Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-22 / 169. szám

2003. Júuus 22., KEDD MEGYE» TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét VENTER MARIANNA íratlan szabályok Ismerősöm meglehetősen zilált idegállapotban érkezett vissza nya­ralásáról, ami azért elég nagy probléma, ha az ember pihenni in­dult valahová. Mint magyarázatképpen elmondta, a szomszédos nyaralóban egy jókora família tartózkodott, s első kakasszótól ké­ső éjszakáig hangosan - többnyire kiabálva - mondjuk úgy, be­szélgettek, a gyerekeket egzecíroztatták na és persze bőgették a ze­nét. Az ő történetéhez aztán többen csatlakoztak, vasárnap hajna­li fél hétkor tömbház előtt autót szerelő és természetesen iszonyú hangon „túráztató” kedves lakótárstól kezdve a füvet a hétvégi ebéd utáni szunyókálás idején órákig nyíró kertszomszédig. S ak­kor még nem beszéltünk a nyári vakációt kihasználó, s a szom­széd öreg néni ablaka alatt egész nap heavy metal-t bömböltető if­jú titánokról. Nyár van, korán virrad, későn sötétedik, s a nagy meleg miatt nyitva minden ablak. Ilyenkor jobban feltűnik ez a sok bosszantó, apróságnak sem igazán nevezhető dolog. Mindez nem csak a tole­rancia hiányát jelzi, de azt is, hogy elkövetői nem nagyon ismerik azokat az íratlan illemszabályokat, amelyeket bizony mindenki­nek be kellene tartania. Például azt, hogy reggel 9 óra előtt nem il­lik senkit sem zavarni és hétvégén lehetőleg a délutáni órákban szüneteltessük a nagy zajjal járó szabadidős tevékenységet. Megkérdeztük olvasóinkat: Mi legyen a magyar eurón? Ha belépünk az európai monetáris unióba, a nálunk forga­lomba kerülő euróra magunk választotta jelképeket tehe­tünk. Mi kerüljön a pénzre? Erről faggattuk olvasóinkat. Kránitz Imre, Szekszárd:- Csakis az Országház kerülhetne a pénz hátoldalára. Az Európai Unióban ez az épület szimbolizálhatja igazából Magyarországot. Gyakorlatilag ez a nemzeti jelképünk. -r.i . , Major Lajos, Szekszárd:- Vagy a Lánchíd látképe, vagy pedig Kossuth Lajos portréja mel­lett döntenék. Tehát egyaránt el tudnék képzelni egy híres tárgyat, avagy egy híres személyt az eurón. Mindkettő egyformán jelképezi hazánkat. Kanter József, Szakadát:- Valami magyar dologra szavaznék, mondjuk az elődeinkre, tör­ténelmi személyiségekre, akik sokat tettek azért, hogy Magyarország magyarnak maradjon. Szent István, Széchenyi, Kossuth. Aradi András, Dombóvár: : vlr.ti ü- A címerünket megőrizném, másrészt valamelyik történelmi ala­kot tenném a fémpénzre, attól függően, hogy a papírpénzen mi fog megjelenni. Kossuth, Rákóczi, Szent István, Mátyás: ők a nagyok. ■ Előző kérdésünk: Szívesen el­megy falusi rendezvényekre? Szavazóink többsége, ponto­san 57 százaléka nem látogat­ja a falusi rendezvényeket. MAI KÉRDÉSÜNK: Mire számib jövőre csökken vagy nő az adója? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepujsag.hu és SMS üzenetben: 20/454>36-64 A Szépasszony hányattatásai Bonyodalmak a leégett csárda körül Bárki állítja is az ellenkezőjét, nekem nem állt érdekemben, hogy megsemmisüljön a Szépasszony csárda. Nem én gyújtot­tam fel - ezekkel a mondatokkal kereste meg lapunkat a na­pokban leégett dunaszentgyörgyi csárda volt tulajdonosa, Gazdag István. Dunaszentgyörgy Alig több mint egy hete tűz ütött ki a Szépasszony csárdá­ban. A tűzoltóság nem zárta ki lehetséges okként az elektro­mos zárlatot, de - ahogyan la­punk is megírta - Sátor Géza tűzoltóparancsnok szándé­kosságra gyanakodott, egyéb objektív okok mellett azért, mert köztudott, a csárda körül nincs minden a legnagyobb rendben, számos pert indítottak már miatta. Az előző tulajdonos, Gazdag István megkereste lapunkat, mivel úgy érezte ráterelődött a gyanú, bár nevén senki sem nevezte. - Nem állt érdekemben, hogy fel­gyújtsam a csárdát. Éppen ellenke­zőleg. Több millió forintra perelem a tulajdonosát, nekem az a jó, ha van vagyona, ami biztosítékot je­lent, ha megnyerem a pert - mond­ja. A csárdát éveken keresztül üze- .meltette, majd miután nem tudta fizetni kölcsöntartozásait, a pénz­intézet végrehajtást kért rá. - Az sem igaz, hogy a mostani tulajdo­nos árverésen vásárolta meg a csárdát. A hitelállományomat vet­te meg, és miután meghiúsította az árveréseket, fél áron adósságbe­számítás fejében jutott hozzá - szö­gezi le, majd ha- lomnyi papírt vesz elő, hogy állítását alátámassza. Há­rommilliós hitel fe­dezete volt a csár­da, ami a szakértők szerint tizenkettőt ért, berendezése pedig újabb hár­mat. Odalett ez a vendéglő, Gaz­dag István szekszárdi hétvégi há­za és a felesége szintén szekszárdi lakása. Ez utóbbi a férfi állítása szerint sehol, semmilyen doku­mentumban - a végrehajtásról szólóban sem - szerepel, és fele­sége nem volt tulajdonos, csak adóstárs. Gazdag István szerint húszmilliós vagyont csaltak ki tő­le, úgy, hogy a jelenlegi tulajdo­nos az árveréseken olyan helyze­tet teremtett, hogy más érdeklő­dők ne licitáljanak. - Tudomásom van róla, hogy több, mint egy tu­cat ember lakásához, vagyonához jutott így társaival - állítja Gazdag István. A korábbi tulajdonos elő­adása szerint az első árverést 1998-ban, a következőt 1999 feb­ruárjában tartották, s miután ezek sikertelenek voltak, a végrehajtó az ingatlant átadta a hitelállo­mány tulajdonosának. Gazdag fel­lebbezett, a bíróság az átadást megsemmisítette. Ezek után 2001 júliusában újabb árverést tartot­tak, s bár volt más érdeklődő is, olyan is, aki az előleget letette, vé­teli ajánlat hiányában ez is sikerte­len volt. Ezek után a kamatokkal közel hatmillióra duzzadt adóság fejében ismét átruházta a végre­hajtó az új tulajdonosra a vendég­lőt. Ezúttal Gazdag István nem fel­lebbezett, nemrégiben azonban pert indított, mert nem vették fi­gyelembe a végrehajtási határozat megszületése óta általa befizetett pénzt, így követeli azt és annak kamatait - több mint hárommilli­ót - az új tulajdonoson. Feljelen­tést tett emellett ismeretlen tettes ellen okirat hamisítás miatt is, mert szerinte hamis papírok alap­ján adták el fejük fölül felesége la­kását. Ennek bizonyítására egy, a pénzintézet által 2000. augusztus 3-án kiadott levelet vesz elő, amin az áll, hogy a vele szembeni köve­telések biztosítéka a dunaszent­györgyi vendéglő, a szekszárdi szőlő és gazdasági épület. A szek­szárdi lakást az iratban nem emlí­tik. Egy utólag előkerült doku­mentumban viszont igen, ennek valódiságát azonban Gazdagék vi­tatják. A csárda egykori gazdája úgy gondolja, a tűzeset körül sincs minden rendben. - Lezárták a vizsgálatot - mondja - és azt álla­pították meg, hogy elektromos zár­lat okozta a tüzet, pedig az