Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-09 / 158. szám
2003. Július 9., szerda S P ŐRT 13. OLDAL Országos úszó vidékbajnokság, Kaposvár Kajak-kenu maraton Európa-bajnokság, Gdansk Gál Attila négy bajnoki címe A Magyar Úszó Szövetség 52. alkalommal rendezte meg az országos vidékbajnokságot, melynek immár harmadszor Kaposvár volt a házigazdája. A pazar környezetben lebonyolított verseny helyszíne minden évben valami újdonsággal szolgál. Az elmúlt pár évben felújították és vízforgatóval látták el a fedett 25 méteres medencét, majd felújították és szintén vízforgatóval látták el az 50 méteres nyitott versenymedencét, majd hogy a téli időszakban is (ki) használható legyen, októbertől májusig sátorral vonják be. Az előbbiekről, valamint az új beléptetőrendszerről, a felújított fedett gyógyfürdőről és a patinás, de rendezett parkkal rendelkező strandról mi szekszárdiak csak álmodozhatunk. A Vízmű SE úszói folytatva a hagyományokat, ismét kiválóan szerepeltek a vidék úszósportjának legnagyobb seregszemléjén, ahol idén 46 klub 399 versenyzője mérte össze tudását. Az első félév felkészüléséből két hónapot betegségek miatt kihagyó Gál Attila kezd formába lendülni. Négy vidékbajnoki aranya közül hármat olyan idővel nyert, mely bíztató a közelgő korosztályos országos bajnokság előtt. Ezek közül is kiemelkedett a 400 méteres gyorsúszásban elért 4:14.31-es ideje. Hosszú idő után váltóban is a vidék élvonalába került a Vízmű SE fiúcsapata, hiszen a győztestől mindössze 13 századdal lemaradva második lett a gyorsváltóban, és vegyesben is a dobogóra úszott fel. Dicséretre méltó Gyurkó László és Bertalan Bence 4. helyezése, hiszen csak századmásodpercekkel maradtak le a dobogóról. A Vízmű SE sportolói a vidékbajnokság után is napi két edzéssel készülnek az országos serdülő bajnokságra. Eredmények. Serdülő, férfiak, 50 m hát: 1. Gál Attila 30.01, ...7. Bertók Norbert 32.51. 50 m gyors: 5. Gál Attila 26,44. 100 m hát: 1. Gál 1:03.16, ...5. Bertók Norbert 1:08.59. 100 m gyors: 1. Gál 55.68. 200 m gyors: 2. Gál 2:04.03.200 m hát: 2. Gál 2:19.57. 400 m gyors: 1. Gál 4:14.31.4x50 m gyorsváltó: 2. Vízmű SE Szek- szárd (Gál A., Bertók N., Bertalan Bence, Gyurkó László) 1:48.61. 4x50 m vegyesváltó: 3. Vízmű SE (Gál, Bertók, Bertalan, Gyurkó) 2:02.90. Nők, 50 m mell: 8. Gombos Gabriella 39.00. Gyermek, fiúk, 50 m gyors: 4. Gyurkó László 28.33. 50 m hát: 5. Gyurkó 33.06. 50 m pillangó: 4. Bertalan Bence 30.31. 100 m hát: 7. Gyurkó 1:10.23. ■ IFJÚSÁGI VB: 34 MAGYAR INDULÓ. Népes küldöttséggel, 34 versenyzővel utazott el a magyar válogatott a pénteken kezdődő ifjúsági atlétikai világbajnokságra, a kanadai Sherbrooke-ba. A 17 éven aluliak harmadik vb-jén egy dobogós helyezés megszerzésében reménykedik a csapat. Az érem a súlylökésben és diszkoszvetésben is induló Kürthy Lajostól, a nyolcpróbázó Szibilla Lászlótól és a kalapácsvetőktől várható. A versenyzők közül 18 szövetségi, a többi szponzori költségen utazik._________________________________■ Két tolnai a válogatott keretben A Tolnatext KKSC két versenyzője, Jámbor Attila és Bartha Diána is rajthoz áll a hétvégi gdanski maraton Európa-bajnokságon. Barina József tanítványai közül Jámbor egyéniben, és a győri Saiga Istvánnal párban is vízre száll, míg az ifjúsági korú Bartha egyesben áll rajthoz a kontinenstornán. A magyar válogatott csütörtökön repül el Lengyelországba, szombaton az egyéni, vasárnap a páros számokat rendezik. Ami a tolnaiak esélyeit