Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-02 / 179. szám
Hl 2003. Augusztus 2., szombat Mondom a magamét MAUTHNER ILONA A nagymama lekvárja Ma is meghatódom, amikor eszembe jut szegény nagymamám, aki így nyár közepén, ahogy a gyümölcsök értek be, sorra készítette a család számára a lekvárjait. Emlékszem az üstre, melyben a szilvalekvár készült, emlékszem az illatára, az ízére, előttem van, ahogy kavarta azzal a hosszúnyelü fakanalával, mely még pár évvel ezelőtt is ott „lábatlankodott” a nyári konyhában. Sajnos már senki nem használja. De csak az ízekre emlékszem, mert receptem az nincs, ugyanis senki nem jegyezte fel, hogyan készült a barack-, a ribizli-, a szilva-, a meggylekvár, mert amíg élt, olyan természetes volt, hogy mindig volt belőlük bőven a spájzban, a polcon. Mai emancipált világunkban nem igazán jut idő befőttek, lekvárok, aszalt gyümölcsök készítésére. A nők, legalább annyi önmegvalósítási törekevéssel, mint a férfiak, végigdolgozzák a napot, így este, mire hazaérnek nem várható el tőlük, hogy a vacsora mellett lekvárfőzésbe is kezdjenek. Marad tehát a bolti választék, kevesebb gyümölccsel, több zselével, de végül is a célnak megfelel. Természetesen nem szabad most sem általánosítani, mert akadnak kivételek. ]\/[indig vannak és remélem lesznek is olyan nagymamák, akik ismerik a lekvárkészítés csínját-bínját, és azt is tudják, hogy azok a kedves ízek, illatok nem mindig a gyümölcsnek köszönhetőek, hanem mind eközben az unokákkal együtt átélt emlékeknek is. Csúszik az útépítés? Mindenki mást mond Balatonszárszó - Szekszárd Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter minapi, balatonszárszói látogatásán kijelentette, 2006-ig 420 kilométer autópálya és gyors- forgalmi út építése fejeződik be. Az útszakaszok részletezése során az M6/M56-OS jelzésű útról annyit mondott, hogy az addigra Dunaújvárosig épül meg, holott a kormányzat korábbi ígéretei szerint annak Pakson, Szekszár- don át egészen a déli országhatárig, illetve egy elágazással Pécsig kellene vezetnie a választási ciklus végéig. Újra bizonytalan a dél-dunántúli régió egyik lehetséges „kitörési pontjaként” emlegetett, a déli országhatárt a fővárossal összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út megépítésének időpontja. Mindez szemben áll a kormányzat korábbi ígéreteivel: Med- gyessy Péter idén márciusban Pécsett kijelentette, „a 6-os építése mindkét végén egyszerre kezdődik majd”. Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter tavaly október 14-én, Bólyban leszögezte: még ebben a ciklusban elkezdik, és a tervek szerint be is fejezik az M6-os gyorsforgalmi út építését. Néhány nappal később dr. Wekler Ferenc, baranyai szabad- demokrata képviselő, a T. Ház al- elnöke már arról számolt be, hogy a Pécset Budapesttel összekötő szakasznak a kormány döntése értelemében 2008-ig kell elkészülnie, a Bólytól az országhatárig vezető rész átadási ideje pedig 2011. 2003. május 22-én Andricsák Zoltán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője tulajdonképpen ugyancsak cáfolta a tárca vezetőjének korábbi nyilatkozatait, miután kijelentette, hogy az ominózus szakaszokon az építkezések szerinte nem jövőre, hanem csak 2005- ben kezdődhetnek el, és 2008- ban fejeződhetnek be. Előző kérdésünk: Épüljön-e Szekszárdon energiapark? Szavazóink kicsit több, mint fele, azaz 54 %-a úgy voksolt, hogy legyen. MAI KÉRDÉSÜNK: Veszélye»« a fiatalok számára a Sziget Fesztivál? