Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-06 / 131. szám
12. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. Június 6., péntek Hl ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Móri rablás Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a két, kedden elfogott férfit, akik összefüggésbe hozhatóak a móri bankrablással; bűnpártolással és lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják őket. EUROPRESS Vasúti átjáró Heten sérültek meg szerdán késő este a monori erdőnél egy vasúti átjáróban, ahol egy kisbusz és egy személyautó karambolozott. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta: öt könnyebben sérült gyermeket a mentők a Heim Pál Gyermekkórházba szállítottak, két felnőttet a Péterffy Sándor utcai kórházba vittek. Mn Kéjelgők Tizenhat örömlányt állítottak elő a debreceni rendőrök. A tiltott kéjelgéssel gyanúsított lányok ügyét a Debreceni Városi Bíróság tárgyalta, és elzárással büntette őket. Előéletüktől függően 10-90 napra kerültek rács mögé a kéjhölgyek, akik néha értékeiktől is megfosztják kuncsaftjaikat. EUROPRESS Visszajár Jogerős ítéletével kötelezte a mosonmagyaróvári bíróság a Beck-International Kft.-t és a Beck-Finans Kft.-t, hogy az általuk forgalmazott elektromos hősugárzó és pizzasütő árát - járulékaival együtt - fizessék vissza azoknak a vásárlóknak, akik az árut visszaviszik, mti Halálugrás A nagyecsedi telefontoronyhoz riasztották a rendőrséget, a mentőket és a tűzoltókat. Egy férfi, feltehetően öngyilkossági szándékkal felmászott az építményre. Mire a helyi rendőrőrs járőre és a körzeti orvos a helyszínre ért, már csak a 35 méter magas torony tövében fekvő férfi halálának beálltát tudták megállapítani, europress Vitás szúrás Két villanykörte miatt kialakuló vitában ketten életveszélyesen megsérültek az éjszaka folyamán Balkányban. Egy 44 éves férfi két, korábban kölcsönadott izzót ment visszakérni szomszédaitól. Ám a szomszéd férfi megütötte, mire ő egy késsel megszúrta, majd a sértett segítségére siető élettársát is megsebesítette. EUROPRESS Nyugdíjas pusztító Egy nyíregyházi presszóban szenvedett életveszélyes sérülést egy 71 éves férfi. A nyugdíjas szóváltásba keveredett egy 66 éves férfival, aki puszta kézzel megütötte. Az ütés ösz- szetörte a sértett arca előtt tartott poharat, amelynek szilánkjai megvágták a nyakát. A nyugdíjas gyanúsított ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik eljárás, europress Mázsányi tetem Körülbelül 2600 kilónyi baromfitetemet találtak egy rétközbe- rencsi sertéstelep mögötti területen. A döglött állatokat májusban szállították oda. Az illetékes szakhatóság fertőtlenítette a területet, a Kisvárdai Rendőr- kapitányság pedig környezetkárosítás bűntettének alapos gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást, europress Elragadta a Tisza A Vásárosnaményi Rendőr- kapitányság eljárást folytat egy 18 éves ópályi fiatalember eltűnése ügyében. A fiút Gergelyiugornyánál ragadta el a Tisza szerdán délután úszás közben, a fürdési területen kíVÜl. EUROPRESS Idősek karambolja az M5-ösön Speciális mentőmellényt használtak a tűzoltók Budapest Beszorult egy idős hölgy abba a Skodába, amely előbb egy autóba rohant, majd a szalagkorlátnak ütközött az M5-ös autópálya 17-es kilométerénél. A jármű annyira roncsolódott, hogy a sérült hölgyet egy speciális mentőmellény segítségével emelték ki a tűzoltók. Később a Skodát vezető idős úr is rosszul lett, őt még a helyszínen tartózkodó tűzoltó orvos ellátta, s egy másik mentőautóval szállították kórházba. ■ Benzinkútrablás a sztráda mellett A rabló elvitte a róla készült képeket is Kecskemét - M5-ös AUTÓPÁLYA Hajnalban kirabolták az M5- ös autópálya melletti lajos- mizsei Total benzinkutat. A tettes 100-150 ezer forintot vitt magával, és eltűnt az a berendezés is, amellyel a biztonsági kamerák áltaí felvett képet rögzítik. Fekete csuklyás, nagydarab férfi lépett be csütörtökön hajnali két óra után nem sokkal az autópálya jobb pályateste melletti Totál benzinkút kiszolgáló helyiségébe. Egyetlen kútkezelőt, egy hölgyet talált ott, á másik alkalmazott a hátsó helyiségben aludt. Egy fegyvernek látszó tárgyat tartott a kezében. A női alkalmazottat a pult mögötü helyiségbe terelte és