illeti: a viadalon férfi szakági edzőként (is) jelen lévő Barina József Jámbortól és Barthától egyaránt a dobogóra kerülést várja el, de mint mondja: egyiküknek sem lesz könnyű dolga az erős mezőnyben. A versenyt megelőző norvégiai Világkupa mindenesetre remek bemelegítés volt. A mieink valamennyi felnőtt versenyszámot megnyerték, s a sikerekből alaposan kivették a részüket a tolnaiak is. Jámbor párosban aranyérmet, egyéniben ezüstöt lapátolt össze, míg az ezúttal kimaradó Szakály Viktor új társával, Szigeti Krisztiánnal egy második hellyel debütált. Az ifiknél Bartha Dia egyesben mindenkit maga mögé utasított, Buchmüller Judittal alkotott párosuk pedig másodikként siklott át a célvonalon. Jámbor Attila és Saiga István Gdanskban is esélyes az aranyra Az éremkollekciót a Felkl-testvérek párosban megszerzett bronzérme egészítette ki, s a pontverseny megnyeréséhez Felki Balázs egyéni ötödik helye is kellett. Ami a kontinenstornán rajthoz álló tolnaiak programját illeti: a szombati egyéni versenyszámokban Bartha 10-kor, Jámbor 16 órakor száll vízre, míg a párosok vasárnapi viadalán a Jámbor, Saiga kettős 16 órakor vág neki a 36 kilométeres táv megtételének. (RÓNAI) LABDARÚGÁS! A PFC MÁR TEGNAP MEGKEZDTE AZ ALAPOZÁST A Dombóvár volt a legfrisebb NB Ill-as csapataink közül elsőként a Dombóvári FC-Rutin kezdte meg felkészülését a 2003/2004-es bajnoki idényre. Az amatőr együttesektől szokatlanul korai kezdési időpont oka, hogy Horváth Árpád játékos-edző több fiatalt is be szeretne építeni csapatába az augusztus 20-i bajnoki rajtig. A DFC ötödikként fejezte be a Drá- va-csoport küzdelmeit, ami a 2001/2002-es idényben elért nyolcadik pozícióhoz képest jelentős előrelépés, Horváth Árpád mégsem lehetett elégedett csapata produktumával. Mindez nem is csoda, hisz a Rutin sokáig a dobogóra is esélyes volt, ám egy három- meccses kisiklás - sorrendben a Nagyatád, a Szentlőrinc és a Barcs is legyőzte a DFC-t - elég volt hozzá, hogy búcsút intsen érmes álmainak. A tréner nem szeretné, ha csapata az új idényben hasonló csapdába esne, s elsősorban erőnlétileg és technikailag igyekszik minél jobban felkészíteni „fiait” az új idény megpróbáltatásaira. A játékoskeretet érintő információ, hogy Bakó Csaba és Szabadi Csaba a jövőben már biztosan nem húzza magára a DFC szerelését - előbbi csapatot keres magának, utóbbi pedig felhagy az aktív játékkal -, s kérdéses Sallai Tibor jövője is, akit az élvonalbeli Siófok szeretne leigazolni. Még nem dőlt el Bán Csaba sorsa sem, a fiatal középpályás felsőfokú tanulmányaitól teszi függővé, hogy szere- pel-e a dombóváriaknál. A DFC a felkészülés során egyébként öt edzőmeccsen lép pályára, először szombaton 17 órakor a megyei I. osztályú Tamásival mérkőzik. ■ CsepregiJózsef pincehelyi búcsúja _______Labdarúgás_______ A gólnélküli döntetlennel zárult, mintegy 250 néző előtt lejátszott Pincehely-Gyönk barátságos mérkőzésen köszönt el az aktív játékvezetéstől Csepregi József. A pincehelyi búcsú alkalmából megtartott találkozón Csepregi József kitűnő játékvezetése mellett az újjá szerveződött, ősztől a megyei III. osztályban induló hazai csapat méltó ellenfele volt a Nyugati csoport idei bronzérmesének. Az elköszönő sípmestert a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség részéről Pauer Gyula a Játékvezetői Bizottság elnöke és Sebestyén Ágoston alelnök búcsúztatta. ■ Csak röviden LABDARÚGÁS. Július 12-én, szombaton 8.30-tól rendezik meg Kétyen az idei