Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-04 / 129. szám

MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL 2003. Június 4., szerda Mondom a magamét SZERI ÁRPÁD Virággynjtők Sok a virágkedvelő ember, ám ez a rajongás néha már eléggé el nem ítélhető túlzásokban, anyagi és erkölcsi károkozásában nyil­vánul meg. Ismeretes, hogy gyakorta a közterületekről, a parkok­ból emelik el a frissen ültetett virágokat a „gyűjtők”, sőt, ebből a szempontból a temetők sincsenek biztonságban. Tegnap reggel pe­dig a szekszárdi V. Számú Általános Iskola pedagógusai és kisdi­ákjai nyugtázták elszomorodva: az intézmény nyitott teraszáról valakik az éj leple alatt elemelték az oda kitett piros muskátlik és fehér petúniák nagy részét. Az előzményekhez tartozik, hogy az is­kola egy helyi önkormányzati pályázat révén jutott hozzá ezekhez a virágokhoz: a gyerekek vállalták a növények ápolását, az önkor­mányzat pedig rendszeresen ellenőrizte volna a gondozást... Erre azonban nem lesz szükség, hiszen a muskátlik és a petúniák már másutt díszítik majd a környezetet. Igen, díszítik, hiszen a tolvaj a tartóval, illetve a földdel együtt vitte magával a virágokat, két­ségkívül vigyázva rájuk. A két és fél méternyi magasságban rögzí­tett műanyag vályút gondosan kicsavarozta, a földet is precízen összeszedte, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a tettest nem a pusztítás szándéka, hanem saját kertjének szebbé tétele ve­zette. Igaz, tolvajlás árán. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet - tartja a régi mon­dás. Az iskola kisdiákjai és tanárai azonban nem biztos, hogy im­már egyetértenek a szállóigével. ____________Megkérdeztük olvasóinkat;____________ Mi t ér a szakmunkás-bizonyítvány? Szakemberekben nincs hiány, de jó szakemberekben annál inkább. Erre a bölcsességre akkor jut valaki, ha építkezik, ha meg akar javíttatni valamit gyorsan, avagy, ha kiváló minősé­gű terméket szeretne vásárolni, elfogadható áron. Mit ér ma a szakmunkás bizonyítvány? - kérdeztük tegnap azoktól a fia­taloktól, akik saját területük legjobbjai közé számítanak. Kiss Károly, vegyiáru kereskedő, Szekszárdi - Sokat jelent, mert ha valaki jól dolgozik, minőséget teremt, akkor azt megfizetik. Bodó László asztalos, Dúzs: - A szakmunkás-bizonyítványt talán afféle minimumként lehet tekinteni. Ha megvan, akkor az lehetősé­get jelent a továbblépésre, a szakma magasabb szinten való művelé­sére. Nagy Petra, ügyintéző titkár, Bonyhádi - Könnyebb elhelyezke­dést jelent, de nem feltétlenül a megyében. Budapesten biztos, hogy könnyebben találnék munkát. Márton Mihály, ügyintéző titkár, Bonyhádi - Többet jelent, mintha nem lenne, de ehhez a bizonyítványhoz már csak egy jó cég kellene! ■ Előző kérdésünk: Megfelelően megbüntetik-e a randalírozó Fradi-szurkolókat? Valameny- nyi szavazónk úgy vélte, hogy nem kapnak kellő büntetést. MAI KÉRDÉSÜNK: ■ ■ Megszerzi-e Michael Schumacher idén a hatodik világbajnoki címét? Szavazhat az interneten: wrww.tolnalnepuj8ag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Emeltszintű részleg a Kadarka utcában Korszerű, színvonalas lakosztályok az új szárnyban Újabb részleggel bővült a szekszárdi Szociális Központ. A Kadarka utcában 12 férőhe­lyes emeltszintű ellátást nyúj­tó részleget adtak át ünnepé­lyes keretek között tegnap délután. Szekszárd A Kadarka utcai otthon 26 férő­hellyel működött eddig, az ott élők teljes ellátásra szorulnak, többségük 80 év feletü. Terület- fejlesztési támogatásból először klubhelyiséggel bővült az otthon, majd á Széchenyi tervre benyúj­tott sikeres pályázat és a szek­szárdi önkormányzat által bizto­sított saját erő segítségével elké­szült az új, emelt szintű ellátást nyújtó szárny, amelybe 12 új lakó költözött. A mintegy 30 milliós beruházással kialakított korszerű, színvonalas lakosztályok egy és Az otthon hangulatos belső udvara kétszemélyesek és mindegyikhez fürdőszoba is tartozik. Tegnap délután ünnepélyes keretek között avatták fel az új részleget, Rottenbacher Ádám, a szociális központ igazgatójának köszöntője után Kocsis Imre An­tal, Szekszárd polgármestere mondott avató beszédet. Mint el­hangzott, a városban az eltelt 12 év során az idősek ellátását szol­gáló intézmények fejlesztése lan­kadatlan ütemben zajlott, s ez az „építkezési láz” a mai napig tart. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Mivel Szekszárd lakossága öreg­szik, az élet által diktált feladata és kötelessége a városnak, hogy az idős embereknek olyan ottho­nokat teremtsen, ahol érdemes él­ni. A folyamat tehát nem ér véget, hamarosan egy 40 lakásos nyug­díjasház építése kezdődik Szek- szárdon. Az avatóbeszéd után Farkas Béla római katolikus plébános ál­dotta meg az új részleget, egész­séget, szeretet, boldogságot kérve az Úr áldásával. venter Jani József és felesége, Tériké néni, az egyetlen házaspár az új részlegben M9, Duna-híd: műszaki átadások Könnyen elképzelhető a Szent László név Kevesebb, mint egy hónap van Tegnap megkezdődött az M9-es út hátra a Szekszárd térségében Bács megyei, 5 kilométeres szaka­épülő új Duna-híd és az azon szának műszaki átadása - közölte áthaladó M9-es útszakasz be- lapunkkal Rikker István, projekt- fejezéséig. Ennek megfelelően iroda vezető. Ma a Tolna megyei tegnap megkezdődtek a mű- szakasz két kishídjának átadására szaki átadások. A híd nevéről kerül sor, pénteken a túloldalon a még nincs döntés, de a Szent mezőgazdasági utakat adják át, jú- László elnevezés továbbra is nius 16-tól a Tolna megyei útsza- esélyes. kaszok következnek. Még nincs döntés a névről Tegnap felröppent a hír, miszerint eldőlt, hogy az új Duna-híd a Szent László nevet fogja viselni. (Mint azt korábban megír­tuk, hivatalos vélemények szerint is esélyes ez az elnevezés.) Rimái Rudolf, a megyei közútkezelő kht. vezetője lapunknak tegnap csak azt tudta megerősíteni, hogy a napokban juttat­ták el a minisztériumhoz a felterjesztést, amelyben a Szent László név szerepel. A döntést a Földrajzinév Bizottság hozza majd meg. Földi Ervin, a bizottság elnöke érdeklődésünkre közölte: a felterjesztést csak e hét hétfőn kapták meg, várha­tóan e hónap végén ülnek öszsze és csak akkor határoznak a híd nevét illetően. A bizottság egy másik tagja szerint „kön­nyen elképzelhető”, hogy az új dunai átkelő a Szent László nevet kapja majd. A szakember elmondta, hogy az aszfalt utolsó, ún. kopórétegének terítése befejezés előtt áll. A munka jelenlegi, végső stádiumában in­kább annak meghatározása okoz nehézséget, hogy mi az, ami még nincs kész. A műszaki átadások­nak éppen az a rendeltetésük, hogy kiderüljön, mit nem fejeztek be, esetleg mit kell még megvalósítani. A Duna-hídon tegnap a Tolna megyei oldali ártéti hídjának aszfal­tozása és szigetelése, valamint a tel­jes hídon a fedőfestő munkák zaj­lottak. Szabó György, fő-építésveze- tő tájékoztatása szerint a nagy hí­don a kopóréteg építése június 12- én kezdődik, és várhatóan 14-én fe­jeződik be, a burkolatjelek festési munkálataival. Ezt követően kez­dődik a híd műszaki átadása, ami június 30-ig megtörténik. A próba- terhelést várhatóan június 14. és 22. között végzi a műszaki egyetem szakmérnök csoportja. Hogy mikor indul meg a forgalom, azt egyelőre még nem tudják pontosan. ____-s­PA KS. A Reménység lángja el­nevezésű magyar rendészeti fáklyás futás rendőrökből álló váltója Budapestről ma délután három óra tíz perckor érkezik Paksra. A városháza előtt fo­gadják a stafétát, amelynek tisz­teletére rövid műsort rendez­nek iskolások és a paksi maz- sorettek részvételével. TOLNA-MÖZS. A mözsi I. Ist­ván iskola tanulói ma, szerdán Kaposváron színházi előadást néznek meg. A kiránduláson jutalomként részt vesznek azok a diákok is, akik félévi jegyei­ken a legtöbbet javítottak év vé­gére. DOMBÓVÁR. Az önkormány­zat a településen keletkező szi­lárd hulladék összegyűjtését és elhelyezését végző Kaposvári Városgazdálkodási Rt.