Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-12 / 187. szám
12. OLDAL S Z 0 L G Á L T A T Á S 2003. Augusztus 12., Kedd Hajdan Augusztus 12-én 155 éve, 1848- ban megyénk nemzetőrei, miután Zomborban helyreállították a békét és nyugalmat, Verbászra indultak. 115 éve, 1888-ban egy felbőszült' bátai polgár csúnyán összeveszett feleségével, a háztól elzavarta, „az asszony ágyneműjét és minden ruháját kihordana az udvarra, és ott két lóval a szó teljes értelmében és egész rendesen agyonnyomtatta”. 100 éve, 1903-ban Tihanyi Domokos, megyénk tanfelügyelője közzétette azok névsorát, akik tanszerre és tanulmányi díjra adományaikkal segítették az iskolákat. 85 éve, 1918-ban gazdát cserélt a pécsi Nádor Szálló, amelyet a Perczel- család Szigethy Ede, volt szekszárdi vendéglősnek adott el 650.000 koronáért. ■ Nyári Egyetem Oroszországban élő kis finnugor népek képviselőinek részvételével kezdetét vette Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) uralisztikai tanszéke által tizedik alkalommal megrendezett Hungarológiai Nyári Egyetem tegnap. „A nyári egyetemi célja, hogy az Oroszországban élő finnugor népek képviselői számára egyfajta fórumot teremtsen” - hangsúlyozta Pusztay János, a BDF uralisztikai tanszékének vezetője, a nyári egyetem fő szervezője. Az augusztus 22-ig tartó nyári egyetem előadásai orosz nyelven folynak, témái között szerepel a magyar őstörténet, a finnugor nyelvészet, valamint a magyar történelem és a magyar irodalom egy-egy korszakának áttekintése. ■ VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -95 cm, Paks 44 cm, Dombori 38 cm, Árvízkapu 412 cm. A Sió Palánknál 174 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé- gétől kapott adatok.) ______■ Ügy eleteseink Napi szerkesztő: D. Varga Márta A Tolnai Népújsággal együttműködő újságírók: Szekszár- don: F. Kováts Éva 511-527, Ihárosi Ibolya 511-520, Mauthner Ilona 511-527, Szeri Árpád 511- 526, Venter Marianna 511-513. Fax.: 511-514. Bonyhádon: Pál Ágnes 74/550-369 06/30/650-30- 24; Dombóváron: Glaub Róbert 460-618; 06/30/650-30-21; Pakson: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/460-5008; Vida Tünde 06/20/398-4504. Tamásiban: Tóth Ferenc, 480-705; 06/30/650- 30-22. Tolnán: Steinbach Zsolt, 440-660; 06/30/650-30-23. Kommunikációs partnerünk: lilesíel Sk 3t Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEQŰ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK]) SMS számunk: 20/454-36-64 * Szekszárdon Micskóné Uzsák Klárát névnapja alkalmából sok szeretettel köszönti: barátnője és családja. * Borza Klárinak Kölesdre boldog névnapot kíván nővéred: Virág! * Major Juditnak nagyon boldog születésnapot kíván: Péter, Máté, János és Márta. * Bhonertné Klárinak Hőgyészre sok boldog névnapot kíván a Duzsi Csúfak Klubja! * Ellopták a táskámat a személyes irataimmal, Heppné Lovász Nikolett néven. Kérem a becsületes megtalálót hívja a 06/30/95-99- 839 számot! Köszönöm! * MK! Záróráig csak Rád vártam! Tudok még 30 évet várni? Hűséges vagyok Bébi? Tekintélyes Ernő is hűséges „mindegyikhez"! Ha engem nem találsz, van az Em-maü * MK! Keringőztél-keringőztél? Kagylóztál meg kukkoltál? Ez is egyfajta betegség, de majd kigyógyulsz ebből is, mint a női nemből! Bébid! Ha tudnád, mennyire szeretlek. * G0! Szívből örülök a Neked szóló hétfői sms-eknek! Bár nem ismerlek, de már nagyon rád fért egy mosolygós űzi! Tényleg, sok köszönhető a jó tanácsaidnak! Üdv.: TI * MM! Nemrég kezdtem el olvasni az SMS rovatot, így sajnos, nem tom1, mi a baj! Ne add fel, a boldogság majd csak úgy jön, Veled lesz, a Tied lesz, de sajnos, tovább áll! * Zoli!! Légyszi, hívj fel! „K”. * Szia, Stop! Mi történt, hogy nem is válaszolsz nekem. Lehet, hogy összekevertél valakivel, akivel kapcsolatban voltál - én most írok először az újságba. Szia, B-52. * M. Lacinak: szép volt a Veled eltöltött időszak. Nem felejtem el soha. Köszönöm Neked. Én már rendeztem az életemet. Vigyázz magadra! Annamária. * Picuri! Találkozzunk szerda este 8-kor a Perczel Kertben. Várni foglak! 