Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-06 / 182. szám
2003. Augusztus 6., szerda 13. OLDAL SPORT Labdarúgó Magyar Kupa, 2. forduló Szekszárdra jön a PMFC Az MLSZ-ben kedden délelőtt elkészítették a Magyar Kupa országos selejtező második fordulójának párosításait. Megyénk két állva maradt együttese közül a Szekszárdi UFC az NB I-es Pécsi MFC-t, míg a Dunaszentgyörgy az NB Il-es Barcsot látja vendégül. A két forduló után négy ponttal az Arany Ászok Liga második helyén tanyázó pécsiek augusztus 16-án 17 órakor vendégeskednek a megyeszékhelyen, míg az NB III Dráva-csoportjának bajnoki címét megszerző, s ezáltal egy osztállyal feljebb lépő Barcs az elképzelések szerint ugyancsak szombaton 17 órakor lépne pályára Dunaszentgyörgyön. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, a győztesek várhatják a harmadik forduló sorsolását. ■ Kajak-kenu magyar bajnokság, Szeged Gyökös kijutott, Bartha esélyes Hétvégén Szegeden rendezték a felnőtt és ifjúsági magyar bajnokságot, mely mind az ifik, mind a felnőttek számára világbajnoki válogató is volt egyben. Hétfői számunkban már beszámoltunk a paksi kenusok produkciójáról, ezúttal a még nem közölt Tolna megyei vonatkozású eredményeket tesszük közzé. Remek eredményt ért el férfi kajak négyesben Gyökös Lajos, aki 500 méteren aranyérmes lett, s ezzel kijutott a vüágbajnokságra. A K-4 500 méteren győztes női négyes tagjaként Bartha Diána pénteken szétlövésen vesz részt, ahol eldől, hogy melyik magyar egység indulhat a Japánban sorra kerülő ifi világbajnokságon. Eredmények, férfiak: Felnőtt K-l 200 m: 2. Boros Gergely (ASE). K-4 200 m: 5. Boros, Szőnyi, Ring, Baranyi (Újpest). K- 4 500 m: 1. Gyökös Lajos (ASE), Béé István (Honvéd), Horváth Gábor (Honvéd), Kökény Roland (Csepel). K-2 1000 m: 3. Gyökös- Horváth G. C-4 200 m: 5. Balázs Péter (KSI), Kronecker Gábor (Mezőgép), Metka Márton (Újpest), Fehér Imre (ASE). Ifjúsági C-2 1000 m: 5. Lic- hosyt Róbert, Molnár Tamás (Atomerőmű SE-Sze- ged). C-2 500 m: 5. Licho- syt, Molnár. Masters C-l 500 m: 1. Viktor Endre (ASE). Nők: Felnőtt K-4 500 m: 6. Várnai Brigitta (KSI), Ress Hanga (Kaposvár), Szőke Enikő (Tolnatext), Buchmüller Judit (Tolnatext). K-4 1000 m: 5. Buchmüller, Szőke, Várnai, Ress. K-2 2000 m: 9. Buchmüller, Szőke. Ifjúsági K-l 2000 m: 3. Bartha Diána (Tolnatext). K-2 500 m: 2. Bartha, Ábrahám Réka (Győr). K- 2 1000 m: 3. Bartha, Ábrahám. K- 4 500 m: 1. Bartha, Ábrahám, Marth Gabriella (Győr), Pistch Linda (Győr). (Az ifik augusztus 29-31 között Komatsu-ban (Japán), a felnőttek szeptember 10-14 között Gaines- ville-ben (Egyesült ÁUamok) szállnak vízre a vb-érmekért). m Kajak-kenu; Már csak hét hely kiadó Szétlövés és pótválogató Négy számban kompromisz- szumos megoldás született, háromban azonban marad a pénteki szétlövés, melyen a kenu négyeseknek is pótválogatót tartanak. A hét végére tehát teljes lehet az atlantai kvalifikációs vb-n induló csapat. A két válogató után döntetlenre álló Szabó Szilviára és Paksy Tímeára két párbaj vár Szolnokon: 200 méteren egyes kajakban mérik össze a tudásukat újra, párosban pedig Bóta Kinga, illetve Benedek Dalma társaságában meccseinek az 1000 méteres indulási jogért. A harmadik párharcban a kenus Joób Márton és Fürdők Gábor érdekelt, akik egy olimpiai szám, a C-l 1000 méteres kiküldetésért térdelnek hajójukba. A kenu párosoknál az MKKSZ szakmai