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Iskolakezdés, akciókkal Gyermekenként szűkén húszezer forintot kell számolni Még egy hónap van vissza az iskolakezdésig, de már most meg kell vásárolni a tankönyveket és akciós áron a tanszereket, füzetcsomagot. Aki ezt elmulasztja, az a szünidő utolsó napjait sorban állással tölti majd. Megyei körkép Az utolsó tanítási napok egyikén minden általános iskolás megkapta azt a listát, melyen a következő tanévre kötelező tankönyveket sorolták fel, árral megjelölve. Aki időben (július 31-ig) kifizette a csekken megjelölt ösz- szeget, annak nincs más dolga, mint a tanév első napján hazavinni a könyvcsomagot. Aki viszont nem tudott időben fizetni, az kénytelen lesz a könyvraktárak előtt sorban állni. Balogh István, a megye egyik legrégebbi tankönyvkereskedője szerint, az előállításhoz képest nem drágák a könyvek. (Nyilván a szülőknek erről más a véleményük.) A hazai piacon közel száz, tankönyvekkel (is) foglalkozó kiadó között nagy a verseny és ez minden tantárgyra vonatkozik. Például magyar nyelvtanból legalább 10 kiadónak 20 féle kiadványa jelent meg az idén, de a legnagyobb a verseny az idegen nyelvi tankönyvek, munkafüzetek területén. Hogy egy adott osztályban a színes kínálatból melyiket vásárolják meg a tanulók, azt mindig az adott iskola szaktanárai döntik el. Ennek megfelelően alakulnak ki a tankönyvárak is, így előfordulhat, hogy az egyik iskolában a harmadik osztályos diákok 6 ezer forintot, míg egy másik iskolában a szintén harmadik osztályos diákok akár ennek a dupláját is kénytelenek tankönyvre költeni. A kereskedő szerint, az általános iskola alsó tagozatában általában 5000 és 9000 forint között alakulnak a tankönyvek költségei, de ebberi az összegben nem szerepelnek az idegen nyelvi kiadványok. Felsőben 9 és 15 ezer forint között kell kalkulálni. A borsos árak ellenére az idén is előfordulhat, hogy szeptember első hetében vagy még később kerülnek csak a tanulókhoz a könyvek, mert addigra készülnek el a nyomtatással. A füzetcsomagokat a legtöbb papír- és írószerboltban augusztus első hetétől már akciósán lehet megvásárolni. Van ahol évfolyamokra bontva, a kész csomagokat, de a legtöbb helyen darabonként is. Ez azt jelenti, hogy az A5-ös kis füzet (kockás és vonalas) 40 forint helyett most 12, az A4-es spirálfüzet 280 helyett most 190, ugyanez sima változatban 170 helyett 80 forintba kerül. Ha a könyv- és füzetcsomagok mellé a tornafelszerelést (cipőt, trikót, dreszt), netán táskát is venni kell, akkor a húszezer forintba csak szűkén fér bele egy gyerek. ____________________________________________MAUTHNER Kinek jár kiegészítő támogatás? A 2001-es XXXVII-es törvény 8. paragrafus 4. bekezdése pontosan meghatározza, kinek jár kiegészítő támogatás. 1 / a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek után, 2./ a három vagy annál több gyermekes családoknak, 3./ az egyedülálló szülőnek. Külön kérelmet az érintetteknek nem kell benyújtaniuk. Aki szegény, az a legszegényebb Mekkora az az összeg, amiből még meg tudunk élni? Van aki a keveset is be tudja osztani, másnak a sok sem elég, mondogatta nagyanyám annak idején, amikor a szomszédasz- szonya, akinek nálánál jóval több jövedelme volt, hónap végén kölcsönt kért tőle. Persze nem mindegy, hogy mennyi a kevés, szokta még kiegészíteni példabeszédét a nagyi. Vajon mennyi ma a létminimum, mekkora az a minimál jövedelem, ami elegendő egy család megélhetéséhez - ennek néztünk utána. A statisztikai hivatal 2002-es adatai szerint Magyarországon száz forint