Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-05 / 181. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Augusztus 5., kedd ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Lopni járt át Lebukott egy ukrán autórádió­tolvaj Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A 22 éves fiatal­ember eddig húsz kocsi ki­fosztását ismerte el. Az ukrán tolvaj, aki hazájában már több­ször volt büntetve, az elmúlt hetekben szinte naponta járt át lopni Magyarországra, mti Tartálynyi heroin Több mint 15 és fél kilogramm heroint találtak mintegy 94 mil­lió forint értékben a vámosok egy szerb férfi autójának üzem­anyagtartályában. A sofőr sze­rint az autó nem az övé, a jár­művel Németországba indult. A fiatalembert őrizetbe vették. EUROPRESS Motorosbaleset Egy 18 éves fiatal meghalt, vele egyidős társa súlyosan meg­sebesült hétfő hajnalban, ami­kor a 74. számú úton egy ka­nyarban rendszám és forgalmi engedély nélküli motorkerék­párjukkal kisodródtak és az árokba borultak. Az elsődleges vizsgálatok szerint a jármű vezetője ittas volt, életét a bu­kósisak mentette meg. mti Rablót fogtak Elfogták azt a 26 éves férfit, aki megtámadott egy 65 éves nőt Szegeden. A rabló az áldozatát mellkason ütötte, majd elvette táskáját pénztárcájával és iratai­val együtt, europress Vesztegetni próbált Vesztegetés miatt indult eljárás egy 26 éves román állampolgár­ságú nő ellen Pomázon, mert büntetlenségéért cserébe 50 eurót ajánlott fel az őket igazol­tató rendőröknek. A nőt egy pomázi üzemben fogták el, ahol engedély nélkül dolgozott. EUROPRESS Tűz a kórházban Tűz ütött ki hétfő hajnalban a Budai Irgalmas Rendi Kórház­ban. Az épület félemeletén egy 50 négyzetméteres orvosi szo­bában működő mobil klíma- berendezés gyulladt ki, majd a tűz a berendezési tárgyakra is átterjedt. A lángokat sikerült gyorsan megfékezni, de az épü­let füsttel telítődött, így néhány beteget átmenetileg más kór­terembe kellett átvinni, europress Metró gázolt Az érkező szerelvény alá került egy fiatalember hétfő reggel a 2-es metró Deák téri megállójá­ban. A tűzoltók a kocsik szét­választása után tudták felhozni a sérültet, akit a mentők súlyos állapotban szállítottak kórház­ba. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, europress Előzetesbe helyezték Előzetes letartóztatásba helyez­te a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a múlt héten Győrben késsel és pisz­tollyal megtámadott egy nőt, majd foglyát túszul ejtve a ki­érkező rendőröktől fegyvert és gépkocsit követelt, a túszt ki­szabadító rendőrt pedig késsel megtámadta, europress Szoborrongálók Rongálás bűntettének gyanújá­val továbbítja hamarosan a rendőrség a Károlyi-szobrot vörös festékkel leöntő két férfi ügyét az ügyészségnek. A tette­sek az elmúlt hét keddjén ron­gálták meg a szobrot. A járőrök a közelben fogták el a gyanúsí­tottakat, akik tettükre nem adtak magyarázatot, mti Milliós kár Leégett hétfő reggel egy asz­talosüzem festékraktárának tetőszerkezete a Vas megyei Rumban. A tűz okát vizsgálják, a kárt 10-15 mülió forintra becsülik, mti ■ SZEMÉLYGÉPKOCSIBA SZORULT. Hétfő reggel villanyoszlopnak ütközött a X. kerületi Fertő utcában egy Opel Kadett, a tűzoltók egy fiatalembert hidraulikus feszítő-vágóval szabadítottak ki. A mentők két személyt a helyszínen láttak el, a harmadikat kórházba szállították, fotó: fővárosi tüzoltó-parancshokság Tolnában történt SOK AZ ALKALOM. Az utóbbi időben naponta 3-4 besurranásos lopás történik a megyeszékhelyen. Nyitva hagyják az emberek az aj­tót, ablakot, s ámulnak, hogy mindig akad alkalmi tolvaj, aki kihasz­nálja a