Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-10 / 133. szám
10. OLDAL SPORT 2003. Június 10., Kedd Kosárlabda - Drazsén Petrovics-torna A Zsenire emlékeztek Négy mérkőzéssel, dobóversenyekkel és meghitt ünnepséggel emlékeztek a szekszárdi és bajai kosárlabdázók a tíz éve tragikusan elhunyt Drazsén Petrovicsra. Az eseménynek szombaton a szekszárdi Garay Gimnázium tornacsarnoka adott otthont. Az NBA-t is megjárt horvát válogatott kosaras-zseni halálának évfordulóján, minden évben emléktornát rendez a KSC utánpótlás-edzője Harsányi Mária. A jubileumi torna nyitómérkőzésén megismétlődött a néhány héttel ezelőtti OGYB-döntő. Az atomosok gyermek korosztályú bajnok- csapata - kiegészülve azokkal, akik a finálén kimaradtak a keretből - látványos megoldásokkal tarkított találkozón ismét magabiztosan verték a Sugovica-parti- akat. A lefújást követően a KSC-s lányok egy-egy szál sárga rózsával köszöntötték edzőjüket, az 52. születésnapját vasárnap ünneplő, örökifjú „Harsit”. A folytatásban az egy hónappal ezelőtti OSB-döntő hetedik helyéért folyó Szekszárd-Baja párharc elevenedett fel, amit most is Szabó Noémi tanítványai nyertek. A büntetődobó-versenyen is biztos hazai siker született: a 12 éves Stier Katinka mind a selejtezőben, mind a nyolcas fináléban ötből ötöt szórt. Óriási presztízs csatát hozott a volt KSC-s hölgyek (Szabó N„ Orbán Sz., Böröcz A.) és a junior csapat mérkőzése. Szórakoztató megoldásokkal, szikrázó összecsapásokkal színezett találkozót láthatott a közönség, s végül minimális különbséggel Orbán Szüviáék nyertek. A meccset követő emlékműsorban a horvát és a magyar himnusz hangjai után a kis kosarasok felelevenítették Drazsén Petrovics pályafutásának állomásait, és azt a tíz évvel ezelőtti esős, június 7-i estét, amikor a „kosárlabda Mozartja” tragikus balesetet szenvedett egy németországi autópályán. A program végén a Marley- FKSE Szekszárd NB Il-es férfi együttese és a Hosszú István vezette bajai NB I/B-s fiúcsapat brillírozott a pályán. A tét nélküli mérkőzés döntetlennel zárult, az „iksz” azonban mindenképpen az egy osztállyal lejjebb szereplő szekszárdiakat dicséri. Az emléknapot tripladobó verseny zárta, melyet Szikszai Adél, a KSC junior csapatának bedobója, illetve a bajai Szabó Ádám nyert. Bár a pályára lépő kosaras palánták közül sokan még a világon sem voltak, amikor a híres kosárlabdázó távozott ez élők sorából, a Zseni játék iránti alázata a torna főszervezője jóvoltából őket is megérintette. finta viktor Eredmények, gyermek: KSC Szekszárd-Baja 114-47 (57-31). Ld: Bálint (22), Gödrei (20), Tanús (14), Hajdú (11), ill. Halász (8). A mérkőzés legjobbja (MVP): Bálint Réka. Serdülő: KSC Szekszárd-Baja 82-56 (37-30). Ld: Dobai (22), Papp (18), Schattmann (16), Vass (12), ill. Lentner (24), Gorjanácz (12). MVP: Papp Emese. KSC-ex-KSC junior 86-83 (38-51). Ld: Orbán (26), Szabó N. (23/21), Steiner (12), Lerch (10), illetve Gaál (30/15), Tolnai (22/12), Szikszai (19). MVP: Orbán Szilvia. Marley-FKSE