Tolnai Népújság, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-01 / 178. szám
fl 2003. Augusztus 1„ péntek ÉLET & STILUS 14. OLDAL Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. üJesíel Muzsikával javul a memória A zenetanulás javítja a gyermekek memóriáját - erre jutottak a hongkongi egyetem munkatársai. A pszichológusok megvizsgáltak kilencven - hat és tizenöt év közötti - gyereket, akiknek a fele zenekari tag volt, és már több mint öt éve tanult valamilyen hangszeren játszani, a másik fele pedig semmilyen zenei képzettséggel nem rendelkezett. Az elvégzett teszt során a gyerekeknek emlékezetből meg kellet ismételniük szavakat, amelyeket előzőleg egy papírlapon olvastak. Az eredmény: a muzsikus gyerekek jóval több szóra emlékeztek, mint azok, akik semmilyen hangszeren sem játszanak. Egy évvel később megismételték a tesztet, és kiderült, hogy rosszabbodott azoknak a gyerekeknek az emlékező képessége, akik közben felhagytak a muzsikálással, de még így is megelőzték azokat, akik soha életükben nem játszottak hangszeren - olvasható az AFP jelentésében. A tudósok megjegyzik, hogy a hangszeres skálagyakorlatok fejlesztik az agyvelő bal féltekéjét, amely az emlékező képességért és a zenei adottságokért felelős. ■ Vakító nyakkendők Szembetegséget, súlyos esetben akár vakságot is okozhat a nyakkendő szoros és állandó viseleté - állítják amerikai orvosok egy brit szaklapban megjelent cikkben. A kutatás szerint a szorosan megkötött nyakkendő csökkent- heti a nyaki véna hatékonyságát, ezáltal a szem vérellátását, és hályog kialakulásához, legsúlyosabb esetben pedig részleges vagy teljes vaksághoz vezethet. Egy kísérlet során a kutatók azt tapasztalták, hogy az egészséges emberek 70 százalékának szemében már a nyakkendő szoros megkötése után három perccel növekszik a vérnyomás. Ez a fajta vérnyomásváltozás a legfontosabb előidézője a szó- ban forgó szembetegségnek. ■ SZAKMAI SZEMMEL Két rendőr bicikliversenyt néz.- Nem olcsó mulatság! - mondja az egyikük.- Hát nem! - felel a másik a bringákat vizsgálva. - Ha jól számoltam, negyvenkét darab világítás nélküli kerékpárt láttam! NEM TŰRI Az új albérlő bekopog a főbérlő- nőhöz és egy üres konyakosüveget mutat neki:- Asszonyom, ez az üveg tegnap még tele volt! Ki itta meg a konyakomat?- Én! Előre megmondtam magának, hogy nem tűrök alkoholt a lakásomban! DILEMMA- Bort igyunk, vagy pezsgőt?- Az attól függ?- Mitől függ?- Hát, hogy melyikünk fizet... MEGTISZTELTETÉS A szegény ember a grófi birtokon legelteti sovány szamarát, amikor éppen arra megy az intéző.- Na, megálljon, kend! - formed vérben fogó szemekkel a szegényre. - Majd elveszem a szamarát!- Igen nagy megtiszteltetés vóna- feleli nyugodtan a szegény ember -, mert akkor az intéző úr vóna a vöm! ■ Ázsiai szépségtitkok A hibáüan, sima bőrt, a finom, nőies mozgást az ázsiai nők évezredes trükköknek köszönhetik. Lesse el tőlük a titkokat. 1. Fürdő Aromaolajos, növényi olajos meleg fürdővízben oldódik a test feszültsége, az izmok is könnyebben ellazulnak. A bőr sem szárad ki, hisz az olajok gondoskodnak a puhaságáról. Ne legyen a víz túl forró, tíz perc is elég a kikapcsolódásra, mosakodásra. Az aromaolajok közül bevált néhány csepp rózsaolaj, levendulaolaj, a növényi olajok közül pedig kiváló a búzacsíraolaj, olíva- és mandulaolaj. Még egy recept: harminc cseppnyi zsályaolajat keverjen ki fürdőolajjal, majd oszlassa el a fürdővízben. Lazít és pihentet, erősíti a szervezetet. 2. Masszázs Ázsia a talp- és testmasszázs hazája is. A talp reflexpontjainak enyhe nyomkodása csökkend a különféle fájdalmakat. Fejfájás, migrén esetén próbálja ki az olajos masszázst. Előbb a jobb, majd a bal láb nagy ujját az óramutató járásával megegyező irányba nyomkodja át. Lazító, nyugtató, frissítő hatású. 