Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-23 / 144. szám

2003. Június 23., hétfő HAZAI T Ü KÖR 3. OLDAL Leállítanák a privatizációt Kecskemét Ismét Áder Jánost választotta frakcióvezetőjévé a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcso­portja a Szövetség kecskemé­ti, kihelyezett ülésén. A Szövetség mezőgazdasági ka­binetje arra szólítja fel a kor­mányt, hogy 30 milliárd forintos gyorssegélyt biztosítson az aszálykárok enyhítésére, vala­mint a sertés-, a tej- és a baromfi­válság kezelésére. Pontosan 30 milliárd forinttal kerülnek többe az utántöltős Gripen vadászgé­pek; Áder úgy vélte, inkább a me­zőgazdaságon kellene ebből a pénzből segíteni. A Szövetség-frakció gazdasági kabinetje arra szólítja fel Med- gyessy Péter miniszterelnököt, ál­lítsa le az állami vagyon privatizá­Reagál az MSZP A parlamenti demokrácia félreér­tése, hogy a Fidesz a saját prog­ramját kéri számon a kormányon - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselő- csoportjának vezetője. Szerinte az ellenzéki párt nem alkalmaz­kodik a parlamenti demokrácia lényegéhez. cióját, amíg a forint értéke nem erősödik az elvárt szintre. Szerin­tük a gyorsított értékesítés milli- árdokat vesz ki az adófizetők zse­béből. Varga Mihály volt pénz­ügyminiszter a kormány egyéves munkáját értékelve kifejtette; szemben a Medgyessy-kormány azon választási ígéretével, hogy 400 ezer új munkahelyet terem­tenek a négy év alatt, egyelőre 30 ezerrel növekedett a munka­nélküliek száma. MIHÁLYKA GYULA Megalakult a gazdatagozat Karcagon megalakult a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Gazda­tagozata: elnöke Faludi Sándor tiszaszentimrei családi gazdálkodó lett. Az országos elnökség tagjai: Glattfelder Béla, Járvás István, Mádl István és Kékkői Zoltán. A gazdatagozaton belül kell otthonra találniuk azoknak a kisgazda politikusoknak, akik nem búzaégető akciókkal akarják magukra felhívni a figyelmet, hanem értelmes munkával - hangsúlyozta Pokomi Zoltán, a Szövetség alelnöke. daróczi Erzsébet MDF: szemfényvesztés Budapest A Magyar Demokrata Fórum or­szágos választmánya szerint a jó­léti rendszerváltás ígérete szem­fényvesztés, amíg a kormány csak 100 vagy 200 napos progra­mokban gondolkodik - hangzott el a testület szombati ülését kö­vető tájékoztatón. „Az MDF or­szágos választmánya felszólítja a kormányt, tegye egyértelművé az energetikai szektorral kapcsola­tos igazi szándékait” - mondta Katona Kálmán, a párt általános alelnöke. A választmány egyetér­tett abban, hogy Hende Csaba a továbbiakban nem élvezi az MDF országos elnökségének bizalmát. MTI Élményfürdő a leilei strandon Forró és csúszós ez a nyár Közel 300 millió forintba került az az élményfürdő és egész­ségközpont, amit szombaton avattak fel Balatonlellén a Nap­fény strandon. A beruházás helyi erőből, megyei összefogással és állami támogatással valósult meg. Balatonlelle Egy-egy gyermek és felnőtt él­ménymedencét, valamint egy úszómedencét épített a kivitelező Alterra Kft., valamint szaunát, szoláriumot, gőzfürdőt és masz- százshelyiséget. A közel 300 mil­lió forintos beruházást az állam a Széchenyi-terv keretében támo­gatta és segítséget nyújtott So­mogy megye önkormányzata is.- Kevés balatoni településen mondhatják el, hogy ilyen létesít­ménnyel rendelkeznek. A csök­kenő idegenforgalomra válaszul valami újat, vonzót akartunk - mondta Kenéz István balatonlellei polgármester. - Ezzel szeretnénk visszacsalogatni a vendégeket a magyar tengerhez és Lellére. A polgármester arról is beszélt: az úszómedencét természetesen a helyi és környékbeli fiatalok úszásoktatására is igénybe vehe­tik. Valahogy így lehet újra von­zóvá tenni a Balatont - állapította meg Mesterházy Attila államtit­kár. - A turista azt keresi - tette hozzá -, hol talál minőségi szol­gáltatásra; a Balaton önmagában már kevés. Gyenesei István, a megyei köz­gyűlés elnöke annak a reményé­nek adott hangot: egyre több bel­földi turistát lehet a következő időszakban a tó partjára csalogat­ni, s idővel elfelejthetjük a rosz- szul csengő idegenforgalom kife­jezést. Hozzátette: Somogy me­gye önkormányzata azért tekinti fontosnak a leijeihez hasonló be­ruházások támogatását, mert jól tudják, a megye is csak úgy gaz­dagodhat, ha települései gyara­podnak. FÓNAI IMRE Liberális halászlé Budapest Minden pártnak arra kellene összpontosítania, hogy Magyar- ország minél felkészültebben lépjen az Európai Unióba, ehhez képest rossz irányba csúszik a politikai közélet - mondta Kun- cze Gábor a Keszthelyen rende­zett hagyományos liberális ha­lászlépartin. „A Magyar Bálint elleni, csúsztatásokkal, hazugsá­gokkal teli támadássorozat és számos más nemtelen eszköz al­kalmazása is mutatja: a Fidesz­nek érdeke lenne, ha az SZDSZ eltűnne a politikai közéletből” - jelentette ki a szabad demokra­ták elnöke, aki szerint bármi tör­ténik az országban, a legnagyobb ellenzéki párt igyekszik azt a na­pi politikai céljaira felhasználni. „Éppen emiatt rendkívül rossz irányba megy a magyar politikai közélet” - szögezte le. MTI ÓRIÁS GÖMBÖK. 