Szekszárd-Ba- jai HKC 81-81 (43-35). Ld: Tun- czinger (22/3), Kaveczki (16), ill. Mándity (20/6), Szabó Á. (16/12), Hosszú (14/6), Ágfalvi (12). MVP: Mándity Máté (Baja). (Támogatók: Zso-Ann Reklám- stúdió, Sárosdi Pincészet, Syngenta Hungary Kft.) Az Atomerőmű-KSC Szekszárd 0SB hetedik helyezett csapata Dobai Alexandra (6) és Schattmann Bianka (15) vezérletével biztosan verte a bajaiakat fot&bakó NŐI ASZTALITENISZ NB I, HELYOSZTÓ AZ ÖTÖDIK HELYÉRT Trónon maradt a Szekszárd A Szekszárd AC ötödik helyezett együttese (balról): Herczig Gabriella, Czebe Lívia, Lass Mariann, Viera Marcekova, Pata Erika és Sáth Sándor szakmai igazgató fotó: gottvald károly Elmaradt a trónfosztás. Hiába fogadkoztak a tolnaiak, hogy 4:0-ra hozták a második „kaidén legyőzik a megyei rivális szekszárdiakat a női NB I ötö- nyárt”, s ezzel olyan közel kerülőik helyéért rendezett párosmérkőzésen, Majzikék még csak tek a győzelemhez, mmt még so- megszorítani sem tudták Marcekováékat. A múlt keddi, 9:9- ha a megyei rangadókon (7:3). re végződött első találkozó után a Szekszárd AC szombaton Előbb a szlovák légiós hozta 10:5-re kiütötte ellenfelét, és az elmúlt évhez hasonlóan újra Wittinger elleni partiját, majd elfoglalta a sportág megyei trónját. sorrendben Lass, Herczig és Pata is nyerte a magáét. A két Szekszárd AC- Fastron AC Tolna 9:9 Elkerülni a harmadik találkozót. Ez volt a cél. Mindkét csapat úgy készült, hogy ezúttal döntésre viszi a dolgot. Áki látta a tavalyi, három felvo- násos idegőrlő csatát, melyből csak jobb szettarányának köszönhetően került ki győztesen a SZAC, az tudja csak igazán, hogy mit jelent három mérkőzésen, közel tíz órán át püfölni a labdát, hogy aztán egy-két gyengébbre sikeredett mérkőzésen álljon, vagy bukjon a játék. No, ezt akarták elkerülni a felek. Ilyen felhangok után nem is jelentett meglepetést, hogy a két páros után 1:1 állt a táblán, hisz az utóbbi évek egy tucat összecsapása közül alig akadt olyan, melyet már az elején eldöntötték volna a csapatok. Két párost megnyerni nagy előny, főképp két ennyire hasonló képességű együttes esetében. Ezúttal azonban hiába lepte meg a tolnaiakat Czebe Lívia mozgósításával Sáth Sándor szakmai igazgató, a remek egyéni képességekkel bíró, de még rutintalan lány sem tudott borítani a papírformán. A Marcekova, Lass duó simán hozta a kötelezőt, s egy kisebb megingástól eltekintve tulajdonképpen a Majzik, Wittinger formáció is kézben tartotta összecsapását. Ezek után nem nehéz kitalálni, mit hozott az első kör. Természetesen döntetlen, de nem is akármilyen döntetlent. Marcekova Guld, Wittinger Lass, Majzik pedig Herczig ellen nyert a papírformának megfelelően, ám azt talán Sáth Sándor is csak titkon remélte, hogy a kéztörése miatt hónapokig harcképtelen Pata Erika legyőzi a tolnaiak - papíron - második számú játékosát, Acker-mann Erikát. Pata azonban érezte, ha nem nyer, könnyen bajba kerülhet csapata. A várt 2:4 helyett így 3:3 került az eredményjelzőre, tehát négy meccs után nagyon