híján 34 ezer forint az egy főre jutó létminimum, ez az ösz- szeg az, amiből még megtud élni egy ember. Vannak persze kivételek, olyan családok, ahol ennél kevesebb összeg, alig 20 ezer forint jut egy személyre. A létminimum nagysága függ a lakóhelytől és a család nagyságától. Falun általában kevesebb öszszegből is kijönnek a családok, mint városon, mivel itt alacsonyabbak a megélhetési költségek, az emberek az élelmiszerek egy részét maguk megtermelik. Molnárék Szekszárdtól 20 kilométerre, egy faluban élnek, férj, feleség nyugdíjas, a postás az asz- szonynak 32 ezer forintot, a férfinek 39 ezret hoz havonta. Ketten laknak a házban, a 71 ezer forint a megélhetéshez szűkösen elég. Igaz, hogy zöldségre, gyümölcsre nem kell költeniük, baromfit, disznót tartanak, de a férfi cukorbeteg, a diéta sokba kerül.- A vízzel, villannyal, fűtéssel spórolunk amennyire tudunk, hogy egy kis pénzt félre tudjunk tenni ajándékra az unokáknak, mondja az asszony. Szabóék a megyeszékhelyen egy tömbházban laknak két gyerekükkel. Az asszony könyvelőként nettó 80 ezer forintot keres, férje portásként minimálbért kap. Családi pótlékkal együtt 140-150 ezer forintból kell kijönniük egy hónapban. Kisebbik gyerekük középiskolás, a nagyobbik autószerelőként végzett, de még nincs munkahelye. A feleség szerint gyakran gond a számlák kifizetése, ha falun élő szüleik nem látnák el őket zöldséggel, baromfival, néha nem tudnának mit főzni. Alig várja, hogy a nagy fia munkahelyet találjon. Pedig Szabóék még viszonylag kedvező helyzetben vannak, a KSH adatai szerint ugyanis az átlagos, két felnőttből, két gyerekből álló magyar családban tavaly 27-43 ezer forint jutott egy személyre, ennyi volt a létminimum. F. KOVÁTS Létminimum Létminimum a hagyományos elnevezése Magyarországon a folyamatos életvitellel kapcsolatos igen szerény, konvencionálisán alapvetőnek minősülő szükségletek kielégítését fedező forint összegnek. A számítások azoknak a háztartásoknak a javak és szolgáltatások teljes körére kiterjedő, tényleges fogyasztásából indul ki, amelyek élelmiszer-fogyasztása hasonló a tudományosan meghatározott élelmiszer-alapnormatívá- hoz. Az ilyen módon meghatározott létminimumérték egy főre jutó havi összege tavaly átlagosan 33.900 forint volt. Hőgyészi diákok Váralján Hőgyész - Váralja. foglalkozásokon kívül a gyerekek találkoznak Szauer Ágnessel, a nemzetiségi és etnikai hivatal A tavalyihoz hasonlóan idén is ellátogatnak a főosztályvezetőjével, Mitzhaeles József magyaror- hőgyészi Hunyadi János Általános Iskola Zeneisko- szági német költővel, Balogh Róbert íróval és Rónai la diákjai a váraljai német nemzetiségi olvasótábor- Józsefnével, aki az EU-csatlakozással kapcsolatos ba. Az augusztus 2-től 8-ig tartó táborba 18 dolgokról tart előadást a gyerekeknek, hőgyészi tanuló megy német tanáruk, Folkmann A programok között szerepel még kirándulás Mónika vezetésével. Az egy hét alatt a nyelvgyakor- Dombóvárra, Gunarasra és Csikóstöttösre. láson, német szépkiejtési versenyen, kézműves _______;__________________________________! Ví zelvezető árok, összefogással Kéty Társadalmi munkában szándékoznak elkészíteni Kétyen á. Petőfi utcában a vízelvezető árkot, 120 méter hosszan kívánják megoldani a csapadékvíz elvezetését ilyen módon. Az önkormányzat a munkához szükséges követ, sódert, cementet megvásárolta, de munkadíjra már nem futja a költségvetésből, ezért a lakosság segítségével, társadalmi munkával szeretnék az árkot kiépíteni.