Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-04 / 129. szám
I 2002. Június 4., szerda M A G A Z I N HIRDETÉS • 11. OLDAL Mégis árt a füstölgés Két amerikai kutató egy nemrég megjelent cikkében azt igyekezett bizonyítani, hogy hosszú évek óta cigaretta- füstnek kitett nemdohányzók alig valamivel gyakrabban kaptak rákot vagy szív- betegséget, mint a teljesen füstmentes környezetben élők. Egy német szervezet az állítást felháborítónak tartja. A kutatók 36 ezer, dohányossal házas nem dohányzó adataira támaszkodtak, akiknek állapotát 1959 és 1998 között rendszeresen vizsgálták. A német rákellenes segélyszervezet, a Deutsche Krebshilfe azonban badarságnak tartja a passzív dohányzás ártalmatlanságát bizonygató amerikai tanulmányt. Éppen elég olyan tanulmány akad, amely kézzelfoghatóan bizonyltja ennek ellenkezőjét, közölte Eva Kalbheim, a szervezet képviselője. A tanulmány hitelét szerinte főleg két körülmény teszi tönkre, ezek közül az egyik az, hogy a kutatókat a dohányipar finanszírozta. A másik, nem kevésbé mellékes tény az, hogy a passzív dohányzás vizsgálati kritériumaként beéri a dohányossal való házastársi együttléttel, kikapcsolva a munkahelyet és a köztereket. így nem támaszthatja alá meggyőzően, hogy valójában mennyi nikotinnak van kitéve a passzív dohányos. Eva Kalbheim sajnálkozott, amiért ez a humbug ilyen széles nyilvánosságot kaphatott, mert amint figyelmeztet: a tanulmány rontja a rákellenes felvilágosító munkát. Tekintettel arra, hogy Németországban megbízható becslések szerint évente négyszázan halnak meg passzív dohányzás következtében, ez a tanulmány a hozzátartozók arcul- csapása, mondja a rákellenes segélyszervezet képviselője. Kis ezredfordulós pornográfia A pornográfia magába foglalja mindazt, ami a legnyomasztóbb kultúránknak a női testről kialakított képében. A legvadabb ellenzők szerint ráadásul a férfiak saját impotenciájuk elől menekülnek ebbe a számukra tökéletes világba. Vannak, akik úgy gondolják, a nőket a pornólapok és ilyen témájú műsorok lealacsonyító, fenyegető üzenetekkel veszik körül, aminek lényege: „te nem vagy ember, te csupán használati tárgy vagy” - ez esetben szexuális objektum. Ettől csak egy lépés a gyermekszülő gép vagy háztartási robot. A pornográfia azt sugallja, hogy a nő bármikor hozzáférhető és kihasználható a férfi „bizseregtetése” érdekében. A Nők elleni erőszak elleni nők (Women Against Violence Against Women) angliai mozgalom szószólóinak szociológiai indíttatású elmélete van a pornográfia rejtett szerepről. Tény, hogy a sok billió dolláros pornográfia-üzem felvirágzása egybeesett a nők gazdasági függetlenségének mozgalmával. A nők az 50-es és 60-as években kezdtek munkába állni, anyagi szempontból már nem szorultak rá a férfiakra, vagy legalábbis kisebb mértékben. A férfiaknak a nők fölötti hatalma és ellenőrző ■ ereje megingott. A válások és a gyermekeiket egyedül nevelő nők száma megugrott, és ez nagyrészt a nők kezdeményezésén múlott, sok fontos döntés feletti jog csúszott tehát át a nők kezébe. Az elmélet szerint a pornográfia éppen a patriarchális hatalom rombadőlése miatti kárpótlás, és a férfiak talajvesztettségének kifejeződése. Néhány határozott hangú elemző azt is kimondja, hogy a férfiak saját szexuális alkalmatlanságuk elől menekülnek ebbe a tökéletes világba. A nők felfedezték az orgazmust, kapcsolataikban gyengédségre, kényeztetésre, nemi kielégülésre vágynak, s bnanapság a nők megítélik és kritizálják a férfi ágyban nyújtott teljesítményét. A pornólapok, internetes oldalak, pornófilmek és hasonló termékek hatékonyan