2003. június 26-ig tart a XXIV. Hőlégballon Nem­zeti Bajnokság és a IV. Termofarm kupa. A versenyen 19 ország 40 versenyzője vesz részt. A képen a verseny harmadik napján Ballószög határában emelkednek a levegőbe a ballonok. FOTÓ: PETŐFI NÉPE/UJVÁRI SÁNDOR ✓ Az Államháztartási Hivatal (Budapest V., Deák Ferenc u. 5.), a fővárosi, valamint a megyei székhelyű területi államháztartási hivatalok, a Magyar Államkincstár Rt., annak budapesti igazgatósága és a megyei székhelyű fiókjai KÖZLEMÉNYE Értesítjük valamennyi minisztériumi, központi költségvetési szervi, országos hatáskörű szervi, intézményi, önkormányzati és magán­ügyfelünket, hogy a kincstári rendszerben bekövetkező szervezeti változás miatt 2003. június 30-i hatállyal Magyar Államkincstár, illetve a Magyar Államkincstár (adott megye elnevezését magában foglaló) Területi Igazgatósága néven folytatjuk a működésünket és állunk tisztelt ügyfeleink rendelkezésére. * A Magyar Államkincstár központi székhelye: 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 5. központi postacíme: 1909 Budapest budapesti telephelyek még: Budapest XIII., Váci út 71. Budapest I., Csalogány u. 9-11. * A Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságainak székhelye és postacíme: a Területi Államháztartási Hivatalok (fővárosi és megyei székhelyűek) valamint a korábbi kincstári fiókok székhelyével és postacímével egyezik meg. Mind a központi szervezeti egységek, mind a területi igazgatóságok telefonszámai változatlanok. Bízunk abban, hogy kapcsolataink a jövőben is zavarmentesek lesznek, amelyhez valamennyi ügyfelünk együttműködésére számítunk. Hírek PSZÁF-ügy Szász Károly, a Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyeletének elnöke szerint a pénzügymi­niszter korábban lemondásra akarta kényszeríteni őt, László Csaba azonban szombaton, szóvivőjén keresztül cáfolta ezt az állítást, mti Zöld megoldás A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium átszervezésében őszig létrejön a tárca közép­szintű irányító rendszere, az európai uniós csatlakozásig az integrált kutatási háttérintéz­mény és az új területi szervek- mondta Persányi Miklós miniszter, mti Díszdoktorok Doctor Honoriscausa díszdok­torává fogadta a Debreceni Egyetem (DE) Természettudo­mányi Kara Oláh György No- bel-díjas kémikust és Aczél Já­nost, a kanadai Waterlooi egye­tem emeritus professzorát, mti Vakációnyitó A kormány tízezer gyermek nyári üdültetését finanszírozza, s erre a célra 250 millió forintot biztosít - mondta a zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum szezonnyitó és vakációinditó rendezvényén szombaton Gyurcsány Ferenc, mti Érembiennále Megnyílt a 14. Országos Érem­biennále Sopronban. A tárlaton 300 érmet vonultatnak fel, ame­lyeket több mint 800 beküldött munka közül válogatott ki a bíráló bizottság, mti Knézy temetése Holnap 15 órakor Budapesten, a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára Knézy Jenőt, az 59 éves korában elhunyt sport- riportert. EUROPRESS Kedvezménytörvény A kedvezménytörvény módosí­tásával a kormány olyan szabá­lyozásra törekszik, amely elő­nyöket nyújt a határon túli magyarságnak és nem okoz feszültséget Magyarország és szomszédai, illetve az európai intézmények viszonyában- mondta Kovács László külügyminiszter vasárnap, mti Tőkés-díj A kormányváltástól függetlenül folytatni kell az ország építését szellemi, lelki és szervezeti téren egyaránt - mondta Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke Sze­rencsen a zempléni református presbiterek hetedik találkozó­ján. Kisvárdán a magyarság ér­dekében kifejtett tevékenységé­ért a Tőkés László Alapítvány 2003. évi egyéni díjával tüntet­ték ki Orbán Viktort, mti ■ A Raiffeisen Bank Rt. lakossági üzletága munkatársakat keres az ország egész területére, pénzforgalmi, befektetési és hiteltermékeinek értékesítéséhez hitel és befektetési mobilbankár munkakörbe. Szakmai elvárások: legalább közép­fokú végzettség • pénzügyi vagy kereskedelmi területen szerzett érté­kesítési tapasztalat • kiváló kom­munikációs készség • vállalkozói engedély vagy vállalkozás. Amit ajánlunk: teljesítményarányos jövedelem • professzionális, folyamatos képzés • szakmai fejlődési és karrier lehetőség. Kérjük, pályázatát a „mobitbankór" jelige megjelölésével juttassa el Tóth Andreo részére a következő címre: Raiffeisen Bank Rt. 1364 Budapest, Pf. 173. Fax: 06-1 -484-4444 email: andrea.toth@raiffeisen.hu Raiffeisen BANK i ( i t

Next

/
Thumbnails
Contents