Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-02 / 179. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Augusztus 2., szombat ÚJABB SUZUKI-BALESET. Egy Suzuki és egy Fiat típusú személygépkocsi ütközött össze péntek reggel a Határ úti felüljárón, a karambolban egy harmadik kocsi is megsérült. A Suzuki vezetőjét hidraulikus feszítő-vágóval tudták kiszabadítani.________________________fotó: fővárosi tűzoltó-parancsnokság Megtalált Czóbel-képek Sértetlenül kerültek elő a szentendrei Czóbel Béla Múzeumból ellopott festmények, a tettest azonban még nem fogták el a rendőrök. A mintegy 90 millió forint értékű képek két héten belül már visszakerülnek a tárlathoz. Budapest ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Túszdráma A győri sétálóutcán egy középkorú férfi berántott az egyik üzletbe egy fiatal nőt, akire kést és pisztolyt fogott. A rendőrség rövid idő alatt kiszabadította a nőt, de az akció közben a megyei rendőrfőkapitány helyettese, a közbiztonsági igazgató mellkasi sérülést szenvedett. A túsznak nem esett baja. A férfit a győri kapitányságon előállították, mti „Tiszta” ajándékórák Az Álmok álmodói című kiállítás látogatóinak adott ajándékórákkal kapcsolatban sem a hűtlen kezelés, sem a hanyag kezelés vétsége nem volt megállapítható Berkecz Máriával, a Millenáris Kht. volt ügyvezetőjével szemben - közölte pénteken a Fővárosi Főügyészség szóvivője, mti Sikkasztás gyanúja Feljelentette a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. volt vezérigazgatóját Budapest VI. kerületének szocialista polgármestere, mert „mandátuma leteltével Ispánki László nem tudott elszámolni tetemes mennyiségű készpénzzel”. Ezt a feljelentő, Verók István polgármester jelentette be. mti Keresik a gyilkost Emberölés gyanúja miatt eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen. A jelenlegi adatok szerint Budapesten, a Főpolgármesteri Hivatal pincéjében talált mumifikálódott holttest bűncselekmény áldozata lett. A tetem személyazonosságával valamint a bűncselekménnyel kapcsolatban a lakosság segítségét is várják az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú számán, europress Lopott a vendég Egy börtönből szabadult, jáki lakos első útja volt cellatársához, az egyik Pápához közeli faluba vezetett. Éjszaka a házigazda édesapja arra ébredt, hogy valaki elindítja az udvarban parkoló gépkocsijukat, majd elhajt vele. Kiderült, a szívesen látott vendég volt a tolvaj, europress Álellenőr A nyugdíjbiztosítási igazgatóság munkatársának adta ki magát az a férfi, aki társával meglopott egy idős embert. Az egyházaskeszői lakása udvarában N. Flóriánnal közölték, hogy a nagyobb összegű nyugdíj kifizetéséhez szükség van az utolsó havi nyugdíj- szelvényre és egyéb adatokra. Bementek a lakásba, s csak távozásuk után derült ki, hogy a lakásból elvittek kétszázezer forintot, europress Tetten ért tolvajok Zalaegerszegen egy szupermarketben a bolt biztonsági személyzete lopáson ért két fiatalkorú pacsai fiút. A 14 és 16 esztendős fiúk délelőtt tértek be a bevásárlóközpontba, s a ruhájukba, illetve a hátizsákjukba értékes kerékpáralkatrészeket, számítástechnikai eszközöket, horgászfelszereléseket rejtettek, europress Bujkáló elítélt A zalaegerszegi rendőrkapitányság járőrei a város melletti Géva-hegyen fogták el azt az 52 esztendős, körözés alatt álló férfit, aki ellen a Zala Megyei Bíróság Büntetés-végrehajtási Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot. A férfi korábban sem a bíróság által jogerősen kiszabott pénzbírságot nem fizette ki, sem a szabadságvesztésre átváltott büntetés letöltésére nem vonult börtönbe. europress ■ Egy fővárosi lakásban tartott házkutatáson került elő az a négy Czóbel-festmény, amelyet április közepén loptak el a szentendrei Czóbel Béla Múzeumból. A rendőrség nem ad bővebb tájékoztatást a nyomozásról, mert a tettest még nem sikerült kézre kerítenie. Azt azonban az Europress kérdésére elárulták, hogy egy személy ellen már kiadtak elfogatóparancsot, ám a bűncselekményhez egy nagyobb elkövetői kör is kapcsolódhat. A 90 millió forint értékű festményekről korábban azt hitték a nyomozók, hogy azért vitték el épp Meghalt a francia színésznő PÁRIZS Elhunyt Marie Trintignant péntek délelőtt egy Párizs melletti kórházban. A 41 éves francia színésznő halálát agyi ödéma okozta. Marie Trintignant és élettársa, Bertrand Cantat énekes, a Noir Désir együttes frontembere filmforgatáson vett részt Vilniusban. Vasárnap reggel összeszólalkoztak, a szóváltás verekedésbe torkollott, amelynek végén Cantat fellökte Trintignant-t. A színésznő kómába esett, és két műtété ellenére többé nem tért magához. Budapest A rendőrök kiugrottak az autójukból, s mire odaértek, már egy kés is hevert a földön. Mi is történt tulajdonképpen? B. J. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett hivatalos ügyben a fővárosba. Az egyik közeli kis szállodában szállt meg. Munka végeztével az utcán megismerkedett A. Judittal, a furcsa trió nőtagjával. Találkozásuk megünneplésére felkeresték a közelben lévő kocsmát. Mintegy negyed órán át beszélgettek, amikor „betévedt” a kocsmába két férfi, T. Béla és K. János, akiket Judit régi barátaiként üdvözölt. Bemutatta ezt a négy képet, mert ezeket helyezték el azzal az ablakkal szemben, amelyen a tettes bejutott az épületbe. Mazányi Judit, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának művészettörténésze szerint azonban az is elképzelhető, hogy az elkövető pontosan tudta, a négy kép a festő egy bizonyos korszakának alkotása. A szakember azt is elmondta: a betörés után azonnal változtattak azon a biztonsági szabályon, hogy a biztonsági őr előbb a biztosítást végző cégnek jelent és a rendőrséget csak ezután értesíü. Ezzel ugyanis majdnem egy órát nyer a tolvaj. Mazányi Judit utalt arra, hogy a bűncselekményt követően megVádemelés a rendőrgyilkos ellen Budapest Vádat emeltek pénteken Engel Zoltán ellen, a férfi május 13-án egy ellene indított akció során megölte Borsos József rendőr századost. A nyomozók egy ismert harmonikaművész kifosztását hiúsították meg, amikor körbezárták a helyszínt. A rejtekhelyül szolgáló fészerből Engel Zoltán kitört és tüzelni kezdett a rendőrökre, akik visz- szalőttek és megsebesítették a támadót. A férfi a hozzá legközelebb levő rendőrt halálra sebezte. őket újdonsült ismerősének, majd B. J. a nő javaslatára őket is meghívta egy pohár sörre. Alig télt el egy óra, amikor a vendéglátó férfinak előbb a feje kezdett fájni, majd gyengének és álmosnak érezte magát.. Gyanakodni kezdett. Nem ivott eddig többet három pohár sörnél, és ismerve saját kapacitását, ennyi nem árthatott meg! Talán belekevertek valamit az italába?- Gyerünk haza! - mondta. Fizetett, majd mind a négyen taxiba ületek, és elindultak a szálloda felé. Judit már az autóban igyekezett lecsatolni a férfi erszényét tartalmazó övtáskáját, de nem sikerült. Miután a Dózsa György tették a szükséges lépéseket, hogy a múzeum biztonsági berendezését korszerűsítsék, és erre külön pályázatokat nyújtottak be. Az értékes képek két héten belül kerülhetnek vissza a múzeumhoz. Bár a festmények nem sérültek meg, a kereteket levették róluk, így a nagyközönség csak később láthatja őket. A Pest Megyei Közgyűlés korábban egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek, ezt