Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-04 / 129. szám

2003. Június 4., szerda TOLNA MEGYE 2003 M U C S F A A fiatal nyugdíjas klub A mucsfai nyugdíjas klubba egyenlőre jórészt férfiak jár­nak. A közelmúltban alakult csoport hetente egyszer, szerda délelőttönként tartja összejö­veteleit, amelyekre minden idős korút szeretettel várnak Mucsfa lakosságá­nak közel fele nyugdíjas. A velük való törődést az ön- kormányzat fon­tosnak tartja és kezdeményezte egy nyugdíjas klub létrehozását. A mű­velődési házban biztosította a helyi­séget annak berendezésével együtt, ahol az idős emberek hetente egy­szer délelőttönként összejöhetnek. A csoport vezetője Kemény János, aki 1947 óra él a faluban.- Mindössze négy hónap áll mö­göttünk. Egyelőre tízen, tizenket- ten szoktunk találkozni, elsősor­ban férfiak, de szervezkedünk és szeretnénk minél több idős társun­kat megnyerni, hogy vegyenek rész összejöveteleinken. Ilyen­kor kártyázunk, malmozunk, jókat beszélgetünk. Ezek a ma­gány elűzésére is jó alkalmak. Terveink között szerepel, hogy más irányba is elmozduljunk, más kellemes és hasznos idő­töltést szervezzünk magunk­nak: kirándulásokat szervezni, egy-egy számunkra fontos tájékoz­tatót meghallgatni, felvenni a kap­csolatot a környékbeli nyugdíjas klubokkal. ■ A nagyvilágra nyitott óvoda Kirándulások, más életkorú gyerekekkel, felnőttekkel kö­zösen tartott rendezvények színesítik a mucsfai óvodá­sok mindennapjait és ünne­peit. Legközelebb évzáróval egybekötött ballagásukra hív­ják a szülőket, családtagokat és minden érdeklődőt. Az önkormányzat fenntartásá­ban működő napköziotthonos óvodában 16 mucsfai kisgyer­mekről gondoskodnak. Az intéz­mény vezetője, Hufnágelné Szeifert Katalin fontosnak tartja, hogy a kicsi faluban élő óvodá­sok kitekinthessenek a nagyvi­lágra. Rendszeresen kirándul­nak, legutóbb Pécsett jártak.- Élmény volt a gyerekek szá­mára az állatkert, s hogy utazhat­Mucsfai óvodások egy rendezvényen tak a Mecsekben kanyargó kis­vasúkra, megnézhették a terrári- umot és eljutottak a Bóbita Báb­színházba. Rajzaikon gyönyörű­en megjelenítették örömüket. A kirándulás költségeinek egyik ré­szét a szülők állták, másik részét farsangi bálunk bevételéből tet­tük hozzá. A kitekintést a szó tágabb ér­telmében is gondolom. Sok prog­ramunk van, amelyeket más élet­korú gyerekekkel, felnőttekkel közösen valósítunk meg. Ilyen a gyermeknap, az idősek és az anyák napja, a karácsonyi ün­nepség, amelyekre közösen ké­szülünk a gyermekklubbal. Kö­zös műsorokat állítunk össze, együtt lépünk fel, együtt szórako­zunk. Az óvodai ünnepségek egy részére is hívunk, várunk min­denkit. Ilyen az évzárónk, amely az idén újszerű lesz. Eddig vasár­naponként tartottuk, most szom­batra szervezzük. Pénteken a hat iskolába készülő gyermekünk „rókavadászaton” vesz részt és az óvodában alszik. Ezzel szeret­nénk mélyíteni óvodás élményei­ket. Szombaton lesz az évzáróval egybekötött ballagás, amelyen egy mesejátékkal lepjük meg a szülőket, családtagokat és érdek­lődőket. Végül a magunk sütötte tortával fogjuk kínálni őket. ■ Mucsfai marha bendő Dunkel Lehel, ha főzőversenyről van szó, Mucsfa színeiben indul. Legutóbb Lengyelen kápráztatta el a zsűrit első díjas halászlevével. Most a marha bendő receptjét ad­ja közre 8 személyre. Hozzávalók: 3 kg tisztított