Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-21 / 168. szám

14. OLDAL ÉLET - STÍLUS 2003. Július 21., Hétfő ■r Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. IBII Csók: természetes kábítószer A csók nemcsak egyszerű biokémiai folya­mat. Alkalmas mély érzelmek - mint a szere­lem, vagy a tisztelet - kifejezésére, és képes teljesen összezavarni az ember fizikumát. Rá­adásul szépít is egyben. A csók valójában természetes kábítószer, amely élénkíti az anyagcserét és az érzékek egész sorát, boldoggá tesz, sőt még fogyaszt is, mivel számos kalóriát emészt fel. Ezenkívül jó alaposan meg­mozgatja az arc összes izmait, s ezzel valameny- nyire kisimítja a ráncokat. Még a fogaknak is használ, mert a fokozott nyálkibocsátás oldja a fogkövet - állítja Karin Gutierrez-Lobos bécsi pszichiáter. Ám amerikai kutatók azt is kiderítették: aki reggel úgy indul el otthonról, hogy már csókoló- zott, az sikeresebb és kevesebb balesetet okoz, aki pedig rendszeresen csókolózik, annak keve­sebbszer kell orvoshoz fordulnia s tovább él. Az első csók állítólag azt is elárulja, milyen szerető lesz az új partner. Ezt így látja egy friss brit közvélemény-kutatásban megkérdezett két­ezer nőtlen férfi, illetve férjezetlen nő nyolcvan százaléka. E többségi vélemény szerint az első csókból pontosan kiderül, mire lehet számítani az ágyban az új partnertől. A nedves csók tapasz­talatlan, túlbuzgó, az agresszív csók önző, a tar­tózkodó csók félénk szeretőre vall. Noha a csókot általában a szerelemmel hoz­zuk összefüggésbe, eredete egyáltalán nem eroti­kus jellegű: az állatvilágból származik, ahol a szülők szájukból táplálják kicsinyeiket - ami ma­daraknál máig jól megfigyelhető -, s így tettek a történelem kezdetén őseink is. A csók és a táplál­kozás, az étellel való ellátottság között ma is ösz- szefüggés van, mindkettő a biztonság érzetét kel­ti az emberben. Nem is csak szerelmes csók létezik, a „testvé­ri” csókot is gyakorolják, vagy legalábbis gyako­rolták például a politikában. Horváth Júlia gyűj­tése szerint a kézcsók a spanyol udvari etikett ter­méke, s csak a XVI. században terjedt el Európá­ban. Ennél fontos tudni, hogy a csókkal illetendő kezet az ajkaknak nem szabad érintenie. A gyű­rűre lehelt csók az alárendeltséget jelképezi - ez a pápának és néhány keleti egyház papjainak jár -, s hasonló az értelme a lábcsóknak is, amely a bibliában is szerepel. Néhány csók történelmet is írt, mint a bibliai Júdás csókja, vagy Leonyid Brezsnyev orosz és Jimmy Carter amerikai állam­fő csókja a SALT-II. leszerelési szerződés aláírá­sakor, 1979-ben Bécsben, némi­leg enyhítve a hidegháború je­ges klímáját. Csókkal kapcsolatos törvé­nyek sok helyen születtek, pél­dául Franciaországban tilos vas­úti átjárókban csókolózni. És persze vannak csókversenyek is: versenyeznek időre, darabra, víz alatt és szimultán csókolózásban - az utóbbi kategóriában a rekor­dot 2160 spanyol pár tartja. A csók olykor egy szerelmes férfi utolsó lehetősége arra, hogy perlekedő asszonyát el­hallgattassa. A csók ugyanakkor a bensőségesség, az intimitás eszköze is, így nem véletlen, hogy a csókra vonatkozó számos aforiz­ma közül az egyik legkedvesebb: „A csók kísérlet arra, hogy az ajkak minél intenzívebb használata mellett ketten közösen hallgassanak”. A „szerelmességi” hormontermelő ii A szervezetben egy igazi csók lázas aktivitást vált ki: felgyorsul tőle a légzés és a pulzus, s akár fél fokkal emelkedhet a test hő­mérséklete. i A hormonkibocsátásban illetékes szervek valóságos tűzijátékot indítanak: a