az ajtót rácsukta - tudtuk meg Hortobágyi István rendőrségi szóvivőtől. Időközben a pihenőhelyiségben felébredt a másik benzinkutas, de neki is ugyanaz lett a sorsa, mint kollégájának. Az ismeretlen tettes ezután szabadon dolgozhatott, kinyitotta a pénztárgépet, és abból mintegy 100-150 ezer forintot vett ki. Hortobágyi István hozzátette, nagyban megnehezíti a rendőrség dolgát, hogy a férfi magával vitte azt a Nyomozás a rablás helyszínén videót is, amivel a biztonsági kamerák felvételeit rögzítették. Az eddigi adatok szerint a támadó Kecskemét irányába hajtott el. A benzinkútnál senki sem akart nyilatkozni a történtekkel kapcsolatban. Nem derült ki, hogy a férfi mondott-e valamit, durva, követelőző vagy barátságos volt-e. Délelőtt már nem az a páros dolgozott, akik hajnalban, így ők nem tudtak semmilyen részletet a bűn- cselekményről. Az épület homlokzatán egyébként két kamera figyeli az érkező és távozó autókat és autósokat, de feltehetően ezeknek a képét is abban a berendezésben rögzítették, FOTÓ: BÁCS-KISKUN MEGYEI RFK amit a rabló magával vitt. A csuklyás támadónak a menekülés sem jelenthetett túl nagy fejtörést, a kút parkolóján áthajtva egyből az autópályára lehet kijutni, onnan pedig tíz perc sem kell ahhoz, hogy valaki elérje Kecskemétet. A rendőrség nagy erőkkel keresi az ismeretlen tettest, de kéri a lakosság segítségét is a férfi kézre kerítésében. A tettes 180 centiméter magas, erős testalkatú, fekete ruhát és fején fekete csuklyát viselt. Aki a bűncselekménnyel vagy az elkövetővel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a rendőrséget vagy a 112-es segélyhívószámot. _______ ■ Tol nában Történt JELENTŐS ANYAGI KÁR. Egy Paksról Nagydorog irányába közlekedő gépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott összeütközött a szabályosan közlekedő autóval. A vétlen gépjármű vezetője könnyebben megsérült. Az anyagi kár 6 millió forint. NEM ADOTT ELSŐBBSÉGET. Bátaszék belterületén egy kerékpáros nem adott elsőbbséget a védett úton haladó személygépkocsinak, az elütötte. A kerékpáros súlyosan megsérült. ELTŰNT TÁSKÁK. A Szekszárdon rendezett expón nyomtalanul eltűnt egy táska készpénzzel és személyes iratokkal. Szintén a megyeszékhelyen, egy cukrászda műhelyéből emelték el a pénzt, a táskát és az iratokat. KOCSI RONGÁLÁS. Maró anyaggal öntöttek le egy személygépkocsit az egyik szekszárdi parkolóban. KISMOTOR ÉS AUTÓ ÜTKÖZÖTT. Szekszárdon egy segédmotoros fiú, valószínűleg szabálytalan előzés közben, összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A kismoto- ros könnyű sérüléseket szenvedett. MOTORLOPÁS. Bonyhádon egy nyitott garázsból elloptak egy lezáratlan motorkerékpárt. HAMIS LÁNCOK. Büntetőeljárást folytat a Bonyhádi Rendőrkapitányság csalás miatt ismeretien tettes ellen, aki a feljelentőtől 50 ezer forintot kért. Ennek fejében 3 darab, állítása szerint arany láncot hagyott ott 75 ezer forint értékben. A feljelentő később megvizsgáltatta a láncokat, melyekről kiderült, hogy bizsuk, nemesfémet nem tartalmaznak. LOPÁS NYITOTT IRODÁBÓL. Irattartó, mobil telefon és személyes okmányok tűntek el egy dombóvári kft. nyitva hagyott irodájából. NEMI ERŐSZAKKAL GYANÚSÍTJÁK. A Tamási Rendőrkapitányságon előállítottak és őrizetbe vettek egy szárazdi férfit, akit szemé- rem elleni erőszakkal gyanúsítanak.__________________________■ Őrizetben az erőszakoskodó Pécs Őrizetbe vettek egy 36 éves pécsi férfit, aki a gyanú szerint éjszaka értéktárgyakat lopott el egy lakásból, majd megkísérelte megerőszakolni az ott alvó nőt. Csütörtökön éjszaka egy órakor érkezett a bejelentés a Pécsi Rendőr- kapitányság ügyeletére: egy ismeretlen férfi bántalmazott lakásában egy nőt. A sértett álmából arra riadt fel, hogy a száját befogja egy férfi, aki közölte vele közösülési szándékát. A nő ellenállt, dulakodni kezdtek. A támadó többször ököllel arcul ütötte, azonban ekkor már nem tudta befogni áldozata száját, aki az alkalmat kihasználva segítségért kiáltott. A férfi erre megijedt, és elmenekült a lakásból. A nő szobájából eltűnt a mobil- telefon és néhány ezer forint. Nem kizárt, hogy a nyitva felejtett bejárati ajtón keresztül besurranó férfi eredetileg lopni indult. A sértett egy italboltban dolgozik, és azt mondta: ismerősnek tűnt a férfi hangja, mintha egyik vendégéhez is hasonlított volna. A rendőrök néhány órán belül elfogtak és őrizetbe helyeztek egy harminchat éves, büntetett előéletű férfit, aki ellen erőszakos nemi közösülés kísérlete miatt indítot- tak eljárást. ______ máté DE DASZ-KOZLEMÉ A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a viliamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan vlllamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni á vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: m Tolnában a Selyemgyár utcában, a Bezerédj téren, a Garai utcában az 1-13. és a 2-14. számig, a Magaspart utcában az 1- 17. számig 2003. június 11-én 8 órától 16 óráig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság „Virágzó” biztosítási csalások Továbbra is tevékenykednek az egészségügyi szolgáltatók jó hírét csorbító biztosítási csalók. Jelenleg ötven gyanús ügyet vizsgál az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP)- tájékoztatta az Europresst Ajtay András szakmai ellenőrzési főosztályvezető. Budapest A legnagyobb olajper A legnagyobb „üzlet” még mindig a gyógyászati segédeszközök „fiktív” felírása. A főosztályvezető szerint a piaci versenyben vérszemet kapott néhány forgalmazó egy-egy orvos segítségével több millió forintot csalhat ki a biztosító kasszájából úgy, hogy az általa forgalmazott termékek el sem hagyják a raktárakat. A jelenleg központilag vizsgált ötven csalásgyanús ügy a megyehatárokon átívelő, feltételezett bűnszövetkezeteket takar. Ajtay András a folyamatban lévő vizsgálatokról nem adhat tájékoztatást, de azt elmondta, hogy a szociális otthonokban nemrég zárult átfogó ellenőrzések eredményeként rendőrségi feljelentést tettek. A budapesti intézetek mellett csaknem száz vidéki szociális otthonban folyt a vizsgálat. Összesen 350 otthon mintegy 200 ezer lakójánál ellenőrizték a receptek alapján elszámolt tb- támogatás felhasználását. A gyógyászati segédeszközök jelentős részét ugyanis térítésmentesen, illetve csekély díj fizetése mellett kaphatják a lakók. • Kiderült, hogy több helyen indokolatlanul, illetve a kelleténél nagyobb mennyiségben rendeltek tápszert, kötszert és pelenkát. De még hallókészüléket is olyan ELLENŐRZÉSEK KÖVETKEZMÉNYE Év bírságok száma 1995 40 1996 176 1997 368 1998 240 1999 115 2000 143 2001 275 Forrás: OEP nagy számban írtak fel az időseknek, hogy néhány otthonban a lakók két füle sem elegendő a viselésükre. Akadt olyan intézmény, ahol egyetlen hónapban csaknem három teherautónyi csokoládéízű tápszer fogyott, illetve több tonnányi inkontinenciabetétet használtak fel. A rendelt termékek jelentős része el sem jutott az otthonok lakóihoz, csupán a vények elszámolásakor a tb-támogatásokat vették fel. Németh zsuzsa Budapest Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az utóbbi évtized legnagyobb, Energol-ügyként elhíresült olajpere. A bírósági tárgyalás hét évvel a nyomozás megindítása után kezdődik el. Az olajügyben 19 személy ellen emeltek vádat 6,5 milliárd forintos kárt okozó adócsalás és más bűncselekmények miatt. A vád szerint az 1996-ban az Energol és a ContiCar tagjai úgy döntöttek: más tevékenységükből származó bevételeiket az illegális olajüzletben kamatoztatják. Cégeket, és egy ügyvédet is bevontak a hamisított gázolaj előállításába, szállításába és értékesítésébe. A vádlottak padjára került Csikós József, az Energol Rt. egyik volt vezérigazgatója, a cég még két korábbi vezetője, a Conti Car elnevezésű cég tulajdonosai közül Csüllög Zsigmondi és Radnai László. A vádlottak az eljárás során javarészt tagadták bűnösségüket, az egyik védő közölte a bírósággal: a nyomozati eljárás során történt számtalan törvénysértésre a büntetőper során folyamatosan észrevételeket tesz a védelem. A tárgyaláson az elsőrendű vádlott, Samyai Roland nem kívánt vallomást tenni, de a bíróság ismertette korábbi nyomozati vallomásait, amelyekben Sarnyai úgy nyilatkozott: Csüllög Zsig- mond és Radnai László fenyegetése nyomán 1996-ban cégvezetőként bankszámlát nyitott, és oda több tízmillió forintot, illetve dollártízezreket fizetett be. Egy ízben kényszer, hatására kitöltetlen számlákat is aláírt, és soha „egy csepp” olajat sem látott. BARANYA RÓBERT V 1 A I