Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-26 / 147. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Június 26., csütörtök Az apró kezek egyre ügyesebbek Pál-napi vígasságok Borünnep, honfoglalónap, szomszédolás Nyári tábor a Deák Ferenc iskolában Paks Az első évben egy hetes volt a tábor, alsó tagozatos gyerekek számára - mondja Szekeres Judit tanító és legfőbb segítője Márkus Melinda - de a gyerekek közfelkiáltással duplázást kértek. így azóta már két hetet töltenek az iskola Tolnai úti épületében. Csodák várják itt őket, de ezeket maguk alakítják, látható örömmel formálják az apró tárgyakat, büszkék a végeredményre. A választék szinte felsorolha- tatlan, tűzzománcot készítenek, agyagot formáznak és kiégetik, gyöngyből és drótból dísztárgyak születnek, bőrtárgyakat varrnak, fonnak, pólókat batikolnak vagy festenek, miközben ügyesebbé, biztosabbá válnak az apró kezek, formálódik ízlésviláguk. Az idén már ötvenen jelentkeztek, két teremben folyik a munka, ami a kicsik számára elsősorban játék; élvezetes szórakozás. Pihenőnek pedig ott az udvar, a labdák, észre sem veszik, hogy az év közben megszokott környezetben vannak. De szólaljanak meg inkább ők maguk. Somkert Enikő, kilenc éves: Szép dolgokat készítünk , jó helyen vagyunk. A szüleim dolgoznak, ha vége lesz a tábornak a nagyinál leszek. A hét esztendős Séllei Anett: Nagyon jó itt, azért jöttem, mert szeretnék ügyesebb lenni, szerintem már sikerült is. Kár, hogy lassan vége lesz - mondják a gyerekek és látszik is, hogy nagyon élvezik. Érdekes dolog tűzzománcot készíteni, üveget festeni vagy hőre puffadó festékkel színesíteni a pólónkat, hiszen így egyedi lesz, amilyen másnak nincs. Negyedik nyáron rendezett kézműves tábort a Deák Ferenc Általános Iskola. Olvasóink kérdezték Sok olvasónk kérdezte tegnap, hogy honnan indulnak az autóbuszok szombaton az új Duna- hídnál tervezett egész napos népünnepélyre. Nos, a probléma megoldása egyszerű: az autóbusz-pályaudvarról 12 órától kezdődően félóránként mennek a buszok. Mint ismeretes kerékpárral a 6-os úton nem szabad közlekedni, de el lehet jutni a hídhoz a Keselyűsi úton, majd az árvízka- pun át, a töltésen. ___________■ Se gíteni a cigányságot Elsősorban a cigányság foglalkoztatási problémáit kívánják enyhíteni a tolnai települési önkormányzat, a kisebbségi önkormányzat és a megyei munkaügyi központ közötti együttműködéssel. Tolna Aláírás előtt áll az az együttműködési megállapodás, amely a tolna-mözsi cigányság életkörülményeinek és társadalmi helyzetének javítását célozza. Ez a típusú partnerség a megye más településein sem ismeretlen. A megállapodás-tervezetben szerepel, hogy az együttműködés keretében a felek képzési és foglalkoztatási programokat indítanak. A munkaügyi központ többlettámogatások révén a cigány emberek javára előnyös megkülönböztetést alkalmaz, és kiemelten elősegíti a cigány fiatalok munkába lépését, vállalkozóvá válását. A tartósan munka nélkül levő cigányok foglalkoztatását közhasznú munkaprogramokkal igyekeznek javítani. A felek kiemelten fontosnak tartják olyan képzési programok megvalósítását, amelyek általános iskolai és szakmai képzést biztosítanak a cigányság részére. A partnerek összegezni kívánják a már működő, sikeres foglalkoztatási programokat, és ezekről évente konferenciát tartanak. A megállapodás-tervezet aláírására várhatóan hamarosan sor kerül. ■ Bemutatkozik a főiskolai kar pedagógusképző intézete A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán tavaly Gazdaságtudományi, Szociálpolitikai és Pedagógusképző Intézet szerveződött. A Pedagógusképző Intézet első évét dr. Kurucz Rózsa, tanszékvezető főiskolai tanár, a neveléstudomány kandidátusa, az intézet igazgatója mutatja be. A Pedagógusképző Intézet a köréhez tartozó szakokat, illetve az oktatók és hallgatók létszámát tekintve a legné pesebb. Három tanszék 4 intézeti csoport, 30 oktató, 3 intézeti munkatárs és összesen 946 nappali és levelező tagozatos tanító, óvodapedagógus, német nemzetiségi óvodapedagógus szakos, illetve pedagógus szakvizsga továbbképzési szakokon résztvevő hallgató tartozik az