szerotonin, dopamin és adrenalin termelése ugrás­szerűen nő és boldogságérzést ad, miközben lefékeződik a de­pressziókért felelős kortizol stresszhormon kibocsátása. Színre lép a feniletilamin nevű „szerelmességi" hormon is. ■ A hasnyálmirigy inzulint termel, az immunrendszer a fertőzések ellen ható anyagokat küld a véráramba. Ezekre szükség is van, mert egy csóknál hatalmas mennyiségű baktérium cserél gazdát. rz Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Vegyen hegyet! Az ember lassan már hajlamos azt gondolni, hogy lépten-nyo- mon rá akarnak tukmálni valamit. Vásárolj! Vásárolj! - unszol a média, szórólapokkal teli a postaláda, s nap mint nap újabb és újabb „kihagyhatatlan” akciókra próbálnak rábeszélni. Az egysze­rű földi halandónak persze be kell érnie hétköznapi dolgokkal, ha megadja magát és vásárlásba fog, legfeljebb háztartási gépet, ak­ciós ruhát, maximum gépkocsit tud beszerezni. Nem úgy a vásárlás avatott bajnokai, a sztárok és a gazdag kü­löncök. Ok jól tudják, hogy csak akkor beszélnek róluk, ha valami igazán extra dologra tesznek szert, ráadásul az ő köreikben min­dig más a módi, aki trendi, az igyekszik a többit utánozni. Egy időben a Karib-tengeri sziget volt a menő, amit még meg is értek, az állandóan paparazzik elől menekülő sztároknak kész felüdülés egy lakatlan sziget. Nagyon úgy néz ki, hogy a zenei világ örökif­jú fenegyereke, David Bowie, most új divatot teremt. Ő ugyanis egy egész hegyet vett meg magának Woodstock közelében. Eddig rend­ben is van, de mi a csudát kezd az ember egy saját külön heggyel? Megmássza? Kiadja bérbe? Bekeríti? Elhordatja? Tartok tőle, ezek­re a kérdésekre csak olyanok tudnak választ adni, akiknek már van telkük a Holdon, szigetük valamelyik Óceánon és ha hegyet nem is, de dombot már vásároltak. Házasságkötés a világűrben Fura látogatók Vannak megdöbbentő szállo­dák, de vannak elképesztő vendégek is. Néhány hotel­ben különös történeteket je­gyez fel a személyzet. Kemény a müzli, panaszolta egy manchesteri hotel vendége. Ki­derült, hogy a dekorációként szolgáló műmeggyet is beleke­verte a reggelibe. Esőkabátban, esernyővel tusolt egy liverpooli szálló egyiptomi utazója. „Nem létezik, hogy pont a nyaralásom alatt nem esik Angliában az eső” - indokolta a fura fürdőt. Egy tengerparti szálloda lakó­ját zavarta az alvásban a közeli világítótorony fénye, ezért le akarta kapcsoltatni a fároszt. Meghökkenve hallotta, hogy ez a hajóforgalom súlyos veszélyezte­tése nélkül nem lehetséges. Este még megvolt, reggelre eltűnt egy zongora Párizs egyik hoteljének szobájából. Senki nem tudja, ho­gyan. Borravalórekord is létezik: autót kapott a szakács a finom ebédért, kétmillió forintnak meg­felelő borravalót pedig a pincérek a kiszolgálásért egy szaúdi üzlet­embertől Londonban. ■ Nagyon sok nőt kellemetlenül érint, amikor valamelyik re­akcióját jellegzetes női visel­kedésként minősítik. Pedig azok a tulajdonságok, ame­lyeket hosszú időn át negatív­nak, a nők gyengeségére jel­lemzőnek tartottak, a sikert biztosíthatják számukra. A nők jobban használják érzék­szerveiket, mint a férfiak, és sokkal előbb megérzik, ami a levegőben van. Ahol hajlékony módon igye­keznek megoldani a problémákat, nagyon alkalmasnak bizonyultak a nők a döntéshozatalra: jobban érvényesülhet a fantázia és kön­nyebben veszik észre az új lehető­ségeket. A korszerű irányításban a meg­beszélésnek igen nagy a szerepe, fontosabb, mint az ellenőrzésé. Ilyen vonatkozásban a nők adott­ságai jól hasznosíthatók. A kom­munikációs készség természete­sen nem