22 éves srác. * Tartós kapcsolat céljából megismerkednék nem dohányzó, szolid hölggyel. Én 44/160/70, független férfi vagyok. 06/20/211-1165. * Keresem a párom! Független, helyes, jól szituált, 35/172 férfi vagyok, keresek egy vidám, talpra esett, független leányt! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! 20/481-48-65. * 155/52/40-es hölgy kapcsolatot keres. Sms-re válaszolok. 06/30/DATWGMD. * 25 éves lány komoly kapcsolatra társat keres. Tel: 06/70-2392331. * Sziasztok, Lányok! Én egy 31 éves srác vagyok, komoly, tartós kapcsolatra várom az sms-t, 25-35 év között. Szekszárd és környéke előnyben. 06/20/521-73-60. * 30-as mackó várja 30-as hölgy sms-ét a 06/70/506-35-97-re. * Sziasztok, lányok! Vane olyan szekszárdi lány, aki kedves, őszinte, jó humorú és aranyos, tehát a külső és belső összhangban van, és nincs barátja? írjon egy magányos srácnak! ACE. * 13 éves, jóképű srác 10-12 éves lányok sms-eit várja a 06/20/238-9089-es számra. * Igen - a saját varázslatod ez. Csodálatos lehet számodra is a világ, mert te változtathatsz magadban mindenen; hogy jó legyen. Go. * 31 éves, 182 cm magas, független férfi megismerkedne egy 25-35 év közötti hölgygyei. Gyermek nem akadály. * Ikrek: Nekem is egy ilyen szerelemre van szükségem, mint amilyen a Top Gun-ban van. Sajnos az életben nincs ilyen Igazi, értelmes férfi, jó lenne ha valaki már megcáfolná ezt!i Forgalom- és sebességkorlátozások Burkolathibák miatt nem közlekedhetnek a 12 tonnánál nehezebb súlyú járművek az autó- buszjáratok kivételével ^ az őcsény-szőlőhegyi úton Őcsé- nyig, a szedres-medinái úton, a dombóvár-nak-lápafői úton Nakig. Burkolatjavítás, kátyúzás miatt szakaszosan, 40 km/h sebesség- korlátozás és előzési tilalom várható a következő utakon: a 65. sz. szekszárd-siófoki főközlekedési úton Regszemcsénél^ az őcsény- szőlőhegyi úton, Ocsényig, a paks-kölesdi úton, a tengelic- dunaszentgyörgyi úton, a kölesd- pincehelyi úton Pincehelyig, a gyönk-hőgyészi úton Diósberény- nél, a szekszárd-simontornyai úton, a keszőhidegkút-szakályi úton, Regölynél, a kajdacs-borjá- di úton Kajdacsnál, a nagys- zokoly-szabadhídvégi úton Felsőnyéknél, a hőgyész-dombóvári úton Csibrákon, a kocsola-igali úton Lápafőig, a bonyhád-tevel- murgai úton Teveinéi, a tabód- kisdorogi úton, Kisdorognál, a bátaapáü bekötőúton, a kalaznói bekötőúton, a pári bekötőúton, a várongi bekötőúton, a kismányo- ki bekötőúton. Árokkiemelés, tengelysúlymé- rő javítás miatt: az 56 sz. Szek- szárd-mohács főközlekedési úton, félpályás útlezárás, 60 - 40 km/h sebességkorlátozás érvé- nyes, előzni tilos. ____________■ Ré zbőr - az indián nyárig Sokan panaszolják, hogy bár hetekig napoztak hősiesen, hazatérve hamar lekopik róluk a csokibarnaság. Van, aki ezért „ráhúz”, pedig a túl sok nap továbbra is árt, a rézbőr megőrzésében pedig nem segít. Ha a sugarak napi tizenöt percig érik a kézfejet és az arcot, már elég D-vitamin képződhet a szervezetben. Az ember viszont inkább a barnaságért napozik, ám évente ötvennél többször nem szabad a napra kifeküdni. Ha nem túl erős a fény (délelőtt és délután, amikor a napon álló ember árnyéka már nagyobb, mint a test- magassága), a világos bőrűek 10- 15, a sötétebbek 15-25, az átlagos bőrszínűek 25-40, a sötét bőrűek pedig 40-50 percig veszély nélkül napozhatnak. Fényvédő krémmel ez az idő valamelyest növelhető. Ha valaki hosszabban meg akarja őrizni barnaságát, már nyaralás közben is használjon hidratáló, úgynevezett after sun készítményeket, és szedhet béta- karotin tartalmú szereket. Ezektől a bőrszíne ráadásul bronzosan csillogó lesz. Rövid ideig zuhanyozzon csak ne dörzsölje le a barna hámrétegeket. Arcát ne csak krémmel, hanem gyümölcspakolással is kezelje. Az otthoni napozás segíthet a bőrszín megtartásában, szolárium használata azonban tilos. A bőrt az intenzív napsütés már éppen eléggé megterhelte, hagyni kell pihenni. Van, aki nem