Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-26 / 173. szám
16. OLDAL ÉLET - STÍLUS 2003. Július 26., Szombat IPIMfül Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Béranya szülést vállal Angliában, a 90-es évektől már szervezet is segíti a gyermek után vágyódó párokat, hogy megtalálják azt az asz- szonyt, aki hozzájuttatja őket az áhított utódhoz. Tizenegyedik gyermekének szülésére készül a 38 éves angol Carole Horlock. A kétgyermekes asszony társadalmi státuszát azonban nem a vele együtt élő 12 éves Stefanie és a 9 esztendős Megan határozza meg, hanem a szüléseit sajátos módon vezetett anyakönyv. Béranyaként szült gyermekeit - zömében fiúk - rokonoknak nevezi. Ők ugyanis más családok kötelékében élnek, miután szabályosan örökbe fogadták. Olykor meg is látogatja „rokonait”, de a szülőanya és a gyerekek között levelekkel és fényképekkel is él a kapcsolat. Nyolc alkalommal szült béranyaként és most, június végén aláírta a kilencedik anyaméhbérleti szerződést. „Úgy kezdődött, hogy egy alkalommal vállalom. Aztán, amikor megszületett a pici, nagyon mélyponton voltam, mert elbocsátottak a munkahelyemről. így aztán a szülésekbe menekültem.” Angliában szervezet is segíti a gyermek után vágyódó párokat, hogy megtalálják azt a nőt, aki hozzájuttatja őket az utódhoz. Vagyis, aki bérbe adja az anyaméhet. Egyébiránt törvény tiltja, hogy a béranya-szolgáltatás jövedelmező vállalközás legyen, az orvosi költségek és egyéb kiadások fedezésén túl semmiféle haszon nem származhat belőle. A pénz tehát fontos, de nem kizárólagos cél - mint az Egyesült Államokban, ahol üzleti alapon működik a béranya-vállalkozás. „Segíteni akarok azokon, akik gyermeket szeretnének. Ez talán annál is nagyobb öröm, mint amikor a lányaimat világra hoztam. Akiket nem szeretek, azoknak nem tenném meg, pénzért pedig semmiképpen sem” - mondta, amikor a részletekről faggatták. Carole mama a tizedik béranyaság kapcsán sem árulta el, hogy mégis mennyi pénzt kap. A Sunday Times szerint ez 12-18 ezer euró (3 millió 192 ezer - 4 millió 788 ezer Ft) között lehet. A kilencedik szülése már rekord volt, mert Mariával - a kicsi Görögországba került - felülmúlta Morag Rivát, aki csak hétszer adta bérbe a méhét. Sztárpletykák KIDMAN lemond. Nicole Kidman a jól megérdemelt Oscar- díj után nyugalomra vágyik: két tervezett filmet is lemondott. Munkája marad bőven a sztárnak - 2005-ig így is öt filmet kell összeütnie. LOPEZ-ILLAT. Jennifer Lopez, aki egykor egy áruház illatszerosztályán dolgozott eladóként, egy újabb parfümhöz adja nevét. Áz illatot Still Jennifer Lopezre keresztelték, s minden üvegcséjéhez egy hamisgyé- mánt-gyűrű is jár a vásárlónak. A táncos-énekesnő egyébként csütörtökön ünnepelte 33 születésnapját. MINOGUE háborog. Az egyik brit tévécsatornán bemutatták Az elrabolták Kylie-t című fiktív dokumentumfilmet, amelyen Kylie dublőrét betuszkolták Minogue chelsea-beli háza előtt egy kocsiba. A színésznő egyszerűen hülyeségnek nevezte az ötletet, míg a tévécsatorna szóvivője azt fejtegette, csak azt akarták bemutatni, az emberek mi mindenre képesek, hogy egy híresség közelébe kerülhessenek. HARISNYA PALACKBÓL. Japánban már igen nagy népszerűségnek örvend az alig néhány hónapja piacra dobott spray-harisnya, ami dezodorként a lábra fújva elrejti a nemkívánatos apróságokat, és selyemharisnya látszatát kelti. Levetése valószínűleg kevésbé esztétikus mint klasszikus társáé (sajnos oda az erotikus mozdulat) - igaz, a felfutó szemek miatt nem kell többé aggódni. ____________■ Ha llal az Alzheimer-kór ellen Az időskorúaknál majdnem felére csökken az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, ha minden héten legalább egyszer halat fogyasztanak - olvasható egy amerikai tanulmányban. Az egyik chicagói klinika kutatói hét éven át több mint nyolcszáz idős, legalább 65 éves ember életvitelét tanulmányozták. Azt tapasztalták, hogy azoknál, akik hetente legalább egyszer ettek halat, 60 százalékkal alacsonyabb volt az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik soha vagy csak ritkán fogyasztottak halat. Ezek az eredmények egybecsengenek más, korábbi vizsgálatok adataival: eszerint szoros összefüggés van a halakban lévő omega-3-as zsírsavak fogyasztása és a szellemi funkciók megőrzése között, így például azoknak a kísérleti állatoknak, amelyeket ilyen zsírsavakkal dúsított eledellel tápláltak, jelentősen javult a tanulási képességük és az emlékezetük. A kísérletsorozat 1993-tól 2000-ig tartott. Kezdetekor a 815 résztvevő egyike sem mutatta az Alzheimer-kór jeleit, 2000-re azonban 131 embernél jelentke- zett e betegség. ______________■ Hum or Szállodában A házaspár bemegy a szállodába. A feleség odasúgja a férjének:- Szerintem nem hiszik el, hogy mi férj és feleség vagyunk.- Nem? Akkor vidd te a bőröndöket! Földalattin Sanyi a moszkvai földalattin utazik. A mögötte álló nő megkérdezi tőle:- Kiszáll a következő megállóban?- Igen.- Es azok az utasok maga előtt szintén?- Igen, csak még nem tudják. Üzemlátogatáson A nagyvállalat igazgatója beviszi a fiát az üzembe, és így szól a titkárnőnek:- Kisasszony, kérem, mutasson meg mindent a fiamnak!- Mindjárt az első napon? - kérdi csodálkozva a hölgy. Szenvedély- Fiatal korodban mi volt a szenvedélyed, nagyapó?- A nők és a vadászat, kis unokám.- És mire vadásztál?- Nőkre... Vallomás- Mancika, vallomással tartozom magának...- A papámnak meg húszezer forinttal! Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Teszt itt, teszt ott Kutyákat vetnek alá pszichológiai teszteknek Ukrajnában - olvasom a minap. A tudományos alapossággal összeállított eb-teszt arra alkalmas, hogy a kutyák közül kiválogassák az abnormálisán agresszív egyebeket. Azt remélik ettől, hogy a „veszélyes elemek" kiszűrésével nullára csökkenthető a kutyatámadások száma, amelyek az utóbbi időben - hogy stílszerűek legyünk - igencsak elharapóztak. Régen persze nem voltak ilyen gondok, a kutyatartó gazdák igencsak „kőkorszaki ” módszerrel, de igen hatékonyan akadályozták meg azt, hogy az összeférhetetlen természetű ebek elszaporodjanak. A gazdára morgó eb ugyanis nem sok csontot rágott el. Egy pillanatra eltűnődtem azon, hogy mi lenne, ha az embereket is hasonló tesztnek vetnék alá Olyan próbának, amely kimutatná: kik azok, akik veszélyes mértékben agresszívek, nem hajlandók az együttélés elemi szabályait sem betartani és képtelenek a minimális toleranciára. S itt ugyanabba a problémába ütközünk, mint az ebtesztnél Mert arról már nem szólt a hír, mi lesz a teszten elbukott kutyák sorsa Erős a gyanúm, sötét jövő vár rájuk, hogy finoman fogalmazzak. Az ember-teszten rossz eredményt produkálók ellen viszont ugyan mit tehetnénk^ így aztán az embereknél marad minden a régiben és persze már megint szegény kutyák járnak rosszul... Árulkodó színek A női öltözék színe sok mindent mindig készen áll egy lángoló sze- elárul viselőjéről. Persze, mindig xuális kalandra. Zöldben viszont vannak kivételek. Ha a nő feketé- bizonytalan, elveszett. Szereti a ben jár, az az érzelmi háttér hiá- biztonságos életet, a