intézethez A pedagógusképzés a megyében közel 200 éves tradíciót őriz. Szekszárdon, a főiskolán 1977- től képeznek tanítókat, 1984-től óvodapedagógusokat, 1985-től német nemzetiségi óvodapedagógusokat. Az eltelt 25 év alatt több ezer tanító és óvodapedagógus hagyta el a főiskolát és helyezkedett el a város, a régió és az ország iskoláiban, óvodáiban. A kar vezetése az intézet szervezésével a szakmai-minőségi fejlesztést kívánja elősegíteni. Az intézet számára biztosított szakmai önállósággal is ösztönözni igyekszik a tanszékek és intézeti csoportok közötti hatékonyabb, szervezettebb együttműködést a szakok fejlesztésében, esetleges új szakok indításában. A szakma méltóságát, szuverenitását szolgálja az intézeti önállóság, bár az átalakulás nem zökkenőmentes. A Pedagógusképző Intézet elsődleges feladata a pedagógus szakok, illetőleg a képzéshez kapcsolódó tudomány- és művészeti ágak színvonalas gondozása és fejlesztése. Összehangolja a tanszékek és az intézeti csoportok által képviselt tudomány- területek oktató-kutató munkáját, szakirányú továbbképzéseit, szakképzéseit. A 2000-ben indult 4 féléves pedagógus szakvizsga továbbképzési szakok nagyon eredményesek. Az intézet által kínált tanulmányi területek elsősorban á speciális nevelési szükségletű gyermekek nevelésére koncentrálnak, differenciálásra, fejlesztésre, a roma gyerekek nevelésére, gyógytestnevelésre. A idén 20-an végeztek a gyógytestnevelés szakirányú továbbképzésen és 145 hallgató tett sikeres pedagógus szakvizsgát nagyon magas színvonalon. Továbbra is várják a pedagógus szakvizsgára jelentkezőket, akik igénylik a megszerzett ismereteik felújítását, elmélyítését, a legkorszerűbb ismeretek elsajátítását egy-egy speciális területen. Az új képzési formák bővülése, az új tárgyak bevezetése az oktatóktól komoly tudományos és szakmai felkészültséget igényel. Kiváló tudományos szakírók és művészta- x-cí V nárok dolgoznak az intézetben, akik számos értékes művel, alkotással gazdagítják a szakmát, s büszke lehet rájuk a kar, a város, a régió és az ország is. Tavaly az intézet oktatói 57 tudományos-szakmai munka, könyv, tanulmány szerzői és számos művészeti alkotás létrehozói voltak. Hét kandidátus f.y / illetve PhD minősítésű oktató dol- - ' gozik az intézetben. Biztosított az utánpótlás is, hisz jelenleg 7 fiatal oktató PhD-jelölt áll minősítés előtt. A pedagógusképzés szakjainak modul- és min- tatantervei a 2002/2003-as tanévtől a kredit rendszer szerint készültek, s ez feltehetően nagyobb lehetőséget biztosít a hallgatóknak az önálló tanrend kialakítására, az egyéni érdeklődés szerinti választásra. Az oktatás minőségi színvonalát jelzi, hogy a most végzett 115 tanító 4,4-es átlaggal záróvizsgá- zott. A Pedagógusképző Intézet partnerkapcsolatot alakított ki a Nyitrai Konstantin Egyetemmel. Az elmúlt szemeszterben 13 vendéghallgató vett részt a tanítóképzésben az ottani egyetemről. Az intézet 13 oktatója áprilisában tapasztalatcsere látogatáson volt Nyitrán, majd júniusban a nyitrai egyetem rektora és prorektora is megtisztelte a szekszárdi kart. Az intézet együttműködik a kar és a PTE más oktatási-kutatási és egyéb szervezeti egységeivel, a szaknak megfelelő gyakorlati színterekkel. A gyakorlóiskola és gyakorlóóvoda jól képzett szakvezetőkkel és ma már többnyire szakvizsgázott pedagógusokkal látja el a gyakorlati képzést. A Pedagógusképző Intézet célja, hogy a speciális feladatokat kisebb közösségek irányítsák, a pedagógiai koncepciók megfogalmazását, a pedagógiai kultúra minőségének fejlesztését azok határozzák meg, akik a tevékenységek részesei és irányítói, hogy az adott szakterületen a pedagógiai rendszer hatékony működésének alapelvei érvényesüljenek, hogy a piac-gazdaság törvényei mellett se sérüljön a szakma, s hogy lehetővé váljon a szemléletbeli- és módszertani megújulás. ___________________________________________________(702731 Három napos, eseménydús program várja a hét végén pénteken, szombaton és vasárnap a dombóváraikat és a kistérség településeinek lakóit. Dombóvár Az idén immár nyolcadszor rendezi meg a Művelődési Ház Kht. Dombóváron a Pál-napi