lehetőséget és elemeli azt az értéket, amit szinte odakínáltak neki. DRÁGA A BENZIN. Kiszerelték Szekszárdon egy Trabant személy- gépkocsi üzemanyagtankját a hét végén és elvitték a benne lévő, mintegy 15 liter üzemanyagot. MINDENHONNAN LOPNAK. Sárpilisen egy templomba törtek be, ahonnan - az ott található perselyből - 15 ezer forint készpénzt lop­tak. LEPAKOLTÁK A TERASZT. Ismeretlen tettesek mintegy százezer forint értékben vittek el mindent amit ott találtak Dombodban, egy nyaraló teraszán. Feltörték A JÁTÉKAUTOMATÁT. Egy faddi sörözőt törtek fel szom­batról vasárnapra virradó éjszaka. A sörözőben lévő játékautomatát megrongálták, a benne lévő 150 ezer forintot pedig ellopták a jelen­leg még ismeretlen tettesek. TETTEN ÉRTÉK ŐKET. A biztonsági őr éberségének köszönhető­en nem sikerült elvinni azt a nagyobb mennyiségű szemestakar­mányt, melyet Várdombon őrizetek egy tárolóban. Az őr tetten érte a három elkövetőt. ISKOLABETÖRÉS KURDON. A kurdi általános iskola műhelyébe Biztonság a Szigeten A Sziget Fesztiválon az elmúlt sági rendszer működik, ameb a nemzetközi fesztiválokhoz 1 got nyújt a „szigetlakoknak” é Budapest A beengedő rendszer, a belső ellenőrzés, a rendőri jelenlét, az egészségügyi szolgálat, a vízi- mentő-szolgálat és a forgalom- irányítók együttesen ügyelnek a látogatók testi épségére és anya­gi biztonságára. Ezenkívül tér­figyelő kamerák, a színpadok előtt csúszásgátló borítás, a Nagyszínpadnál a tömeg torló­dását megakadályozó terelő kordon, szenzoros kapu, lopás­tíz ev során kialakított bizton- f a szervezők szerint ma már Lépest is kiemelkedő biztonsá- s a látogatóknak. gátló jeladó alkotja a Sziget biz­tonsági rendszerét. A fesztivált egy biztonsági cég ezerkétszáz munkatársa felügyeli-biztosítja, köztük nyelveket beszélő 150- 200 egyetemista és főiskolás, akik tömegirányító feladatokat látnak el. A cég másik kétszáz munkatársa a belső ellenőrzé­sért felel. Az „egy hét együttlét” alatt háromszázhatvan rendőr és háromszázötven fős egész­ségügyi szolgálat dolgozik az óbudai Hajógyári-szigeten. A vízi mentés négy cég össze­hangolt feladata. Az idén már harmadik éve alkalmaznak a szervezők egy, a nagyáruházakban már ismert elektronikus áruvédelmi rend­szert az esetleges lopások leleple­zésére, felderítésére. A módszer lényege az, hogy a Szigetre láto­gatók már a bejáratnál jeladókat bérelhetnek, amelyek a szemé­lyes csomagokban elrejtve a ki­járatnál jeleznek, ha illetéktele­nek akarnak kivinni valamit. A rendszer már a bevezetés évében is bizonyította hatékonyságát. Akkor egy kisebb tolvajbandát buktattak le a segítségével. EUROPRESS törtek be eddig ismeretlenek, akik a helyszínről körülbelül százezer forint értékben vittek el szerszámokat. KARAMBOL DUNAFÖLDVÁRON. Egy személygépkocsi vasárnap úgy fordult meg Dunaföldváron az úttesten, hogy nem adott elsőbb­séget az úton haladó másik személygépkocsinak, ezért összeütköz­tek. A vélhetően vétlen járművezető bordatörést szenvedett. Előzetesben a gyanúsított SZEKSZÁRD Mint már beszámoltunk róla, a jú­lius 25-re virradó éjszaka egy férfi Decsen betört egy nyolcvan esz­tendős asszony lakásába, s megtá­madta a házigazdát. Az idős nénit a rabló bántalmazta, majd elvette ötvenezer forintját. A rendőrök hamarosan azonosították, majd elfogták a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű helybéli férfit, akit alaposan gyanúsítanak a bűn- cselekmény elkövetésével. A rab­lás gyanúsítottját a bíróság tegnap harminc napra előzetes letartózta- tásba helyezte. ______________■ Ví zumkényszer átutazóknak Augusztus 2-től a tranzitutasoknak is