Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-28 / 174. szám
S Z 0 L G Á L T A T Á S 13. OLDAL 2003. Július 28., hétfő Öntözzük-e a tököt? Olvasónk kérdezi: miért sat- nyult el az kertjében az áprilisban vetett sütőtök. Mi támadhatta meg? Látni kellene azt a tököt, de így látatlanban is elmondható, hogy a sütőtök nem hajlamos a megbetegedésekre és rovarkártevői sem számottevőek. Sokkal valószínűbb az, hogy szomjazik a töve, hiszen nagyon kevés volt a csapadék az elmúlt hónapokban. Minden töknek, így a sütőtöknek is igen nagy a vízigénye. Egy kiló szárazanyag előállításához feltűnően sok, mintegy 700 liter vizet használ fel. Nem nehéz kiszámítani, hogy ha átlagos körülmények között 5-6 termés érik be késő őszig, akkor csupán egy tökfészek mintegy 4 ezer liter vizet szippant fel. Terjedelmes, hosszú gyökérzetével a tök alaposan behálózza a rendelkezésre álló termőterületet. Ezért ajánlják a szakemberek a istállótrágyával jól megrakott fészkek közötti 2 méteres tőtávolságot. A sütőtök magját ugyebár állandó helyre kell vetni, mintegy 40 centiméter átmérőjű, egy ásónyomnyi mély fészekbe, melybe 5 kiló istállótrágyát teszünk, majd erre ráhúzzuk a földet. Egy-egy fészekbe 3-4 magot ültetünk 5-8 centi mélyre, rendszerint április végén, amikor már a fagyok nem károsíthatják. Amikor a kikelt növények három-négy levelesek, akkor kell kiegyelni tököt. Két erős növénykét hagyunk meg. Ha óvatosan emeljük ki a felesleges palántákat, akkor azokat azokba a fészkekbe helyezhetjük át, melyekben esetleg nem kelt ki egy szál növény sem. Nyár folyamán nem kell különösebben ápolni, vegyszerezést sem igényel a tök. Kapáljuk meg a talajt és szedjük ki a gyomokat. Csapadékhiány esetén alaposan iszapoljuk be a fészkeket, hogy a tök indái fejlődhessenek. Vigyázzunk, mert a tök nem szereti a pangó vizet és a savanyú talajt! Ezért a kiskertekben az a legjobb ha a komposztozó, illetve a komposzthalom tövébe ültetjük, ahol van elegendő tápanyag, nedvesség és árnyék is. Vigyázzunk magunkra! Mindannyian szenvedünk a forróságtól. A szervezet hőszabályozási problémái ugyanolyan „halál lehetőséggel” fenyegetnek - mondják a szakemberek -, mint a keringési rendszer, vagy az anyagcsere egyéb részeinek felborulása. Részben a kiszáradás, másrészt a túlmelegedés miatt. Kánikulában pedig ez a veszély fokozottan érvényesül. Arra nagyon kell figyelni a meleg napokban, hogy mindenki, de elsősorban a folyadékvesztésre hajlamosak - a kisgyerekek és az egyébként is folyamatosan folyadékhiányos állapotban lévők: például a „yízhajtós” betegek, a szívbetegek, a vesebetegek, valamint az öregek - elegendő folyadékot igyanak, és ne menjenek a napra. A legjobb az ásványvíz, ennek hiányában pedig normál víz egy csipetnyi sóval, és megpróbálkozhatunk a meleg teával is. Az izzadás ugyanis aktív folyamat, és hőt von el a szervezettől. A szakemberek nem ajánlják a kánikulában a cukortartalmú üdítőket - az ilyenkor fokozottan jelentkező cukorterhelés miatt -, de kerülni kell a serkentő hatású italokat is. Éppen azért, amiért máskor hatásosak: ezektől ugyanis felpörög a fogyasztó szervezete, ami a nagy melegben igen ártalmas. Rendkívül fontos, hogy előre gondolkodjunk: ha nem vagyunk biztosak abban, hogy ahová megyünk, ott van-e víz, akkor inkább vigyünk magunkkal egy üvegben. Az ételek közül a nem zsíros, nem fűszeres ételeket válasszuk - ha tehetjük. Együnk viszont sok gyümölcsöt és zöldséget. _______________■ Ko rán kopaszodik? ügyeljen a szívére! ,... A férfiak korai hajhullása a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, illetve a cukorbetegségre való hajlam figyelmeztető jele lehet - állapították meg finn kutatók korán kopaszodó, illetve dús hajú férfiak egészségének tanulmányozásával. A kutatócsoport hosszú időn át nyomon követte korán (35, éves koruk előtt) kopaszodni kezdő férfiak egészségi állapotát, s azt találta, hogy gyakrabban van szükségük magas vérnyomás elleni gyógyszerekre, a vér magas zsír- szintjének szabályozására, mint