyebben megsérültek FOTÓ: OBJEKTÍV HÍRÜGYNÖKSÉG Kiskunfélegyháza Két személyautó és két kisbusz ütközött össze csütörtök hajnalban az E75-ÖS főúton, Kiskunfélegyháza közelében. Ketten súlyosan, öten könnyebben megsérültek, köztük egy hároméves gyerek. A balesetet a német rendszámú Volkswagen Golf okozta, bolgár vezetője feltehetően elaludt a volánnál. A jármű áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s egy magyar rendszámú Fiat Ducato kisbusznak rohant, majd nekiütközött a Fiat mögött érkező román Ford mikrobusznak. A Fiat és a Ford is összecsattant, majd beléjük szaladt egy szemből jövő bolgár rendszámú Volkswagen Passat. A balesetben vétkes bolgár sofőrt a mentők súlyos sérüléssel a kecskeméti megyei kórházba szállították. A vétlen személyautó öt utasa szintén megsérült, a sofőr állapota súlyosabb. A román kisbuszban tizenegyen utaztak, közülük egy három év körüli gyermeket megfigyelésre kórházba vittek. A magyar kisbusz négy utasa nem sérült meg. GY. MÉSZÁROS ÁGNES Meglepett, meglopott utasok A fővárosból Pécsre induló IC-vonatokon szinte naponta meglopják az utasokat a furfangos trükköket bevető tolvajok. A rendőrség csak ritkán tudja elcsípni a tetteseket, így az egyetlen eredményes védekezés a megelőzés lehet: egy percre sem szabad szem elől téveszteni értékeinket. Pécs - Budapest Az úthálózat sanyarú minősége miatt egyre többen - köztük üzletemberek - határoznak úgy, hogy autó helyett IC-vonattal utaznak Baranya székhelyére. Azonban már jó ideje sokuknak megkeserítik az életét a vonatokon működő tolvajok. A pécsi kapitányságra szinte naponta érkeznek bejelentések arról, hogy lopás történt a vonaton. A kár értéke néhány ezertől egymillió forintig terjed. A bűnözők mindent visznek, amihez csak hozzáférnek, pénztárcákat, okmányokat, táskákat, telefonokat, laptopokat. Aranyné Bruck Ilona, a kapitányság sajtóreferense szerint a tettesek minden esetben már a Déli pályaudvaron lecsapnak, közvetlenül a vonat indulása előtt. Mire a sértettek föleszmélnek, a szerelvény már elindult, és bottal üthetik a tolvajok nyomát. A rendőrség csak nagyon ritkán jut a tettesek nyomára. A jobb felderítés érdekében azt tervezik, hogy civil ruhás nyomozókat ültetnek a vonatokra. Nem kizárt, hogy a tolvajok ukrán és román bűnözők, akik nem egyszer házaspárnak adják ki magukat. Valamilyen ürüggyel - például megkocogtatják az ablakot kívülről, vagy felteszik csomagjaikat a többi közé - elterelik az utasok figyelmét, és pillanatok alatt elemeinek mindent, ami a kezük ügyébe kerül. MÁTÉ BALÁZS Zárjegyek a sárvédőből Negyvenezer szlovén hamisítvány Bácsalmás Negyvenezer darab hamis szlovén zárjegyet foglaltak le a vámosok Bácsalmásnál. A címkékre egy kunbajai férfi autójában akadtak rá. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya a tompái vámhivatal feljelentése alapján nyomozást rendelt el bélyeghamisítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a kunbajai férfi július 20-án délelőtt a tompái vámhivatal bácsalmási kirendeltségén jelentkezett belépésre egy Audi 100 típusú személygépkocsival. A vámvizsgálatot végző pénzügyőr kérdésére, hogy vámköteles áruval rendelkezik-e, nemmel felelt. A tételes vámvizsgálat során azonban a gépkocsi első ülésén lévő reklámtáskából ötezer darab, a bal első sárvédőből pedig további 35 ezer darab szlovén zárjegy került elő, amelyek valószínűleg hamisítványok. A címkéket a vámhivatal lefoglalta, a férfinak bélyeghamisítás bűntette miatt kell a törvény előtt felelnie. GY. MÉSZÁROS TOLNÁBAN TÖRTÉNT AUTOMATA-RONGÁLÓK. Szekszárdon egy Alisca utcai étterembe ismeretlenek törtek be, és megrongáltak két játék-automatát. A kái 70 ezer forintra becsülhető. BESURRANOK. Szekszárdon egy nyitva hagyott lakóházba tolvajok surrantak be és 25 ezer forintot magukhoz véve, nyomtalanul odébbálltak. LEBUKOTT KÖRÖZÖTT. A Paksi Rendőrkapitányság munkatársai igazoltatás során megtaláltak egy körözés alatt álló férfit. Elfogták előállították, és kihallgatását követően a