___________■ Vakok táboroznak a pihenőházban Fadd-Dombori A Magyar Vakok és Gyengén- látók Országos Szövetsége megyei szervezete kilencedik alkalommal rendezi meg a vak- és gyengénlátó fiatalok nyári táborozását Fadd-Domboriban a szekszárdi önkormányzat pihenőházában. Az augusztus 4-től 11-ig tartó tábor programjában többek között vetélkedő, kirándulás, zenés műsor szerepel. ■ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAÁGJÓZSEF 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2003. augusztus 4-én, 16 órakor lesz a zombai temetőben. Előtte gyászmise. A gyászoló család •77838* Tűzoltó olimpikonok Jól szerepelt a tolnai diákcsapat az ausztriai Kapfenberg- ben július 20. és 26. között rendezett tűzoltó olimpián. Kapfenberg A huszonhét tagú csoport a középmezőnyben végzett, az ötvennégy induló között a huszonötödik helyet szerezte meg. Az olimpián két magyar csapat vett részt, a tolnai fiúk mellett, akiket Fehérné Versegh Zsuzsanna tanár, Szabó István, a Tolnai Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka és Árvái Imre, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főelőadója kísért el, a szászvári leánycsapat versenyzett. A fiatalok többek közt magyar tánccal is bemutatkoztak. Áz olimpiai részvételt számos tolnai cég és magánszemély segítette _______________ (-H-C) El halasztott Roma Nap Tizenöt főnek sikerült közhasznú munkával kenyérkeresetet biztosítani A Szekszárdi Roma Kisebbségi Önkormányzat tegnap megvitatta a Roma Nappal kapcsolatos tennivalókat is. A testület arra az álláspontra jutott, hogy a fellépő pénzügyi gondok miatt a rendezvényt eredeti időpontban, azaz augusztus 30-án nem lehet megtartani. Szekszárd Sárközi János József elnök elmondta: a minden esetben országos érdeklődést kiváltó Roma Nap megtartásához szükséges összeg jelenleg nem áll rendelkezésre. A kisebbségi önkormányzat egyebek mellett abban bízik, hogy a városhoz szeptemberben beérkező adókból talán jut valamennyi a Roma Napra, ez ügyben felveszik a kapcsolatot a közgyűléssel és a polgármesterrel. A rendezvényt így remélhetőleg szeptember közepén, de legkésőbb október elejéig meg lehetne tartani. Ugyancsak szó esett arról a felújítandó ingatlanról, mely rendbehozatala után Roma Közösségi Házként működne. A Rákóczi utcában található épületbe korábban önkényes lakásfoglalók költöztek be, őket július elején sikerült távozásra bírni. Ám ez még nem jelenti azt, hogy záros határidőn belül megkezdődhet a rekonstrukció, hiszen egy család továbbra is lakója a háznak, s addig az is marad, míg csereként megfelelő lakást nem kap a városban. A korábbi kellemetlenségeken okulva egyébként az önkormányzat az épület belső udvarában lévő, eleve megviselt hajlékokat - például az amúgy is elkorhadt padló felszedésével, a közüzemi csatlakozók megszüntetésével - lakhatatlanná tette. A jó hírek közé tartozik az, hogy a megyeszékhelyen, a munkaügyi központ, a polgármesteri hivatal és a roma önkormányzat együttműködésének köszönhetően tizenöt hátrányos helyzetű, nagycsaládos roma ember dolgozhat közhasznú munkásként. A december végéig tartó program lehetővé teszi legalább a közüzemi díjaikat kifizetését. A Szekszárdi Roma Önkormányzat a mindenki számára nyilvános közmeghallgatás helyét és időpontját is kitűzte, ez szeptember 10-én, szerdán, 18 órától lesz a Hunyadi u. 4. szám alatti épület földszinti nagytermében. -szá2003. AUGUSZTUS 5-ÉN INGATLANPIAC MELLÉKLET-ben megjelenő hirdetéseit JELENTŐS KEDVEZMÉNNYEL ADHATJA FEL! További információ: 74/511-534 74/511-540 h %