bizottsága és elnöksége is jóváhagyta Angyal Zoltán szövetségi kapitány javaslatát, így Kolonics György az 500 egyes után fél órával a párosban is megpróbálhatja kiharcolni az olimpiai kvalifikációt Kozmann György társaságában. Kolonics a C-l 200 méteres pótválogatótól azonban visszalép, s az indulást itt a második válogatót nyerő Malomsoki Sándornak engedi át. Férfi kajakban is letisztult a kép. Miután a K-2 1000 méteren indulásra esélyes Bártfai Krisztián, Bauer Márton és a Szabó Gergely, Járik Gergely duónak egyaránt Tóth László az edzője, házon belül rendezték a kérdést. A rutinos Bártfai, Bauer egységé a vb, a fiatal Járik az ifi vb-n indul, Szabó pedig a jövő héten az előo- limpiára utazhat. A négyeseknél az olimpiai négyes marad a bevált ötszázas számnál, így a sprinttávon a Dékány, Fazekas, Rasztótzky, Janics négyes szerepelhet Gainesville-ben. A kenus kvartetteknél pedig pénteken kerül sor az első és utolsó próbatételre a vb előtt. ■ Makaay Münchenben Labdarúgás Többhetes alkudozás után megállapodott a Bayern München és a Deportivo La Coruna csapata Roy Makaay átigazolásának ügyében: az európai aranycipős csatár négy évre kötelezte el magát a bajorokhoz. A két klub nem hozta nyüvános- ságra a játékos vételárát, de egyes információk szerint körülbelül 16- 18 millió eurót kellett fizetniük a németeknek. Igaz, a licit ennek a háromszorosáról indult. A hétfőn éjjel megszületett alkunak a csatár rendkívül örült, hiszen már korábban hangoztatta, hogy Münchenbe szeretne költözni.- Köszönöm a Depomak ezt a négy évet, amit itt tölthettem. Nagyon boldog vagyok, hogy a világ egyik legjobb csapatában folytathatom pályafutásomat - mondta. Ottmar Hitzfeld vezetőedző egyik legnagyobb problémája oldódott meg, mert Elberen és Pizar- rón kívül szinte senkit sem tudott ezen a poszton játszatni az elmúlt szezonban, hiszen Santa Cruz és Zickler szinte folyamatosan sérült. Makaay 38 bajnoki mérkőzésen 29 gólt szerzett a BL-ben _________■ _______Triatlon; A honi élmezőny újra Fadd-Domboriba költözik_______ A hétvégén SporTolna-fesztivál Augusztus 8. és 10. között újra Fadd-Dom- bori lesz a honi triatlonsport főhadiszállása. A Tolna megyei üdülőfaluban és környékén a hétvégén immár XIX. alkalommal rendezik meg a Cornexi-SportTolna fesztivált, melynek fő „attrakciói” idén is a sprint távú országos bajnoki futamok lesznek. Az évek óta az egyik legnagyobb létszámmal „üzemelő” viadalon szombaton hét korcsoportban - gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, szenior és veterán - avatnak bajnokot a 750 m úszásból, 20 km kerékpározásból, és 5 km futásból álló sprint távon (a gyermek és serdülő korosztály rövidebb távon versenyez). A viadal a felnőttek számára egyben pénzdíjas futam is, az előzetes érdeklődés azonban hagyományosan a fiatalabb korosztály részéről ' nagy. Sokan edzőtáboroznak Dombodban, a triatlonsport honi bölcsőjében, s az idén az eddigieknél nagyobb a nemzetközi érdeklődés is. Egyéni nevezések érkeztek többek között Hollandiából, Csehországból, Izraelből és Szlovákiából. A XIX. Cornexi-SporTolna triatlon fesztiválról természetesen nem hiányozhatnak a legjobbjaink sem - a tiszaújvárosi Triatlon Világkupáról Dombodba költözik az élmezőny -, így például leadta már a nevezését a címvédő Kuttor Csaba, illetve az olimpikon Molnár Erika is. Egyes korosztályokban a (társ)rendező