úgy tűnt, ezúttal sem születik majd döntés. Ami azonban ezután következett, az a szekszárdiaknak felért egy álommal. Marcekováék éljátékos olyan magas színvonalú csatát vívott egymással, melyet látván a legkényesebb ízlésű rajongók is kalapot emeltek volna, de nem sokkal maradt el ettől Lass és Majzik csatája sem, mely 2:2 után úgy dőlt el, ahogy egy ilyen „háború” el szokott dőlni. Apróságokon. A harmadik kört - a kedvező beírásnak köszönhetően - újfent Marcekova kezdhette, s ahogy azt tőle megszokhattuk, nem is hibázott. Az idei évben majd kilencven százalékos győzelmi mutatót produkáló szekszárdi szemernyi esélyt sem adott Majziknak, s ezzel igencsak közel hozta a végső sikerhez Sáth Sándor együttesét (8:3). A két fővárosi „légiós” csatáját ezúttal Ackermann nyerte, de Herczig Guld elleni 3:0-ja után már a tolnai szakvezetés is tudta, hogy közel a párharc vége. Wittinger még adott egy kis reményt Pata legyőzésével, de ez már nem osztott, nem szorzott (9:5). A negyedik kör első meccsét Marcekova 3:l-re nyerte meg Ackermann ellen, így a SZAC elérte a tizedik sikert, s ezzel a tavalyi esztendő után újfent az ötödik helyen zárta az NB I-es női bajnokságot. Az idén két felvonásosra „szűkült” megyei rangadót így az a játékos döntötte el, aki a leginkább jogosult volt kimondani az utolsó szót. Viera Marcekova nyolc mérkőzéséből nyolcat nyert meg, míg a Tolnában egyetlen olyan játékos sem akadt, aki a nehéz pillanatokban lendületet adhatott volna csapatának. Eredmények, páros: Marcekova, Lass- Ackermann, Guld 3:0 (8, 3, 5); Pata,. Czebe- Majzik, Wittinger 1:3 (-12, 8, -9, -8). Egyéni: Marcekova-Guld 3:0 (7, 9, 7); Lass- Wittinger 0:3 (-9, -5, -4); Herczig-Majzik 0:3 (-4, -7, -6); Pata-Ackermann 3:1 (7,4, -7,11); Marce- kova-Wittinger 3:1 (-7, 8, 7, 3); Lass-Majzik 3:2 (10,13, -4, -4,10); Herczig-Ackermann 3:1 (-6,8, 9, 9); Pata-Guld 3:1 (-7, 4, 8, 12); Marcekova- Majzik 3:0 (4, 3, 2); Lass-Ackermann 1:3 (-4, -1, ‘ 9, -10); Herczig-Guld 3:0 (7, 5, 5); Pata-Wittinger 1:3 (-10, -7, 9, -11); Marcekova-Ackermann 3:1 (5, 4,-3, 2). irónai) Mindkét csapatunk döntőbe került Labdarúgás Bejutott az országos bajnoki döntőbe az NB II-NB IH-as ifjúsági bajnokságot megnyerő Szekszárdi UFC együttese. Kniesz Mátyás csapata a vasárnap Gyirmóton rendezett elődöntőben kikapott ugyan a vendéglátó együttestől, ám miután a Nagykanizsa legyőzte a házigazdát, megnyílt az út a továbbjutás felé. A szekszárdiaknak két góllal kellett volna nyerniük, ám Benicsék semmit sem bíztak a véletlenre, és remek játékkal 7 gólt rámoltak be a kanizsaiak hálójába. A körbeverésből az UFC került ki győztesen, így a tavalyi esztendő után idén is ott lesznek az országos döntőben a Kniesz-fiúk. A szekszárdiak eredményei: Gyirmót-Szekszárdi UFC 4-3. G: Molnár Zs„ Csontos, Töttős. Szekszárdi UFC-Nagykanizsa 7-1. G: Benics 3, Pulcz 2, János, Csontos. Illés Zsolt volt a nyerőember Ugyancsak bejutott az országos fináléba a Bonyhád VLC serdülő gárdája. Az NB II-NB Ill-as aranyérmes