-vel közö­sen csütörtök reggel nyolc órá­tól környezetvédelmi vetélkedőt rendez a helyi oktatási intézmé­nyek 5-8. évfolyamos diákjai számára. A Kórházi-tó környé­kén lebonyolításra kerülő prog­ramra tíz csapat nevezett. Kiválón vizsgáztak a versenyeken Egyetem és főiskola várja a legjobb szakmunkás fiatalokat A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Verse­nyen szűkebb pátriánkból negyven tanuló ért el olyan, jeles eredményt, ami alapján mentesült a szakmai záró­vizsga alól. Őket jutalmazta tegnap a Tolna Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara. Tolna megye-Szekszárd A diákoknak dr. Fischer Sándor el­nök, Dömény Zoltán, az ipari ta­gozat elnöke, valamint dr. Beréti Zsolt titkár nyújtotta át az elisme­rő’okleveleket, illetve az ösztöndí­jakról szóló igazolásokat. A negy­ven fiatal közül a bonyhádi Juhász Judit a cipőfelsőrész készítő, a dom­bóvári Tallján Dániel a közlekedési, a paksi Mihályi Zsolt a környezetvé­delmi, a szekszárdi Kocsis Róbert a kőműves szakmában ért el kivált­képp szép eredményt a maga máso­dik helyével. A cipőipar kategóriá­ban a bonyhádi Székely Balázs, a pneumatikában pedig a paksi Ju­hász Sándor nem talált legyőzőre: mindketten első helyen végeztek. Ezért kértük a két fiatalt egy rövid bemutatkozásra. Nem marad a kaptafánál A Jókai Mór Szakképző Iskolába járó Székely Balázs elárulja: erede­tileg a faipar érdekelte, de mivel az általános iskolát viszonylag jó je­gyekkel fejezte be, a szakmunkás- képző helyett az érettségit is adó szakközépiskola mellett döntött.- A tanáraim megszerettették velem a cipőipart - folytatja a húszéves fiatalember. - A Szom­bathelyen tartott országos verse­nyen egy gyakorlati feladatot kel­lett megoldani egy cipőfelsőrész készítésével. Az első helyem azt jelentette, hogy megvan a techni­kusi minősítés. Már túl vagyok az érettségin, sőt, bejutottam a mis­kolci egyetemre is. Itt a környe­zetmérnöki szakon fogok tanulni. Automatika és pneumatika- A pneumatikus sűrített levegővel működtetett és vezérelt berendezé­seivel dolgozik - határozta meg munkájának lényegét az Energetikai Szakképző Intézet diákja, Juhász Sándor. - Mindez csak része a szak­mámnak, hiszen én villamosmér­nök leszek. Már általános iskolás­ként az elektronikus dolgokkal fog­lalkoztam a legszívesebben. így jött a képbe az automatika, ezen belül pedig a pneumatika. Ez annyira jól ment egy idő után, hogy a X. Csemyánszky Imre versenyen, ösz- szesítésben már nem is találtam le­győzőre... Sándor más szempontból is bi­zakodóan tekinthet előre, hiszen az érettségi után felvételi vizsga nélkül besétálhat a budapesti Kandó Kál­mán Műszaki Főiskolára.-SZÁ­Lift és mosdó mozgássérülteknek Kézben vitték eddig a Dombóvár Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium pá­lyázatán 10 millió forint visz- sza nem térítendő támogatást nyert a Városi Kórházat mű­ködtető Szent Lukács Kht. ar­ra, hogy a rendelőintézet négy vizesblokkját modernizálja és liftet szereltessen az épületbe. A több mint három évtizede átadott intézményrészben csak lépcsőn le­hetett közlekedni a két szint között. Az emeleten működik például a la­boratórium és a belgyógyászat, me­lyek forgalma igen nagy. A nehezen közlekedőket és a mozgássérülte­ket eddig kézben szállították fel, de az is gyakran megesett, hogy a föld­szinti kezelők egyikében végezték el a vizsgálatokat. betegeket az emeletre- Már régóta szerettünk volna egy liftet az épületbe és a négy vi­zesblokkot is korszerűsítem, de forrás hiányában mindig le kellett mondanunk tervünk megvalósítá­sáról - mondta Nagy Béla, a Szent Lukács Kht. egyik ügyvezető igaz­gatója. Tavaly ismét megpróbál­tunk pénzt szerezni a minisztéri­umtól, mely pályázatunkra 10 mil­lió forint vissza nem térítendő tá­mogatást adott. Ehhez 11,5 millió forintot tettünk. Ebből a pénzből a szakemberek néhány hónap alatt személyliftet állítottak üzembe és a négy vizesblokkot is teljesen fel­újították, melyekben a tolókocsi­val közlekedő mozgássérültek számára is készült két mosdó. Üröm az örömben, hogy két kéz­mosó helyiség felszerelési tárgyait ismeretlen vandálok máris meg­rongálták ___________________^GR-

Next

/
Thumbnails
Contents