Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-02 / 152. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Július 2., Szerda Tamási Fúvósok: mindent vittek A siklósi első díj után stúdiófelvétel vár a zenekarra Siklós Ismét sikeresen szerepelt a Tamási Koncertfúvós-zene- kar, ezúttal a Siklósi Fúvósze­nekari Fesztiválon bizonyítot­tak. Az együttes első lett, a karnagy különdíjat kapott. A hétvégén a siklósi várban meg­rendezett XXIV. Fúvószenekari Fesztiválon és Versenyen nyolc együttes vett részt, a Tamási Kon- certfúvós-zenekar fővárosi, sop­roni, veszprémi, székesfehérvári kiskőrösi és pécsi zenekarokkal versengett. A nívós zenei ese­ményre Tamásiból is sokan elkí­sérték az együttest. A kötelező darab Hidas Frigyes: Vidám zene című műve volt, aminek érdekes­ségét az adta, hogy a szerző maga is a zsűriben foglalt helyet. A ta­mási fúvósok műsorában emel­lett Rolf Rudin: Bacchanale és André Wagnein: Diag­ram című műve szere­pelt. A fesztivál legjobb karnagyának járó külön­díjat Markovics Gábor karmester vehette át, s a ugyancsak különdíjat kapott a zenekar a köte­lező darab legjobb elő­adásáért, végül pedig a verseny első díját is ők kapták. A Magyar Rádió az összes koncertet rög­zítette, a fúvószene a Bartók adó vasárnapi adásaiban hallható majd. A Tamási Koncert- fúvós-zenekar ezen kí­vül meghívást kapott a 6-os stúdióba egy élő adásban elhangzó nyil­vános hangversenyre, amelynek időpontját még egyeztetik. t. f. A Tamási Fúvósegyüttes Kopogtatnak, aztán meg lopnak Elsősorban az idős emberek veszélyeztetettek A község közbiztonsága jónak mondható ugyan, de elsősor­ban a vagyon elleni bűncselekmények, főleg a trükkös csalá­sok rossz érzetet keltenek a lakosságban. Az önkormányzat bűnmegelőzési és kárelhárítási koncepciót készített, ennek alapján pályázatot nyújtott be az Országos Bűnmegelőzési Központhoz. PÜNASZENTGYÖRGY A falu nyugodt, csendes telepü­lés, bűncselekményeket többnyi­re az úgynevezett utazó bűnözők követnek el. Emlékezetes a Csók kúriába történt betörés, amely so­rán sokmilliós értékben műkin­cseket vittek el, a tettesek azon­ban kézre kerültek. Ez azonban kivételes eset volt, a községben inkább trükkös lopá­sok fordulnak elő, amelyek során magukat hivatalos em­bereknek, ügynököknek feltüntetők kopogtatnak be idős emberekhez, majd meglopják őket. A másik jellemző bűncse­lekmény a községhez tartozó Vetle puszta zártkertjeiből történő terménylopás. Az önkormányzat kidolgozta bűnmegelőzési és kárelhárítási koncepcióját - mondta el Hencze Sándor polgármester - a paksi rendőrkapitányság, a helyi pol­gárőrség, önkéntes tűzoltóság, a helyi újság, iskola, óvoda, vala­mint a gyermekvédelmi szolgálat közreműködésével. A tervezet alapján pá­lyázatot nyújtottak be az Országos Bűnmeg­előzési Központhoz, há­rommillió forintot igé­nyelve a megelőző, fel- világosító munkához. A saját erőt nem kellett készpénzben biztosíta­ni, a község civil szer­vezetei azt munkájuk­kal letudhatják. A civil összefo­gással tervezett programok során elsősorban a veszélyeztetettek számára kívánnak előadásokat tartani, az idős embereknek, a fi­ataloknak. Bár a drog még nem jelent meg a faluban, a polgármester indo­koltnak tartja ezen a területen is