völgységi serdülők a Zalaegerszegen rendezett elődöntőben mindkét ellenfelüket legyőzték, így ugyancsak szerepelhetnek az országos fináléban. Köő László tanítványai különösen a kanizsaiak elleni sikerükre lehetnek büszkék, hisz a MÁV NTE futballistái utolsó éves serdülök voltak, míg a bonyhádiak közül többen még hosszú éveken át viselhetik a VLC serdülőcsapatának mezét. A bonyhádiak eredményei: Bonyhád-Kapuvár 3-0. G: Szigetvári P., Fekete K., Illés Zs. Bonyhád-Nagykanizsa 2-1. G: Illés Zs. 2. ■ Hatodik helyen zártak a bonyhádiak _______Labdarúgás_______ Női NB II: Algyő-Völgység NSE Bonyhád 5-1 (2-1). AJgyő, 100 néző. Bonyhád: Kató- Papp (Sármány), Ambrus, Szabó N. Szűcs- Laki, Mecseki, Szeilerné, Bernhardt Barbara (Incze)- Forray T„ Horváth E. (Bernhardt Bernadett). Játékos-edző: Forray Tünde. Az első félidő kiegyenlített játékát követően a fordulás után a bonyhádiak több helyzetet is kialakított vendéglátójuk kapuja előtt, ám a legjobb lehetőségekből sem tudták bevenni az algyői kaput. Aztán, ahogy az ilyenkor lenni szokott, gólt lőttek a hazaiak, a hajrában pedig fölényessé tették sikerüket. A völgységiek hatodik helyen zárták a pontvadászatot. G: Forray T, ___ ■ Ten isz - a Roland Garroson nyolcaddöntös Mandula Petra már 52. a világranglistán Ferrero az élen, Verkerk nagy ugrása A spanyol Juan Carlos Ferrero párizsi győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a férfi teniszezők idei eredményeit figyelembe vevő világranglistán, az ATP Race-ben. A legjelentősebb előrelépés azonban a döntőben vesztes holland Martin Verkerk nevéhez fűződik: a hagyományos rangsorban 31 helyet javítva már a 15., míg az ATP Race-ben holtversenyben nyolcadik. Mivel Sávolt Attila csak a harmadik fordulóban esett ki a Roland Garroson, ő is sokat javított előző pozíciójához képest: az ATP Race-ben ismét bekerült az első százba, jelenleg a 83., míg a másik listán 30 helyet előrelépve a 111. A hagyományos világranglista élen álló Lleyton Hewitt kénytelen megválni eddigi edzőjétől, Jason Stoltenbergtől. A tréner, aki 2001 decembere óta irányította a most 22 éves játékos felkészülését családi okokra hivatkozva hagyja ott az ausztrál klasszist, nem éppen a legjobb időpontban, hiszen Hewitt most készül megvédeni a wimbledoni bajnoki címét. Stoltenberg utódja az eddigi segédedző, Roger Rasheed lesz. A hölgyek világranglistáján Mandula Petra 23 pozíciót javítva az 52. helyre jött fel. A magyar teniszező annak köszönheti a jelentős előrelépést, hogy az idei második Grand Slam-tornán, a Roland Garroson bejutott a nyolcad- döntőbe. Az élmezőnyben a szombaton győztes belga Justine Henin-Hardenne megelőzte az A spanyol Juan Carlos Ferrero párizsi sikerével az ATP-Race élére ugrott amerikai Venus Williamst, így a döntőben vesztes honfitársa, már harmadik Serena Williams és Kim Clijs-ters mögött. _______ ■ " 2 003. JÚNIUS 12-ÉN SZÁMÍTÁSTECHNIKAI MELLÉKLET-ben megjelenő hirdetéseit jelentős KEDVEZMÉNNYEL ADHATJA FEL! További információ: 74/511-534