3. Gőzölés Csak a patyolattiszta arcbőr lehet feszes és sima. 10 csepp szantálfa-illóolaj vagy rózsaolaj elég egy tálnyi gőzölgő vízbe. Pórustisztításhoz borítson törülközőt a fejére, amíg gőzölted az arcát. Száraz bőrét gőzölés előd védje E-vitaminos hidratálóval. Zsíros bőrre hatékony a tiszta vízgőz is. Egy, de csak egy cseppnyi aromaolajjal pihentető hatású. Két perc elegendő a gőzölésre. Utána se nyúzza bőrét, inkább itassa le a nedvességet puha törlővel. 4. Teázás A teakultúra mesterei a japánok és a kínaiak. A szertartást a nyugalom jellemzi. Nem kapkodva kell felhörpinteni, hanem kortyolgatva élvezni, naponta több csészével is. A zöld tea erősíti a szervezetet, kiváló szomjoltó, nagy melegben édesítőszerek nélkül. Jó hatású a bőrre is. 5. Kéztorna Az egyszerű, sima fémgolyókat forgassa a kezében, görgesse a tenyerében. Kellemesen masszírozzák a reflexpontokat, ujjai hajlékonyak, fürgék maradnak. Segít a lazulásban, elűzi a stresszt. 6. Füstölés A pálcikás füstölőt az irodában vagy otthon is meggyújthatja. A tearózsa-illatú nyugtató, a narancsvi- rág-aromájú javítja a közérzetet, a zöld teás és citromos pedig felfrissít. A füstölőt pótolhatja párologtatós illatosító lámpa. Tálkában, tégelyben a párolgó ötcseppnyi erdei fenyő illóolaja is tisztítja, frissíti a levegőt. 7. Jóga Stressz ellen a leghatékonyabb mozgásforma. Nyugtat, old és frissít. Az izmok nyújtására épül, hat a belső szervekre. Szakemberek, oktatók segítségével sajátíthatja el tökéletesen. A burmai ülés is egy jógagyakorlat. Kezdők is kipróbálhatják. A térdeket nyomja le a földig, tenyerét nyitva tegye a térdre. Lassan lélegezzen be, kétszer olyan lassan fújja ki a levegőt. 8. Feszítés Néhány tomagyakorlattal merev hátizmait ellazíthatja. Ha rendszeresen végzi, jó tartásra ösztönzi a testét. Térdeljen le, üljön a sarkára. Egyenes hátial karját nyújtsa a feje fölé kezét összekulcsolva. A tenyerét fordítsa felfelé. Három másodpercig feszítse, majd lazítsa el a kezét. Tízszer ismételhető. 9. Egyenesítés Térdelésből üljön a sarkára. Teste mögött kulcsolja össze a kezét. Feszítse a hátat, karokat emelje felfelé. Tízszer emelje nyújtott könyökkel, majd tízszer lazítsa el. 10. Nyújtás Sarkán ülve végezze a nyújtógyakorlatot. Jobb kezét tegye a bal vállára, a bal kezét pedig a jobb könyökre. Egyenes derékkal döntse törzsét. Tízszer jobbra, majd tízszer balra. Háta maradjon egyenes. Divatba jön a luxusvécé? A vezető japán WC-gyártó cég, a Toto azt tervezi, hogy toaletteket darabonként 330000 jenért (mintegy 660 új szuperluxus toalettjeit a hónap végétől Kínába, ezer forintért). Ezek a WC-k közvetlenül a vezetékről, szeptembertől pedig az Egyesült Államokba exportál- tartály nélkül működnek, önműködően dezodort jutja. A cég szóvivője szerint Sanghajban és Pekingben is tatnak a levegőbe és külön gombnyomásra meleg vi- élnek olyanok, akik képesek megvásárolni a fényűző zet és meleg levegőt szolgáltatnak. ______________■ AK CIÓ HŰSÉGES ELŐFIZETŐINKNEK! Új előfizetési csomagot kínálunk régi előfizetőinknek, melynek keretén belül kedvezményes áron juthatnak hozzá kiadónk öt lapjához. Az előfizetési csomag az alábbi öt lapot tartalmazza: Tolnai Népújság + [BEI Tolnai Népújság + + TVR Kéthetes + Választható ajándéklap havonta 1990 Ft-ért! Azaz havi 1990 Ft-ért mindaz üt lapot megkapja, így havonta 1264 Ft-ot takaríthat meg. >€.........................................................X................................................ Am ennyiben az előfizető vállalja, hogy legalább egy évig előfizetőnk marad, úgy az alábbi színes magazinok közül egyet egy évre ajándékba választhat: A választott magazin mellé, kérjük tegyen egy X-et! Mii ........................I I l J__L MM I I II I M I II II _______________________ ír . szám Település I M i i i i i Telefonszám Vállalom, hogy további 1 évig előfizető maradok és a fenti összeg befizetését az általam választott előfizetési periódusban teljesítem. Számunk: Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf. 71. 