épüle­tet nem használták, nem volt áram alatt. ­Sátor Géza tűzoltóparancsnok ezzel szemben elmondta lapunk­nak, hogy nem zárták le a vizsgá­latot, a DÉDÁSZ, illetve a felkért szakértő állásfoglalására várnak. A neve elhallgatását kérő tulaj­donos szerint Gazdag István ma­gának köszönheti, hogy az egész vagyonát elveszítette, hiszen pe­rekkel, fellebbezésekkel addig húzta az időt, amíg az általa meg­vásárolt hitelállomány a kamatok miatt tízmillióra duzzadt. A fiatal férfi lapunknak kijelentette, hogy mindvégig legálisan és jogszerűen járt el. Evekkel ezelőtt azért vette meg egy cégtől Gazdag István hi­telállományát, mert a csárdát sze­rette volna megnyitni. - Több árve­rés volt, mindet meghirdették, és nyilvánosan bonyolították le, Gaz­dag István is ott volt, ha valami törvénytelent tettem volna, kifo­gást emelt volna, vagy már rég fel­jelentett volna - mondja a fiatal fér­fi, aki mára belefáradt a sok huza­vonába. Állítása szerint az sem igaz, hogy barátaival fél áron jutott mások vagyonához ugyanezzel a módszerrel. - Ez volt az első alka­lom, hogy megvettem más adós­ságállományát. És egyben az utol­só is - mondja, hozzátéve, hogy korábban feltett szándéka volt, hogy megnyitja a csárdát, most vi­szont már nem lát reményt erre. VIDA TÜNDE Praktikusabb szabályozás Visszaküldik az elvett jogosítványt Szombattól egy sor közleke­dés-rendészeti, illetve a köz­úti közlekedésre vonatkozó szabály változott. Az új bel­ügyminiszteri rendelet sok ponton módosította a régit. A változások egyaránt szolgál­ják a hatóság és az ügyfél ér­dekeit - mondta a rendőrség megyei közlekedés-rendésze­tének vezetője A gépjárművel közlekedőket érintő és érdeklő legfontosabb tudnivalókról Illés László alez­redest, a megyei rendőr-főkapi­tányság közlekedés-rendészeti osztályának vezetőjét kérdez­tük. Új szabály például, hogy az adott szabályértés esetében nem csak az úgynevezett műsza­ki lapot veszi el a rendőr, hanem az egész forgalmi engedélyt. Mindez azonban nem a szigor fo­kozódást jelenti, hanem állam­polgár-barát intézkedés. Az eljá­rás végén ugyanis egészben visz- sza is fogja kapni a forgalmi enge­délyt a jármű tulajdonosa, tehát nem kell kifizetnie az új forgalmi díját. Jó a hatóságoknak is az új szabály mert nem kell új forgalmi engedélyt kiállítani. Szombattól már az új szabá­lyok szerint csak bizonyos ese­tekben távolítják el a műszaki ér­vényességet jelző címkét. Példá­ul, ha a járművet engedély nélkül átalakították, vagy ha jogtalanul megkülönböztető jelzést helyez­tek rá. Változatlanul el kell távolí­tani a címkét, ha oly mérték­ben megsérült a karosszéria, a futómű, hogy az balesetve­széllyel jár. A rendszámtábla érvénytelenítése során jóval ke­vesebb esetben kaparja le a cím­két a rendőr. A vezetői engedély, közismert nevén a jogosítvány ügyében is vannak változások. Eddig és ez­tán is elveszik a jogosítványt ittas vezetés szabálysértése, vagy bűn­tette esetén. Szabálysértéskor azonban a kijózanodást követően vissza kellett adni az okmányt. Ez a szabály megváltozott, hétfő­től az ittas vezető lakhelye sze­rinti okmányirodába küldik meg a bevont vezetői engedélyt, s ott lehet átvenni. A korábbi szabály sok gondot okozott mind a ható­ságnak, mint pedig az állampol­gárnak. Ha például Tolna megyé­ben egy debreceni