egyelőre senkinek sem fizették ki. A rendőrség nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy ezt az ösz- szeget még megkaphatja-e valaki, ha a tettest segít kézre keríteni. A tolvajnak különösen nagy értékre elkövetett betöréses lopás miatt kell felelnie, ezért a bűncselekményért akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. NAGY ESZTER DÓRA Palotapincsik és teknősök - paprikában Hegyeshalom Csempészett görögteknősöket és palotapincsiket koboztak el péntekre virradó éjjel a határátkelőn. A hatvan állatot zöldpaprikával töltött zsákok alá rejtették egy külföldi mikrobuszban. A mintegy egymillió forint eszmei értékű teknősszállítmányt akkor fedezték fel a vámosok, amikor „megmozdult a zöldpaprika” - mondta Szabó István alezredes, vámparancsnok. A kocsi vezetőjét és két utasát - német és macedón állampolgárokat - a rendőrség előállította. úton kiszálltak az autóból, B. J, - meg akarván szabadulni újdonsült társaitól - azt mondta: felmegy a szállodai szobájába, és hoz még pénzt, hogy folytathassák az iszogatást. Amikor elindult a szálló felé, T. Béla kést szorított a hátához, és felszólította, hogy adja oda a pénztárcáját. A megtámadott férfi hirtelen hátrafordult, és elkapta támadója kést tartó kezét. Olyan erővel szorította a csuklóját, hogy nem csak a kés hullott ki a kezéből, de még térdre is kényszerítette. Ekkor léptek oda a rendőrök. A háromtagú társaságot előállították a rendőrkapitányságra, a toxikológiai vizsgálat pedig arra derít majd fényt, hogy a vendégül látott ismerősök kevertek-e vegyszert kiszemelt áldozatuk italába vagy sem. KOÓS TAMÁS Lebukott a „kábító” trió A rendőrjárőr először azt hitte, rosszul lát. A Váci út és a Dózsa György út sarkánál, fényes nappal egy férfi a társát a csuklójánál fogva térdre kényszeríti, a harmadik férfi és egy nő pedig, akik feltehetően hozzájuk tartoznak, ámulva nézik a jelenetet. Tolnában történt BABAKOCSIT LOPTAK. Százezer forint értékű babakocsit loptak Szekszárd egyik áruházból. Egyelőre nincs információ a feltételezett elkövetőről. EGYMILLIÓ FORINT A NŐI TÁSKÁBAN. Egy szekszárdi büfében, egy női táskából 1 millió 200 ezer forintot lopott el egy ismeretlen tettes. A pénz még nem került elő. A PÉNZTÁRGÉPBŐL EMELT EL PÉNZT. Egyik bonyhádi áruház pénztárgépéből egy székesfehérvári fiatalembernek sikerült közel 100 ezer forint készpénzt kiemelnie. A fiú ellen eljárást indított a Bonyhádi Rendőrkapitányság. MÍG SZERELT, KIRABOLTÁK. A 61-es úton a Dalmandi elágazónál egy férfi defekt miatt kamionjával megállt és szerelni kezdte azt. A munka végeztével észlelte, hogy a jármű fülkéjében hagyott igazolványtáskája, tárcája már nincs ott. Elvitték a bankkártyáját és 500 ezer forint készpénzét is. SZEMÉLYGÉPKOCSIKBÓL LOPTAK. Szekszárdon tegnap napközben több helyszínen is feltörtek, majd kirámoltak egy-egy személygépkocsit. Az Alisca utcában a rádiósmagnót csak megrongálták, de az autóból kivenni nem tudták, a Herman Ottó utcában viszont sikerrel jártak, a rádiósmagnót kivették és a tulajdonos iratait is magukkal vitték, a Kálvin téren egy nyitott autóból vittek el ismeretlenek egy kézitáskát, benne okmányokkal. Sodrófával az anyós ellen Tatabánya Brutális gyilkosság történt a minap Komárom-Esztergom megyeszékhelyén a késő esti órákban. Egy ötgyermekes házaspár hónapok óta együtt élt a feleség édesanyjával. Rendszeresen veszekedtek, mert kevés volt a pénz, egyedül az anyós dolgozott. A gyilkosság estéjén hosszas vitát követően a 28 éves vő - H. Norbert - sodrófával a család szeme láttáratöbbször fejbe verte az anyósát. A szerencsétlen asz- szony életét