kendőzik el azokat a kegyetlen tényeket, amelyek a férfiaknak szorongást okoznak. Azt az illúziót keltik, hogy a szex a férfi számára feszültségek nélkül való, problémamentes örömszerzés, ő maga pedig szexuálisan rendkívül kívánatos és alkalmas, hiszen tökéletes női testek állnak korlátlanul a rendelkezésére - ha csak Fantáziaországban is. Mások szerint a pornográfia elterjedése csupán egy korszak kísérő tünete, amit a szexualitás tabujának szétpukkanása idézett.elő. A pornó hívei arra hivatkoznak, hogy végre csodálhatják a nő meztelen szépségét, miért ne tennék, hiszen a szexualitás természetes dolog. Persze igazságosan senki sem hiszi azt, hogy a belső szexuális esszencia a nőkben egészséges, a férfiakban pedig beteg. Azt viszont jogosan lehet megkövetelni, hogy a test ne legyen pusztán szeKóstoló házasság előtt Látványos különbség tapasztalható minden nyugati típusú országban az 1940-es és a 70-es évek között a házasság előtti nemi élet arányaiban. A 40-es években a megkérdezett amerikai egyetemi hallgatók közül a nőknek 27%-a, a férfiak 49%:a kezdte el 21 éves koráig a házasság előtti nemi életet. Az 1970-es években végzett felmérések a nőknél már 67%-ról, a férfiaknál 80%-ró| számoltak be. xuális tárggyá alacsonyítva. Se nő, se férfi esetében. ■ Főbűnös: a nadrág A világ bajainak legfőbb okozója a nadrág, pontosabban, hogy nők is hordják. Ezt állítja Mswati, Szávizföld kilencszer nősült uralkodója. A fekete ország vezetője szerint a Biblia átkot szór azokra az asszonyokra, akik nadrágot vesznek fel, és azokra, akik férjük ruháját hordják. Ez az, amiért a világ ma ilyen állapotba jutott - fejtette ki gatyaelméletét egyházi vezetőknek az 1 milliós lakosú afrikai ország királya. Az utca asszonyát - mármint a szváziföldi főváros, Mbabane utcáin megszólított hölgyeket - nemigen lepte meg uralkodójuk ideológiai eszmefuttatása. Tudják ugyan, hogy királyuk azt állítja, a világ bajainak oka a női nadrág, ám az asszonyok szerint ez az öltözék rajtuk csak egy ruhadarab, és nem a terrorizmus, nem az állami korrupció, sem a szegénység, sem a betegségek. A király amúgy szereti a nőket, hiszen kilenc felesége van, és most készül egy tizediket is elvenni. A szülő a gyerek testőre A legutóbbi idők tragikus strandbalesetei a szülők felelősségére is ráirányítják a figyelmet. A szülő előbb-utóbb kénytelen feltenni magának a kérdést: vajon hány éves kortól hagyhatja felügyelet nélkül a gyerekét? Alapszabály: tilos a gyereket egyedül hagyni, amíg nem képes bizonyos helyzetekben önállóan dönteni, és nem tudja a telefont használni. Általában 9-10 éves kortól lesz annyira önálló, hogy már rá lehet bízni a lakást. Ha kisebb, és a szülőnek el kell mennie otthonról, hívja át a szomszéd- asszonyt, a nagymamát vagy fogadjon bébiszittert. Ha egyik sem megoldható, inkább vigye magával a gyermeket. Ha valaki 10-13 éves gyereket hagy egyedül, előbb beszélje meg vele a helyzetet. Tisztázza, nem fél-e, mert ha a magány gondolatától is retteg, nem szabad a dolgot erőltetni. Ha viszont elég érett és elfogadja az egyedüllétet, a szülő először csak rövid időre menjen el otthonról (üzletbe vagy egy kávéra a szomszédasz- szonyhoz). A következő alkalommal már növelheti az időtartamot, de a gyereket sose hagyja el három óránál tovább. Ha két-há- rom órára távozik, legalább egyszer mindenképpen telefonáljon haza, és beszélgessenek néhány percig.Más a helyzet este. Sötétben a félelem megsokszorozódik, ezért 12 évesnél fiatalabb gyereket este nem szabad magára hagyni. Ha már van annyi, akkor is sok függ az érettségétől. Az egyik