vízumot kell kiválta­niuk az Egyesült Államokban, s megszigorították a repülő­terek ellenőrzését. Washington A belépési engedélyt immár azok is kötelesek kiváltani, akik vala­melyik amerikai repülőtéren gé­pet cserélnek, és úgy mennek to­vább harmadik országba. Kivételt csak a nyugat-európai állampol­gárok képeznek, de nekik is szá­mítaniuk kell arra, hogy az eddigi­nél alaposabban ellenőrzik őket. „Egy kis rés volt az ajtón, amit most az ország érdekében bezár­tunk” - indokolta az intézkedést Tom Ridge belbiztonsági minisz­ter. A vízumkényszer a legutóbbi a szeptember 11. óta elrendelt biz­tonsági intézkedések sorában. „Egy újabb támadás lehetősé­ge nagyon reális lehetőség” - hangsúlyozta egyik minapi tévé- nyilatkozatában az igazságügy­miniszter. John Ashcroft megerő­sítette, hogy az utóbbi hetekben több olyan információhoz jutot­tak az amerikai hatóságok, ame­lyek szerint valakik repülőgép­eltérítésekre készülnek az Egye­sült Államokban, Nagy- Britan­niában, Ausztráliában és Olaszor­szágban. Ezzel összecseng, hogy az al-Arabiya műholdas televízió- állomás olyan hangfelvételt su­gárzott, amely megfenyegeti az Egyesült Államokat. A magnósza­lagról állítólag az al-Kaida terror­szervezet egyik vezetője beszélt, s azt mondta: az USA naponta fog megfizetni azért, ha bántódás éri a guantanamói amerikai támasz­ponton őrzött muszlim foglyokat. Terrorelhárítási szakemberek azt tanácsolják a Bus/t-kormány- zatnak, hogy vegye komolyan a fe­nyegetéseket, ugyanakkor nem tartják kizártnak azt sem, hogy a legutóbbi hangfelvétel félrevezeté- si szándékkal született, vagy ép­penséggel a szigorú biztonsági in­tézkedések váltottak ki ilyen rea­gálást. Kadhafi líbiai vezető az ABC televíziónak adott interjúban egyenesen úgy fogalmazott, hogy az afganisztáni és az iraki rend­szer megdöntése az Amerika-elle- nesség jelképévé tette Bin Ladent, s kedvező légkört teremtett az al- Kaida újraszervezéséhez, icsáki Kamaszrablók Székesfehérvár Elfogták a rendőrök azt a két kamaszt, akik szombaton késő este Székesfehérváron megvertek és kiraboltak egy 12 éves fiút. Az áldozat a gya­núsítottakban felismerte a tetteseket. Az egyik rablót őri­zetbe vették, a másik viszont szabadlábon védekezhet. Szombaton este tíz körül éppen hazafelé tartott egy kisfiú, ami­kor két ismeretlen bántalmazta. Egyikük többször megütötte a gyereket, majd elvették mobilte­lefonját és elmenekültek - mond­ta el az Europressnek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóreferense. A kisfiú pontos személyleírást adott a rendőröknek. Valameny- nyi fehérvári járőr keresni kezdte a fiatal rablókat, ráadásul több ta­nú is akadt, aki látni vélte őket. A járőrök hétfőre virradóra két gya­nús fiatalra lettek figyelmesek: a kamaszok a Buda úti áruház mö­gött lődörögtek. A nyomozók elő­állították, majd szembesítették őket a kirabolt kisfiúval, aki a két fiúban egyértelműen felismerte támadóit. A kamaszok beismer­ték, hogy ők támadták meg a gye­reket, sőt egy másik bűncselek­ményről is beszéltek: pénteken éjjel egy székesfehérvári, első emeleti lakás erkélyéről megpró­báltak ellopni egy kerékpárt. Egyikőjük fel is mászott az er­kélyre, de túl nehéznek találta a biciklit, ezért inkább otthagyta.