vígasságot a művelődési házban és környékén. A három napos rendezvény- sorozaton lesz minden, ami szemszájnak ingere, sőt a programból a kultúra sem marad ki. Pénteken, a borünnepen nyílik meg a művelődési házban Deim Pál képzőművészeti és testvére Deim Péter fotóművész kiállítása. AIV. Dombó Pál várjátékok című vetélkedő témája a magyar nép hiedelemvilága. E tárgykörből 11-19 évesek versenyeznek. A sikerhez nem annyira tárgyi tudásra, mint inkább kézügyességre, gyorsaságra, ritmusérzékre és főképpen fantáziára lesz szükség. A borünnep irodalmi esttel zárul. Szombaton a honfoglaló nap programjában sok egyéb mellett lesz kézműves vásár, jurtaállítás, maskarás játék, íjászverseny, korabeli zene és tánc. Tüskében másodszor kerül sor a Péter-Pál horgászversenyre. Ezen a napon tartják a VIII. országos lassúsági pipaszívó és a VIII. Dombóvár Erős embere vetélkedőt. Kilenckor kezdődik a Péter- Pál aratóünnep, tűzvarázslással, szerelmi jóslással és más játékkal, majd moldvai táncház zárja a napot. Vasárnap lesz a Szomszédolás elnevezésű kistérségi fesztivál. Ennek keretében rendezik meg a VII. szabadtűzi sütő és főzőversenyt. Bemutatkoznak a tamási és a dombóvári kistérség településeinek kulturális együttesei. Népi játékok és mulatságok címmel vidám vetélkedő lesz a települések között. A győztes elnyeri a Szomszédolás Kupát. Este utcabál, majd tűzjáték zárja a Pál-napi vígasságok résztvevőit. Nem faddi az állatkínzó A polgármester különbségtételre kéri a közvéleményt A Fadd-Domboriban történt állatkínzás tettesének - s mindazoknak, akik közömbös szemlélői voltak a galád- ságnak - talán eszükbe sem jut, hogy milyen súlyos erkölcsi kárt okozott az illető nemcsak magának, hanem környezetének és az általa képviselt szakmának is. Erről tanúskodnak azok a nyílt levelek, melyek tegnap érkeztek szerkesztőségünkbe. Az elsőben Fadd polgármestere, a másodikban egy bonyhádi állatvédő osztja meg gondolatait az olvasókkal. Fadd-Dombori Kocsner Antal, Fadd polgármestere a helybeliek véleményét tolmácsolja, amikor hangsúlyozza: a lakosságot felháborította az az embertelen kegyetlenség, ahogyan a szerencsétlen kutyát megkínozták. Ugyanakkor rámutat arra, hogy „a jelenlegi ismereteink szerint sem az elkövetők, sem az őket alkalmazó cég nem faddi. Éppen ezért - megértve az országos felháborodást - kérünk mindenkit, hogy tegyenek különbséget a helyszín (a faddi emberek) és az elkövetők között. (...) Egyetértve az állatkínzásnak büntetőjogi kategóriába emeléséért szót emelőkkel, felkérjük környékünk országgyűlési képviselőit, hogy álljanak az ügy mellé és segítsék sikerre vitelét. Kérünk mindenkit, különösen a szombati demonstrációk résztvevőit, hogy Fadd-Domboriról ne az állatkínzás, hanem továbbra is a vendégváró üdülőtelep jusson eszébe” - zárul a polgármester közleménye. A Bonyhádon élő önkéntes állatvédő, Varga Erzsébet kemény szavakkal mond ítéletet a biztonsági őrökről, akik szerinte nem cáfolták meg „a róluk terjengő szóbeszédet.” Varga Erzsébet szerint holmi ejnye-bejnye már nem használ, szigorítani kell az állatvédelmi törvényt. Majd a gyökerekig leásva ebben látja az egyik legfőbb gondot: „Sajnos arról nem beszél senki, hogy a gyerekeket nem tanítják meg az állatok szere- tetére, tiszteletére, arra, hogy nekik is joguk van élni ezen a Földön.” Szerencsére találkozhatunk kedvező jelekkel is, hiszen azért vannak szülők, akik „megtanítják gyermekeiket arra, hogy szeressék az állatokat. Rendszeresen, minden szombaton eljönnek az állatmenhelyre és ott töltenek egy délutánt. Igazi, állatszerető felnőttek lesznek, akik soha nem fognak állatokat kínozni.” -száSzekszárd. Jelentkezett a Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál tombola főnyereménének nyertese. Cseh Gábor Szekszárdi tél című 60x80-as olajfestményét Csuprik László és felesége nyerte. A fiatalos házaspár egy nevezetes évszámukat játszotta meg a tombolán, a G 45-ös lett a nyerő. Csuprik László cége, a Célgép Kft. egyébként régi támogatója a fesztiválnak. fotó: gottvald károly AZ OTOSLOTTO VARHATO FŐNYEREMÉNYE 1 .300.000.000 Ft azaz 1 milliárd 300 millió forint