lényegtelen kérdésekről való csevegést jelent, hanem a problémákkal kapcsolatos hasz­nos, okos, pozitív állásfoglalás köz­lését a munkatársakkal. Mivel a feladatok egyre összetet­tebbé válnak, ezért olyan fontos, hogy a nők képesek holisztikus gondolkodásra. Ez annyit jelent, hogy a problémák egészét nézik, nem vesznek el az apró részletek­ben, önmaguk és a külvilág felé egyaránt vállalják a teljes kérdéssel kapcsolatos felelősséget. A női gondolkodás madártávlatból, az összefüggéseket is felismerve vizs­gálja és oldja meg a problémákat. Az intuíció, amit sokan annyira lenéznek, a dolgozó nő egyik leg­fontosabb fegyvere. Ma már össze­omlóban van az az elmélet, hogy nincs helye érzéseken alapuló döntéseknek a munkahelyen. A legfelsőbb vezetőségekben egyre fontosabbnak tartják a különöseb­ben nem indokolható - úgymond hasból hozott - döntéseket. Segít­ségükkel gyakran jobban oldhatók meg a problémák, mint a hosszú tárgyalások eredményeként szüle­tett kompromisszumokkal. Sajnos, a nők egy része még mindig fél at­tól, hogy érzéseit és ötleteit mun­kahelyén is szabadon engedje. Mások helyzetének megértése is olyan képesség, ami a nők elő­nyére válik. Régen ezt a tulajdon­ságot gyengeségnek minősítették, ma elismerően azt mondják, hogy „szociálisan kompetens". ■ Sztárpletykák KEMÉNY LEGÉNY. Arnold Schwarzenegger fenekét ke­mény fából faragták. Az 56 éves, osztrák származású szí­nész egész életében gyúrt, és ez meghozza az eredményt, így nem csoda, hogy a Terminátor 3. stábja összesereglett, amikor a meztelen jeleneteket forgat­ták. A rendező azt azért enge­délyezte, hogy egy rongydarab­bal elfedje férfiasságát. Schwartzi azonban bevallotta, igen kínos volt neki, amikor a meztelen képeket rögzítették. ŐFELSÉGE ÜGYNÖKE. Az 50 éves ír nemzetiségű színész, Pierce Brosnan igazán megha­tódott, amikor megtudta, hogy II. Erzsébet brit királynő külön­leges díjjal jutalmazza színészi teljesítményét. Jack Straw kül­ügyminiszter szerint Bond alak­ja „pozitívan befolyásolta a Nagy-Britanniáról kialakult ké­pet, s hírnevét stílussal és ra- gyogással töltötte meg”. _____■ Ős kefe a palotában A németországi Quedlin- burgban folyó ásatások so­rán ráakadtak Európa talán legrégebbi fogkeféjére. Leg­alábbis arra, ami fennma­radt. A becslések szerint 250 eszten­dős fogkefét a belváros egyik ba­rokk palotájának pincéjében ta­lálták meg. Oliver Schlegel ré­gész szerint a lelet különösen érdekes, mert eddig azt feltéte­lezték, hogy Európában csak 1850-től használnak fogkefét. A kilenc centiméter hosszú nyeles fogkefe sertéscsontból készült. A kefe fejrésze viszony­lag hosszú, és jól láthatók rajta a sörte számára kifúrt lyukak. Fogkrém helyett, amely csak a XX. század elején jött divatba, az emberek maguk készítette port használtak fogmosáshoz. Az első igazi fogkefét 1498- ban egy kínai császár használta. A fogkefe csontnyelébe sertés- sörtét illesztettek. Európában is nagyon megkedvelték ezt a fog­kefefajtát, de mivel igen drága volt, a családtagok ugyanazt az egy fogkefét használták. Az ol­csó nejlon fogkefét csak 1938- ban kezdték forgalmazni. ■ Zsebi hiba A feledékenység buktatott le egy áruházi tolvajt Oklahoma ál­lamban: a zsákmánynak kisze­melt ruhákról leszedte ugyan a lopásjelző csiptetőket, ám ami­kor ki akart osonni, a csiptetők miatt mégis megszólalt a riasz­tó. Mint kiderült, a férfi egysze­rűen zsebrevágta a tolvajjelző csiptetőket, és elfelejtett meg­szabadulni tőlük, mielőtt távo­zott volna az áruházból. ■ Jekatyerina két lábbal a földön áll Ugyan hol is ebédeljek? Ha nem tud menni faxoljon, telefonáljon Jurij Malentcsenko orosz űr­hajós augusztusban házassá­got akar kötni, mialatt a nemzetközi űrállomáson 400 kilométerre lebeg a Földtől. Menyasszonya szilárd texasi talajon áll majd és minden valószínűség szerint telefo­non mondja ki a boldogító igent. A Houston Chronicle online ki­adása jelentette, hogy a 26 éves menyasszony csütörtökön a te­xasi Houstonban már át is vette a házasságkötéshez szükséges ok­mányokat. A 41 esztendős Malentcsenko április végén indult útnak a vi­lágűrbe és október végéig marad az űrállomáson. Már december­ben megkérte az ugyancsak orosz Jekatyerina Dmitrijev ke­zét, aki gyermekkora óta az Egyesült Államokban él. A menyasszony már arról is gondoskodott, hogy mi történ­jék, ha a telefonon keresztül tör­ténő házasságkötés közben megszakad a telefonkapcsolat az űrállomással. A taxasi jog szerint ugyanis alterego is elfoglalhatja a vőlegény helyét és már ki is je­lölték a család egyik barátját erre a szerepre. Azt tervezik végül, hogy Malentcsenko decemberi hazaté­rése után egyházi esküvőt köt­nek Oroszországban és Ausztrá­liába mennek nászúira. Az ame­rikai média szerint ez lesz az első házasságkötés a világűrben - áll a dpa jelentésében. A dán éttermek 150 millió dán koronára (20,2 millió euróra) teszik veszteségeiket évente amiatt, hogy előre asz­talt foglaltató vendégek nem jelennek meg és arra sem ve­szik a fáradságot, hogy le­mondják a rezerválást. A szállodákat és éttermeket veze­tők dániai szövetsége, a Horesta már valósággal vészharangot kongat a vendégek egyre jobban elharapódzó lezsersége miatt. Lone Njor Hulth, a Horesta elnö­ke szerint 2002-ben félmillióan voltak, akik elbliccelték saját asztalrendelésüket, s nem jelen­tek meg. Az így elmaradt bevételt az összes éttermi bevétel 1,5 szá­zalékára teszik. - A vendégek akár három-négy helyen is foglal­tatnak asztalt, és csak az utolsó pillanatban döntik el, melyiket választják, a többi foglalásról pe­dig elegánsan megfeledkeznek. Arra kérjük majd a vendégeket, hogy telefaxon vagy postai úton erősítsék meg foglalásukat. Az éttermesek remélik, ez elriasztja majd a lelkiismeretlen kliense­ket. Egyes drága és exkluzív ven­déglátóhelyek máris a foglalás megerősítését kérik a vendégtől, akiknek ki kell fizetniük az étla­pon szereplő legolcsóbb étel és italt, ha nem jelennek meg. Humor Barkochba- Miért nem érdemes József Atti­lával barkochbázni?- Mert mindig csak a mamára gondol. , Teve- Meddig bírja a teve víz nélkül?- Élete végéig. Szerelem- Doktor úr, maga szerint melyik a legveszedelmesebb betegség?- A szerelem.- Miért?- Mert egyszerre két embert dönt ágynak. Végtagok- Milyek állatnak van négy lába és két keze?- A kezesbáránynak. Kövérség- Ki az abszolút kövér?- Akit a légy meg akar kerülni, de félúton elpusztul. Amatőr Kovács úr elmegy a jósnőhöz, bár erős fenntartásai vannak a dologgal kapcsolatban. Amikor odaér a jósnő lakásához, halkan bekopogtat.- Ki az? - szól ki egy hang.- Amatőr! - dohogja Kovács. Porszívó- Javítottál már porszívót életed­ben, szívem? - kérdi a kikapós asszonyka a szeretőjét.- Még nem.- Akkor most gyorsan láss hoz­zá, mert jön a férjem! VIZIZENE. Halaknak csináltak víz alatti zenei fesztivált Floridában. Nancy Herlehy és férje fanfárral, gitárral szórakoztatta a tengeri élő­világot, de a különös hangversenyt egy rádióadó is közvetítette. Az uszonynak zenei képzése egyelőre nem folytatódik, de szó van róla, hogy legközelebb a bálnák danolgatnak az embereknek. fotó: era Nőiesen sikeresebb

Next

/
Thumbnails
Contents