Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-30 / 150. szám

im 2003. Június 30., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Új stratégia a néppárthoz Budapest _________ Kovác s László pártelnök sze­rint a stratégiai program újra­gondolásának célja egy mo­dern baloldali néppárt létre­hozása. Az MSZP stratégiai programjá­nak újragondolására, a párt szer­vezeteinek megújítására azért van szükség, hogy korszerűbb, modernebb demokratikus balol­dali néppárttá váljon a szocialista párt - mondta Kovács László, az MSZP elnöke a párt választmá­nyának szombati ülésén Buda­pesten. A szocialista párt elnöke beszédében úgy fogalmazott: a stratégiai programnak választ választmányi ülésen jelentős át­keli adni azokra a kérdésekre, törésként értékelte az MSZP hogyan járulhat hozzá az MSZP a hosszú távú stratégiai programjá- demokratikus világrend kialakí- nak kialakításáról szóló munkát, tásához, a leszakadás, a szegény- A politikus közölte: a program ség felszámolásához, a további célja a közép-európai régióba gyarapodás támogatásához. illeszkedő új magyar szociál- Hiller István, a párt alelnöke a demokrácia kialakítása. ______■ Cs onka vizsgálóbizottság Budapest vei a kormánypártok a Pannon­— plast-ügyben megakadályozták A kormánypárti képviselők a parlamenti vizsgálóbizottság nélkül részvizsgáló-bizott- gyors felállítását - ellenzéki kép- ságot akar létrehozni a viselők bevonásával részvizsgáló- Pannonplast-ügy kapcsán a bizottságot hozzanak létre. Fidesz - Magyar Polgári Sző- Egy másik határozatban az vétség - derült ki a párt or- Országos Választmány megálla- szágos választmányának pítja, hogy a szocialisták és a szombati alakuló ülésén. szabaddemokraták elmúlt egy­éves tevékenységének eredmé- A Fidesz szerint továbbra is kér- nyeként a magyar gazdaság a dés, hogy kik gazdagodtak meg válság felé sodródik. Rogán a Pannonplast-ügy kapcsán, és Antal frakcióvezető-helyettes érintettek-e mindebben Med- arra szólította fel Medgyessy gyessy Péter kormányfő pénzügyi Péter miniszterelnököt, hogy körei - mondta Kövér László, a Fi- állítsa le az állami vagyon eről- desz Országos Választmányának tetett privatizációját, amíg a va- újraválasztott elnöke szombaton, gyón értéke nem erősödik az a testület alakuló ülését követően, európai uniós csatlakozás után A választmány határozatban kérte elvárt szintre, a parlamenti frakciót, hogy - mi-___________________ ■ „C éltáblakeresés” Az MSZP szerint álszent és fele­dékeny magatartást mutat, hogy azok alakítanának részvizsgáló­bizottságot a Pannonplast-ügy- ben, akik kormányzásuk idején minden ellenzéki kezdeménye­zésű, a közpénzek kezelését vizsgáló bizottság felállítását megakadályozták - közölte Lendvai Ildikó frakcióvezető. A politikus szerint a Fidesz már rég nem Szász Károlyért, a Pénz­ügyi. Szervezetek Állami Felügye­letéért, a közpénzekért aggódik, hanem politikai támadásainak keres céltáblát - fűzte hozzá. • • Orömkoncert Budapest A kormány döntése alapján Európában is egyedülálló Örömkoncertet rendeznek ál­lami ünnepünk, augusztus 20-a előestéjén Budapesten. A rendezők szerint mintegy 100- 120 ezres nézőközönség befoga­dására alkalmas a Hősök tere, va­lamint a szomszédságában lezárt Andrássy út, Dózsa György út és Városligeti fasor. A rendezvényre nem kell belépőjegyet váltani, minden érdeklődő gyönyörköd­het a fellépő kórusok műsorá­ban. A kolozsvári opera művé­szeitől a legkisebb ifjú énekese­kig szinte minden, korosztály képviselteti magát a színpadon. Az egész országból, csaknem minden megyéből fellépnek a a Hősök terén minősített kórusok legjobbjai, így a különböző tájegységek sajátos zenevilága is megeleve­nedik a színpadon. A szervező Miniszterelnöki Hivatal szerint a hangverseny a zene összetartó erejét, a nemzeti, világnézeti és korosztálybeli különbségek feloldását kívánja szimbolizálni. A fellépőket ösz- szeköti a ma már világhírű Kodály-módszer is, amelyen nemzedékek nevelkedtek itthon és a világ számos országában. A magyar főváros egyik leg­szebb pontján, a történelmi em­lékművek tőszomszédságában rendezendő koncertet külföldi televíziós csatornák is közvetítik. Augusztus 19-én este fél nyolc­kor a Himnusz csendül fel első­nek vegyes karok és gyermek- kórusok előadásában. Németh RENDŐRTISZTEK ESKÜTÉTELE. A budavári Oroszlános Udvarban 176 nappali tagozatos rendőrtiszti főiskolai hallgató tett fogadalmat Lamperth Mónika belügyminiszter jelenlétében. Az új egyenruhások közül 137-en rendőrtiszti, 13-an határrendészeti, 19-en vámigazgatási, 7-en pedig büntetés-végrehajtási szakon végeztek.