a dús hajú kontrollcsoport hasonló életkorú, hasonló körülmények között élő tagjainak. A szív- és ér- y betegségek gyakrabban fordulnak elő náluk, inzulintermelésükben pedig épp kétszer olyan gyakran lehetett kimutatni a későbbi cukorbetegség kialakulását előrevetítő rendellenességeket, mint a kontrollcsoport tagjainál. A tudósok jelenleg azon fáradoznak, hogy elkülönítsék azt az - érrendszeri betegségek, illetve a cukorbaj kialakulásában szerepet játszó - anyagot, amelynek jelenléte a hajhullást is befolyásolja. Addig is azt tanácsolják a korán kopaszodó férfiaknak, hogy az átlagosnál gyakrabban járjanak megfelelő orvosi ellenőrzésre - idézte a tanulmányt a francia Santé-magazin internetes változata. ■ Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Kovács Olgicának Győrébe névnapja alkalmából sok boldogságot kíván a Kövesdi család. * Győrébe Kovács Olginak (Cicának) névnapja alkalmából szívből gratulálunk és minden jót kívánok, barátnője: Zita. * Lengyelre Olgának nagyon boldog névnapot! F. * Szívből köszöntőm kedves férjemet 54. születésnapján. Babi. * Boldog név-, és szünnapot kívánunk Mamának Mucsfára Aparról: Gyuszi, Móni és az unokák. * Szedresbe Csillag Virágnak sok boldog születésnapot kívánunk: Anya, Apa, Mama. * Szabinak névnapja és sikeres felvételije alkalmából sok sikert és boldogságot kíván: az egész család. * Kakasdon Sebestyén Anikónak nagyon boldog névnapot kívánunk! Anyu, Apu, Saci és Imi. * A régi 20-ason elérsz. Tóbiás. * 40-es szekszárdinak az elérhetőségem: +WDMDGMP sms-t írj. Algida. * Szívesen felhívnálak, de sajnos nem tudom a számodat. Megkeresnélek, de nem tudom, hogy hol és mikor. A kémeim azt mondják, kedves lány vagy. Ismeretlen, ismerős? írj! * 45 éves, független férfi megismerkedne korban hozzá illő hölggyel. Küldj sms- t a 06209738689-es telefonszámra. * Rossz egyedül. Ha te is így érzed, jelentkezz! 50 körüli férfi legyél. Mimi. * Szia Alina, én nem 1 éjszakás kalandot akarok. 0620gdagam0. * Állnának: Én egy 21 éves, zenét kedvelő kissé zárkózott, éppen ezért megbízható vagyok. Szeretnélek megismerni, persze csak ha te is akarod. MACI(21). * Almának: 19 éves fiú vagyok Tamásiból. Szívesen megismerkednék veled. Adj elérhetőséget. R0DI! * Miért is „ismeretlen ismerős”? * Szia Alina, én 21 éves vagyok, a számom 06705251861. * Tudod kedves Alina, sokan vagyunk, akik keressük párunkat, de az élet gonosz, s nem találkozhatunk mi, szenve- dő-vágyakozó szerelmes lelkű emberkék! 24 éves srác. * Miért olyan nehéz társra találni ha az embernek nincs önbizalma, mert fél, hogy nem belső alapján ítélik meg és elutasítják. Nagy mackó (21. (Reménytelen. * M.K.-nak! A mi szerelmünk amíg tart örök talány. A jókívánságaidat köszönöm. A bizalomról szívesen beszélgetnék veled. Ölel: V. * Drágám! Csütörtökön valaki lámpázott az utcánkban. Te voltál ? Gyere közelebb! Hétfő, kedd? * aO blmngyO Szia! Én nem vagyok mo- lett, és romantikus, tartós kapcsolatra vágyom.: Anita. * Dr. Töttős Gábor Úrnak köszönjük a szombati cikkét, mely stílusosan volt odaillesztve annak a sok "setétagyú" lelkiszegénynek! (A világító csillagoktól- nektek!) (Akkor most mi a baj a cikkel? - a szerk.) * Kereslek! Szombaton reggel 8 órakor Tolnán szálltam fel. Rajtam kék póló és fekete nadrág, rajtad sötét ruha volt! Ha magadra ismersz, van kedved megismerni: 705360522. * W! "Amíg valami ismeretlent nem próbálsz ki, addig nem tudhatod, hogy mit veszíthetsz!" WOMEN 38. * W! Nem ezzel az állapottal van a gond, hanem a helyzet megítéléssel! Itt a válás nem megoldás! Csak 1 kis izgalom hiányzik !A titkos kapcsolatnak ez a varázsa! WOMEN. * W38. Igen, szöktettem a szerájból a férjemet mert a férjek többsége visszatér a feleségéhez, ti hiú szeretők, ennyire buták vagytok? Vagy szőkék? * A számom: 20/9786041. Zzy. * 8 évvel ezelőtt megismertem egy srácot, megszerettem, de Ő csak játszott velem. Mégis szeretem a mai napig, hiába lett azóta családom, az érzés nem halt meg. Ő azóta is magányos, én pedig boldogtalan vagyok! Bűn egy „.emléket” szeretni? t? * 50 éves nő vagyok. Szeretette és normális életre vágyom. Mimi. * B. Petinek Bonyhádra: még mindig meg szeretnél ismerni? Farmeros csajszi. * J-nak: Hazudni nem tudok és nem is fogok Neked. Téged bántani nem tudlak, mert Szeretlek! Legyen ez a vers szerelmi vallomás, hisz rajtad kívül nem szeretek senki mást! D.-től. * Sziasztok csajok! Én egy 15 éves, 175 cm , sportos testalkatú srác vagyok. Várom hozzám illő lányok sms-eit komoly kapcsolat céljából. Szekszárd és környéke. Tel.: 06306290691. Északra tartanak a kullancsok Észak-Európában előrenyomuló- ban vannak a kullancsok. Az uppsalai egyetem kutatói megállapították, hogy a vérszívó rovarok egyre jobban terjeszkednek észak felé Svédországban. Feltételezik, hogy a jelenség oka az éghajlat változása és ezzel együtt a hőmérséklet emelkedése. Még néhány évvel ezelőtt kullancs- mentes volt a Stockholmtól 150 kilométerre északra fekvő terület - mutatott rá Thomas Jaenson, az uppsalai egyetem fejlődésbiológia professzora. Ma már azonban a tengerpart mentén húzódó területeken egészen Umeáig meglehetősen gyakoriak a kellemetlen vérszívók. Furcsa módon biztonságban csak a hegyekben tudhatja magát az ember a kullancsoktól, legalábbis egyelőre - jelentette az APA. ■ A paradicsom hatásos rákmegelőző Frissen fogyasztva, pizzán vagy spagettiszószban, de ketchupban is a paradicsom hathatós rákmegelőző - állapította meg 72, erre vonatkozó tanulmány kiértékelése után a bostoni Harvard egyetem tudósa, Edward Giovanucci kollégáival. A 72 vizsgálatból 57 azt mutatta, hogy a paradicsom drasztikusan csökkenti a prosztata-, a tüdő- és a gyomorrák kockázatát, és bizonyos védelmet nyújt a hasnyálmirigyeknek, a beleknek, a méh nyálkahártyájának, a szájnak és a nyelőcsőnek a tumoros megbetegedései, valamint a mellrák ellen. A paradicsomban lévő likopin olyan anyag, ami a sejtekben végbemenő káros oxidációs folyamatot fékezni tudja, és magas koncentrációban nyilvánvalóan meggátolja a rák keletkezését. A paradicsom rákmegelőző hatását állítólag nem csökkentik a feldolgozási folyamatok és a főzés sem. A likopin adja egyébként nem csak a paradicsom jellegzetes piros színét, de a csipkebogyóét is. Az egyik tanulmány szerint napi egyetlen paradicsom elfogyasztása felére csökkentette a szájrákban való megbetegedés kockázatát. Az amerikai kutatók csak azt találják aggályosnak, hogy a paradicsom - például pizzán - gyakran zsírban gazdag sajttal együtt fordul elő, mely utóbbi viszont fokozza a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek és a ráknak is a kockázatát. Egy egészséges táplálkozási tanácsadással foglalkozó szakfolyóiratban megjelent cikk szerint viszont, ha sok nyers paradicsomot eszünk, ez megvéd bennünket az érelmeszesedéstől, csökkenti a vér koleszterintartalmát. Hajdan Július 28-án 230 éve, 1773-ban nevezték ki Dombóvár plébánosává Lethenyei Jánost, több mű szerzőjét. 195 éve, 1808-ban született Wargha István akadémikus, pedagógiai író, az első magyar óvóképző, a tolnai igazgatója, aki fontos szerepet játszott a magyar korona 1853-as megtalálásában. 115 éve, 1888-ban hunyt el Rácegresen Huszár Pál főszolgabíró, Kossuth Lajos vőtársa. 105 éve, 1898-ban gyászmisét tartottak a szekszárd-újvárosi templomban a Hrabovszky- család emlékére, amely a templom 20 évvel előbbi építését adományával megalapozta. 85 éve, 1918-ban budapesti, fiumei és bécsi gyerekek közreműködésével jótékony hangversenyt rendeztek Tamásiban. Közérdekű TELEFONOK DDGáz: 06-40-22-00-22, 06- 40-40-40-40 Dédász: Ügyfélszolgálat: 06- 40-345-345, Hibabejelentés: 80- 205-020 S.O.S Lelki Segélytelefon Szolgálat: naponta 18-06-ig 06- 80-505-518 Tolna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár: 74/415-722 Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Pénztár: 74/410-544 Megyei Önkormányzat: 74/ 505-600 APEH Tolna Megyei Igazgatósága: 74/501-400 Tolna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség: 74/501- 260 Tolna Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület: 74/411-565 Rendőrségi zöld szám: 0680-200-178 ■ VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -81 cm, Paks 47 cm, Dombon 43 cm, Árvízkapu 417 cm. A Sió Palánknál 175 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETESEINK NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: Venter Marianna. Tel: 511-513. Fax.: 511-514. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; 06/30/650-30-24; Dombóvár: Glaub Róbert 460- 618; 06/30/650-30-21; Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/ 20/460-5008; Vida Tünde 06/ 20/398-4504. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705; 06/30/650-30-22. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660; 06/30/650-30-23. Kommunkációs partnerünk: lilesiel Kímélő ételek, melegben Ilyenkor - a nagy nyári melegben - érdemes egy kicsit pihentetni a gyomrot, ha lehet, kicsit könnyedebb étkeket magunkhoz szólítani. Nevezhetjük fogyókúrának, diétának, böjtnek... mindegy, a lényeg: egy kicsit ésszerűbben együnk. Bazsalikomos gombasaláta 1 fej jégsaláta (kemény fejes saláta), 1 doboz gombakonzerv, 25 dkg juhtúró, 2 dl kefir, 1 marék b. bazsalikomlevél, 1-1 csokor zöldhagyma, zöldpetrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és őrölt fehér bors, a tálaláshoz egy-két paradicsom. Előkészítése: a konzerves gombát leszűröm. A kefirt a villával szétnyomott juh- túróval összekeverem, hozzáadom a nagyon finomra vágott bazsalikomlevelet és petrezselyemzöldet, majd borssal és zúzott fokhagymával fűszerezem. A zöldhagymát megüsztítom, és karikára vágva megsózom. A salátát megmosom, lecsöpögtetem és csíkokra vágom. Elkészítése: a főtt gombát, a salátát, a hagymát és a mártást jól összekeverem, és egy-két órai hűtés után kínálom. Tálaláskor paradicsomszeletekkel díszítem. Másnapra nem szabad eltenni, mert a gomba hamar romlik! Babéros halleves 60 dkg filézett ponty (vagy egyéb, szálka nélküli hal), 25 dkg vegyes leveszöldség, 2 dl száraz fehérbor, 1 fej vöröshagyma, 1 dl tejföl, 1-1 evőkanál mustár és kapribogyó, 1 teáskanál liszt, 1 babérlevél, ízlés szerint citromlé, só, őrölt fekete bors, cukor. Előkészítése: a filézett halat csíkokra vágom, megsózom és félreteszem. A megtisztított és vékony hasábokra vágott zöldséget, a finomra vágott vöröshagymát és a babérlevelet 1 liternyi vízbe felteszem a tűzre. Megsózom, megborsozom, és puhára főzöm. Elkészítése: a lébe belekeverem a kapribogyót. Ezután a liszttel, mustárral, tejföllel, citromlével elkevert borral besűrítem. Felforralom, végül a halcsíkokat is beleteszem, és keverés nélkül, kis lángon 15 percig forralom. Juhsajtos uborkasaláta 20 dkg sós juhsajt, 1 szál kígyóuborka, 1 csokor zöldhagyma, 2 evőkanál magozott olajbogyó, 1 szál zöld, friss fokhagyma, 1-1 csokor petrezselyem és kapor; a mártáshoz 3 evőkanál olaj, fél citrom leve, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, kevés só; a díszítéshez 1 retek és paradicsom. Előkészítése: az uborkát héjastul apró kockára vágom, és gyengén megsózom. A juhsajtot ugyancsak felkockázom, a megtisztított zöldhagymát zöldjével együtt karikákra szeletelem. A kaprot és petrezselyemzöldet finomra aprítom. Elkészítése: az olajat, citromlevet, borsot, kaprot, petrezselymet és a nagyon finomra vágott olajbogyót mártássá keverem. Rászórom a hagymakarikákat, az uborkát meg a juhsajtot. Óvatosan átforgatom, és hűtés után salátástálra halmozom. A díszesen megfaragott retekkel és paradicsommal díszítem. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Kamarás Györgyné Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 06-74/511-537 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 1040460146017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1295 Ft, negyed évre 3885 Ft, fél évre 7770 Ft, egy évre 15 540 Ft. Hirdetésvezető: Szakálli Hajnalka, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534f 512480. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.