Tercsike- kupa kispályás labdarúgó tornát. Érdeklődni, nevezni Gödrei Zoltánnál, a 20/9657-756-es telefonon lehet. TANFOLYAM. A Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központ Sportintézete alapfokú sportoktatói tanfolyamot hirdet 58 sportágban a 2003/2004-es tanévhez kapcsolódóan. Információ: Szekszárd, Bajcsy-Zsilinszky u. 7., tel.: 74/501-075). TENISZ. A közelmúltban Bala- tonbogláron megrendezett kor- osztályos vidékbajnokságon a Paksi SE sportolója, Klopcsik Diána két érmet szerzett a 14 éves lányok versenyében. Papp Norbert edző tanítványa egyéniben harmadik lett, párosban pedig a soproni Nagy Dórával második helyen végzett. ■ A VILÁG SPORTJA ELLOPTÁK A SÚLYAIT. Isme rétién és nyilván jó kondícióban lévő tettesek ellopták Ronny Weller edzőfelszerelését, 20 ezer eurós kárt okozva a 34 esztendős német olimpiai bajnok súlyemelőnek. Az ötkarikás játékokon eddig négy érmet szerző, s jelenleg Athénra, az ötödik olimpiájára készülő klasszis - aki a tavalyi Eb-n megnyerte a plusz 105 kg-osok küzdelmét - jobb híján feljelentést tett a rendőrségen. Klubjához, a TSG Hass- lochhoz április óta többször is betörtek. TOKODY PRÁGÁBAN. A következő szezonban szinte biztosan a Slavia Praha labdarúgója lesz To- kody Tibor, aki kölcsönben játszik majd ott. Az újpestiek válogatott csatára egy évvel, 2005. június 30-ig meghosszabbította szerződését magyar klubjával, így teljesült a csehországi szereplés egyik legfontosabb feltétele. Ehhez egyébként már csak az szükséges, hogy maga a játékos állapodjon meg a Slavia illetékeseivel. A csehek kedden délután faxon erősítették meg, hogy az elfogadják a lila-fehérek feltételeit. HAKAN SÜKÜR VISSZATÉRT. A „Boszporusz bikája” - ahogyan a török futball egyik legnagyobb sztárját becézik - a 2000-es UEFÁ-kupa-győzelem után hagyta el a Galatasarayt, de azóta nem igazán találta a helyét. Először Olaszországban az Inter, majd a Parma játékosa volt, legutóbb pedig Angliában, a Blackburn Rovers csapatában játszott, de ott is inkább csak csereként, vagy még úgy sem jutott szóhoz. Hakan Sükürt, aki már a Galata edzőtáborában van, nagyon várták a vezetők, hiszen nyolc esztendő alatt 173 gólt szerzett az együttes színeiben. A török játékos vételárát nem hozták nyilvánosságra. Zűrzavaros világbajnokság Kedden még magyar ökölvívó volt versenyben a férfi világbajnokságon, amelynek helyszínén kaotikus állapotok uralkodnak, még a bokszért nem túlzottan lelkesedő thaiföldi közönség is kifütyülte a szervezőket. Bangkok A legutóbbi kínos közjáték akkor történt, amikor Pedro Carrion a számára kijelölt „A” jelű szorítóba tartott, amikor meglepve tapasztalta, hogy ott már egy román és egy török versenyző vár a gongszóra. így a szupernehézsúlyú kubainak fél órát várnia kellett, míg végre helyet szorítottak neki a menetrendben.- A zűrzavar nagyon enyhe kifejezés az itteni helyzetre. Áprilisban például még senki sem tudta Bangkokban, hogy hol és mikor lesz a vb, a vasárnapi sorsolás pedig technikai segédeszközök híján két és fél órát tartott - mesélte Helmut Ranze német szövetségi kapitány. A seregszemle a kihirdetettnél két nappal később kezdődött, és eggyel korábban fejeződik be, a pihenőnapot törölték a programból. A mostoha körülmények közepette uralkodónak kijáró bánásmódot élvez viszont Anwar Ckowdhry, a nemzetközi szövetség 79 éves elnöke, aki egy külön helyiségben a számára odakészített heverőről nézi a küzdelmeket. A jelentős túlsúllyal küszködő pakisztáninak ráadásul