szekszárdi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. HOSSZÚRA NYÚLT GYÜRŰSZEMLE. Egy arany pecsétgyűrűi szemrevételezett egy kíváncsi ember Pincehelyen, mondván, meg nézi azt alaposan. Több nap elteltével sem adta vissza a tulajdono sának, aki úgy döntött, feljelentést tesz a rendőrségen. A gyűrű érté két 30 ezer forintra becsülte. Elfogták a kamionos rablókat Kétszázmilliós zsákmányra számítottak DUNAFÖLDVÁR - SZEKSZÁRD Elfogták a Tolna megyei rendőrök azokat a rablással gyanúsított személyeket, akik az elmúlt hónapban a 6-os főközlekedési úton, Dunaföldvár közelében egy kamionsofőrt leütöttek, megbilincseltek, a rakományt pedig megdézsmálták. Autópályán, autóutakon Magyar- országon az utóbbi időben gyakran történnek trükkös lopások, rablások. Az elmúlt hónapig ilyen bűncselekményre nem volt példa Tolna megyében. Sajtótájékoztatón számolt be tegnap Szekszárdon a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, Horváth József rendőrezredes és dr. Acsádi Zoltán rendőr-őrnagy a TMRFK nyomozó osztályának kiemelt főnyomozója arról a bűncselekményről, melynek során egy kamionsofőrt leütöttek, megbilincselték és a rakományt megdézsmálták. A rendőrök tájékoztatása szerint június 26-án éjjel 1 óra 20-kor a 6-os számú főút dunaföldvári szakaszán egy Pécs irányába haladó kamionszerelvényt rendőrnek ' álcázott - fekete feliratos „police” pólóba, sárga színű mellénybe, sapkába öltözött - két férfi rendőrségi intézkedés során alkalmazott jelzéssel megállított. A két fiatal, rendőrnek látszó férfi elkérte a gépkocsivezető iratait, majd kiszállították azzal, hogy szondáztatni akarják és odakísérték az út szélén álló piros színű VW Golf II. diesel személygépkocsihoz. Ezt követően egyikőjük a sofőrt hátulról baseball ütővel leütötte, majd a rendőrség által használt bilinccsel megbilincselték és a VW csomagtartójába ültetve a kamiontól 100-150 méterre vitték. Itt az egyik rabló a sértettel maradt, míg a másik a kamionnal elhajtott, majd egy félreeső részen megnézte annak tartalmát. Egy idő múlva társa a VW-val - benne a sofőrrel - Dunaföldvárra ment, ahol a sértett a kamiont visszakapta. Annak tartalmát átvizsgálva az tapasztalta, hogy onnan mindösz sze egy hifitorony és egy sétáló magnó hiányzik. (Mint később ki derült a rablók 200 millió forint ér tékű műszaki árura számítottak de e helyett a kamionban külön böző vas- és darabáru volt és csal egy raklap műszaki cikk.) A nyomozást - tekintettel arra hogy a bűncselekményt rendőr jelleget színlelve követték el - fő kapitánysági hatáskörbe vonták,, felderítést a megyei nyomozó ősz tály végezte. Az adatgyűjtés során kiderüli hogy a sértett kft. kamionját ke rábban Százhalombatta kömyé kén már egyszer hasonló módoi rendőrnek látszó személyek meg állították, de akkor nem alkalmaz tak erőszakot, mivel a szereivé nyen még egy személy volt. A rendőröket végül a piros W Golf vezette nyomra, melyet Fejé megyében feltörtek. A szekszárc zsaruk az Agárdi RFK-val felvéve kapcsolatot arra a következtetésr jutottak, hogy a gépkocsi feltöré: ügy sértettjei, M. J. és Sz. G„ aze nosak az általuk ismert személyle írású kamionos rablással gyanús tottakkal. A két személynél házkr tatást tartva megtalálták a rablá: nál használt rendőrruhákat, es: közöket és a kamionból elvitt tá gyakat. A gyanúsítottak kihallgat, suk során a rablást elismerték é társaikat - egy „előfutót”, aki heh színt derítette fel és a megbízót megnevezték, akiket a rendőrö kedden őrizetbe vettek. A nég személy közül az előfutót, D. Z szerdán szabadlábra, a másik h, rom gyanúsítottat előzetes leta tóztatásba helyezték. Itt jegyezzü meg, hogy a letartóztatott szerm lyek mindegyike büntetlen előéli tű, „tisztességes” munkahellyel, megbízó M. Zs. például vállalki zó, kereskedő. A Tolna Megyei RFK munkatá sai a nyomozást folytatják, a: próbálják megállapítani, hogy most letartóztatatott társaság k vetett-e az ország területén máshi is hasonló bűncselekményeket. F. KOVÁ Büntet, ha kell Vesztegetőt jelentettek fel a rendőrök a fővárosban. A 