____________________________________________________fotó: europress/kerék ágnes A gyakorlatban is a romákért Romák az integrálódó Európában címmel háromnapos nem- segíti a munka világába való visz- zetközi konferencia kezdődött a cigányság integrációjáról szatérést a számukra. Lévai Kata- vasárnap Budapesten. lin kiemelte, több roma szociális munkásra és egészségügyi dolgo- Budapest korlatban is tenni kell - hangoz- zóra van szükség, mert ezeken a tatta Lévai Katalin esélyegyenlő- területeken óriási a lemaradás. Az A romák ügye a nemzetközi fi- ségi miniszter a konferencián, esélyegyenlőségi miniszter sze­gyelem középpontjába került, de Hozzátette: a romák foglalkozta- rint a konferencia budapesti meg- ez még kezdeti lépés, mert a fel- tási integrációja nem valósult rendezése annak is köszönhető, merülő problémákat orvosolni meg, ezért még sok olyan progra- hogy a kormány komolyan foglal- kell, a diszkrimináció ellen a gya- mot kell elkezdeni, amely elő- kozik a cigányság gondjaival. ■ Egységes Európai Égbolt Olyan légiforgalmi irányító rendszer működik hazánkban, amely kizárja, hogy késsenek a repülőgépek - tudtuk meg a Magyar Légiforgalmi Szolgálat (HungaroControl) által ren­dezett sajtóbeszélgetésen. A késéseket a magyar légtéren kí­vül szedik össze a gépek. A biztonsági rendszerrel az esetle­ges légi karambolokat időben meg lehet akadályozni. Budapest A délszláv háború után hirtelen nagyon megnőtt a légi forgalom hazánkban, mivel a gépeket ha­zánk légterébe irányították - mondta Bakos József, a szolgálat légiforgalmi főosztályának veze­tője. Azóta átlagosan 450 ezer repülést regisztrál évente a repü­lésirányítás hazánk egén. A szolgálat irányítóközpont­jából' az ország teljes légterét el­lenőrzik. Igaz, a légtérnek van egy nem ellenőrzött része (a föld­felszíntől körülbelül 3300 méte­rig), ahol az összeütközések el­kerülése a püóták feladata, de a repüléstájékoztatók itt is infor­mációkkal segítik a repülőgép­forgalmat. A többszintű biztonsá­gi rendszer alapján egyébként a lehetséges ütközés előtt már 15- 20 perccel észlelik, ha két gép ke­resztezi egymás útját. Az ellenőr­zött légtérben a légiforgalmi irá­nyítók felelnek a légi járművek biztonságáért. Mint azt Mészáros Lászlótól, a Polgári Légiközlekedés Biztonsá­gi Szervezetének igazgatójától megtudtuk, hazánkban tavaly öt­ven légi baleset történt, ezek kö­zül a legsúlyosabb egy négysze­mélyes kisgép katasztrófája volt. Ferihegyen csak egyszer rendel­tek el a múlt évben vészhelyzetet, amikor egy Németországból ér­kező Lufthansa gép kényszer- leszállást hajtott végre, de senki nem sérült meg. Hazánk légterében több ki­sebb közelkörzet van, és a május 15-én életbe lépett új légtérrende­Drága késések Jelentős javulás után még mindig évente mintegy 4,4 milliárd euró kárt okoznak a késések az üzem­anyag-felhasználásban, a gépek alacsonyabb kihasználtságában, és az utasoknak a késések miatt fizetett pótlólagos szolgáltatások­ban az Eurocontrol országaiban, amelynek hazánk is tagja. A szer­vezet az átlagosan háromperces késéseket egy percre szeretné leszorítani. A javulás egyik re­ménybeli eszköze az EU hamaro­san üzembe helyezendő egysé­ges, műholdas légiirányítási rend­szere. Az Európa Tanács pénteki ülésén támogatásáról biztosította az „Egységes Európai Égbolt" lét­rehozására tett törekvéseket. let legfontosabb tétele szerint a már meglévő egységek mellé a ki­sebb repterek (Szeged, Sár­mellék, Nyíregyháza, Pér, Debre­cen) köré is külön közelkörzetet alakítottak ki. BARANYA RÓBERT Kotorják a balatoni iszapot Balatonszemesnél az iszapot lánc­talpas erőgéppel tolják a partra, Balatonfenyves partjai előtt kotróhajó végzi a munkát. Legalább egymilliárd forintra lenne szükség a balatoni iszapkotráshoz, az utóbbi időszakban a Balaton Fejlesztési Tanács 90 millió forint támogatást tudott nyújtani erre a feladatra. Balaton A hét végére befejeződik a kotrás Balatonfenyvesen, ahol a tavalyi sze­zonban a legrosszabb helyzet alakult ki; a képviselő-testület a parttól több száz méterre kiemelkedő homokzáto­nyon tartott üléssel szemléltette a tart­hatatlan helyzetet. Ezekben a napok­ban mintegy 40 ezer köbméter iszapot kotortak ki a település két nagyobb strandján; réseket nyitottak a homok­szigetekben, bízva abban, hogy a víz­áramlatok a maradó lágyiszapot el­szállítják.