kockáztat, és kémiai bamítót használ. A dihidroxi- aceton tartalmú kozmetikumok reakcióba lépnek a bőrben lévő aminosavakkal és fehérjékkel, ezáltal megfestődik a legfelső (elsza1 rusodó) hámréteg. Ám az ily módon megbámult bőr a napfénnyel szemben nem válik védettebbé. A lestyán, amiből a Vegeta készül Ha jövőre is folytatódik az aszályos időszak, érdemes megismerni a mediterrán eredetű, azonban a mi éghajlatunkat is jól tűrő fűszernövényeket. Ami a leginkább számításba jöhet vényről van szó. Helyigényes, az a majoránna, a kakukkfű, a magasra nő, ezért inkább keríté- sóska, a menta, a kapor, a kö- sek mentén ajánlatos termeszte- mény, a bazsalikom a citromfű és ni. Minden része, különösen a lenem utolsó sorban a lestyán. Ez vélzete erősen fűszeres, az utóbbi számos ételízesítő, így Tavasszal meghálálja a nedves a Vegeta alapfűszere is. Erős nö- talajt, de jól tűri a száraz, meleg vekedésű bokorszerű évelő nö- nyarat és a minél több napsütést. Tőosztással szaporított darabjait márciusban, vagy szeptemberben ültessük 90 centiméter tőtávolságra. A lestyán föld feletti részei télen elpusztulnak, tavasszal azonban újra kihajt. Négy év elteltével éri el végleges nagyságát. Az elöregedett, vagy túl nagy egyedeket szedjük ki, osszuk szét a töveit is ültessük újra. Friss leveleit, új hajtásait szedjük és szá- rítsuk meg. _________________■ DEDASZ-KOZLE A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a víllamösenergia-tiálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosé ne rg ia-szol g á itatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni avezetékegy-egy szakaszát. Ezért: ■ Pakson a Dobó, az Ezredvég, a Fecske, a Kinizsi, a Mária, a Mátyás, a Mező, a Novák, a Sport, a Szérűs, a Toldi és a 1; Vásárhelyi utcában, a Csendes utcában a 13. szám alatt és a 16- t 36. számig, a Fehérvári úton a 8-22. és a 8-27. számig, a I; Pacsirta utcában a páros oldalon a 24-54. számig és a páratlan oldalon a 19-57/b számig, a Pál utcában a páros oldalon az 50- 64. és a páratlan oldalon a 47-59/a számig, a Péter utcában a - páros oldalon a 2-34 , a páratlan oldalon az 1-35. számig, a Virág utcában a páros oldalon a 62/a-108. és a páratlan oldalon az 53-129. számig 2003. augusztus 13-án 8 órától 15 óráig, ■ Paks-Dunakömlőd egész területén 2003. augusztus 13-án és 14-én 8 órától 9 óráig és 14 órától 15 óráig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság a aonanyzas Karos az egészségre, ezt az alábbi számok is igazolják. Ám úgy tűnik, van egy olyan eset, amikor érdemes rágyújtani. Talán éppen orvosi javallatra. A dohányzó nők, illetve a cigaret- tázóval együttélők korábban kerülnek a változás éveibe. Egy - 38-49 éves asszonyok között végzett - vizsgálatból megállapították: ebben az FSH nevű tüszőérlelő hormon ludas. Minél nagyobb a koncentrációja, annál hamarabb köszönt be a menopauza. Bagósoknál e hormon koncentrációja 66 százalékkal nagyobb, mint az antinikoti- nistáknál. A passzív dohányos hölgyek FSH-hormonszintje is 39 százalékkal volt nagyobb. Azoknál viszont, akik legalább két éve abbahagyták a füstölést, az FSH-koncentráció ugyanakkora volt, mii a nem dohányzó nőknél. A dohányzás azonban nei mindig káros az egészségre - á lítják amerikai kutatók. Houstoi ban azt vizsgálták: az operáció előtti és utáni cigarettázás h< gyan hat a betegek szervezetér Rájöttek, hogy a műtét után 7-1 füstmentes nap számottevőé csökkenti a szövődmények kial. kulását. A műtét utáni bagózás ezz szemben meggátolja, hogy a lé fontosságú oxigén a sebhez ár, moljon, és ez súlyos komplikác ókat okozhat. Az operáció előtt közvetlen: elszívott cigik miatt viszont ös. szeszűkülnek az erek, csökken vérzések erőssége, ami segíti í orvosok munkáját. Tehát műtét előtt kötelezi utána tilos? Ezúttal több kamarakoncertet adnak a résztvevők, amelyeken gitár mellett más hangszereket megszólaltatnak. A fesztivé Szendrey-Karper László (193 1991) Liszt-díjas, érdemes m vész alapította, akinek a nevéhi a gitártanítás módszertanának kidolgozása, valamint számi külföldi és magyar kortárs n bemutatója fűződik. A gitárosok első esztergomi t lálkozójának ugyancsak f résztvevője volt 11 országbí Volt év azonban, amikor töt mint 450-en vettek részt az a kor még kéthetes rendezvényei Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 74/511-537 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1295 Ft, negyed évre 3885 Ft, fél évre 7770 Ft, egy évre 15 540 Ft. Hirdetésvezető: Szakáin Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534, 74/512480 E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Diósgyőri Várszínházi Esték A beregszásziak a Kamyónét adják A 12. Diósgyőri Várszínházi Estéket augusztus 12-től 19-ig rendezik meg határon túli magyar színházak részvételével - tájékoztatott a szervezők képviseletében Tánczos Tamás. Nagy Lajos király egykori gótikus várának udvarán, a felállított szabadtéri színpadon erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyar színházak előadásában, ismert szerzők sikeres darabjait láthatja a publikum. A várszínházi estéket a Komáromi Jókai Színház társulata nyitja meg, Dobozi Imre: A tizedes meg a többiek című, kétrészes vidám történelmi darab előadásával, Pinczés István rendezésében. A társulat másnap este Dán Goggin: Apácák című musicaljét adja elő, Mikó István vendégrendezésében. A Kassai Thália Színház vasárnap este Peter Stone - Mikó István: Van, aki forrón szereti című vígjátékát adja elő, a darabot a magyar társzerző állított színpadra. Arthur Miller: A salemi boszorkányok című drámáját a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában láthatja a közönség augusztus 18-án, hétfőn este Kovács Levente rendezésében. A fesztivál záró előadása Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné című vígjátéka lesz augusztus 19-én, kedden este a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a Gyulai Várszínház és a Kisvárdai Várszínház közös produkciójaként, Vidnyánszky Attila rendezésében - mondta a programot ismertetve Tánczos Tamás. ■ Bábos tábor Esztergomban Műsoron: Janikovszky Éva darabja Bábos tábor nyílt az Esztergomi Várszínházban tegnap. A Nagyváradi Bábszínház művészeinek irányításával immár harmadik alkalommal megrendezett egyhetes programban csaknem száz gyermek vesz részt „A tábor lényege, hogy közelebb hozza a gyermekeket a bábszínház világához. Ennek érdekében beavatja őket a paraván mögötti színjátszás rejtelmeibe, s megismerteti velük, miként valósul meg egy előadás a szövegkiválasztástól a bemutatóig” - összegezte Pintér Zsuzsanna, a tábor egyik szervezője. Hozzátette: a résztvevők megismerkednek az úgynevezett síkbáb, a kesztyűs báb, az improvizatív-kreatív játék, valamint az árnyjáték titkaival. A bábkészítő műhelyben , előre elkészített elemekből ös szeállítják az előadásokhoz szü séges bábokat, díszleteket, kell keket, a záró programban pedif résztvevőkből alakított csopc tok előadják műsorukat - közi te. A Rátkai Márton Zenés M hely Janikovszky Éva: Ha én fi nőtt volnék című zenés koméi ájával szórakoztatja a nézőki kedden. Szerdán és pénteker Cirkuszkabaré, szombaton ped A három kismalac című produ dót adják elő a Nagyváradi Bá színház művészei. A bábos tábor munkájáb. 2001-ben negyven, tavaly hí vanöt gyermek vett részt, az idi pedig több mint harminc jelei kezőt hely hiányában el kelli utasítani - ismertette Pintér Zs zsanna. Előtte igen, utána nem? Öt magyar fiatal művész koncertjével vasárnap megkezdődött Esztergomban a XV. Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztivál. A fesztivál fő célja az idén is a gitárművészet megismertetése és népszerűsítése, valamint a fiatal tehetségek támogatása. Az augusztus 18-ig tartó rendezvényen mintegy 80 művész lép fel. Délelőttönként előadások hangzanak el, és neves hazai és külföldi művészek vezetésével mesterkurzusok zajlanak. Esténként híres szólisták és fiatal tehetségek mutatkoznak be. Nemzetközi gitárfesztivál