a megelőző munkát. A közelmúlt­ban megújult polgárőrség pedig a megfigyelésben vállal komoly szerepet. Rákosi BŰNCSELEKMÉNYEK A PAKSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TERÜLETÉN Vagyon elleni bűncselekmények 2001 1866 2001 1413 Lakásbetörések 2001 172 2002 87 Gyorsulási verseny a Parkerdőben? Ismét nem járultak hozzá a „fekvő rendőrökhöz” Egy önkormányzati képviselő határozottan állítja, a rendőr- kapitány nem találkozott vele: állítólag gyorsulási versenyek színtere a Parkerdő egy hosszabb, egyenes útszakasza. A rendőrkapitányság és a kezelő Gyulaj Rt. forgalomcsillapítók elhelyezését kérte. Tamási Kovács István önkormányzati kép­viselő nem először vetette fel: a Parkerdő időnként gyorsulási ver­senyek helyszíne, ami balesetve­szélyes az arra járók, főleg gyere­kek szempontjából. A képviselők múlt heti ülésén Kovács Zoltán, a városi rendőrkapitányság vezetője elmondta: többször járt a helyszí­nen, de személyesen nem találko­zott gyorshajtással. Hozzátette: a kérdés évek óta napirenden van, a baleset-megelőzési bizottság is foglalkozott vele. Javasolták, hogy építsenek forgalomlassítókat - is­mertebb néven fekvő reiidőröket -, ám ezt a Tolna Megyei Közútke­zelő Kht. két éve elutasította. To­vábbi képviselői kérdésre: segít-e a gyorshajtók kiszűrésében, ha sze­mély szerint feljelentést tesznek ellenük, Kustra József, Tolna me­gyei rendőrfőkapitány világossá tette, hogy a gyorshajtás így nem bizonyítható.- A Parkerdő úgy tudja betölte­ni funkcióját, ha ott nem szágul­doznak - mondta Fehér István, az út kezelője, a Gyulaj Rt. vezér- igazgatója. - Egyébként is nagy forgalom van, és sokan nem tart­ják szem előtt, hogy ott játszóte­rek vannak. Csoda, hogy nem tör­tént még tragédia. Fizikai forga­lomlassítókat szeretnénk elhe­lyezni, hogy ne tehessék ezt a to­vábbiakban. A közútkezelő ismét elutasítot­ta a kérést. Guld István, a Kht. for­galomszabályozási és hálózatke­zelési osztályának vezetője ér­deklődésünkre elmondta: a köz­lekedők ilyen jellegű magatartása forgalomtechnikai intézkedések­kel nem befolyásolható. - Azok­nál lehet ilyen intézkedésekkel valamit elérni, akik a szabályokat betartják. Az intézkedéssel más, szabályszerűen közlekedők hely­zetét nehezítenénk meg. Azt gon­dolom, hogy a szabályok betarta­tása rendőrhatósági feladat - mondta az osztályvezető. TÓTH FERENC Fogathajtók sikere A világbajnokságra készülnek Tolna megye Seregélyesen rendezték meg az országos „A” kategóriás fo­gathajtó versenyt, ahol a 27 versenyzőből 4 volt Tolna me­gyei. A színvonalra jellemző, hogy az ország fogathajtóinak legjobbjai neveztek be a seregélyesi verseny­re, ahol nagyon nehéz pályát épí­tettek a szervezők és a verseny­számokra biztosított idő is szoros volt. A kettes fogathajtók a vei senyt beszámították az október franciaországi világbajnokság fe készülésébe. A seregélyesi vei seny első helyezettje lázár Zoltá lett, a második helyen Nagy Sár dór végzett. A Tolna megyei ve: senyzők eredményei: Holló: László (Tengelic) a 7., Dávid J< nos (Dombóvár) a 11., Kákom Norbert (Fadd) 14., Hajdú Miklc (Iregszemcse) 21. lett. Csapatve senyben Pest megye lett az else Tolna megye a második, mauthne Esélyt kapott a cigányság Hétezerrel több