előfőzött pacal, 1 kg marhaszegy, 0,5 kg gomba, 4 fej vöröshagyma, 1 közepes fej fok­hagyma, 40 dkg füstölt kolozsvári szalonna, só, bors, paprika, őrölt kömény, babérlevél ízlés szerint. Elkészítés: a szalonnát csíkokra vágjuk, zsírjára sütjük, a tepertőt kivesszük belőle, majd a zsíron megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát. Rá­tesszük a csíkokra vágott pacalt és marhaszegyet, saját levében meg­pároljuk, majd beletesszük a gom­bát a paprika kivételével a fűszere­ket és felöntjük 1 1 vörösborral, s ez után beleszórjuk a paprikát. Amikor félig megfőtt, visszatesz- szük a szalonnát és puhára főz­zük. Az elpárolgó bort folyamato­san vízzel pótoljuk. Galuska vagy főtt burgonya ülik hozzá. ______■ Ha szombat, akkor gyermekklub Az élményeket Históriás könyvben örökítik meg A faluban élő közel nyolcvan gyermekből negyvenen a gyermekklub tagjai. A minden héten megtartott foglalkozásokon sokféle tevé­kenységi formából választhatnak. A támoga­tást műsorokkal köszönik meg segítőiknek. Programjaikról Históriás könyvet vezetnek. A gyermekklubban minden szombaton délután elfoglaltság várja a mucsfai gyerekeket, akik élnek is a felkínált alkalmakkal. A csoport vezetője, a programok szervezője Vadkerti Zsuzsanna.- Hétvégeken óvodások és általános iskolások veszik birtokba a művelődési ház két termét és az azonos helyen lévő polgármesteri hivatal ud­varát. A klub létszáma 40 fő körül mozog, egy- egy alkalommal 20-25 gyerek jön el a különböző foglalkozásokra. Sokféle tevékenységi formából választhatnak, igyekszem változatossá tenni eze- ' két a délutánokat. Kézműves foglalkozásokat tar­Vadkerti Zsuzsanna 27 éves, aki nagyon szereti a gyerekeket. Nőiruha-készitő, iskolai végzettsége érettsé­gi. Hobbija az utazás, Ma­gyarország zegét-zugát bejár­ta. Álmai közé tartozik egy görögországi kirándulás. A mucsfai gyermekklub tagjai tunk, rajzversenyeket rende­zünk, kreativitást, kézügyességet fejlesztő játékokat játszunk. El­használódott eszközeinket ren­dezvényeink bevételeiből pótol­juk. Arra is volt már példa, hogy egy egész napot együtt töltöttünk. Kirándultunk az erdő aljára, ott bográcsban főztünk, szalonnát sütöttünk. Az önkormányzattól minden segítséget megkapunk, hogy megvalósíthassuk programjainkat. A szü­lők szintén sokat tesznek azért, hogy működhes­sünk. A gyerekek nem vennék jó né­ven, ha - más elfoglaltságom miatt - elmaradna egy-egy foglalkozás. Ilyenkor édesanyák, édesapák, nagy­szülők tartják meg az előre megbe­szélt klubdélutánokat. Máskor is gyakran elkísérik gyermekeiket a hasznos szabadidő eltöltését szolgá­ló alkalmakra. Rendezvényeinkért is sokat tesznek. Mindezt nem szeret­nénk köszönet nélkül hagyni. Az idő­sek napján, anyák napján, kará­csonykor műsorral kedveskedünk a sok segítségért, kedvességért és sze- retetért. Van egy Históriás könyvünk. Ebbe minden eseményt bejegyzünk és fényképekkel illusztrálunk. ■ Apró lépésekkel, de halad a falu Ha alacsony a lélekszám, kevesebb a támogatás Apró lépésekkel tudunk előre haladni. Gondot okoz Mucsfán a nagy arányú mun­kanélküliség, a munkahelyek hiánya. Megnyugtató azon­ban, hogy a körjegyzőség jól működik, hogy fenn tudjuk tartani óvodánkat. Még ki­sebb fejlesztéseken is törjük a fejünket - mondja Sinn János. Bár a 2002-es önkormányzati vá­lasztásokon a képviselő-testület tagjai kicserélődtek, Sinn János ismét bizalmat kapott a falu lakó­itól, újra polgármesternek válasz­tották.