szekszárdi Fani Dynamic TC, illetve a bonyhádi Anonym SE sportolói is éremesélyekkel rajtolnak. Más sportágak kiválóságait is Fadd-Domboriban köszönthetjük a hétvégén, hiszen a versenyt megtiszteli jelentlétével a vívó Mincza Ildikó és Imre Géza, valamint a kajakos Horváth Gábor is. A fesztivál pénteken délután játékos sportversenyekkel, (cél)toronyfutással és tészta party-val kezdődik. Szombaton 9.30-tól a legkisebbek (a nyolc évesek és fiatalabbak), 10 órakor pedig az újoncok futama indul. Az országos bajnoki futamok közül először a gyermek korcsoport indul (10.55), délután pedig a női, valqmint a férfi felnőtt, junior, ifi, szenior és veterán korosztály mezőnye vág neki távnak (14.30-16.30). A XIX. Cornexi-SporTolna fesztivál újdonsága, hogy vasárnap a hagyományos váltóverseny (a csapattagoknak 1 km úszáson, 30 km kerékpározáson és 7 km futáson kell „osztozniuk”) előtt az A tavalyi győztes Kuttor Csaba idén is rajthoz áll Fadd-Dombo- riban a SporTolna triatlon fesztiválon fotó: felo Aquation országos bajnokság futamait rendezik meg. A „csupán” a fizikai teljesítőképességet tesztelő, ezért a kerékpározást elhagyó vetélkedés 9 órakor kezdődik. Az újonc, gyermek és serdülő korcsoportban csak úszás és futás szerepel a penzumban, az ifjúsági korosztálytól viszont egységesen 2.5 km futás, 1 km úszás, majd újabb 2.5 km futás a táv. A triatlon fesztiválon olimpiai ötpróba pontok is szerezhetők: a sprinttáv teljesítéséért 2, míg a vasárnapi hosszabb (1 km, 30 km, 7 km) távon 4 pont szerezhető. (A rendezők kérik a Fadd-Domboriban nyaralók, illetve a Dunán komppal átkelni szándékozok türelmét és megértését, miután szombaton és vasárnap az üdülőfalu környékén részleges útle- zárásokra kerül sor.) (fekete) BODROGI ELŐBBRE LEPETT. Bodrogi László egy helyet javítva a 90. a legfrissebb kerékpáros világranglistán. Az élen továbbra is klubtársa, az olasz Paoto Bettim (képünkön elöl) áll. Magyarország a nemzetek rangsorában változatlanul a 30., eszerint három férfi országúti versenyzőt indíthat jövőre az athéni olimpián, ám ha még egy hellyel hátrébb csúszik, akkor nem vehet részt az ötkarikás játékokon, legfeljebb szabadkártyával. ■ Kosárlabda Az olasz Como csapatához szerződött Újvári Eszter lemondta a szereplést a szeptemberi Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatottban, miután a biztosítására vonatkozó igényeivel kapcsolatban nem tudott megegyezni a szövetséggel. szeretett volna mindenre kiterjedő biztosítékot kapni, ám a válogatott játékosokkal kötött biztosítás nem terjed ki a már korábban sérült testrészekre, a szövetség pedig nem tudta vállalni a hátvéd által kért összeg esetleges kifizetését.- Egész életemre emlékezetes marad az a sok sikerélmény, amelyeknek csapattársaimnak köA 27 éves játékos az 1998-as világbajnokságon szenvedett komoly sérülést a válogatottban, ezután akkori - és későbbi - klubja, a MiZo-Pécsi VSK szerződést bontott vele.- Mivel nem volt megfelelő biztosítás a válogatottak részére, kompenzáció és egy teljes évig kereset nélkül maradtam - emlékezett vissza az esetre Újvári. - Ezt igyekeztünk most a szövetséggel karöltve megelőzni. Újvári a hasonló eset elkerülése miatt szönhetően és velük együtt részese lehettem - így szól Újvári állás- foglalása. - Egész életemben azért küzdöttem, hogy hazámat a legjobb tudásom szerint képviseljem és remélem, hogy ez a mostani probléma a későbbiekben megoldódik, és nemcsak 100-szo- ros válogatott maradok.- Az Újvári Eszter által kért összeg nagyon magas volt, amit nem tudtunk és nem is akartunk vállalni, így ő már el sem utazott a válogatottal a mátraházi edzőtáborba - mondta Bodrogváry Iván A Rátgéber László vezette válogatott így az idegenlégiós nélkül kezdte meg egyhetes edzőtáborát, amely után jövő hét csütörtökön Pécsett a Horváth Judit em- léktornán szerepel a csapat. ■ Sportműsor Labdarúgás: Felkészülési mérkőzések: Dunaföldvár-Paksi SE 17, Keszthely-Dombóvári FC- Rutin 17.30, Mohács-Bátaszék, Bonyhád Völgység LC-Tolna, Hőgyész-Tevel, Nagymányok- Kisdorog 18. _______________■ Eg y oldal PSE Labdarúgás Hétvégén rajtol az NB Il-es labdarúgó bajnokság. Megyénk egyetlen képviselője, a Hum- mel-csoportba besorolt Paksi SE vasárnap a Balatonlelle otthonában kezdi meg szereplését. A rajt előtti, csütörtöki számunkban megjelenő összeállításunkból megtudhatja, hogyan készültek a paksiak a magasabb osztályú szereplésre, interjút olvashat Varga Lászlóval, az NB III Duna- csoportja 2002/2003-as idényének gólkirályával, Búzás Attilával, a Dunaferrtől hazatért irányítóval, és Klement István edző bajnokság előtti esélylatolgatását is megtalálja benne. Természetesen a csapat teljes játékoskeretét (a játékosok portréival) és a paksiak bajnoki programját sem hagyjuk ki a rendhagyó ösz- szeállításból. Minden, amit a PSE-ről tudni kell, a csütörtöki Tolnai Népújságban!________■ Csa k röviden Az elmúlt héten játszották a VIII. Atomzsaru országos strandfoci bajnokság harmadik (utolsó) selejtező mérkőzéseit a paksi Ür- gemezi strandon. Mohács, Siklós, Tata, a Fejér megyei Rendőrfőkapitányság, a BRFK XIX-XX. Kerületi kapitánysága, a Paksi Neutron Beavatkozó Osztály, a tavalyi második Paksi RK, valamint a címvédő Szekszárd RK csapata jutott az augusztus 8-9- ei döntőbe. Az előző fordulókból a BRFK Vizi-rendészet, a Köztársasági Őrezred, a Rendvédelmi Szervek, Szécsény, Pécs, Várpa- lota-Balatonfüred RK közös csapata, Bonyhád, Dorog, Tatabánya, Győr, Szigetszentmiklós és a BRFK V. Kerületi gárdája biztosította helyét a 20-as döntőben. * * * Szombaton Pakson, az Atomerőmű pályáin rendezték meg a Gszelmann-Duna Kupa utánpótlás - előkészületi labdarúgó tornát, melyen öt csapat vett részt. Az 1991-ben születettek tornáját a Szekszárdi UFC veretlenül nyerte meg. A torna végeredménye: 1. Szekszárdi UFC, 2. Dunaferr, 3. Videoton, 4. Atomerőmű SE, 5. Mohács. A gólkirályi címet Kertész József (Szekszárd) érdemelte ki, a legjobb kapusnak Paudics Tibort (Videoton), a legtechnikásabb játékosnak pedig Bíró Pétert (Dunaferr) választották. A legjobb hazai játékosnak játó különdíjat Bor György vehette át. _______■ Pé nzbírság a rendbontóknak Budapest Új kormányrendelet lépett érvénybe a sportrendezvények rendjének megbontásáról, illetve a szurkolók rendezvényről való kitiltásának megszegéséről. Százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogtalanul belép, vagy ott tartózkodik, ü- letve e területre bármit bedob. A szabálysértőt kiutasíthatják vagy kitilthatják a létesítményből. Ötvenezer forintig terjedő bírsággal büntethető az, aki olyan sportrendezvényen vagy -létesítményben tartózkodik, ahonnan bíróság, ü- letve szabálysértési hatóság kitiltotta. Mindkét esetben az eljár. rendőrség hatáskörébe tartóz; « Női Eb Újvári Eszter nélkül