roma diák tanulhatott ösztöndíjjal Dél-Dunántúl Második alkalommal rendez­te meg a nyári egyetemet az Önkormányzatok Európai Uniós Klubja, és a Pécsi Tu­dományegyetem. A három na­pos rendezvényt a hazai nem­zetiségi és kisebbségi politi­kának szentelték. Az elmúlt tíz évben a cigányság élt a lehetőségeivel: az első ki­sebbségi önkormányzati választá­son 460 cigány kisebbségi önkor­mányzat alakult, a legutóbbin már 1007. Ez azt jelzi, hogy a ro­mák számára is fontos a párbe­széd - mondta előadásában Teleki László romaügyi államtitkár. Az egy éve alakult önálló romaügyi államtitkárság, amely július 1-től -az esélyegyenlőségi tárcához ke­rül, az erők' összpontosításában jelentős szerepet vállalt. Idén 1,8 milliárd forintot fordíthatott roma­ügyi programokra, elsősorban a oktatás és foglalkoztatás, vak mint a kulturális és jogvédő tevi kenység támogatására. A Magya országi Cigányokért Közalapí vány további 1,1 milliárdos kereti fordít támogatásokra. Az idén 7 ezerrel több roma d ák tanulhatott ösztöndíjjal az milliárdos támogatási keretbő mint korábban. Az ösztöndíjak, nem automatikusan ítélik od, hanem a tanulmányi ered mén' is figyelembe veszik. Azonba anyagi okok miatt egyetlen roir gyermek sem maradhat ki az ol tatásból. A sikeres 1,1 milliárdc közmunka programot rövidese újabb 2 milliárdos programra folytatják, amelyben már Phai támogatás is lesz. A kormányza szerepvállalással a romák teh. jelentős esélyt kaptak, mond az államtitkár, amelynek fő cél az romák integrációjának fe gyorsítása. _________ ____a Tü relem, mossák a hidat! Baja Tíz-tizenöt perces várakozás­sal kell számolniuk az autó­soknak ezen a héten a bajai Türr István-hídnál. Hídvizs­gálatot tartottak, majd meg­kezdődik az átkelő mosása. A műszaki egyetem és a megyei közútkezelő szakembereinek szemléje után a pillérek és a fő tartóelemek szokásos tisztítá: korlátozza majd a forgalmat. Vá hatóan reggel 8 és délután 4 ó között szükségeltetik majd n gyobb türelem: a napnak ebbr az időszakában csak az egy konzolon közlekedhetnek a gé járművek, ahol tehát váltako; irányú lesz a forgalom. A tervs szerint péntek délutánra fejez be a takarítást, és áll helyre a sz kásos közlekedési rend. Munkáról, városról BONYHÁD Ülést tart a város képviselő­testülete július 3-án 14 órától a művelődési központban. A tervezett napirendek között sze­repel többek között a városi könyvtár igazgatójának beszámo­lója, tájékoztató a város és város­környék munkaerő-piaci helyzet­ről, a városrendezési terv készíté­sének időszerű feladatairól. Java latként kerül a testület elé a terns kezési és temető-fenntartási díj, emelése. Több intézmény alapi okiratának módosítása várhat Döntenek a képviselők a Völgys gi Múzeum igazgatójának szem lyéről, rendeletet alkotnak a vár címeréről, zászlajáról, azok has nálatának szabályairól, valami az önkormányzat által adom nyozható kitüntetésekről. SZÉLVÉDŐ AKKUMULÁTOR Szahüzlet és szahszervíz Szélvédők és oldalüvegek személy- és tehergépkocsikhoz raktárról ül. rövid határidőre. Azonnali helyszíni beépítés, GARANCIÁVAL! SZAKUZLET Megkezdtük a PERION akkumulátor forgalmazását! AKCIÓS ÁRAK! y VÁRTA • Olcsó, töltött akkumulátorok • Ingyenes beszerelés, töltésellenörzés • Autólámpák, kiegészítő lám­pák, utángvártott karosszéria­elemek raktárróljllletve24 órás beszerzéssel • Armafilt, UFI szűrő szaküzlet • Szűrőbetétek minden gépko­csihoz • Fuchs ésFina motorolajok A nálunk vásárolt olajat és szűrőbetétet INGYENCSERÉLJÜK. PÉCS, SIKLÓSI ÍJT18. (a vágóhíd parkolóval szemben) M Jw... Jk Tel.: (72)510-894, 510-893 Nyitva: H-P; 830-17.00-ig, Sz: 8.30-12.00-1« § ZalaiAulóházKtL 7631 Pécs, Északmegyer-dűlő 2. | Tel.: 72/548-100, 20/9227-312 S www.zalaiauto.hu í° Bemutató autók: Skoda Fabia Sedan Cool 1.4 2 légzsák, ei. ablak, + extrák 2002. X. 2760 E Ft Skoda Fabia Praktik 1790 E Ft + áfa Használt autók: Audi A6 2.5 TDI aut. fehér 1996. 2750 E Ft BMW 525 tds+aut. dupla digit, klíma, szervizkönyv 1993.10. 2390 E Ft Citroen C5 Break 8 légzsák, el.ablak. el.tükör, dig.klíma, ezüst színű 2001. 4290 E Ft Fiat Tipo 1.6 piros 1994. 729 E Ft Maruti 800 fehér 1993. 550 E Ft Mazda 626 D klíma, tetőablak, kp.zár 1992. 1399 E Ft Mits.Galant 2.0 B+aut. fehér, el.ablak, tükör, közp.zár 1991. 599 E Ft Nissan Pralre 1.6 B ezüst, 127 E km, egyterű 1991. 990 E Ft Opel Vectra 2.0 aut. ezüst 1989. 689 E Ft Renault 19 1.4 benzines fehér 1991. 790 E Ft Seat Ibiza kékesibolya 2000. 1490 E Ft Skoda 120 több színben 1983. 60 E Ft Skoda Fabia pisztácia 2000. 2190 E Ft Skoda Favorit több színben 1990. 299 E Ft-tól Skoda Felicia több színben 1995. 990 E Ft-tól Skoda Forman Plus zöld-fehér 1995. 600 E Ft + áfa Skoda Octavia rádió, 2 légzsák, ABS 1998. 1890 E Ft Suzuki Swift GLX középkék 2001.12. 1590 E Ft Suzuki Swift Sport 1.3 nasztó, telni 1995. 950 E Ft Toyota 1.8 D fehér 1989. 690 E Ft Toyota Corolla tetőablak, 3 ajtós 1991. 699 E Ft Trabant fehér 1981. 60 E Ft VW Golf fehér 1995. 1290 E Ft-tól DAEWOO 1 CENTRUM KFT. 1 I eladásra kínál hasinál! gépkocsikat:- Daewoo Leganza SX 98.02. 1 990 000 Ft^ Daewoo Leganza CDX 98.11. 2 350 000 Ft *- Daewoo Lanos S+ klíma 99.01. 1 550 000 Fij§- Daewoo Ionos S+ 99.04. 1 490 000 Ft J- Daewoo ionos S+ 97.09. 1 299 000 Ft||- Daewoo Ionos S 5A 98.04. 1 199 000 Ft® a- Opel Astra G Coravoo 0198.10. 2 499 000 Ft- Volkswogen Bora 1.4 00.02. 2 599 000 Ft| — Daewoo Nexia GL 95.12. 899 000 Ft I-Daewoo NexiaGLE 98.01. 1 190 000 R|-Daewoo Tito SX 96.09. 820 000 Ft* |- Daewoo Lublin 3,5 TGK 98.05.1,1 000000 Ft 20%-tól hitelre is! M 10 évnél fiatalabb I személygépkocsik készpénzes vétele. * Pécs, Komlói út 111. 1 . Tel.: 238-467,238-0/9,239-360 I m m ss m M FIATAL AUTÓK BONTÓJA Új típusú (1992-től) nyugati autókhoz bontott és új alkatrészek, karosszériaelemek vétele, eladása. Pl.: Opel Astra, Corsa B, Magyar Suzuki. Ford Escort, BMW, VW Golf HL. Ven to. Polo, Audi, Mercedes. Peugeot, Seat. Törött, totálkáros autók vételi ELKÖLTÖZTÜNí Új címünk: Pécs, Szigeti-tanya 20/927-5722, 20/988-6666 72/255-064 Autósziget átíró, biztosít< és hitel közvetítői centrui •Gépjármű átíratás egy nap <ibsr • Hitel ügyintézés 3 nem nálunk vásárolt gépjármüvekre is • Biztosítási ügyintézés * gépjármű felelősség * CASCO ♦ utazási biztosítások kötése • Eredetiség vizsgálat •EUROTAX értékbecslés készítés • Gépjármű állapot felmérés • Műszaki vizsgáztatás, zöld kárt] AUTÓSZIGET Pécs, Siklósi út 122. Tel.: 72ISSO-SÍ

Next

/
Thumbnails
Contents