- Ezen a kis településen a la­kosság száma évek óta se nem csökken, se nem gyarapszik. Leg­nagyobb nehézséget a munkahe­lyek hiánya jelenti. Nagyon érzé­kenyen érintette a települést a BONY Cipőipari Kft. egyik üzem­egységének megszüntetése. Ti­zennégyen veszítették el a mun­kahelyüket. Ez a falu munkaké­pes korú lakosságát tekintve igen nagy szám. A lakosság közel fele nyugdíjas, a gyerekek létszáma 80 körül mozog. A községben nincs munkalehetőség, a munka­adók a bejáró dolgozókat nehe­zen veszik fel. Sokan tartanak igényt rendszeres szociális segélyre, ki­egészítő családi pót­lékra. Az önkormány­zatnak a bevételi le­hetőségei szegénye­sek. Nincs vállalkozó a faluban, egyetlen bevételi forrás a gép­jármű adó, amely összességében na­gyon csekély. Helyiségünk van, amit bérbe tudnánk adni, de egyenlőre nincs rá jelentkező. Ebben a helyzetben nagy fej­lesztésekre nem gondolhatunk. Tűzoltó munkát végzünk. Hogy mégis haladni tudjunk, pályáza­tokat írunk, bár ezek elosztási módja az alacsony lélekszám mi­att nem kedvez Mucsfának. Ha a területi kiegyenlítést szolgáló és a decentralizált alapra beadott pályázataink eredményesek lesz­nek, feltétlenül rendbe kell ten­nünk a télen megrongálódott 90 méteres járdaszakaszunkat. Ter­veink között szerepel a falu ele­jén lévő Szabadság utca aszfalto­zása, amely tájékozódásunk sze­rint több mint hárommillió fo­rintba kerülne. Ezt saját erőből kell megvalósítanunk. Az orvosi lakás fűtéskorszerűsítését is sze­Sinn János 54 éves. Mucsfán szü­letett, itt járt általános iskolába, majd gépla­katosnak tanult, gimná­ziumban érettségizett. Tiszteletdíjas polgármester. Felesége Dani Julianna. Két lányuk van. Hobbi­ja a munkája és a sport. retnénk megoldani, amely ha el­készül, a Kisvejkéről hozzánk költöző állatorvos szolgálati la­kása lesz. Pályázatot adtunk be számítógépek elnyerésére. Ha ez eredményesnek bizonyul egy géptermet alakítunk ki a hivatal szomszédságában. A számítógé­peket a lakosság rendelkezésére szeretnénk bocsátani, ebben az évben ingyenes Internet hozzáfé­rési lehetőséggel. Gondolnunk kell arra is, hogy ehhez a szemé­lyi feltételeket is meg kell terem­tenünk. Apró lépések ezek, azon­ban úgy látom, ha lassan is, de előrébb jutunk. Az azért meg­nyugtató, hogy a körjegyzősé­günk jól működik, az igazgatási feladatokat maradéktalanul el tudjuk látni és az óvodánkat fenn tudjuk tartani. Mucsfa történetéből A Völgység egyik kis települése, amely Bonyhád és Lengyel között egy völgyben helyezkedik el. Már a rómaiak idején lakott terület volt. Oklevelekben a XIV. század­ban jelenik meg a község neve, a történeti feljegyzések Mucsfafal- vaként említik. A középkorban a Szák nemzetség birtokához tarto­zott. A török hódoltság alatt elnép­telenedett. Az 1700-as évek elején német evangélikusokat telepítet­tek a faluba elsősorban Odenwald vidékéről. Mucsfát 1920-ban nagyközséggé nyilvánították. Ezt a címet azonban néhány év után visszavonták, mivel a lakosság lé- lekszáma ezer fő alá csökkent. Közigazgatási önállósága 1950-től 1969-ig tartott, ekkor a Kisvejkei Községi Közös Tanács társközsé­ge lett. 1990-től önálló önkor­mányzatként működik. A lakosság összetétele 1945 után