biztonságos nyát jelzi. A fekete szín viselője a kapcsolatokat, a biztonságos sze- pszichológusok szerint segítsé- xet. A kékbe öltözött hölgy ural- gért kiált. A pirosba bújt hölgy ál- kodó típus. Szeret parancsolgatni. Utólag ideges és erőszakos, ám __________________: __________S SZ ERETNE A CÍMOLDALRA KERÜLNI? Hirdetőirodáinkban készséggel állunk rendelkezésére! tempó Apróban óriás® DELTA-E Kft. | NYÁRI TETŐCSERÉP AKCIÓ! MEDITERRÁN tetőcserepek gyári ár -15% Szürke színben 1520,-/m2 Téglavörös, antracit színben 1.860,-/m2 Zöld színben 2.210,-/m2 BRAMAC MARKANT TETŐCSERÉP gyári ár-18% Téglavörös, antracit színben 1927,-/m2 10cm-es ISOVER üveggyapot 600,- /m2 Az akció augusztus 15-ig tart! Kedvezmények ez alapcserepekre vonatkoznak és tartalmazzék a helyszínre szállítást is. Nyitva tartás: H-P 7-17, Szó 7-12 óráig. Telephely: Szekszárd, Ebes 56-os út Az árak tartalmazzák az ÁFA-t! © Tel.: 30/355-4400,30/351 -0150 Fax 74/512-612 Kivégzőszék és hüvelykszorító Mai törvényeink szigorúan tiltják a kényszervallatást és a testi fájdalmat okozó büntetéseket, melyek régebben változatos formában léteztek a kegyetlen igazságtevők „kelléktárában”. Kiskunfélegyházán, az ország egyetlen börtönmúzeumában azonban még őrzik azt a bitófát, amelyen egykor több betyár lelte halálát. Múzeumi tárgy a kivégzőszék is, amelybe Martinovics Ignácot ültették. S ha a hóhérpallos mesélni tudna... A gyűjtemény nagy részét Vájná Károly, az országos gyűjtőfogház hajdani igazgatója szedte össze még a múlt század elején. Rémisztő kínhalálhoz vezetett a kerékbetörés, ahol megszabták, hogy hány csapásra végezzék ki a bűnöst, hogy a lábánál vagy a mellénél kezdjék-e a műveletet. Ehhez képest a vallatáshoz használt csonttörő tuskó, hüvelykszorító, sütögető vas, nyelvégető és furatos lapát még szerencsés büntetésnek számított. Régóta nincs szégyentábla sem, a kalodának is befellegzett már. Változtak az idők, változtak a büntetési körülmények is.______■ Új abb társasházi lakásokat épít a Dunaép Kft. A paksi Dunaép Építőipari Kft. folytatja társasházi lakásépítési programját. A Rosthy utcában és a lakótelepi Korall üzletházban már értékesített és átadott társasházi lakások után 2003-ban és 2004-ben újabb lakásokat építenek a lakótelepen, a Kurcsatov utcában, az elkerülő út mentén valamint az óvárosban, a Hajnal utcában. A Kurcsatov utcában négy, egyenként kilenc lakásos társasház épül, ebből kettőnek a kivitelezése már az idén szeptemberben megkezdődhet. A házakat kellemes zöldfelület övezi majd, családi házas módon elkerítve. A kétemeletes épületekben 50 és 120 négyzetméteres lakások épülnek, a megrendelők kívánsága szerinti alaprajzi elrendezéssel, az alagsorban különálló zárható garázsokkal. A Hajnal utcai saroktelken egy társasház épül, szintén kilenc lakással 52 és 97 négyzetméter közötti alapterületekkel, földszinti és tetőtér beépítéssel és különálló garázsokkal. Mindkét helyen kulcsrakész állapotban adják át a lakásokat, előreláthatóan 2004. nyarán. A berendezéseknél, burkolatok, egyéb szakipari anyagok kiválasztásánál is teljes mértékben figyelembe veszik a megrendelő kívánságát. Új lakásokról lévén szó, a megrendelők hitelt, szociálpolitikai támogatást vehetnek igénybe, az ÁFA is visszaigényelhető. A társasházak tervei megtekinthetők a Dunaép Kft. irodájában (7030 Paks, Kurcsatov utca 24, a Korall üzletházban, telefon 30/9971- 449, 30/9971-450, 30/4623- 556). Ugyanitt készséggel adnak felvilágosítást minden érdeklődő: számára a lakásvásárlás feltételeiről. *77312*