- Az egyik fiút őrizetbe vettük, a másik szabadlábon védekez­het. Az őrizetbe került kamasz volt az, aki bántalmazta a gyere­ket, és az ő lakásán találtuk meg a mobiltelefont is - tette hozzá a SZÓViVŐ. FARKAS MELINDA Megvan a prostituált gyilkosa Veszélyes fürdőzések Budapest Pécs A rendőrök a hét végén őrizet­be vettek egy húszesztendős férfit, akit azzal gyanúsíta­nak, hogy márciusban a pécsi Árpád-tető közelében meg­gyilkolt egy tizenhat éves, prostitúcióval foglalkozó lányt. A hatóság kezdemé­nyezte a feltételezett tettes előzetes letartóztatását.. Márciusban egy női holttestet fe­deztek fel Pécsett, a Komlói út Árpád-tetői elágazásánál, ahol köztudottan a prosütuáltak szok­ták szolgáltatásaikat bonyolítani. A hatóság megállapította, hogy az áldozattal, egy tizenhat éves pécsi lánnyal alig néhány órával korábban végeztek, és fel­tehetően nem a helyszínen gyil­kolták meg. Személyének azono­sítása után kiderült az is, hogy az áldozat prostitúcióból tartotta fenn magát. A Baranya Megyei Rendőr­főkapitányság a nagy erőkkel megindult nyomozás érdekeire való hivatkozással akkor minden további részlet közlésétől el­zárkózott, így az sem tudható, hogy a tettes miképpen végzett áldozatával. Csaknem öt hónap elteltével azonban most fordulat állt be: a megyei főkapitányságon ugyanis bejelentették, hogy hosszadal­mas, aprólékos nyomozómunkát _ követően a hét végén elfogtak és őrizetbe vettek egy húszéves fia­talembert, akit a gyilkosság elkö­vetésével gyanúsítanak. A ható­ság a feltételezett tettes előzetes letartóztatására is javaslatot tett. A gyanúsított elfogásának kö­rülményeiről, indítékairól egyelő­re nem hoztak nyilvánosságra bő­vebb információkat, máté balázs. Késre cserélte csekkfüzetét Nagyberki Egy 60 éves helybéli férfi hétfő kora délelőtt békésen tért be a település bankjába, ahol a szám­láját vezette. Pénzt szeretett vol­na felvenni, ám az egyenlegből kiderült: nincs egy fillérje sem, sőt már a hitelkeretét is kimerí­tette. A férfi egyezkedni próbált, mindössze tízezer forintot sze­retett volna kapni, amit a követ­kező nyugdíjából visszafizetett volna. Sikertelenül... Ekkor a csekkfüzetét késre cserélte, s úgy követelte a tízezer forintot. Az alkalmazottak, bár ismer­ték a férfit, megrémültek a fe­nyegetőzéstől, és teljesítették a kérést. A férfi pedig sietve távo­zott. Nem sokkal később egy arra járó látta, hogy az idős ember késsel a kezében bandu­kol az utcán, és értesítette a rendőrséget. _______________■ He ten fulladtak vízbe a hét végén, idén pedig már mint­egy százan lelték halálukat Magyarország természetes és mesterséges vizeiben. Az ál­dozatok többsége fiatalkorú. Heten fulladtak vízbe a hét vé­gén, köztük egy 12 éves, toló­kocsis kislány. Á rendőrség tájé­koztatása szerint egy testvérpár a Margitszigetnél lelte halálát a Dunában, egy 41 éves budapesti nő az Omszki-tóban, egy 39 éves kapuvári férfi a Váti-tóba, egy 36 éves férfi Fehérvárcsurgón a víz­tározóba, és egy 59 éves kécskei férfi Kisvárdán fulladt bele egy tóba. A hetedik áldozat egy 12 éves kislány, aki egy tarjáni gyer­mekotthonban kimászott toló­kocsijából, és a közelben lévő úszómedencébe esett. A gondo­zónő ellen halált okozó, gondat­lanságból, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak eljárást. A tragédiák többségénél a für- dőzők tiltott helyen mentek a víz­be. A fehérvárcsurgói férfi eseté­ben egy járókelő vette észre az ál­dozat ruháit a parton, az okmá­nyok mellett egy üres boros­üveget is találtak a rendőrök. Idén eddig 98 személy fulladt bele Magyarország természetes és mesterséges vizeibe, a múlt év hasonló időszakában ez a szám 159 volt. A balesetek zöme a Du­nánál történik, de a Balatonban és a Tiszában is sokan vesztik életüket. Az áldozatok között sok a gyermek, pedig hat éven aluli kisgyereket szülői felügyelet nélkül nem szabad vízbe enged­ni. Ugyanez vonatkozik a 14 éven aluli, úszni nem tudó fiatalok­ra iS. EUROPRESS i

Next

/
Thumbnails
Contents