44 éves férfi hatezer forintot adott át az őt igazoltatóknak, remélve, hogy nem büntetik meg. A járőrök nem fogadták el a kenőpénzt, így ők az elsők, akik számíthatnak a fővárosi rendőrfőkapitány 33 ezer forintos jutalmára, amit Gergényi Péter a vesztegetők feljelentéséért ígért. A főkapitány egyébként csütörtökön 30 rendőrt és civilt jutalmazott meg. Köztük vannak olyanok, akik az intézkedés során az életüket kockáztatták, mások a szolgálati idejük alatt töltötték be 50. életévüket. A dandártábornok az ünnepségen megjegyezte, hogy bár minden rendőrt megjutalmaz, aki kiemelkedő munkát végez, szükség esetén keményen büntet is. EUROPRESS A nyomozáshoz elég a gyanú Az igazságügy-miniszter szerint átalakítja a bűnügyi statisztikák rendszerét a július 1- jén életbe lépett büntetőeljárási törvény. A belügyminiszter a jogszabályváltozásról azt mondta: a nyomozati szerveknek szorosabban kell együttműködniük, a rendőröknek pedig több lett a feladata. Budapest A jogszabályváltozás lehetővé teszi, hogy bűnügyi statisztikáinkat ezentúl az Európai Unió mutatóival is összehasonlítsuk - jelentette ki Bárándy Péter. Az igazságügyminiszter az Europress kérdésére kifejtette: ezt az összevetést az idő rövidsége miatt még nem tudták megtenni, viszont az új statisztikák már nem viszonyíthatóak a július 1-je előttiekhez. Bárándy Péter a legfontosabb változások között említette az alapos gyanú intézményének eltörlését. A korábban előírtakhoz képest már a gyanú is elég ahhoz, hogy az ügyészség vádat emelhessen. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy a gyanú fogalmát szigorúbban értelmeznék. Lamperth Mónika belügyminiszter viszont utalt arra, hogy a változtatással több lett a rendőrség dolga, hiszen az eddig megtagadott nyomozásokkal szemben az ilyen esetekben is meg kell kezdeni az eljárást. Tájékoztatása szerint 2003 februárjában még 580, két évnél hosszabb ideje tartó ügy volt folyamatban, a rendőrség ezeket július 1-jére lezárta. A jogszabályváltozás ugyanis a nyomozás határidejét két, az előzetes letartóztatásét pedig három évben maximálta. Utóbbinál - tette hozzá Bárándy Péter - a vádemelésnek is meg kell történnie határidőre. A büntetőeljárás változása miatt 13 ezren vettek részt különböző tanfolyamokon, ezeket együtt végezték el a nyomozóhatóságok, az ügyészségek, valamint a bíróságok szakemberei. A július 1-jén életbe lépett változás milliárdos eljárási költségeket eredményez a hatóságoknál. Több pénzt kell fordítani szakértői díjakra, postai, illetve benzinköltségekre, a fogva tartott személyek kísérésére, valamint a védett tanúkra. nagy eszter dóra Azonosított ismeretlenek Budapest Akár hónapokig is eltarthat a Fővárosi Önkormányzat pincéjében talált mumifikálódott holttest azonosítása. Egyedül Budapesten évente 80-100 ismeretlen elhalt személy- azonosságát kell megállapítaniuk a rendőröknek.- Ha ismeretlen az elhunyt, helyszíni szemlebizottság rögzíti a nyomokat. Átvizsgálják a halott ruházatát, amelyben főként a személyazonosságát igazoló dokumentumokat keresnek - mondta az Europressnek Kátainé Andrási Katalin. A Budapesti Rendőr-főkapitányság körözési alosztályának vezetője hozzátette: ha iratokra nem akadnak, akkor a körözött személyek között próbálják fellelni az illetőt.- A napokkal ezelőtt fölfedezett tetem azonosítása speciál feladat, mert ha az esetleges ho zátartozókat megtaláljuk is, mumifikálódás miatt már nem i mernék fel az áldozatot - fogí mázott Kátainé. Hozzátette: a ft fi korát csontkormeghatározáss állapítják meg, az azonosítási pedig az ujjlenyomat is segíthi DNS-, illetve koponyavizsgálati azt tudják megmondani, hogy. esetlegesen jelentkező hozzát: tozókkal valóban rokoni kapcs latban áll-e az elhunyt. Budapesten évente 80-11 holttestet kell azonosítani. Ha sajtó segítségét kérik, akár eg két nap alatt is eredményt érhi nek el. Legtöbbször mégis hór pokig tart a munka. A Fővárt Önkormányzat pincéjében mt talált férfi miatt egyébként töl mint tízezer adatlapot vizsgáin át a rendőrök. NAGY