lakostól vették el a jogosítványát, akkor ide kel­lett visszajönnie érte. A jogsza­bály életközelibb, korszerűbb és használhatóbb rendelkezéseket tartalmaz, amelyek többségét az okmányirodában tapasztalják majd az állampolgárok. Kérdésünkre válaszolva az osztályvezető elmondta, hogy nem változtak a szabályok és nem is lehet az ügyintézési idő csökkenésére számítani az új jo­gosítvány, illetve rendszámtábla esetében. A jogosítványokat adatvédelmi okokból központilag állítják ki, s míg ekkora az igény, nem lehet számítani arra, hogy csökken várakozási idő. Ugyan­csak azért kell többet várni az új rendszámra is, mert az ügyinté­zők nagyon leterheltek - válaszol­ta az alezredes. IHAROS) TOLNA MEGYE. Általános el­lenőrzés zajlik az ország strandja­in és fürdőiben júliusban. Az el­múlt héten az ÁNTSZ és a mun­kavédelmi felügyelőség vizsgálta a fürdőhelyeket. Ezen a héten július 23. és 25. között a fogyasztóvédel­mi felügyelőség és a rendőrség vé­gez Tolna megyében strandbejá­rást, a szolgáltatások minőségét és a biztonságtechnikai szabályok betartását vizsgálva. TAMÁSI. Az innovációs közpon­tot működtető közhasznú társa­ság alapításáról, rövid lejáratú hi­tel felvételéről tárgyalnak egyebek mellett a város képviselői a július 23-án, szerdán 15 órakor kezdő­dő rendkívüli ülésükön. Napi­rendre kerül a Regöllyel és Fürgéddel tervezett intézmény- fenntartó társulás létrehozása is. BELECSKA. Tegnap elfogadta a község képviselő-testülete, hogy az önkormányzat ismét Pince­hellyel alakítson iskolafenntartó társulást. A Belecska és Regöly által létrehozott társulás június 30-án megszűnt, az új szervezet augusztus 1-én alakulhat. Pince­hely és Belecska között a korábbi társulás miatt kialakult pénzügyi viták lezárultak. ír művészek, ekhós szekérrel Négylábú „szereplők” is felbukkannak a zenés, vidám darabban Idilli természetközeliség jellemzi a The Hipponettes nevű ír színtársulatot, miután a kilenc fős csapat egyrészt az erdő szélén vert tanyát, másrészt pedig kecskékkel, lo­vakkal és szárnyasokkal osztja meg tábor­helyét. A művészeti együttes érdekes múltat tudhat maga mögött: a húsz évvel ezelőtt megalakult csoport az elmúlt két évtizedben ekhós szekerekkel bebarangolta Európa nagy részét, Skandináviától a mediterrán ál­lamokig. Magyarországra négy évvel ezelőtt érkeztek, s szinte valamennyi megyében megfordultak már. Most Tolna megyében, Szálkán tapsolhatja meg a közönség pro­dukciójukat: szerdán este hét órakor a sportpályán A vörös orr balladája című ze­nés, vidám - állatokat is felléptető - darab kerül a publikum elé. A belépés ingyenes, de azért utólagos adományokat szívesen el­fogadnak az ezen a vidéken igazi egzotiku­mot jelentő ír vendégművészek. -szá- Ilyen melegben a társulat kecskéje is árnyékba húzódik ________ fotó: gottvald károly Sz eretnél a megye egyetlen napilapjánál dolgozni? Ha úgy érzed, hogy: Jó kommunikációs készséggel Széles ismeretségi körrel (Szekszárd, Paks, Bonyhád, Dombóvár) Ambícióval Tárgyalókészséggel rendelkezel, akkor pályázatodat várjuk a Kiadó címére:Tolnaí Népújság 7101 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Fix bért + jutalékot kínálunk! Beküldési határidő: 2003. július 25. Jelige: „A mi lapunk” ­Tolnai Népújság Amidnj

Next

/
Thumbnails
Contents