átmenetileg egy teherliftet építettek a rendezők, mivel nem képes a lépcsőn bemenni a csarnokba. A keddi magyar résztvevők közül Mucsi Ottó az 51 kilósok nyolcaddöntőjében a macedón Véli Muminnal találkozott, és simán ki is kapott a mélynövésű, ámde roppant sűrű öklöző- től. Az energikus, bár meglehetősen pontatlan macedón 28-10-re győzött, s ezzel bent van a legjobb nyolc között. Később az 54 kilós Berták Zsolt búcsúzott a küzdelmektől, ami nem meglepetés, hiszen ugyanazt az orosz Gen- nagyij Kovaljovot kapta ellenfélül, akit tavaly Permben az első körben. Sajnos, az eredmény is ugyanaz maradt: biztos orosz győzelem. Tegnap, a lapzártánk után befejeződött késő esti programban a mieink közül Káté Gyula (60 kg) a török nevű, de ukrán Ajdin Szel- dzsukkal, Szűcs István (81 kg) pedig a szintén ukrán Andrij Fedcsukkal mérkőzött. ■ Az FTC fellebbez és feljelent Indokolatlanul szigorúnak tartják a büntetést A Ferencváros tájékoztatása szerint a Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága jövő csütörtökön foglalkozik a klubot érintő ügyekkel. Budapest, Üllői út A http://www.ftc.hu internetes oldal úgy tudja, hogy a napirendi pontok között szerepel a zöld-fehérek fellebbezése az Üllői úti stadion év végéig történő bezárása ellen, illetve Szeder József és Tököli Attila tiltakozása a pénzbüntetés, valamint a hat mérkőzésre szóló eltiltás ^niatt. A fegyelmi bizottság június 10-én a Debrecen elleni május 30-i találkozó lefújását követő botrány miatt elsőfokon elrendelte, hogy december 31- ig az FTC valamennyi hazai bajnokiját zárt kapuk mögött kell lejátszani. Szeder Józsefet, az FTC Rt. cégvezető vezérigazgatóját 3 millió forintra büntették. Tököli Attilát azért tiltották el, mert a liga szerint az MTK elleni május 10-i meccsen szándékosan meglökte Kassai Viktor játékvezetőt. A bíró azonban nem állította meg a játékot, jelentésében sem említette meg az esetet, ezért a Ferencváros indokolatlanul szigorúnak tartja a büntetést. Szintén a bajnoki ezüstérmeshez kapcsolódó hír, hogy a Kispest-Honvéd június 30-ig nem fizette ki Hrutka János vételárát, emiatt az FTC feljelentést tett az MLL-nél. A védő a téli szünetben igazolt a XIX. kerületiekhez. A másodosztályba kiesett klub a fizetési határidő lejárta után - a Ferencváros felszólítására - sem rendezte tartozását. ■ MADRIDBAN ZAJLIK a férfi röplabdázók Világkupája, amelynek során tegnap a következő eredmények születtek: Szerbia és Montenegró - Csehország 3-0, Brazília - Bulgária 3-1. Képünk a sötét mezben játszó csehek mérkőzésén készült. fotó, epa Hajléktalanok világbajnoksága Graz Megkezdődött a hajléktalanok labdarúgó-világbajnoksága. Az egyedi eseményre 18 országból érkeztek játékosok és szakvezetők. A hajléktalanfutball szabályai kissé eltérnek a nagypályás fociétól, amennyiben a csapatok keretei 10 fősek (8 játékos, 2 edző). A kispálya méretű játéktéren - mindkettőt Graz belvárosában állították fel - egyidejűleg három mezőnyjátékos és egy kapus tartózkodhat. A mérkőzések a csoportkörben 14, majd a már kieséses rendszerben előbb 20, azután 30 percesek. A nagypályás futballtörténelmet alapul véve az ausztriai torna első számú esélyese a brazil válogatott. Sajnálatos módon a nagyokhoz hasonlóan itt is akadnak viselkedési zavarok: például a svéd csapatból már a nyitónapon három embert zavartak haza - pontosabban, lévén szó hajléktalanokról - küldtek el a vb színhelyéről, mivel némi alkohollal ünnepeltek első meccsüket követően. í