megváltozott. A németek nagy részét kitelepítették, he­lyükre 78 andrásfalvi bukovinai székely család telepedett le. Ké­sőbb a Felvidékről érkező csalá­dok is otthonra találtak Mucsfán. A falu nevezetessége az 1786- ban épült késő barokk stílusú evangélikus templom, melynek szószék oltára ritka szépségű. Az épület műemlék jellegű. Az I. vi­lágháborúban elesett katonák em­lékére a község főterén szobrot ál­lítottak, akiknek névsorát 1989- ben a II. világháború áldozatainak névsorával kiegészítették. ■ Fontos időpontok A polgármesteri hivatal fogadó­napja: csütörtök 15-től 17 óráig. Orvosi rendelés időpontjai: hétfő és csütörtök 8-tól 10 óráig. Rendel: dr. Kovács Katalin. Gyermekorvosi rendelés: hét­főn 10-től 12 óráig. Rendel: dr. Bese Zsuzsanna. Istentiszteletek időpontjai: Katolikus egyház: vasárnap 9 óra 30 perctől - Lenner Jenő címzetes esperes. Evangélikus egyház: vasárnap 8 óra 30 perc- től - Makán Hargita lelkész. ■ Tények és adatok Lélekszám: 435fő Háztartások száma: 146 Csatornázottság: 0% Vezetékes telefonok: 92 Munkanélküliségi ráta 20% Az oldal a mucsfai önkormányzat támogatásával jelent meg. írta és a fotókat készítette Pál Ágnes. A falu címzetes főjegyzője Jó partner az önkormányzat képviselő-testülete Mucsfa és Bonyhád város kép­viselő-testülete 1998-ban úgy döntött, hogy körjegyzőséget alakít. A törvényi szabályozás szerint a körjegyzői feladato­kat a városi jegyző látja el, ne­vezetesen Kovács Péter címze­tes főjegyző.- A körjegyzőség tu­lajdonképpen úgy működik, hogy Bonyhád Város Pol­gármesteri Hivatalá­nak egy része a mucsfai iroda, ahol két dolgozó látja el a feladatokat: az általános előadó, aki a pénzügyeket, az adóügyeket és az anyakönyv-vezetést végzi, valamint az ügyviteli feladatokat ellátó kollégánk. Tillmann Já­nosné és Balaskó Lászlóné nagy helyismerettel, felkészültséggel és a szükséges szakvégzettséggel rendelkezik. Hetente két alkalommal tartok egy-egy órás ügyfélfogadást a fa­luban, illetve az ottani dolgozók- ........ kai és polgármesterrel egyeztetjük az aktuális fel­adatokat, megbeszéljük, előkészítjük a testületi ülé­seket. Úgy gondolom, hogy elég hatékonyan működik a szervezet. A körjegyzőség megala­kítása óta sikerült stabili­zálni a település pénzügyi helyzetét, fölszámolni az adós­ságállományt. A 2002-es önkor­mányzati választásokon a képvi­selő-testület tagjai teljes egészé­ben kicserélődtek, a polgármester Sinn János maradt. Az új testület - csakúgy mint az előző - partner az igazgatási feladatok maradék­talan ellátásában. Bonyháddal nemcsak az igazgatásban, hanem az oktatásban és egészségügyben is együttműködünk. Az oktatási feladatokat - közoktatási megál­lapodás alapján - a bonyhádi Szé­chenyi István Általános Iskola lát­ja el, az egészségügyi alapellátást is bonyhádi orvosok végzik. Én jól érzem magam ezen a parányi településen és azt ta­pasztalom, hogy a falu lakóinak bizalmát is élvezem. Mikor Bonyhádon az új aljegyző úrral feladatainkat megosztottuk, ra-4 gaszkodtam ahhoz, hogy Mucsfa hozzám tartozzon. Szeretek itt dolgozni. A FALU KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Első sor (balról jobbra): Sinn János polgármester, Loch Ernőné, Antal József alpolgármester. Hátsó sor (balról jobbra): Antal József, ifj. Erős István, Kemény Zoltán. ■

Next

/
Thumbnails
Contents