vesztette. Az 55 éves nő tetemét betuszkolták az ágyneműtartóba. A férfi másnap délutánig gondolkozott, végül föladta magát a rendőrségen. Beismerő vallomása után előzetes letartóztatásba helyezték. Szabóné Mezei Ilona őrnagy elmondta: az öt gyermeket - a legkisebb nyolc hónapos, a legidősebb nyolcéves - a gyermek- és ifjúságvédelmi intézetben, illetve csecsemőotthonban helyezték el. A nagyapa jelentkezett értük, a három nagyobbat már magához is vette. Időközben elkészült a szakértői vélemény. A vöt különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. A feleség ellen is emberölés miatt folytatják a vizsgálatot. M. TÓTH SÁNDOR Hajnali embervadászat Izsák A város lakói megdöbbenéssel fogadták a tegnap hajnali hírt: saját lakása ajtajában rálőttek egy helyi faipari vállalkozóra. A város széléhez közel, egy külterületi ingatlanon él az a 42 éves helyi vállalkozó, akit csendes és korrekt embernek ismernek Izsákon. A feleségével a sajátjukon kívül két örökbe fogadott gyermeket is nevelnek. Tegnap hajnali három óra körül valaki becsöngetett hozzájuk, s a férfi ajtót nyitott, majd kilépett. A sötétben nem látott senkit, csak egy durranást hallott. Gyorsan visszabújt a lakásba, s ekkor vette észre, hogy meglőtték. Felesége mentőt hívott. Hortobágyi István rendőrségi szóvivő úgy tájékoztatta az Euro- presst, hogy hajnali négy óra körül vitték kórházba a sebesült férfit, akit azonnal megoperáltak. Dr. Csorba Zsolt, a Honvéd Kórház főorvosa elmondta, hogy a lövedék - amely feltehetően egy kispuskából származik - áthatolt a hasüregen, és több belet is megsértett. Az orvosok csak hétórás műtéttel tudták megmenteni a sértett életét, aki tegnap délelőtt 11 órakor szabadult a műtőasztalról. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai forró nyomon kezdték meg az ismeretlen elkövető keresését. A helybeliek nem tudják elképzelni, hogy ki lehetett a férfi haragosa, de néhányan tudni vélik, hogy a cége mostanában nem ment valami jól. A faipari szak- képzettségű vállalkozó korábban a szomszédos Ágasegyházán dolgozott a kiskunsági erdő- és fafeldolgozó cég, a KEFAG Rt. alkalmazásában. GERENCSÉR ZOLTÁN Elfogták a postarablót Baja Már a bűncselekmény napján elfogták, másnap pedig beismerő vallomásra késztették azt a férfit, akit a szerdai bajai postarablás elkövetésével gyanúsítanak. Július 30-án kora délelőtt Baján, a Dózsa György utcai postahivatalban egy 30 év körüli, hiányos fogazató férfi krómozott, forgótáras pisztolynak látszó tárggyal megrémítette és a pénz átadására kényszerítette az ablak mögött dolgozó hölgyet, majd a nejlon- szatyorba csomagolt zsákmánynyal sietve távozott. A rendőrség munkamódszere a gyors és aprólékos adatgyűjtés volt, amelybe a Kecskemétről gyorsan kiérkező megyei nyomozók is bekapcsolódtak. A városból kivezető utakat ellenőrizték, majd a személyleírás és a helyi rendőrök ismeretségi köre alapján több lehetségesnek vélt elkövetői is előállítottak, hogy megvizsgálják az alibijét. Ellenőrzésekéi tartottak a helyi fegyverkereskedésekben, s megpróbálták kiszűr ni, hogy ki vásárolhatott a közel múltban krómozott kivitelű forgótáras pisztolyt. így bukkant a rendőrség a 31 éves érsekcsanádi J. Tiborra, akii tagadásával ellentétben többen ií láttak a bűncselekmény napjár Baján, valamint a rablás után eg> gépkocsiban Érsekcsanád felé hajtani. A házkutatás, valamint £ bérelt autó átvizsgálása sorár több nagycímletű bankó is előkerült. A bizonyítékok súlya alatt £ férfi beismerő vallomást tett. Azi állította: kilátástalan anyagi hely zete vezette arra az elhatározásra hogy bűncselekménnyel szerez zen pénzt. bálái f. istvái A