06-74/511-503 A kivágott szelvényt válaszborítékban kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnek díjbeszedéskor átadni! Tolnai Népújság A miénk AZ ÉDES MARILYN. A legendás hollywoodi sztár, Marilyn Monroe csokoládéból készült, 47 centiméter magas portrészobrát Lipcsében restaurálták, és egy utazási kiállításon hódítja majd meg a mai (cso- koládészerető?) látogatókat.___________________________epa-fotó Bi ztonsági ötlettár vakációra Utazás előtt gondolja át, vajon elég erős-e az ajtókeret, biztosítva van-e ajtóleemelés ellen. Lehetőleg több, különféle szerkezetű zárat szereltessünk fel, amiket mindmind gondosan be is zárunk. Ha kertes házban lakunk, javítsuk ki időben a kerítést! Ne rámoljunk be mindent a sufniba: a kutya-macska tányérjai, virágcserepek, kevésbé kényes székek vagy asztal kint maradhat. Ez azt a látszatot kelti, hogy laknak a házban. Ügyeljünk rá, hogy a fürdőszobaablakon, a pince- vagy garázsajtón keresztül se lehessen behatolni. Az ablakrács legyen elég sűrű, 10 cm-nél ne legyen több hely a két pánt között. A létrát, biciklit vigyük be a szerszámos kamrába, mert ezekre állva könnyen bemászhat éjjel a tolvaj. A ház külső falán levő konnektorból szerelő vegye ki az áramot, nehogy a betörő ennek segítségével működtesse a falfúróját. Beszéljük meg a szomszéddal, rokonnal vagy közelben lakó baráttal: nézzen be rendszeresen a házba vagy a lakásba. Jól teszi, aki barátját vagy rokonát meg tudja kérni: akár lakjon ott néhány hétig, amíg elutaznak. A lakásban ne maradjon értéktárgy! A kincstárjegyeket és a takarékkönyvet vigyük megfelelő biztos helyre, amíg elutazunk. Hosszabb távoliét esetén a telefont kapcsoltassuk ki feltéve, hogy a lakásnak a rendőrséget riasztó, betöréselleni rendszere nem arra van kapcsolva. Az üzenetrögzítő semmi esetre se árulja el, meddig vagyunk távol. Mire figyeljünk, ha utazunk? A bőröndünkön a nevünk zárt kis bőrtokban legyen. Figyeljünk rá, hogy ezt senki illetéktelen átszállás közben ne olvashassa el. A nevünk mellett legfeljebb mobiltelefonunk számát adjuk meg, ne pontos címünket vagy otthoni számunkat. Értékeinket, az útleveleket, a hitelkártyákat, a külföldi pénzeszköz nagyobb részét tartsuk testhez simuló, nyakba akasztható kis szövettáskában. ■ Olvastam - Láttam - Hallottam SZERI ÁRPÁD Nessie nélkül... N, essie nélkül nagyon rossz lesz az élet. Amíg ugyanis velünk - az emberiséggel - volt, mindenki hallott róla, tudott róla, sőt, a tényként kezelt létezés ellenére, vagy amellett, folyamatosan kutatták őt magát, illetve nyomait. Néhányon látni vélték, még távoli fotók is készültek róla, azután látványos, színes grafikák hozták elénk áramvonalas alakját: ám ez Nessie-t soha, semmikor nem befolyásolta Eltűnt a szemünk elől, láthatatlanná vált, s hiába magyarázták egyesek, hogy úgy kacsa, szemfényvesztés - de jó esetben önámítás - az egész, ahogy van. Nos, a világ szemében éppen ez bizonyította Nessie Iáét, ez a visszatérő és konok tagadás. Ez bizonyította azt, hogy egyesek meg akarják fosztani a világot Nessie-től. Pedig ő a mienk. Most még inkább, miután visszavonhatatlanul és végérvényesen ténnyé vált, hogy Nessie nemcsak, hogy most, napjainkban nincs, de korábban sem létezett. A Loch Ness tavának ősállata felkerülhet a képzeletbeli lények listájára, valahova az egyszarvú és a sárkány közé. Ahogyan azt a bevezetőben írtuk, nem lesz jó nélküle: a nyári uborkaszezonban kellemesen borzolta idegeinket a haltyúnyakú, uszonyos dinoszaurusz állítólagos felbukkanása, s érdeklődve nézegettük a Nessie történetét bemutató ismeretterjesztő filmeket is. Ma lost bizony - bár nemlétezőként is velünk lesz - Nessie-t illetően sok mindennek megszűnik a létalapja: például annak is, hogy a jelenlegihez hasonló írások szülessenek róla... Sulinet a vnfőf r y tfAfJftfaSOáb printer Számit ásfe eh ni k AÍ Szak üzlet Szekszárd, Szent L. u. 19. Szekszárd, Stuttgart-udvar Telefon: 74/410-249, 30/412-9761