gyerek elfoglalja magát: videót néz, olvas - a másik pánikba esik, idegeskedik. ______ ■ In gatlanok most féláron! • Ingatlanok most féláron! Pakson eladó ingatlan most féláron • 3537/21 /A/11 hrsz. 655 m2 csarnok + 751 m2 területrész 10.000.000 Ft. • 3537/21/A/8 hrsz. 455 m2 csarnok (részben kétszintes, az emeleti szint 157 m2, kiépített szociális helyiségek) + 302 m2 területrész 10.000.000 Ft. Megközelíthető a Penny M. bekötő útjának folytatásában (kialakítás alatt) I és a Tolnai út felől. I Kiépített teljes infrastruktúra! Érdeklődni: 30/996-7891 (Ledneczki Ferenc) § vagy 75/316-818 juojeiaj )soiu ^ouepeßui • juojeioj *soui )|oue|)e6u| 3 u i 3 O T 3 o 3 (O V 5T 3 O T 3 0 % 5 S' 1 o 3 Hálózati instruktorokat keresünk Vállalatunk, az AB-AEGON Általános Biztosító Rt. hosszú évek óta Magyarország legsikeresebb biztosító- társasága, a holland-amerikai AEGON Csoport 100%-os tulajdonában működik, immár egy évtizede. Nem titkolt célunk, hogy működésünk valamennyi olyan területén, vezető szerepet töltsünk be a hazai biztosítók között, anielf az. AEGON számára stratégiailag fontos a világ minden pontján. Értékesítési csapatainkat folyamatosan ösztönözzük mind anyagi, mind humánpolitikai eszközökkel, módszerekkel. Most olyan munkatársakat - hálózati instruktorokat - keresünk, akik a régióigazgató „jobbkezeként” együttesen Dunántúli Régió teljes területén segítik a régiók és az értékesítési ügynökségek vezetőinek munkáját, a felelősségük alá tartozó terület irányítását, koordinációját. Olyan partnereket keresünk, akiket megingathatatlan egyéni elkötelezettségeik mozgatnak, ám ezeket összhangba tudják hozni közös terveinkkel. Korábbi biztosítós és/vagy vezetői tapasztalat előnyt jelent, de nem feltétele a pozíció betöltésének. Leendő munkatársaink kiválasztásánál elsőrangú szempont, hogy a jelentkezők diplomával rendelkeznek, vágynak eg>' nagy önállóságot és nagy felelősséget egyaránt jelentő munkára, melyben kipróbálhatják magukat, és teljes elkötelezettséggel dolgoznak céljaink, eléréséért. Győr-Moson-Sopron, Tolna, Vas, Zala, Somogy, és Baranya megyékből várjuk a pályázatokat. A komoly, felelősségteljes és önálló munkát ezzel arányban, egy piacvezető, multinacionális biztosítótársasághoz illő módon honoráljuk. A jelentkezéseket 2003. június 20-ig, Szakács Gábor nevére az alábbi címre várjuk: 9700 Szombathely, Pipacs u. 15. CEGON _____________ AK CIÓ HUSEGES ELŐFIZETŐINKNEK! ÚJ előfizetési csomagot kínálunk régi előfizetőinknek, melynek keretén belül kedvezményes áron juthatnak hozzá kiadónk öt lapjához. Az előfizetési csomag az alábbi öt lapot tartalmazza: Tolnai Népújság+ H Tolnai Népújság+ tempá + TVR Kéthetes + Választható ajándéklap havonta 1990 Ft-ért! Azaz havi 1990 Ft-ért mindaz öt lapot megkapja, így havonta 1264 Ft-ot takaríthat meg. .....................................................X.................................................. Am ennyiben az előfizető vállalja, hogy legalább egy évig előfizetőnk marad, úgy az alábbi színes magazinok közül egyet egy évre ajándékba választhat: 395 Ft Ilii ................ _I _L Ilii I i I I MIMI ír. szám Település I I I II II _L Ili II II J__L Te lefonszám Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 71OO Szekszárd, Liszt F. tér 3. Pf. 71. 06-74/511-503 A kivágott szelvényt válaszborítékban kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnek díjbeszedéskor átadni! Vállalom, hogy továbbM évig előfizető maradok és a fenti összeg befizetését az általam választott előfizetési periódusban teljesítem. Számunk: Tolnai Népúj'ság A miénk i / A