- Több mint 21 millió forintba került ez a munka - árulta el Lombár Gábor polgármester. - A további iszapkotrás­sal kapcsolatban gond, hogy nincs a Balatonnál megfelelő technológia; a munkát szolnoki és bajai vállalkozás végezte el. Vízzel lazítják föl az iszapot, és az elegyet csővezetéken juttatják partkö­zeibe, ahol a homok remélhetőleg meg­kapaszkodik, s fövenystrand alakul ki. A Somogy megyei Balaton-part előtti mederben 587 ezer köbméter iszap vár kotrásra. A rendszerváltozás óta csak minimális mértékben kotorták a Bala­tont; feliszaposodtak a strandok, s a mintegy százharminc kikötő egyikéből sem emelték ki a zagyot, mert a koráb­bi években magasan tartott vízszint e nélkül is lehetővé tette a közlekedést. CZENE ATTILA A homok remélhetőleg megkapaszkodik, s fövenystrand alakul ki Hírek Takarékoskodás Magyarország jövő évi költség- vetése is takarékos lesz, de a szocialista párt elnöksége azt javasolja a kormánynak, hogy az ideinél több pénzt fordítson munkahelyteremtésre, az ön- kormányzatok támogatására és infrastrukturális fejlesztésekre - közölte Kovács László, az MSZP elnöke szombaton egy Nógrád megyei rendezvényen, mti Késik az átadás Egyéni akciója volt Horváth Aladárnak a hétfőre tervezett székházátadás, előzetesen nem egyeztetett sem az elnökséggel, sem a képviselőkkel, a felújítási munka pedig még nem fejező­dött be - mondta szombaton Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat meg­választott elnöke. Hozzátette: két héten belül megtörténhet az ünnepélyes átadás, mti Maradt Semjén Semjén Zsoltot választotta meg a párt elnökévé nagy többséggel a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmánya szom­baton Budapesten. A pártelnök elmondta, hogy Varga László - a nemrégiben elhunyt elnök - végakarata volt, hogy ő kövesse ezen a poszton, mti Programozott ellátás A biztosítótól kapott alapdíjá­nak 50 százalékát is elveszít­heti az a háziorvos, aki fél éven belül nem teremti meg rendelőjében a programozott betegellátás feltételeit. Az egészségügyi tárcánál már 10-12 szponzor jelentkezett a sorszámosztó berendezések és a telefonos bejelentkezés technikai feltételeinek biztosí­tásához. EUROPRESS KismamaNet Kisorsolták a KismamaNet pályázat nyerteseit. Harminc- millió forint értékben a GTS- Datanet felajánlásaként 1000 szülőnek biztosítanak kilenc hónapig tartó ajándék internet­hozzáférést. A nyerteseket országszerte a védőnői hálózat értesíti, europress Alkalmatlan A Gyermek-, Ifjúsági és Sport­minisztérium, valamint a Sportfolió Kht. Gyurcsány Ferenc miniszter megbízásá­ból áttekintette az előző kor­mány idején beszerzett sta­dionbeléptető rendszer meg­tervezésének és megvásárlásá­nak körülményeit. Úgy talál­ták, a rendszer túlméretezett, drága, elsietetten vásárolt és alkalmatlan. A miniszter hasz­nosítási terv kidolgozásával bízta meg a Sportfolió Kht.-t, amelyet július 10-ig kell el­készíteni. EUROPRESS Elsejétől módosítás A köztisztviselői törvény módo­sítása, néhány kitételtől el­tekintve, a köztisztviselők nap­ján, július 1-jén, kedden lép hatályba. Az Országgyűlés által június 23-án elfogadott jog­szabály-módosítás a többi közt visszaállítja az ügykezelők köz- szolgálati jogviszonyát, lehető­vé teszi a polgármesterek illet­ményének emelését, és ki­terjeszti a lakáshoz jutást elő­segítő állami készfizető kezes­ségvállalást. MTI Védett állatok Gusztos Péter (SZDSZ) képvise­lőtársával, Hankó Faragó Miklóssal szabadságvesztéssel büntetné az állatkínzást: az ál­lat halálával vagy maradandó egészségkárosodásával járó eseteket egy évig terjedő sza­badságvesztéssel büntetnék. A tervezet kitérne az orvvadá­szat büntetőjogi szabályozásá­nak módosítására és az állat­viadalok tilalmára, europress FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/MÁRTON LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents